KULT
A Rovatból

Aki a történelmi hitelességet keresi, menjen inkább levéltárba – megnéztük a Most vagy sohát

Látványos kalandfilm született az 1848-as március 15-ről, aki akcióra és kalandra vágyik, nem fog csalódni. Történeti hitelességet azonban ne keressünk, szép képeket annál inkább.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. március 14.



1848 március 15-e az a nap valóban, amiről mindannyiunknak van egy képe. Egy legendárium, melynek történeti elemeit passiójátékszerűen el lehet játszani iskolai ünnepeken, bizonyos rítusai a mai napig elevenen hatnak (gondoljunk arra, hogy minden magát komolyan vevő szervezet, mozgalom a követeléseit 12 pontban fogalmazza meg azóta is, sosem 11 a pontok száma, de végképp nem 13). Tehát ez az esős márciusi nap bizony közös kultúrkincs. Ilyen szempontból

adósa is volt a magyar film egy nagy opusszal, amely erről a napról szól,

hogy miért most készült el a film, lehet erről rosszmájú és kevésbé rosszmájú megjegyzéseket tenni, de egy biztos: most itt egy művészeti alkotásról fogunk írni, amibe semmi aktuálpolitikai megjegyzésnek nem lesz helye. Azt majd tegyék meg a politikusok, politizáló értelmiségiek. Ez a mű akkor is mű lesz, amikor már a mai politikai kurzus is a történelemkönyvek lapjain fog porosodni. Ha tetszik: vitrinben.

Sok tragikus kísérlet volt már történelmi eseményeink filmen való megörökítésére,

így sikerült tökéletesen hazavágni az István a királyt is,

amiből egy nézhetetlen tévéközvetítést volt képes előállítani az a személy, akinek a nevét most juszt sem írom le.

Leírom viszont Lóth Balázs rendező nevét, mert megérdemli. Balázs minden bizonnyal képes megrendezni jól egy filmet, ha kap egy jó forgatókönyvet. És itt az alapanyag, amiből dolgozott, Kis-Szabó Márk munkája szerencsére jóval több, mint egy áhítatos passiójáték az Ifjakról. Így, bár lesznek fenntartásaink is, de ez a film egy tisztességes, nézhető alkotás, egy évezredben sem emlegethető a Szörényi-Bródy alkotópáros művének meggyalázásával.

Vannak ennek előzményei is. Nagy lélegzetű, már-már történelmi szuperprodukciónak ott volt nekünk eddig az Egri csillagok, melyről szintén elmondható jó-rossz, de emlékezetes alkotás, nemzedékek nőttek fel rajta. Ha majd a politikai táborok megosztó tébolya elmúlik (azaz ez a rezsim mindenképpen), akkor eljöhet az a kor is, amikor meri az is megnézni, esetleg szeretni ezt a filmet, aki ki nem állhatja az alkotói gárda egy részének politikai beágyazottságát.

Nézzük a történetet. Adott 24 óra. Ennyi a cselekmény ideje. 1848. március 14. késő estétől a nagy nap estéjéig.

Jó dramaturgiai keret, kemény feladat, nem lehet mellébeszélni, nincs ugrálás térben és időben, fegyelmez egy ilyen vállalás.

A másik fontos alapvetés: a fikció felvállalása. Aki ebben a filmben 1848. március 15-ének hiteles, történetileg hű leírását keresi, az inkább levéltárba menjen, ne moziba. Ez itt kérem, fikció, ahogy fikció volt Jumurdzsák is, de hát az Egri csillagokról mindenkinek Jumurdzsák jut eszébe, az a személy, aki ott sem volt. Itt is megkapunk egy antagonistát, egy Farkasch nevű titkosügynök(?) besúgó(?) alakjában (Horváth Lajos Ottó), aki legalább annyira elvetemült, mint Jumurdzsák volt hajdanán. De Farkasch nélkül ez a film is csak egy passiójáték lenne, azért meg kár lett volna a felhajtás.

Ami igazán fontos, az az, hogy megértsük, mi is a művészi szabadság, és mi a dramaturgia. Bármennyire felemelő egy történelmi esemény, az egészen addig nem érdemes arra, hogy filmvászonra álmodjuk, amíg meg nem találjuk benne a személyes történeteket, személyes szálat. Ebben a filmben mi a személyes történet?

Egy elvetemült rosszfiú próbálja megállítani a forradalom eseményeit. Személyesen Petőfire vadászik. Összeszövetkezik a város legrosszarcúbb alakjaival, akik aztán megteszik, ami tőlük telik. Az kicsit aggályos számomra, hogy

ezek a rosszarcúak mintha pont és csak romák lennének, csak az arany fuksz hiányzik a nyakukból. Ha ez klisé, az a baj, ha tudatos, az még nagyobb.

És itt el kell dönteni pár dolgot. Az egyik a kontextus.

A hazai, történelemmel foglalkozó nagy filmek örök betegsége, hogy csak az érti, mi is a történet háttere, aki figyelt az iskolában.

Azaz képben kell lenni, mi is az a március 15, kicsoda Petőfi, kicsoda Jókai, Vasvári, stb. És azt sem árt tudni, ki volt Táncsics. Ez sajnos most is így van. Megértem, hogy az egy napos dramaturgiai keret nem tesz lehetővé hosszas előzménytörténetet, de ezt olyan szellemesen meg lehet oldani. Akár feliratokkal is. Még csak nem is kell olyan hosszú rege, mint a Star Wars epizódjai elején van, de néhány tény azért belefért volna, és akkor értenénk, kik ezek a fiatalemberek, akik a Pilvaxban töltik estéiket, és mitől annyira lelkesek. Értenénk, hogy helyzet van. Most inkább csak tudjuk. Tudjuk, mert figyeltünk a történelemórán.

Az számomra nagyon üdítő volt, hogy éreztem a törekvést, hogy végre leléptethessék a szobortalapzatról az ifjakat. Idegesítő, vicces, de mindenképpen bohém huszonéves srácokat látunk, nem dörgő hangon szónokló lánglelkeket. Jól áll a csajozós karakter, a piperkőc, a gátlásos, amitől nagyon jól működhetne a történet. Mi az az egy dolog, ami hiányzik ebből? Egy kis intimitás néha. Ahogy végigdübörög a zene a filmen, úgy dübörög végig a történet is. Elhiszem, hogy a történelem, ha viharos, akkor dübörög, de a klasszikus zene is a piano-forte váltakozására, ennek dinamikájára épül fel.

Karakterépítés szempontjából is annyira jó lett volna, ha bele-belefért volna a nyegléskedés és forradalmi hév mellé egy-egy halk, őszinte, intim, tépelődő beszélgetés, mélázás, kétely.

Amikor Júlia bejelenti Sándorának, hogy gyerekük lesz, ott például megsuhint ennek a szele, de nem jutunk túl egy fortisszimónál és annál, hogy a költő annyit mond, hogy érzi, fia lesz. Ez a ziccer pedig adhatott volna egy mélyebb dimenziót mind Petőfinek, mind Júliának is, ezáltal az egész filmnek.

Ahogy korábban szó volt róla, érvényes dramaturgiai fogás, hogy antagonista jelenik meg a történetben, Farkasch képében. Jó karakter, értem, mi mozgatja. Mindaddig működik ez a szál jól, ameddig nem következnek be olyan cselekmények, melyek viszont súrolják a történelemhamisítás kategóriáját. Amikor az akció és a látvány kedvéért szétverik és felgyújtják Landerer nyomdáját, vagy olasz gárdisták állnak szemben a várban Petőfiékkel, akkor kicsit kényelmetlenül érzem magamat. Azért, mert amíg az antihős behozatala belefér az „akár” kategóriájába, erősíti, színesíti az eredeti történetet,

az nem „akár”, hogy felgyújtották-e vagy sem a pesti nyomdákat, köztük Landerer Lajosét.

Ráadásul szerintem enélkül a tűz nélkül is ugyanúgy megmaradt volna a történet dinamikája.

Menjünk még végig egy kicsit a történelmi hitelesség kérdésén. Sokszor, hangsúlyosan kerül szóba a cselekmény során, hogy magyarul akarnak beszélni, nem németül. Ebből akad is több konfliktus. Az igazság azonban az, hogy 1844 óta a magyar volt a hivatalos nyelv Magyarországon. Meglehet Pest inkább német város volt, mint magyar, de tilalom alatt már régen nem állott a magyar nyelv, mint ahogy állt már a Nemzeti Színház is, persze a Német Színház is működött.

A tizenkét pontba sem került bele a nyelv kérdése, pontosan emiatt, mert ez a követelés már négy éve okafogyott volt.

Most a kevésbé hiteles részek után jöjjenek azok a részek, melyekért külön hálás vagyok. Szerencsére mára a CGI technika odáig jutott, hogy meg tudta jeleníteni a film a reformkori Pest-Budát. Nekem külön izgalmas volt felismerni például a korabeli Kálvin teret (akkor még piactér), a református templommal, és a Ráday utca sarkán álló épületekkel, sárban, pocsolyákkal, mára már eltűnt klasszicista épületekkel. Szerencsére a költségvetés megengedett néhány totálképet is a városról, az épülő Lánchíddal, ami külön izgalmas volt.

Itt a látványtervező csapat történészi hitelességű munkát végzett,

dicsérje ez azt, akit illet, ha a rendező igényességét, akkor neki jár az elismerés.

A színészek közül nem nehéz kiemelni Lukács Sándort Ignaz von Lederer szerepében. Számomra az ő kevés, de súlyos megjelenése, kimért játéka mindenképpen emlékezetes jeleneteket adott a filmhez.

A korábban említett Horváth Lajos Ottó szinte a film főszereplőjeként viszi a történet sötét oldalát. Nemcsak a forgatókönyvírót, őt is dicséri az a pontosság, hogy értem, miért teszi, amit tesz.

Mosolygó Sára mint Szendrey Júlia nem könnyű feladatot kapott. Az életben sem könnyű a Nagy Ember hátterének lenni, egy filmben kifejezetten nehéz autonóm karaktert felépíteni egy ilyen pozícióban. Annyi segítséget viszont kapott, hála az alkotói fantáziának, hogy egy ponton

a mosolygó (nomen est omen) feleségből komoly akcióhős lesz, aki magával a gonosszal száll szembe, számomra mondjuk nem túl hihető, de annál látványosabb közelharcot vív a gorilla méretű Farkasch-sal,

hogy aztán, mintha mi sem történt volna, boldogan ünnepeljen tovább.

Az örök kérdés számomra a főszereplő, Berettyán Nándor. Piszok nehéz lehet eljátszani egy ikont, akiről mindannyiunkban él egy kép, és ehhez kemény karakterépítés és rendezői támogatás kell (a jó forgatókönyvről nem is beszélve). Nem tudom eldönteni, hogy a színész nem tudott maradéktalanul megfelelni a feladatnak, hogy kiszínezze a szobrot, vagy a rendező nem gondolt többet Petőfiről. De tény, hogy

lett volna még mit építeni a karakteren.

Hogy mire gondolok? Mondom, ami tetszett, és érthető lesz. Amikor először elszavalja a Nemzeti Dalt. És még maga sem érzi, hogy most akkor ez működik-e. A legelején látom rajta azt, ami több, mint az ikon, mert esendő. Ilyen mély vonásokból jöhetett volna több.

Dobos Tamásnak köszönjük a festményszerű, igényes képeket, ahogy Hegedűs Gyulának és Kertai Gábornak a vágást, ami hibátlan volt.

Összegezve azt gondolom, hogy aki képes elfelejteni a 2024-as aktuálpolitikai kontextust, hogy NER vagy nem NER, és szeretne megnézni egy profi mesét 1848-ról, nem fog csalódni.

Lóth Balázs jó rendező, az, hogy rábízták ezt a kurzusfilmnek induló alkotást, szerintem sokat mozdított azon, hogy a végtermék egy kellemesen nézhető film,

ami a fentebb sorolt eldöntetlenségek ellenére olyan alkotás, ami fenn fog maradni, tovább, mint a rendszer, ami létrehozta. És ez már jó hír.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Az apa az eltűnt lányát keresi, és egy gyilkos is végig ott van mellette – mindent elsöprő családi titok az új sikersorozatban
A főszereplő élete egyetlen pillanat alatt omlik össze, amikor megtudja az igazságot. A nyitott befejezés a nézőkre bízza a döntést: egy ilyen titokkal vajon együtt lehet-e élni?


„Szeretjük a csavarokat… szerintünk epizódról epizódra csak jobb lesz” – nyilatkozta Harlan Coben, a thriller-irodalom egyik mestere arról a januárban bemutatott Netflix-sorozatról, amely ismét bizonyítja, hogy a legveszélyesebb titkokat nem bűnszövetkezetek, hanem a családok őrzik.

A Run Away című, nyolcrészes minisorozat Coben 2019-es regényének brit adaptációja, amely egy apa, Simon (James Nesbitt) kétségbeesett kutatását követi nyomon drogfüggőségbe süllyedt, eltűnt lánya, Paige után.

A nyomozás azonban gyorsan túlnő egy családi drámán:

a felszínre kerül egy gyilkossági ügy, egy örökbefogadási szál és egy zárt, kultszerű közösség sötét múltja is.

A történet érzelmi epicentrumában Simon felesége, a gyermekorvos Ingrid áll, akit Minnie Driver formál meg. Bár a karakter a cselekmény egy pontján kómába kerül, és

több kritika is alulhasználtnak érezte a színésznőt, az ő döntései és elhallgatásai mozgatják a szálakat a háttérből.

„Ez a hihetetlenül mély szeretet Ingrid és Paige között szó szerint szétszakadt a függőség miatt” – mondta Driver a karakterek kapcsolatáról.

A cselekmény bemutatja, ahogy a szégyen és

a tehetetlenség falakat épít a legszorosabb kötelékek közé is, a szülők pedig egymás elől is rejtegetik a fájdalmas igazság morzsáit.

A családi titkok elrejtésében kulcsszerepet játszik a nagynéni, Yvonne is, aki Simon üzlettársaként aktívan részt vesz bizonyos információk visszatartásában.

A történet a fináléban éri el a csúcspontját, amikor kiderül, hogy a lányt bántalmazó Aaront nem a rá vadászó bérgyilkosok ölték meg, és

ennek a titoknak súlya alatt Simon világa összeomlik, a sorozat pedig egy nyitott kérdéssel engedi el a nézőt.

„Az utolsó pillanatban belenézek a kamerába, mintha azt kérdezném: ‘Mit tegyek most?’” – mondta James Nesbitt a Netflix Tudum oldalán.

Minnie Driver is egy másik különösen megrázó jelenet forgatásáról beszélt őszintén. „Soha nem csináltam még ehhez hasonlót… szörnyű volt – egyáltalán nem élveztem” – mondta a Radio Times-nak.

A sorozat feszült atmoszféráját Északnyugat-Anglia borús tájai alapozzák meg.

A fiktív Lanford University külső jeleneteit több valós egyetemi helyszín „összevarrásával” hozták létre Manchesterben és Liverpoolban, a lepusztultabb városrészeket pedig a stáb vászonra festett, valósághű graffitikkel tette még hitelesebbé.

A magyar nézőknek feltűnhet egy érdekes részlet, mert az egyik jelenet háttérben felbukkan egy „Laszlo” felirat az egyetem falán,

de erről hivatalos információ nincs, valószínűsíthetően csak a díszletelem része.

A sorozatot a kritikusok vegyesen fogadták: a Rotten Tomatoes portálon 81%-on áll, dicsérve Nesbitt odaadó játékát és a feszes tempót, míg a Metacritic oldalán 58 pontot ért el, ahol a cselekmény túlzsúfoltságát és logikai terheltségét emelték ki.

A sorozat ritka módon az utolsó percig képes fokozni a feszültséget – kihagyhatatlan darab a műfaj szerelmeseinek.

VIA The Guardian


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A Stranger Things sztárjai mégis készítettek egy „utolsó, titokzatos részt” a történet folytatásáról
Finn Wolfhard és csapata a Saturday Night Live stúdiójában reagált a rajongói teóriákra és a kilencedik résszel kapcsolatos pletykákra.


Januárban a Stranger Things rajongói hetekig reménykedtek egy titkos, kilencedik részben, ami felülírja a sorozat befejezését. A pletykának végül a Netflix vetett véget, a pontot az i-re pedig a Saturday Night Live tette fel egy paródiával, amiben a sorozat sztárjai is feltűntek.

A Tiktokon és Facebookon is futótűzként terjedő elmélet a „Conformity Gate” nevet kapta, és azt állította, hogy a Duffer testvéreknek van még egy utolsó, eddig titokban tartott rész a tarsolyukban, amiből kiderül, hogy a főgonosz, Vecna valójában nem halt meg.

A teória alapját a fináléban látott apró vizuális részletek és háttérképek félreértelmezései adták. Erről természetesen kiderült, hogy kacsa.

A pletykákra reagálva a Netflix hivatalos közösségi média felületein egyértelmű üzenetet tett közzé: „A STRANGER THINGS MINDEN RÉSZE MOST MEGTEKINTHETŐ”, jelezve, hogy nincs több epizód. Több amerikai lap, köztük a Forbes, már január elején tényellenőrző cikkekben cáfolta, hogy bármilyen titkos rész érkezne.

A történet január 17-én vett új fordulatot,

amikor a sorozatban Mike-ot alakító Finn Wolfhard volt a Saturday Night Live című szkeccsműsor házigazdája.

A műsorba Wolfhard mellett Caleb McLaughlin és Gaten Matarazzo is beugrottak, hogy újra eljátsszák sorozatbeli karaktereiket.

A műsorban lejátszottak néhány lehetséges spinoff-sorozat ötletével: Steve Harrington tanáros sorozatot, Nancy Wheeler újságírós-nyomozós szériát kapna, Wolfhard karaktere pedig egy Szex és New York-adaptációban folytathatná.

A Conformity Gate népszerűségén felbuzdulva a titokzatos kilencedik rész is belekerült a műsorba.

A paródiában elhangzott, hogy a finálé „minden eseménye csak egy illúzió volt, és Vecna még mindig él”, ezzel kigúnyolva a rajongói elmélet alapállításait.

A rajongók végül nem egy új epizódot, hanem egy werkfilmet kaptak. Január 12-én jelent meg a Netflixen a „One Last Adventure: The Making of Stranger Things 5” című, több mint kétórás dokumentumfilm a sorozat készítéséről. A film rendezője, Martina Radwan egy nyilatkozatában a Conformity Gate-et egyszerűen vágyvezérelt gondolkodásnak nevezte. „Bárcsak lenne egy titkos epizód, de sajnos nincs” – tette hozzá, végleg lezárva a spekulációkat.

Íme, a videó:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Koltai János, akit Gábor Gáborként ismert az ország a Szomszédokból
A 90 éves színész festőművészként, rendezőként és díszlettervezőként is aktív volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 16.



Életének 91. évében elhunyt Koltai János, a Szomszédok legendás Gábor Gáborja. A halálhírt egy közeli ismerőse közölte pénteken a Facebookon - vette észre a Blikk.

A bejegyzés szerint

a színész álmában, csendes nyugalommal hunyt el.

„Végtelen fájdalommal a szívünkben tájékoztatjuk mindazokat, Akik szerették, ismerték, becsülték, hogy KOLTAI JÁNOS színművész, festőművész, rendező, díszlettervező életének 91. évében álmában csendes nyugalommal a " nem ismert tartományba" átköltözött. Szellemisége, hite, igényessége, ereje, humora, ölelése, fénye mindörökké velünk marad. Úgy fogunk élni , úgy fogunk dolgozni ezt követően is, ahogyan azt Te elvárnád tőlünk. El nem múló örök szeretettel búcsúzunk mindazok nevében, Akik számára János a valódi fényt jelentette.”

A Jászai Mari-díjas színművész egy ideje betegeskedett, és felesége, Pap Éva színésznő 2023-as halála óta egyedül tengette napjait ádándi otthonában. Tavaly több interjúban is beszélt egészségi gondjairól, erős térdfájdalmára és elesésekre panaszkodott. A 2024-es karácsonyt is egyedül töltötte.

Koltai János nemcsak színészként, hanem festőművészként, rendezőként és díszlettervezőként is aktív volt. Pályafutása során játszott többek között Szegeden, 1965-től pedig a Madách Színház tagja volt. Az országos ismertséget és a közönség szeretetét azonban a Szomszédok című teleregény hozta meg számára, amelyben Gábor Gábort alakította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Te lenyúlnál 20 millió dollárt, ha senki sem látja? Matt Damon és Ben Affleck egymásnak feszül A nagy fogásban, avagy Agatha Christie és a korrupt zsaruk esete
Ember legyen a talpán, aki előre kitalálja a Netflix új akció-krimijének összes csavarját!


Gyerekkoruk óta ismerik egymást, már több mint négy évtizede a legjobb barátok a köztük lévő balhékról szóló pletykák ellenére, s lám, idén újra egy közös filmmel jelentkeznek: Ben Affleck és Matt Damon magánéleti és filmbeli kapcsolata valahol lenyűgöző. Már az 1989-es Baseball álmokban együtt statisztáltak, majd mindketten feltűntek az 1992-es Vágyak csapdájában és az 1995-ös Glory Daze-ben (ez inkább Affleck filmje volt), mígnem 1997-ben sikerült az áttörésük, amikor a közösen írt forgatókönyvükből elkészült Gus Van Sant rendezésében a Good Will Hunting, amelyben nem mellékesen mindketten szerepeltek is.

Egy Oscar-díj lett a jutalmuk (a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában), s ekkor már rengetegen megjegyezték a nevüket.

Kevin Smith is ekkor karoltak fel őket (inkább Afflecket), a következő években azonban már a nagy hollywoodi stúdiók is kapkodtak értük. Külön folytatták az A-kategóriás sztárság felé vezető útjukat: Damon például a Ryan közlegény megmentésével, A tehetséges Mr. Ripley-vel, az Ocean’s-filmekkel, A téglával vagy a Bourne-filmekkel, míg Affleck az Armageddonnal, a Szerelmes Shakespeare-rel, a Pearl Harbor – Égi háborúval vagy A rettegés arénájával többek között, majd rájött (és vele együtt mi, nézők is), hogy mennyivel jobb rendező, mint színész (Hideg nyomon, Tolvajok városa, Az Argo-akció stb.).

A Good Will Hunting óta eltelt majdnem 30 év már, Damon és Affleck pedig azóta is fel-felbukkannak időnként közösen egy-egy filmben, bizonyítva, hogy a barátságuk és a gyümölcsöző munkakapcsolatuk örök. A cameós feltűnéseken kívül (ilyenekből volt azért több) együtt láthattuk őket nagyobb szerepben a Dogmában (1999), Az utolsó párbajban (2021), az Air – Harc a legendáértban (2023, még egy Affleck-rendezés), vagy most A nagy fogásban.

Szóval igazából az utóbbi években kaptak rá igazán, hogy ismét együtt „randalírozzanak” a vásznon vagy a tévék képernyőin.

A nagy fogással ezúttal a streaming világában kalandoznak, amelynek író-rendezője, Joe Carnahan már veteránnak számít a kemény (és a kemény zsarus) filmek világában: Narkó (2002), Füstölgő ászok (2006), Fehér pokol (2011), Boss Level – Játszd újra (2020), Zsarubutik (2021), csak hogy néhány címet elmítsünk.

Ezúttal Carnahan inkább a karakterek közti dinamikákra és a fordulatokra helyezte a hangsúlyt, mintsem az akciókra, A nagy fogásnak ugyanis ez adja a savát-borsát. Nem az alapsztori a lényeg, mivel az nem túl eredeti. Egy rendőrosztag, az élükön Dumars hadnaggyal (Matt Damon) és Byrne őrmesterrel (Ben Affleck) kap egy fülest egy úgynevezett drogházról, amelyekben ők egyáltalán nem drogokat keresnek, hanem az abból származó lóvét. Ki is mennek az osztagukkal (+ Steven Yeun, Teyana Taylor, Catalina Sandino Moreno) egy házhoz, amelyben csak a fiatal lányt, Desit (Sasha Calle) találják, akinek látszólag fogalma sem volt róla (a nagyanyjától örökölte két hónapja a kecót), hogy a padláson kb. 20 millió dollárt rejtettek el. Egy ilyen hatalmas összeg pedig még a legbecsületesebb rendőröket is megingathatja.

Meg is ingatja, így elkezdődik a bizalmi játszma hőseink között: ki a spicli, ki van kapcsolatban a kartellel, ki akarja lenyúlni a lóvét, ki akarja visszaszolgáltatni azt, ki kit akar átverni?

A nagy fogás első fele (vagy inkább kétharmada) ennélfogva egy kamaradarabra hajaz, amelyben a főszereplők egy szűk, zárt helyszínen (egy házban) próbálják kezelni a helyzetet, és ahol nemcsak kintről érkezik a veszély (a kartell vagy korrupt zsaruk képében), hanem belül, egymás közt is le kell rendezni a dolgokat, és megküzdeni a gazdagság részegítő hatásaival.

Egy kicsit lassan indul be a film, és elég sok a duma, majd a házban, amikor előkerül a pénzt, végre felpörög a sztori. Carnahan ügyesen adagolja a feszültséget, és valóban nem lehet tudni, kiben bízhatunk és kiben nem. Mindenki gyanús, mindenkinek van motivációja.

Az író-rendező így csomagolja ezt az alapvetően akciós zsarusztorit egy Agatha Christie-szerű krimibe, annak minden jellemzőjével: átverésekkel, csavarokkal és egy nagy leleplezéssel.

Majd a film végén Carnahan rádöbben, hogy az akciókat (a házban egy lövöldözést kapunk csak) feláldozta a sztori és az emberi egymásnak feszülések oltárán, s így beleerőszakol még a fináléba egy több fronton zajló és sablonos akciószcénát, amely azonban a film addigi szellemiségéből nem igazán következik, és nem is ad hozzá túl sokat az élményhez. Plusz a lezárást is sikerült rendesen elnyújtani, ami szintén egy kissé idegenül hat egy ilyen filmben, annyira azért nem epikusak a történések.

Ezektől függetlenül azonban szórakoztató két órát szerez nekünk A nagy fogás, amelyben Damon, Affleck és a többiek hozzák a tőlük elvárhatót, és amelynek fondorlatos sztorija minden bizonnyal sokakat meglep majd. Jó fogás a Netflixen!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk