A régi város: Oscar-díjas, szívfacsaró dráma, ami meg is nevettet
Idén szokatlanul erős az Oscar-mezőny. Kenneth Lonergan filmjét, A régi várost például 6 Oscarra jelölték a legfontosabb kategóriákban, a legjobb film szobrára azonban így sincs túl sok esélye. A vasárnap esti díjátadón azonban biztosan szorítani fogunk a főszerepet alakító Casey Afflecknek, akinek köszönhetően
A régi város az idei mezőny egyik legemlékezetesebb darabja lett.
Casey Afflecket sokáig csak Ben Affleck kevésbé ismert öccseként tartotta számon a nagyvilág, de legalábbis a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című westernfilm óta minden valamire való filmrajongó számon tartja a nevét. Egy kis szerencsével pedig hétfőtől a legnagyobbak között fogják emlegetni.
Lee Chandler (Casey Affleck), a magányosan élő gondnok élete teljesen eseménytelenül telik: nappal eldugult vécéket pucol ki és zárlatos berendezéseket javít, éjjel pedig a kocsmában vedel, és – ha úgy adódik – átrendezi valakinek az arcberendezését. Egy emberi roncsot látunk magunk előtt, akinek valahol, valamikor nagyon durván gajra ment az élete.
A nihilből egy telefonhívás rángatja ki: kiderül, hogy bátyja (Kyle Chandler) szívrohamot kapott, így Lee-nek vissza kell térnie szülővárosába. Mire odaér, a báty halott, hamarosan pedig az is kiderül, hogy testvére őt nevezte meg 16 éves fia, Patrick (Lucas Hedges) egyedüli gyámjának. Lee kénytelen tehát szembenézni a közösséggel, melyben felnőtt, és a múlttal, mely elválasztotta őt a feleségétől (Michelle Williams).
A régi városról nehéz úgy írni, hogy ne spoilerezzük el a filmet. Nem kell nagy csavarokra számítani, egyszerűen arról van szó, hogy a film egyik legnagyobb erénye az, ahogyan végtelen türelemmel vezeti be a nézőt a főszereplő fejébe, lelki világába. A film párhuzamosan követi nyomon Lee jelenlegi és múltbéli életét, és szép lassan vezeti rá a nézőt, hogyan süllyedt ilyen mélyre. Jelenetről jelenetre értjük meg, mi áll Lee kiüresedett életének hátterében, apránként kerül egyre közelebb a nézők szívéhez, az igazi tragédia pedig akkor sújt le, amikor már az összes szereplő belopta magát a szívünkbe.
A régi város a gyászról szól, arról, hogy az ember hogyan képes vagy éppen képtelen szembenézni a feldolgozhatatlan fájdalommal, vagy legalábbis hogyan próbál meg együtt élni vele, amikor rájön, hogy az élet nem áll meg, amíg mi összeszedjük magunkat.
Ezen leírás alapján a film valami coelhós bölcsességekkel dobálózó tucatgiccs is lehetne, Kenneth Lonergan forgatókönyvétől azonban távol áll mindenféle hatásvadászat.
A kőkemény dráma nála egy csipetnyi humorral vegyül, éppen elegendővel ahhoz, hogy a film kiemelkedjen a komolykodó, de teljességgel felejthető Oscar-mágnesek tengeréből. Az árván maradt fiút alakító Lucas Hedges például a legsötétebb pillanatokat is fel tudja dobni: az általa alakított Patrick nagyon jól példázza, hogyan kerüli ki a film a szokásos csapdákat.
Depressziós tini helyett ugyanis egy életrevaló, humoros fiatal srácot látunk, aki apja halála után is találkozik a barátaival, szabadidejében zenél és csajozik, és úgy általában próbálja a legtöbbet kihozni a helyzetéből.
A mellékszereplők is hasonlóan jól el vannak találva,
az elhunyt testvért alakító Kyle Chandler és a Lee feleségét játszó Michelle Williams is szenzációsak, a film sikere a legnagyobb részben mégis Affleck alakításán állt vagy bukott. A legjobb eredeti forgatókönyv díja mellett az alkotók még az ő alakításával nyerhetnek egy szobrot, bár jelenleg úgy tűnik, hogy a színészek szakszervezete által is díjazott Denzel Washington az esélyesebb, akinek ez már a harmadik Oscar-díja lehet.
Mi azért nagyon drukkolunk: Leonardo DiCaprio tavalyi győzelme után kellemes kontrasztot jelentene, ha idén egy olyan színésznek adnák a díjat, aki nemcsak extrém helyzetekben bizonyít, hanem faarccal is ugyanúgy ki tud fejezni ezernyi különböző érzelmet.
Képek: InterCom
Ha tetszett a kritika, kattints a megosztásra!