CoD: a legnépszerűbb magyar zenekar a Facebookon
Ha valaki otthonosan mozog a hazai könnyűzenében, viszonylag hamar válaszolni tud arra a kérdésre, melyik előadóknak van a legnagyobb rajongótábora. Quimby, Ákos, Tankcsapda – alighanem rájuk tippelne a legtöbb ember. A nagyszínpados fellépések mennyiségét, illetve a sajtómegjelenéseket nézve ebben lehet is valami.
A hivatalos Facebook-oldalak lájkszámát átböngészve viszont jön a meglepetés: bár mindhármuknak tekintélyes, 200 ezer feletti követőjük van, mégis messze elmaradnak a Children of Distance nevű csapattól, akik jelen állás szerint nem kevesebb, mint 440 ezer lájkkal büszkélkedhetnek. Mi lehet a sikerük titka? Többek között erről kérdeztük a tagokat: Somogyi Pétert, Ács Róbertet és Nyári Rolandot.
– Hogy került a zene az életetekbe?
Peti: Sub Bass Monster fórumát látogattuk mindhárman, Roli és Robi már régebb óta, én pedig 2005 környékén csatlakoztam. Ide saját szövegeket is lehetett írogatni, amit meg is tettünk: Roli inkább verseket, míg Robi gengszterrap-jellegű dolgokat. (nevet) Nekem nagyon tetszettek ezek, ezért megkérdeztem tőlük, nem csinálunk-e közösen is valamit. Rábólintottak, és kis idővel később ott találtuk magunkat egy stúdióban – ekkor találkoztunk életünkben először.
Robi: Az első fellépésünket is az egyik fórumos barátunk szervezte 2007-ben. Ekkor még azért volt hova fejlődnünk, a következő buliig el is telt egy újabb év. A fordulópont az első Emlékezz rám című dalunk megjelenése volt, amiből hatalmas sláger lett. Ezután megszaporodtak a koncertek, még az országhatáron túlra is eljutottunk.
Emlékezz rám (dalszöveggel):
És a dal folytatása, amihez klip is készült:
– Inkább színpadon, vagy stúdióban érzitek otthon magatokat?
Robi: Én legjobban otthon, a playstation előtt... (nevet) Valóban sokáig nem tartottam magamat színpadi embernek, kellett vagy 200 fellépés, mire megszoktam a tömeget. De még manapság is a stúdiózás áll közelebb hozzám.
Roli: Én inkább fellépni szeretek jobban, bár alapvetően mindig is elég visszahúzódó természetű voltam. Ez máig sem változott, de próbálok felülemelkedni rajta.
– Előre felvett zenei alapokkal és élő zenekaros kísérettel is szoktatok koncertezni. Min múlik, melyiket választjátok?
Robi: Ez leginkább azon múlik, megvannak-e a technikai feltételei, hogy a teljes – rajtunk kívül még ötfős – felállással menjünk. Mindenesetre ahol csak lehetséges, az utóbbit preferáljuk. A tavalyi év még nem volt mérvadó ebből a szempontból, hiszen akkor indult be ez az egész történet, idén viszont jelen állás szerint már az élő bulik lesznek túlsúlyban.
– Az ország három különböző pontján éltek. Hol a bázisotok, és mennyire bonyolult összeszervezni így a dolgaitokat?
Peti: Roli Kiszomboron lakik Szeged és Makó között, Robi Máriapócson Nyíregyháza mellett, én pedig Gyöngyös közelében. Konkrét bázis nincsen, de mindig Pestre jövünk fel és innen indulunk tovább a fellépésekre, a zenekari próbákat pedig Dunaharasztiban tartjuk. Én tulajdonképpen szívesen felköltöznék, de albérletet nem akarok fizetni, hiszen abba annyi pénzt beleöl az ember, hogy ugyanezzel az erővel már egy saját lakásra is gyűjtögethetne. De tősgyökeres pestiként sosem tudnám elképzelni magam.
Robi: Nekem van itt albérletem, de csak amiatt tartom fent, hogy legyen hol aludnom, miután hajnalban hazaesünk egy fellépésről. Egyébként viszont amikor csak tehetem, otthon vagyok, és tartósan biztos nem költöznék soha Budapestre.
Roli: Én szintén nem tervezek felköltözni, ha már nagyváros, akkor inkább Szegeden élnék. Különben úgy oldottam meg a helyzetet, hogy vettem egy éves vasúti bérletet, amivel korlátlanul utazhatok bárhová. Nem volt olcsó, de még mindig sokkal jobban járok anyagilag az ingázással, mintha albérletet kéne fizetnem. Persze az kényelmesebb lenne, de végül is az utazás hozzátartozik a zenekari léthez – tulajdonképpen a munkám része.
A Nem menekülök el című szám klipje (tavaly április óta már 3 és fél millió megtekintés):
Fotó: Légrádi Ádám (Deccard Photography)
– Kis falvakban és nagyvárosokban egyaránt koncerteztek. Hogy látjátok, mindenhol egyforma az igény a zenétekre?
Roli: Érdekes módon a létező összes példa előfordult már. Játszottunk nagyvárosban iszonyú kevés ember előtt, illetve olyan helyen, amiről azt se nagyon tudtuk, hol van, mégis rengetegen voltak. Ezt nem lehet előre megjósolni, szerintem nincs szoros összefüggés a népességszámmal.
Peti: A szervezésen is sok múlik, például ha az adott hely nem plakátolja ki a bulit és terjeszti a hírét, akkor bajosan várhatják, hogy csak a Facebook miatt több száz fős közönség jön össze. Sokan gondolják azt, hogy „van négyszázezer lájkjuk, kidobják az oldalukra és ennél több nem is kell…” Pedig ennyivel azért nem lehet megúszni a dolgot.
– Mi az internetes népszerűségetek titka, mekkora út vezetett idáig?
Peti: Szerintem a kommunikáción van a legnagyobb hangsúly.
Ez valószínűleg sokat nyom a latban. De nagyon nagy receptje nincs a dolognak, például ami a reklámozást illeti, soha egy forintot se költöttünk erre. Egyszerűen csak jönnek az emberek maguktól.
Roli: Azért is furcsa ez az egész, mert a tévék és rádiók egyáltalán nem kaptak fel minket, tulajdonképpen semmilyen szintű hírverést nem köszönhetünk nekik. Én kicsit értetlenül is állok a dolog előtt, de persze mindannyian nagyon örülünk neki, és mindenkit szeretettel várunk továbbra is.
– Milyen összetételű a rajongótáborotok?
Robi: Ami furcsa, hogy ha lehet hinni a youtube statisztikáinak, 60-40 százalékos arányban inkább fiúk/férfiak hallgatnak minket. Korcsoportok terén is jelentős változás tapasztalható pár évvel ezelőtthöz képest: 18-25 év között vagyunk a legerősebbek, a 25-35 közötti sávban is nagyon sokan vannak, míg a 18 év alattiak már csak a harmadik helyen állnak.
Peti: A tizenéves korosztály valószínűleg azért szorult hátrébb, mert ők alkotják azt a réteget, akik mindig az aktuálisan feltűnő sztárok iránt rajonganak. Igaz, a többieknél sokkal intenzívebben, de hamar rá is unnak a dologra és új kedvencet keresnek maguknak.
– Szerintetek mit lehet tenni az ellen, hogy rátok unjanak?
Roli: Előttünk leginkább az lebeg, hogy minél inkább a zenekaros felállás felé mozduljunk, mert abban látjuk a jövőt és a potenciált. Azt, hogy mondjuk 40-50 évesen is diszkókban lépjek fel, annyira nem tartom vonzó lehetőségnek. De a zenekar szerintem hosszabb távon is működőképes lehet.
Robi: Zeneileg pedig az a fontos, hogy továbbra is hűek maradjunk önmagunkhoz, tehát „childrenes” dalokat írjunk. Nagyon sokan követik a divatot, de én nem hiszek abban, hogy ez a jó út, hiszen az aktuális trendek évről évre változnak.
Peti: Szerencsére ma már ott tartunk, hogy
Tehát lényegében viszonyítási pont lettünk.
– Mialatt beszélgettünk, addig is odajöttek hozzátok ketten, közös fotót és autogramot kérve. Hogy bírjátok a népszerűségnek ezt az oldalát, mennyire könnyű kezelni a hasonló helyzeteket?
Robi: Az elején még feltétel nélkül élveztem a dolgot, hiszen újdonság volt, de idővel aztán már adódtak olyan szituációk, amiket rosszabbul viseltem. Például amikor éppen mennék haza és három csomaggal rohanok a vonat felé, de megállítanak, hogy csináljunk egy közös képet, azt annyira nem szeretem.
Roli: De egyébként persze nincs ezzel semmi gond, szívesen adunk autogramot, vagy csinálunk közös képet bárkivel. Jó érzés, hogy ennyien szeretnek bennünket.
Fotó: Légrádi Ádám (Deccard Photography)
Fotó: Légrádi Ádám (Deccard Photography)
– Annak mi lehet az oka, hogy a médiában viszont alig foglalkoznak veletek?
Robi: Valószínűleg az, hogy körülöttünk nincsenek olyan botrányok, amivel a bulvársajtóban jól eladhatóak lennénk. Épp nemrég olvastam, hogy valamelyik valóságshow-szereplő lenyilatkozta, hogy ő a top 10 hazai celeb egyike, vele adják el a lapokat, meg mit tudom én. De ehhez nyilván olyan dolgokat kellett (illetve kell) bevállalnia, amiben mi soha nem lennénk benne. Kerestek minket már az RTL Klubtól is, hogy szerepeljünk valamelyik reality-műsorukban, de mondtuk nekik, hogy ha nem a zenénk a téma, akkor nem vállaljuk. Ennyit nem ér az egész.
– Inkább hivatás, vagy szenvedély nektek a zenekar? Meg tudtok élni belőle?
Roli: Hiába szeretjük csinálni, néha elfárad benne az ember, hiszen ez az életmód rengeteg utazással és éjszakázással jár.
Bár külső szemmel nézve úgy tűnhet, hogy hú de jól keresünk, a valóság az, hogy a bevételeink nagy hányadát egyből visszaforgatjuk: például stúdiózásra, klipkészítésre, és hasonló járulékos költségekre.
De számomra ezzel együtt sem kérdés, hogy megéri.
Peti: Én voltam az egyetlen a csapatból, aki úgy kezdtem el ezt az egészet, hogy sztár akarok lenni és a színpad az otthonom, illetve az összes ilyen klisét el tudnám még lőni. Úgyhogy maximálisan hivatás, valószínűleg addig fogom nyomni, amíg élek. Régebben dolgoztam grafikusként, de rájöttem, hogy nem éri meg emiatt napi szinten ingázni, hiszen a fizetésem nagy része rámenne az útiköltségre.
Robi: Én nem csak ezzel foglalkozom, otthon mezőgazdasági munkákat végzek tavasszal és ősszel. Ez egy teljesen más jellegű történet, nagy előnye, hogy kiszámítható bevétellel jár (szemben a zenéléssel, ahol sosem tudhatod teljesen biztosra, éppen hány koncerted lesz az adott évben). De mindkettőt szeretem csinálni, a kontrasztosságuk ellenére jól kiegészítik egymást az életemben.
A Nélküled annyira más klipje 2013 végéről:
És a Súgd meg 2012-ből:
– A dalaitokat milyen munkamegosztásban írjátok?
Roli: Peti a fő slágergyáros, ő írja a legtöbb refrént, és mondhat bárki bármit, ezen a téren – tehát fülbemászó, dallamos refrének kitalálásában – szerintem ő a legjobb Magyarországon. A hiphop/rap közegen belül legalábbis mindenképp. Egyébként pedig mindenki a saját részét írja meg a dalokban, a saját élményei és mondanivalója alapján. Sosem írtunk senki másnak, és nekünk sem volt külsős szövegírónk, így az összes számot teljesen a magunkénak érezhetjük.
– Mit mondanátok azoknak, akik újonnan ismerik meg a zenekart, miért érdemes benneteket hallgatni?
Roli: Ha voltál már szerelmes, vidám, vagy szomorú, ha csalódtál már, vagy voltak szép élményeid, akkor biztos azonosulni tudsz valamelyik szövegünkkel.
Peti: Én régebben mindig úgy foglaltam össze a zenekar lényegét: hétköznapi emberek, hétköznapi nyelven, hétköznapi problémákról, hétköznapi embereknek. Nem művészkedjük túl magunkat, csináljuk ezentúl is természetesen, ami jön belőlünk – néha jobban, néha rosszabbul, de megállás nélkül.
(A következő koncert a Király utcai G3 klubban lesz február 14-én, vagyis ma este. Bővebb infókat ITT TALÁLTOK.)
Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!
