KULT
A Rovatból

„Én is sakkozom a nézővel” – Interjú Szentgyörgyi Bálinttal, A besúgó író-rendezőjével

Egy ütős, felnövéstörténetbe és történelmi tablóba csomagolt krimit tett le az asztalra A besúgó rendezője, akinek sorozatát most a fél világ nézi, és akinek szakmai karrierje is szinte filmbe illő. És aki még harminc éves sincs. Interjú.


Április 1-jén került fel az HBO Max kínálatába A besúgó, ami nemcsak az HBO első, teljesen saját gyártású produkciója, de amit a magyar premierrel egy időben a világ több mint negyven országában tekinthetnek meg a nézők. Forgatókönyvírója és rendezője, a még nem egészen 30 éves Szentgyörgyi Bálint története már magában is csodába illő: szinte nulla filmes tapasztalattal kopogtatott be az HBO-hoz, ahol azonnal igent mondtak neki, néhány év múlva pedig nem csak első sorozata világpremierjére készül, de egy neves amerikai ügynökség is leszerződtette. Vele beszélgettünk többek között a 80-as évekről, filmkészítésről és felnövésről.

– A te személyes történeted röviden úgy néz ki, hogy volt egy ötleted, „dühből” megírtad, bekopogtattál vele az HBO-hoz, most pedig ott tartasz, hogy a sorozatod bemutatják, te magad pedig egy komoly ügynökségnél fogsz dolgozni. Ez tényleg ennyire álomszerűen ment?

– Igen. Ami realisztikusabb benne, hogy összesen négy év alatt történt ahogy összeraktuk a pilotot és ahogy az HBO ezt lezöldlámpázta. Amikor bevittem, egy „sufnituning” pilot volt, amit haverokkal raktunk össze. A következő lépés az volt, hogy a Google-ből kinéztem az HBO központi telefonszámát, ott a portásnak mondtam el, hogy mit szeretnék, elkezdtek kapcsolgatni az épületben, és egy idő után eljutottam valakihez, akit sikerült meggyőzni, hogy adjanak egy időpontot – végül két hónappal későbbre kaptam.

Megértettem, hogy két hónap múlva lesz egy rés a pajzson, és ezt az időt azzal töltöttem, hogy felkészültem előre a legjobb eshetőségre, arra, hogy ha tetszik nekik a leforgatott pilot, tudni akarják majd, hogy mi a további terv.

Nem akartam egyszerű vázlatot írni, komoly munkát szerettem volna beletenni. Én abban hiszek, hogy az ember dolgozzon: nem elég az, hogy vannak képességeink, abba legalább annyi munkát is bele kell fektetni. Úgyhogy elkezdtem éjjeleken és hajnalonta írni a folytatást úgy, hogy senki nem kérte és senki nem fizetett érte. Ahogy írtam a forgatókönyvet, ott lebegett előttem a Rocky és Sylvester Stallone esete, aki ezt hasonlóan csinálta. Lerakott az asztalra egy olyan forgatókönyvet, amit akart annyira egy stúdió, hogy utána már tudott ő is feltételt szabni.

Levetítettük a pilotot, utána azt mondták, nagyon tetszik nekik, van-e ötletem, hogy mi a folytatás. Én pedig mondtam, hogy nem ötletem van, hanem kinyitottam a kis hátizsákom, és megmutattam a második, a harmadik és a negyedik epizód forgatókönyvét. Egy fél évad volt tehát az asztalon, ők látták, hogy ez meggyőző. Mondtam nekik, hogy én rendezni szeretnék, ez csak így eladó, meg is állapodtunk.

24 éves voltam ekkor, óriási kockázatot vállaltak, hatalmas bizalom és nyitottság volt bennük. Aztán teltek-múltak az évek, én megírtam a további négy részt – hiszen nyolc részes az első évad –, szereztem gyakorlatot két kisjátékfilmben és egy dokumentumfilmben. Ez már azután történt, hogy megállapodtunk az HBO-val, tehát az első filmkocka, amit én leforgattam író-rendezőként, az volt, amit eladtam nekik.

Négy év azért hosszú idő volt, és természetesen az ember sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy azt érzi, hogy ez már majdnem meghaladja a képességeit (adott esetben néha meg is haladja), és akkor indul be valahogy az igazi flow-élmény. Amikor azt érzem, hogy ez már túlmutat rajtam, ezért lehet küzdeni, verekedni, és fel is tudom magam szedni a földről. Az első dolog, amit megtanultam az, hogy ebben a szakmában az első tíz év arról szól, hogy mennyire akarod. A másik pedig, hogy minél gyorsabban, mint a keljfeljancsi fel tudd magad húzni. Minél előbb, minél erősebben mész neki, annál hamarabb jön meg az eredménye a munkádnak.

Szentgyörgyi Bálint

– Amikor odamész egy forgalmazóhoz, és különösebben nagy filmes tapasztalat nélkül azt mondod, hogy ezt te fogod rendezni, akkor ők minden további nélkül azt mondják: „oké, csináld”?

– Igen, ez így történt. Persze kérdeznek egy csomó mindent: hogy képzeled el vizuálisan, hogy akarod mozgatni a kamerát... Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy amikor írok, fejben már snittelek, látom magam előtt azt, hogy hogyan szeretném megvalósítani. Körülbelül 75 százaléka annak, ami végül leforgott, az a mozi, ami a fejemben volt, amikor írtam. A maradék 25 százalék az, amikor azt látod a helyszínen, hogy amit kitaláltál, az úgy nem működik, és elkezdesz improvizálni. Ez is egy képesség, egy „izom”, amit fejleszteni kell, hogy ha azt látod, hogy az elképzelt terv nem működik, akkor azt helyben kitaláld. És ehhez nagyon jó partner Szatmári Péter operatőr és fantasztikus partnerek a fiatal színészek, akik a produkcióban szerepelnek.

Azon múlt szerintem a siker, hogy egy kompakt víziót tudtam lerakni az asztalra, nemcsak forgatókönyv szintjén, hanem vizuálisan, karakterépítésben, kormegidézésben, ritmusban is. Hónapokkal azelőtt, hogy elkezdtünk forgatni, annyira felkészült voltam, hogy kiálltam egy budapesti utcába, mai forgalomban, és végigvittem a stábot, megmutatva, hogy „itt lesz a kamera, innen jön a színész, vágni fogunk egyet, ide jön a másik színész, így fog kinézni az egész” stb. És azt hiszem, hogy ez a fajta felkészültség, ami egy civil embernek túlkészültségnek is tűnhet, az, ami igazából ajtókat nyit.

– 1985-ben játszódik a történet, ez hét évvel van a születésed előtt. Neked tehát nincs közvetlen élményed erről a korról. Mi volt, ami miatt mégis ezt választottad témának?

– Egyrészt ez egy nagyon izgalmas kor. Másrészt nincsen túl távol a gyerekkoromtól, de mégis – annak ellenére, hogy csak egy évtized telik el a film története és a kiskorom között – elsüllyedt közben egy világ, és annak a romjain felépült egy vadonatúj. Amikor én felnőttem, azt láttam, hogy a szüleim generációja, akiket a rendszerváltó generációként is szoktak aposztrofálni, egyszerre ismerkednek a kilencvenes évek szabadpiaci vadnyugatával és nevelnek fel minket mindeközben. Az én generációmat jól jellemzi, hogy a szüleink sem igazán ismerték a világot, amiben mi gyerekek voltunk. Ezért engem óhatatlanul elkezdett érdekelni, hogy vajon mi volt közvetlenül előtte? Mi az, amire visszautalnak? Nem is a szüleim, hanem inkább még a nagyszüleim, akiknek tényleg a komfortzónájuk volt a '45-től '89-ig tartó időszak. Ez a korszak, a nyolcvanas évek közepe feldolgozatlan, legalábbis azon a módon, ahogyan én, a saját reflexeimmel hozzá szerettem volna nyúlni.

Amikor szemben állunk egy könyvespolccal, olykor vannak foghíjak, ahol egymásnak dől két könyv, mert onnan hiányzik valami. Engem ez inspirál, hogy pontosan tudom, melyik könyv kellene, hogy ott legyen, amit én el szeretnék olvasni, de azt még nem írta meg senki. Ez ragadja meg a figyelmem, hogy tudom, ez az a projekt, amivel el szeretnék indulni.

– Megvolt a sztori, de – főleg az életkorodból adódóan – nem tudhatsz minden apró részletről az időszakból. Sokan voltak a kor szakértői vagy egyszerű tanúi, akik segítettek abban, hogy a film minden apró részletében korhű és hiteles legyen?

– Amikor ezt elkezdtem írni, arra döbbentem rá, hogy az egész addigi életemben mindenkivel, aki ezt a korszakot megélte, én már úgy beszélgettem, mintha anyagot gyűjtenék. Akkor, 14, 18 vagy 20 évesen még nem tudtam megmondani, hogy lesz egy első filmem, ami erről fog szólni, de éreztem egy érdeklődést. És azt is éreztem, hogy a generációmat alapvetően nem érdekli, hogy hol ebédeltek az emberek akkoriban, hogy milyen autót vezettek, honnan szereztek farmernadrágot vagy hol vettek cigarettát. Ezek a dolgok sokak számára abszolút érdektelen részleteknek tűnnek, amikkel maximum a nagyszülők traktálják az unokákat, de ez engem mindig kifejezetten izgatott.

Amikor elkezdtem írni, olyan volt, mintha összeállnának széttört tükörcserepek a gyerekkoromból egy nagy képpé. Erre nagyon jól tudtam támaszkodni.

A sorozat érinti a formálódó demokratikus ellenzék születését, ennek valós szereplőit pedig ismerjük, sokan ma is aktívak még. Nem tartasz attól, hogy sokan így nézik majd a filmet? Hogy felismerik (vagy felismerni vélik) némelyik, valóságban is létező személyt? Esetleg a szereplőket az ő személyükből „gyúrtad” össze?

– Én azt a szót használnám, hogy játékosság. Semmilyen olyan tudatosság nincs benne, hogy van egy valóban élt személy, aki bele van csatornázva bármelyik karakterbe. Van egy korszellem, vannak ennek a kornak olyan fiataljai, akik mozgatórugói az ország későbbi történésének. Nagyon jó játék, hogy bizonyos jellemvonásokat, elemeket, referenciákat, gondolatokat az ember itt-ott beledolgoz. Ugyanakkor közben ez egy fikció. És én nagyon is szabadon is kezeltem a dolgokat, azt tehát elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki magára ismerjen. A valós háttér viszont ad egy plusz ízt az egésznek. Mert egyrészt az egész egy felnövéstörténet, amibe belekevertem az én felnövéstörténetem is. Én vagyok Száva Zsolt, én vagyok Demeter Geri... mondjuk Dugovics Máté figurája a legjobb barátom, Varga Ádám, az nem én vagyok! Ő egyébként az életben is teljesen olyan, mint a filmben. De Száva dühe, Demeter magánya, Kata dilemmája, ez mind az én szívemből jön, egyes szám első személyben.

Ugyanakkor egy nagyon izgalmas krimi is akar lenni – remélem, hogy ez sikerült. Amiben drukkolsz mindenkinek, olykor zavarba is jössz, hogy ennek vagy annak a szereplőnek miért szurkolok még mindig. Vagy épp valakinek szeretnél, de már nem tudsz neki, mert ennél bonyolultabb karakter. Krimi tehát, ami hozzányúl a magyar közelmúlt történelméhez, mint például az általam nagyon kedvelt Costa-Gavras a régi, politikai jellegű filmjeiben. Nagyon szeretem, amikor valaki úgy mer játszani a világgal, hogy a múlt közben száz százalékban hiteles maradjon.

Mindig mindenkinek azt mondtam, azt szeretném, hogy olyan legyen a film, mintha egy kulcslyukon keresztül néznénk a múltat.

– A fiatal szereplőket olyan színészek játsszák, akiknek nagy részét kevésbé ismerjük még filmekből, viszont remekül működnek a képernyőn. Rájuk hogyan találtatok?

Amikor írtam a forgatókönyvet, felraktam magam elé a falra két szót: az egyik az volt, hogy „saját”, a másik, hogy „generációm”. A középgeneráció gyakorlatilag Radnai Csillában és Ördög Tamásban jelenik meg, rajtuk kívül öreg rókák és fiatal oroszlánok vannak a filmben. A fiatal oroszlánok estében egy óriási castingot csináltunk, ha jól emlékszem, több mint kétszáz fiatal színészt láttam. Nem csak arra törekedtem, hogy egyesével beazonosítsam, ki melyik szereplő lesz, hanem arra is, hogy mindenkit megnézzek mindenkivel, még akkor is, ha közös jelenetük kevés van a sorozatban. Mert arra volt szükségem, hogy egy valós kohézió és egy valós közösség jöjjön létre. A sajtónapon is lehetett látni, hogy tényleg barátok lettünk. A filmbe hoztam egy részről a nagyon közeli barátaimat, akik már a pilotban is ott voltak, másrészt pedig bevontuk ebbe a közösségbe az újakat is. Mindig azt mondtam nekik, hogy a brazil fociválogatott nem csak akkor csodálatos, amikor gólt rúgnak, hanem a közönség már attól le van nyűgözve, ahogy passzolgatnak.

Én pedig így szeretnék dolgozni, hogy amikor átvágok az egyik szereplőről a másikra, a másikról a harmadikra, mintha labdát passzolgatna egy új generációnyi focista egymás között. És a „gól”, például egy epizód végi cliffhanger, már csak a hab a tortán.

Fontos volt azt az érzést is keltenem, hogy itt színre lépett egy új generáció. Remélem, hogy sikerült.

– Beszéltél arról, hogy végigjártál sok olyan helyszínt, ami nem, vagy alig változott a Kádár-korszak óta. Mennyi munka volt még ezekkel a helyszínekkel, hogy valóban a '80-as évekbe kerüljünk vissza?

Láng Imola és Tasnádi Zsófi munkáját dicséri ez, akik fantasztikus látványtervezői voltak a produkciónak. Az első szabály, amit lefektettünk, hogy nincs stúdiódíszlet. Nem építünk meg semmit egy üres szobában, hanem azokat a tereket keressük, ahol a valódi élete folyt ennek a generációnak, például a kollégiumban. Ezt pedig megpróbáljuk megtölteni régi bútorral, plakáttal, itt-ott egy falfestéssel. De alapvetően nem a semmiből hozzuk létre a múltat, hanem inkább kicsit visszaállítunk mindent azokra az időkre, amilyenek akkor voltak ezek a helyszínek. Nagyon érdekes volt a helykeresés is, már csak azért is, mert ebben a fázisban én már fejben snitteltem. Sokszor pontosan tudtam, honnan hova akarok vágni, és aszerint kerestük a helyszínt, hogy hogyan lehet a kameramozgás szempontjából is ezt úgy lebontani, ahogy szeretném.

Nagyon érdekes nehézségek is voltak. Például az, hogy ebben a korszakban egy igazi neonvilág volt Budapesten. A filmben vannak olyan jelenetek, ahol van fenn neon az utcán, de a valóságban ezek már nincsenek ott. Ezeket nem is felszerelni borzasztóan nehéz, hanem nagyon drága újra működésbe hozni. Ezt digitálisan kellett odarakni utólag. Szatmári Péter operatőr fantasztikus volt, mert ő találta ki, hogy úgynevezett Astera csövekkel megcsinálja az alapvilágítását a neonnak. De azok csak csövek, amik előtt játszanak a színészek, és utólag, számítógéppel rakjuk rá azokat a neonokat, amik akkor ott voltak. Ez volt az egyetlen erősebb utólagosabb belenyúlásunk. Ezen kívül én abban hiszek, hogy helyben, egy létező térben, gyakorlatban hozzunk létre mindent.

– A fejlődéstörténet nagyon jól nyomon követhető a karakterek fejlődésében is, negatív és pozitív, vagy legalábbis ilyennek látszó irányokban egyaránt mozognak a karakterek. Ennek kidolgozása mennyi munkát igényelt?

– Tudatos volt, hogy amikor felírtam magamnak, hogy „saját generációm”, akkor a sokszor ennél kétdimenziósabb szerepeket játszó fiatalokat olyan lehetőségek elé akartam állítani, amikben sokkal több dimenzióban tudnak játszani. Nagyon érdekes és élvezetes játék volt meglepni a nézőt a karakterfejlődésekkel. Tulajdonképpen már az első rész meglepetést okoz azzal, hogy milyen személyiség Száva Zsolt, akitől azt várjuk, hogy egy klasszikus hős, és kiderül, hogy ennél sokkal árnyaltabb. Miközben az is nagyon meglepő, hogy Demeter egy nagyon bátor fiú, de egy olyan történelmi szerepben van, amit a gyávasággal azonosítunk – leegyszerűsítve, bár sokszor persze helyesen.

Amikor írok, nagyon sokszor gondolkozom azon, hogy ha én játszanék, mikor érezném azt, hogy elég muníciót ad nekem a forgatókönyvíró ahhoz, hogy nagyon sok színt tudjak mutatni, ne csak feketét és fehéret. De ha már itt tartunk: van egy sakk-motívum is az egész sztoriban. Demeter Geri eleve egy sakkozó, és aki figyelmesen nézi a sorozatot, észreveheti, hogy a sakk színei sokszor visszaköszönnek. A kor padlómintázatában, a ruhákban, egyes szereplők ruházata „sötétül” a részek alatt, míg másé éppen ellenkezőleg.

Ráadásul Demeter Geri és Száva Zsolt között is egyfajta sakkjátszma folyik – a legnagyobb öröm pedig, hogy közben én is sakkozom a nézővel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A félénksége miatt vállal meztelen szerepeket, mindig titkolja a párkapcsolatait, és „eltolta” magától Harvey Weinsteint – Eva Green 45 éves
Bár Párizs a kedvenc városa, már 20 éve boldogabb Angliában, és bár egyiptológus akart lenni, 14 évesen Isabelle Adjani megváltoztatta az életét. Íme Eva európai és hollywoodi sikertörténete.


Eva Gaëlle Green Párizsban született 1980. július 6-án, édesanyja, Marlene Jobert (születési neve Maurer), algériai-zsidó származású francia színésznő, édesapja, Walter Green pedig svéd és francia származású fogorvos. Eva gyakran jellemezte magát „nem gyakorló zsidóként”, aki gyerekként soha nem járt zsinagógába. „Úgy érzem, hogy a világ polgára vagyok. A filmnek és az életnek nincsenek határai.” Van egy kétpetéjű ikertestvére is, Joy, akivel elsősorban Párizs 17. kerületében nőttek fel. A családját burzsoának írta le, és megjegyezte azt is, hogy az ikernővére nagyon különbözik tőle. A vezetéknévük egyébként a svéd „gren” szóból származik, amely „faágat” jelent.

Eva Franciaországban tanult az angol nyelvű American University of Paris egyetemen, a tanulmányai egy részét pedig Angliában és Írországban töltötte. Csendes, visszafogott tanuló volt, aki élénk érdeklődést mutatott az egyiptológia iránt már hétéves korában, amikor először meglátogatta a párizsi Louvre-t.

14 éves volt azonban, amikor megnézte az 1975-ös Adéle H. története című François Truffaut-filmben Isabelle Adjanit, akinek az alakítását látva elhatározta, hogy belőle is színésznő lesz.

Édesanyja eleinte fenntartásokkal kezelte Eva színészi ambícióit, attól tartva, hogy az túl nagy terhet jelenthet az amúgy érzékeny lányának, végül azonban támogatta a törekvéseit. 17 évesen Eva beiratkozott a párizsi St. Paul Drama School hároméves színészkurzusára. Később elmondta, hogy az iskolai előadásokban mindig a „vérbeli gonosz” szerepeket választotta, hogy így tudjon megbirkózni a mindennapi érzelmeivel.

Erről álmodozott

A színészi tanulmányai befejezése párizsi színházakban kezdett játszani, 2001-ben, 20-21 évesen még Molière-díjra is jelölték a Jalousie en Trois Fax című darabban nyújtott alakításáért. Az első filmszerepét Michael Haneke 2001-es A zongoratanárnő című filmjében játszotta, de az még inkább statisztamunka volt, ráadásul a végefőcímben sem tüntették fel a nevét.

Két évvel később azonban, mindjárt az első mozifilmes feltűnése, ami rögtön főszerep is volt, meghozta a színészi áttörését: ez volt Bernardo Bertolucci Álmodozók (2003) című filmje.

A legendás rendező így jellemezte akkor Evát: „Olyan gyönyörű, hogy az már igazságtalan.” A szülei kezdeti ellenkezése ellenére bólintott rá Bertolucci ajánlatára, a filmben ugyanis számos meztelen jelenetben szerepelt, és később bevallotta, a forgatáson abszolút jól érezte magát, viszont eléggé zavarba jött, amikor a szülei is megnézték a filmet. Az alakítását pozitívan fogadták a kritikusok, egyesek az amerikai Liv Tylerhez hasonlították.

Vesper a neve

Az Álmodozókban nyújtott alakítása felkeltette Ridley Scott rendező figyelmét, aki a 2005-ben bemutatott hollywoodi eposzban, a Mennyei királyságban Szibilla, Jeruzsálem királynőjének szerepét osztotta rá. Ez a film nemzetközi elismertséget hozott számára, igaz, a mozis változatában jelentősen lecsökkentették a szerepét, szóval Green kifejezetten örült, amikor később, a rendezői változatban újra kiemeltk a karaktere összetettségét.

Nem is kellett sok a következő, még nagyobb filmes eseményhez: nagyjából az utolsó pillanatban kapta meg Vesper Lynd szerepét a 2006-os Casino Royale című Bond-filmben. A forgatás ugyanis már folyamatban volt, és a rendező, Martin Campbell szerint „a szereposztás elég nehéz volt, mivel még nem volt meg a végleges forgatókönyv, a a Bond-lányok kapcsán pedig addig csupán annyi volt a lényeg, hogy milyenek a mellei meg a feneke.” Campbell azonban látta Green alakítását a Mennyei királyság rendezői változatában, és felkereste őt. A színésznő elolvasta a forgatókönyvet, és úgy találta, hogy Vesper karaktere sokkal mélyebb, mint a legtöbb Bond-lányé. A filmért később pozitív kritikákat kapott, és azóta is az egyik legjobb Bond girlnek tartják, az Entertainment Weekly egyenesen a valaha volt négy legjobb közé választotta. A Casino Royale-ban nyújtott alakításáért pedig Eva 2007-ben BAFTA-díjat kapott az év legjobb feltörekvő színészeként.

Tim Burton múzsája

A Casino Royale óriási sikert aratott a mozipénztáraknál szerte a világon, ezért utána természetesen rendesen beindult Eva hollywoodi karrierje is.

2007-ben feltűnt Az arany iránytűben, majd volt néhány függetlenfilmes szerepe, többek között Fliegauf Benedek Méh című filmjében, 2010-ben.

2012-ben találtak egymásra Tim Burton rendezővel (állítólag csak szakmai értelemben) az Éjsötét árnyék kapcsán. Azóta két további filmet forgattak együtt: a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (2016) és a Dumbót (2019). 2014-ben két kultfilm folytatásában is feltűnt nagy szerepekben, a 300: A birodalom hajnalában és a Sin City: Ölni tudnál értében. Ugyanebben az évben bevállalt egy hosszabb munkát is, három éven és három évadon át szerepelt a Londoni rémtörténetek című gótikus horror-fantasysorozatban.

Fontos még megemlíteni a 2019-es Ígérem, hogy visszatérek című űrhajós drámáját, amelyet sokan a legjobb alakításának tartanak, bizonyos bennfentesek szerint nem sokkal maradt le az Oscar-jelölésről sem. Utoljára pedig A három testőr új, kétrészes feldolgozásában láthattuk Miladyként a magyar mozikban 2023 őszén (A három testőr: D’Artagnan) és 2024 tavaszán (A három testőr: Milady).

Parasztok, B-kategóriás szemét és hányás

2018 áprilisában bejelentették, hogy Green főszerepet fog játszani az A Patriot című sci-fi-thriller műfajú filmben. 2020 augusztusában viszont már arról számoltak be, hogy a színésznő, aki egyben a projekt executive producere is volt, beperelte a produkciós céget, a White Lantern Filmet, mert miután végül leállították a filmet, nem fizették ki neki a 800 000 fontos tiszteletdíjat, pedig erről korábban fizetési kötelezettséget vállaló szerződést kötöttek. A White Lantern a saját keresetében azt állítja, hogy Green tönkretette a filmet, például azzal, hogy további drága stábtagok felvételét követelte. A cég azt is állította, hogy Green több mint 1 millió fonttal tartozik nekik, miután kilépett a projektből.

Végül Eva 2023 áprilisában megnyerte a pert, amely során nyilvánosságra kerültek a barátainak küldött WhatsApp-üzenetek, amelyekben a színésznő a stábtagokat „parasztoknak”, a produkciót „szar B-kategóriás filmnek”, a producer Jake Sealt pedig „tiszta hányásnak” nevezte.

A bíró azonban megállapította: „Lehet, hogy Green rendkívül kellemetlen dolgokat mondott Seal úrról és a stábról, de ez abból fakadt, hogy őszintén aggódott, amiért a Seal úr irányítása alatt készülő film nagyon rossz minőségű lesz, és nem fogja igazságosan visszaadni azt a forgatókönyvet, amely iránt ő és a korábbi rendezők annyira lelkesek voltak.”

Titokzatos és paradox

Eva 2005 óta, tehát már 20 éve Londonban él. Azóta többször kijelentette, hogy Angliában boldogabb, mint Franciaországban. Amikor pedig arról kérdezték, hogy miért szeret grafikus, szexuálisan túlfűtött szerepeket játszani, Green ezt „paradoxnak” nevezte, hiszen saját bevallása szerint félénk természetű. „Nem igazán értem, miért csinálom ezt. Terápiára kell járnom!” Azt mondta, a sötét, torz lelkű karaktereket is kedveli, mivel azok lehetővé teszik számára, hogy felszabadultnak érezze magát. Ettől függetlenül igyekszik változatos szerepeket vállalni, hogy ne skatulyázzák őt be.

A magánélete viszont teljes rejtély. Annyit tudni nagyjából, hogy sosem volt férjnél, és nincsenek gyermekei, 2002 és 2003 között együtt volt az Álmodozók-beli partnerével, Michael Pitt-tel, 2005 és 2007 között pedig a nála 14 évvel idősebb Marton Csokassal, akivel a Mennyei királyságban játszott együtt. Pletykálták, hogy 2015-ben viszonyba kezdett Tim Burtonnel is (köztük már 22 év különbség van), de ezt sosem erősítették meg. Eva gyakran osztotta meg gondolatait a szerelemről és a párkapcsolatokról, elárulva, hogy nagyra értékeli a függetlenséget és a magányt, s megnyugvást talál abban, hogy távol él a reflektorfénytől. Beszélt arról is, hogy milyen nehéz egyensúlyt tartani a párkapcsolatok és a színészi karrier között, amely gyakran hosszú utazásokat és intenzív koncentrációt igényel.

2017-ben pedig bevallotta, hogy az azóta börtönben raboskodó producer, Harvey Weinstein egy üzleti megbeszélés során nem megfelelő módon közeledett hozzá, de ő „eltolta” magától.

Evát legközelebb a Nincs idő meghalni és a True Detective rendezője, Cary Joji Fukunaga új, Vér a havon (Blood on Snow) című krimi-thrillerében láthatjuk, amely Jo Nesbø azonos című regényének adaptációja, s amelyben olyan színészpartnerei lesznek, mint Benedict Cumberbatch, Aaron Taylor-Johnson és Ben Mendelsohn. Több mint ígéretes…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nyolc csatorna tűnhet el a tévéképernyőkről, köztük a Comedy Central is
Szlovák és ausztrál források is azt állítják, több tévécsatorna sugárzása végleg megszűnhet. Magyarország is érintett lehet.


Egy szlovák portál arról számolt be, hogy 2025 végén több ismert tévécsatorna is eltűnhet a képernyőkről, írja a Media1. A döntés érintheti a Club MTV-t, az MTV 80s-t, az MTV 90s-t, az MTV 00s-t, az MTV Hits-et és az MTV Live HD-t is.

Emellett kikerülhet a kínálatból a magyar nézők számára elérhető Comedy Central és a Paramount Network is.

A Media1 arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a Živé.sk anyaga a szlovák és cseh piacról szól, a nemzetközi trendek alapján elképzelhető, hogy ezek a változások a magyar közönséget is érinthetik.

Hasonló fejleményekről számolt be az ausztrál tvblackbox.com.au is: ott 2024 júniusában több MTV-csatorna adását szüntették meg. A Media1 azt is megemlíti, hogy az Insidus Television egyik YouTube-videójában arról számolnak be, hogy globálisan zárnak be több Paramount csatornát, ráadásul a Comedy Central magyar feedjének megszűnését címbe is kiemelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: