prcikk: A legjobb Superman-film? A galaxis őrzői színes-szagos-vicces-megható szellemisége köszön vissza az új acélember első kalandjában | szmo.hu
KULT
A Rovatból

A legjobb Superman-film? A galaxis őrzői színes-szagos-vicces-megható szellemisége köszön vissza az új acélember első kalandjában

Sólyomlány, zsebuniverzum, Elemember, repülő köpenyes kutyus, online lejárató majomtrollok – van itt minden, mit imádni lehet James Gunn szuperhősös őrületében.


Még mindig egész jól tartja magát, ahhoz képest, hogy három év múlva lesz 90 éves… Kal-El, vagyis Clark Kent, vagyis Superman karakterét ugyanis 1938-ban alkotta meg Jerry Siegel és Joe Shuster, pontosabban akkor tűnt fel először az Action Comics című képregény első számában. Azóta rádiós hangjátéksorozatok, regények, mozifilmek, animációs és élőszereplős tévésorozatok, színdarabok, videójátékok és akciófigurák tömkelege készült belőle, vagyis joggal nevezhetjük őt minden idők talán legismertebb és legnépszerűbb szuperhősének (Batman, Pókember és Vasember mellett).

Mozgóképen először Kirk Alyn formálta meg a kriptoni köpenyest egy 1948-as, 15 epizódból álló mozisorozatban (nem volt még sokaknak tévéje, így a mozik vásznaira is készítettek sorozatokat), amit 1950-ben az Atom Man vs. Superman moziszéria követett.

A karakter aztán George Reeves alakításában lett igazán népszerű az Egyesült Államokban, az 1952 és 1958 között sugárzott Adventures of Superman című, immár tévékben sugárzott sorozatban. Illetve az ő nevéhez fűződik az első játékfilm is, az 1951-es Superman and the Mole-Men, ami mindössze 58 perces volt.

Ezután még majdnem 30 évet kellett várni, hogy egy igazán nagyszabású mozifilmben is rajongani lehessen kedvenc piros gatyás földönkívülinkért, 1978-ban mutatták be ugyanis a Richard Donner (Ómen, Kincsvadászok, Halálos fegyver-filmek) rendezésében készült Supermant, amiben már Christopher Reeve alakította a címszereplőt, akinek a neve évtizedekre egybeolvadt Clark Kentével. Sokak szemében persze máig ő a tökéletes Superman, és azóta talán csak Henry Cavill tudta valamennyire megingatni a biztos helyét, noha közben olyan színészek is láthatóak voltak a szerepben többek között, mint Dean Cain (Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai), Tom Welling (Smallville), Brandon Routh (Superman visszatér) vagy Tyler Hoechlin (Superman és Lois).

Cavill azonban a DC mozis univerzumában valóban könnyedén a magáévá tudta tenni a szerepet, az Isten is Supermannek teremtette minden bizonnyal, csupán kár, hogy ilyen minőségű filmekben (Az acélember, Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, Az Igazság Ligája stb.) kellett repkednie.

A DCEU (DC Extended Universe) 10 év alatt kifújt (2013-tól 2023-ig bírta), a Marvel Mozis Unuverzum (MCU) közelébe sem tudtak férkőzni bevételben és kritikai elismerésekben, így pár éve a Warnernél úgy döntöttek, leállnak mindennel, a már leforgatott filmeket (Black Adam, Shazam! 2, Flash – A Villám, Kék Bogár, Aquaman 2) még gyorsan betolják a mozikba, aztán mehet a reboot. Ennek az újragondolásnak az élére pedig Peter Safran producer mellett épp a Marvel egyik fenegyerekét, A galaxis őrzői-trilógia rendezőjét, James Gunnt szemelték ki, aki előtte már leforgatta nekik a nem túl sikeres, de annál minőségibb The Suicde Squad – Az öngyilkos osztagot (2021).

Gunn és Safran pedig elő is készítették az új DCU-t (DC Universe), amelynek legelső állomása a 2024 decemberében bemutatott animációs sorozat, a Creature Commandos volt, az első mozis darabja pedig a most bemutatott Superman. No, eljutottunk ide végre, az eredeti karakter megalkotása után 87 évvel, s lássuk, Gunnéknak mennyire sikerült a teljes újragondolás!

Mivel James Gunn maga vezényelte le az új Supermant, már lehetett tudni, hogy ő biztosan nem azt a sötétebb, komorabb atmoszférát teremti majd meg, mint amiben a DCEU és Zack Snyder gondolkodtak. Gunn stílusa ugyanis a színes-szagos-vicces őrület, amibe észrevétlenül csusszan bele az elgondolkodtatás és az abszolút működő dráma. Nála hús-vér karakterek születnek, akik hajmeresztő és elsőre talán kissé bugyutának tűnő kalandokba keverednek, a végére valahogy mégis összeáll minden egy konzekvens, imádnivaló egésszé. Ilyenek voltak A galaxis őrzői-filmek és Az öngyilkos osztag is (hangsúlyozzuk, nem a 2006-os, David Ayer-féle borzalomról van szó), és szerencsére ilyen lett a Superman is.

Kapásból óriási vállon veregetés illeti Gunnt, amiért nem tökölt kétszázhuszonharmadjára is azzal, hogy megmutassa, hogyan pusztult el a Kripton bolygó, Kal-El (David Corenswet) miképpen érkezett a Földre, hogyan fogadta őt örökbe a Kent házaspár (Neva Howell és Pruitt Taylor Vince), hogyan lett belőle szuperhős és e személyiségét titkoló újságíró a Daily Planetnél, illetve miként ismerte meg és szeretett bele a kolléganőjébe, Lois Lane-be (Rachel Brosnahan).

Azonnal belecsapunk a lecsóba néhány expozíciós felirat után, és bizony olyan hirtelen pakolnak itt minket a cselekmény sűrűjébe, hogy pislogni is alig marad időnk.
Azonnal megkapjuk az arcunkba a sebesült Supermant, a repkedő, köpenyes kutyáját, Kryptót, az antarktiszi bázisának robotszolgáit és egy Borávia Pörölye nevű metahumánt, aki alaposan elagyabugyálta őt. Majd jön fiatal és kopasz Lex Luthor (Nicholas Hoult), a testéből nanobotokkal bármit megalkotó Mérnök (María Gabriela de Faría), egy fiktív ország karikaturisztikusra vett diktátora (Zlatko Buric), egy zsebuniverzum, meg egy kutyaméretű pukkancs lényből egyetlen éjszaka alatt kaidzsura duzzadó szörnyeteg.

Huh, van mit feldolgozni az első félórában, az kétségtelen. Itt adja magát a legnehezebben a film, de szerencsére nincs veszély: egy idő után szépen, lassan belesimulunk ebbe a világba, felvesszük a ritmust, onnantól kezdve pedig egy igen kellemes szuperhősös két órában lesz részünk. James Gunn hozza most is a stílusát, így A galaxis őrzői és Az öngyilkos osztag gyűlölői minden bizonnyal most sem találják meg a számításukat, de remélhetőleg ők vannak kisebbségben, a többiek számára pedig szuper élmény lesz végigkövetni David Corenswetet első Superman-kalandja során, s bár Henry Cavill után nagy kihívás e szerepben érvényesülni, a Gunn-féle sebezhetőbb, emberibb Clark Kentet kiválóan hozza, itt rá volt szükség.

Nicholas Hoult is telitalálat Luthorként, aki végre tényleg fenyegető, és minden megmozdulása veszélyt jelent, Hoult pedig lubickol is benne rendesen. Mrs. Maiselre, azaz Rachel Brosnahanre is mintha ráöntötték volna Lois Lane karakterét, bár az „Ő csak egy kutya!” szövege után azért sokan leírják majd őt minden bizonnyal, de tudjuk be annak, hogy féltette a szerelmét… De Skyler Gisondo is tökéletes Jimmy Olsennek, Wendell Pierce pedig Perry White-nak, tehát az ősrajongók megnyugodhatnak, a régi karakterek most is itt vannak.

És akkor még nem beszéltünk a többi szuperhősről, mivel ebben a Metropolisban nem csak Superman ténykedik: az Igazság Bandája tagjai mind megérnének külön-külön is egy saját filmet/sztorit, a Guy Gardner-féle Zöld Lámpás (Nathan Fillion), Sólyomlány (Isabela Merced) és Mr. Tökéletes (Edi Gathegi) mind kiváló kiegészítők Kal-El mellett, utóbbi pedig, úgy hírlik, kap is magának majd egy sorozatos spin-offot (elég menő valóban a figura).

Krypto pedig egész egyszerűen ellopja mindenki elől a show-t! Imádnivaló a szuperblöki, aki valóban úgy viselkedik a filmben, mint egy (neveletlen) kutya: erős reakciókat ad, játszik, örül, ugrál, bokát harapdál, marcangol, csak mindezt szupererővel; meg kell őt zabálni, a CGI-os megvalósítása ellenére is.

A látványt egyébként nem érheti rossz szó, a Weta trükkmágusai most is kitettek magukért.

A film ráadásul a fordulatoknak és a megható pillanatoknak sincs híján, illetve Gunnék ügyeltek arra is, hogy egy városrombolás közepette hőseink tényleg próbáljanak ügyelni a civilek életére (nem úgy, mint Snyder és Cavill), hogy ne Superman vállát nyomja minden teher (igen sokszor elkél neki mások segítsége), és hogy a fő karakterek tényleg kapjanak karaktert: motivációt, lelki zűröket, örömöket, traumákat, mindent, ami ahhoz kell, hogy valóságosak legyenek, és szorítsunk értük, vagy utáljuk őket.

Nyilván nem tökéletes film a James Gunn-féle Superman sem, hiszen itt-ott akadnak bugyutább és/vagy csöpögősebb pillanatok, de összességében bátran kijelenthető, hogy ez az egyik (ha nem a) legjobb Superman-film, ami valaha készült, és hogy ez az új irány tökéletesnek tűnik az új DCU számára. Reméljük, a jövőre érkező Supergirl is hasonló szellemben fogant Craig Gillespie rendező (Plasztik szerelem, Frászkarika, Viharlovagok, Én, Tonya, Szörnyella) irányítása alatt!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A javítóintézetből a halhatatlanságig – Steve McQueen tragédiája, aki alig 50 évet élt
Ma lenne 96 éves a menőség királya, aki alig 50 évet kapott az élettől. Hányattatott kezdet, megzabolázott düh és egy fegyelmezett, szinte néma hűvösség: ezekből az ellentmondásokból született a 20. század egyik legnagyobb és legmaradandóbb filmes ikonja.


Március 24-én lenne 96 éves Steve McQueen, a 20. század egyik legnagyobb és legmaradandóbb filmes ikonja, akinek legendája évtizedekkel a halála után is dollármilliókat ér.

A története arról szól, hogyan lehet a semmiből, egy javítóintézet mélyéről eljutni a világ csúcsára, és közben soha nem felejteni el, honnan indult az ember.

Terrence Stephen McQueen 1930. március 24-én született Indiana államban, élete első évtizedeit pedig az instabilitás jellemezte.

Erőszakos nevelőapák és egy magára hagyó anya mellett sodródott, míg végül a kaliforniai Boys Republic nevű nevelőintézetbe került. Ez a hely lett az első igazi otthona, a fordulópont, amely struktúrát és esélyt adott neki.

A hálája sosem múlt el: miután befutott sztár lett, rendszeresen visszajárt, személyesen beszélgetett a fiúkkal, és jelentős összegekkel támogatta az intézményt. Ez a kötelék ma is él: a Friends of Steve McQueen Car & Motorcycle Show minden évben az intézet javára gyűjt adományokat.

A fegyelem és a rend iránti vágya a hadseregbe vitte: 1947-ben csatlakozott az Egyesült Államok Tengerészgyalogságához.

A lázadó természete itt is megmutatkozott – egy engedély nélküli eltávozás miatt negyvenegy napot töltött a fogdában –, de végül megtanulta a leckét, és tisztes szolgálattal szerelt le.

A civil életben ez a belső feszültség, a fegyelem és a düh keveréke vált a védjegyévé a filmvásznon. Olyan klasszikusokban formálta meg a szűkszavú, tettre kész hőst, mint A hét mesterlövész, A nagy szökés vagy A Thomas Crown-ügy. Az igazi áttörést és a halhatatlanságot azonban az 1968-as Bullitt (A chicagói tanú) hozta el.

A film legendás, tízperces autós üldözése San Francisco meredek utcáin újraírta az akciófilmek szabályait.

Peter Yates rendező a puszta látvány helyett a feszültségkeltésre és a realizmusra törekedett, McQueen pedig a jelenetek jelentős részében maga vezette a sötétzöld Ford Mustang GT-t, amivel örökre beírta magát a film- és az autótörténelembe.

A sebesség iránti szenvedélye a magánéletében is központi szerepet játszott. Profi autó- és motorversenyző volt, a megszállottságát pedig az 1971-es Le Mans című filmben vitte vászonra. Bár a film a maga idejében nem lett kasszasiker, mára kultikussá vált.

A főhős, Michael Delaney szájából hangzik el a mondat, amit tévesen gyakran McQueen saját hitvallásának tartanak: „A versenyzés maga az élet. Ami előtte vagy utána történik, az csak várakozás.”

A sebesség és a vászon mögött egy bonyolult, érzelmekkel teli ember rejtőzött, aki a szerelmet is a legmagasabb fordulatszámon élte meg. Élete nagy románca Ali MacGraw színésznőhöz fűzte, akivel A szökés című film forgatásán szerettek egymásba. Kapcsolatuk viharos és szenvedélyes volt, tele vonzással és pusztító vitákkal.

„Bárcsak együtt öregedtünk volna meg józanul” – emlékezett vissza később MacGraw.

A sikerek csúcsán, 1979-ben azonban McQueen lesújtó diagnózist kapott: pleurális mezoteliómát, egy ritka és agresszív daganatos betegséget állapítottak meg nála, amelyet vélhetően a katonaságnál és a versenyzés során viselt azbeszttartalmú védőruházat okozott.

Mivel az amerikai orvosok lemondtak róla, Mexikóba utazott, ahol vitatott alternatív kezeléseknek vetette alá magát. A nyilvánosságot hónapokig kerülte, de 1980 októberében megtörte a csendet.

„A testem lehet, hogy összetört, de a szívem és a lelkem nem”

– üzente a rajongóknak. Nem sokkal később, november 7-én egy műtét utáni szívroham következtében, alig 50 évesen elhunyt Mexikóban.

Halála után a legendája csak tovább nőtt. A „menőség királya” máig az egyik legjobban jövedelmező halott híresség, arca és neve márkává vált. Ennek leglátványosabb bizonyítéka a Bullitt-ban használt eredeti Ford Mustang sorsa. Az autó évtizedekre eltűnt, majd 2020 januárjában egy árverésen elképesztő összegért, 3,4 millió dollárért kelt el, ami mai árfolyamon több mint 1,2 milliárd forintnak felel meg.

Steve McQueen története a kitartás és a belső démonokkal vívott harc krónikája. A javítóintézeti fiúé, aki a világ csúcsára jutott, de sosem tudott teljesen megszabadulni a múlt árnyaitól. A szűkszavú ikoné, akinek a vásznon egyetlen pillantása is többet mondott ezer szónál, és akinek öröksége ma, 96. születésnapján is elevenebb, mint valaha.

Via Los Angeles Times


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Megérkezett az első előzetes a Harry Potter-sorozathoz - Kiderült, ki lesz az új Dumbledore és Piton
A sorozat a tervek szerint 2027-ben érkezik az HBO Maxra, de máris úgy fogalmaznak: "Az HBO Max történetének legnagyobb eseménye." A sorozatot a Trónok harca és az Utódlás tapasztalt alkotói készítik.


Havas táj, egy magányos alak griffendéles köpenyben a roxforti kviddicspálya felé tart – az HBO kedden lerántotta a leplet a készülő Harry Potter-sorozat első hivatalos fotójáról, egyúttal belengetve, hogy ma érkezik az első kedvcsináló előzetes.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Harry Potter (@harrypotter) által megosztott bejegyzés

A képen a fiatal Harry Potter látható hátulról, akit Dominic McLaughlin alakít, a poszt képaláírása pedig mindössze ennyi volt: „holnap”, egy villámcsapás-emoji kíséretében – írta a The Hollywood Reporter.

A szemfüles rajongók egy „Fred és George” feliratú molinót is kiszúrhattak a kép jobb felső sarkában, utalva a Weasley-ikrekre.

A sorozat J. K. Rowling hét fantasyregényét dolgozza fel újra, hűen követve a könyvek cselekményét: a tervek szerint minden évad egy-egy kötet történetét meséli majd el. A produkciót az HBO tapasztalt alkotókra bízta, a forgatókönyvet az Utódlás című sorozat egyik írója, Francesca Gardiner írja, a rendezői székben pedig több epizód erejéig a Trónok harca veteránja, Mark Mylod foglal helyet.

A főszereplő triót McLaughlin mellett Arabella Stanton (Hermione Granger) és Alastair Stout (Ron Weasley) alkotja. A felnőtt karaktereket is ismert nevek formálják meg: a kétszeres Golden Globe-díjas John Lithgow lesz Albus Dumbledore, az Ozarkból ismert Janet McTeer Minerva McGalagony, Nick Frost pedig a félig óriás Hagridot játssza. A szereposztás egyik érdekes csavarja, hogy az egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb figurát, Perselus Piton professzort a színesbőrű Paapa Essiedu alakítja.

„Az HBO Max történetének, sőt talán a teljes streaming világának legnagyobb eseménye." nyilatkozta JB Perrette, a Warner Bros egyik igazgatója.

A sorozat bemutatóját 2027-re tervezik, így a mostani kedvcsináló egy hosszú és minden bizonnyal látványos marketingkampány első lépése. A Harry Potter-könyvekből világszerte több mint 600 millió példány kelt el, a nyolc mozifilm pedig összesen több mint 7 milliárd dolláros bevételt termelt, így a tét óriási.

A sorozat első kedvcsinálóját itt lehet megnézni:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kórházba került a Quimby egyik tagja, nem lesz ott a jubileumi koncerten sem
A Quimby zenekar őszinte közleményben írta le, milyen nehéz napokon vannak túl a szombati koncert előtt. Kárpáti József kórházba került.


A Quimby zenekar közleményben tudatta a rajongókkal, hogy Kárpáti „Dódi” József kórházba került, ezért nem tud részt venni a zenekar szombati, MVM Dome-beli születésnapi koncertjén.

Bár a zenész állapota már javul, a koncerttel járó terhelést egyelőre nem vállalhatja.

A zenekar szavaival élve nehéz napokon vannak túl, és nem csak a készülődés miatt. „Nehéz napok vannak mögöttünk, és nem csak azért, mert teljes erőbedobással készülünk a szombati születésnapi koncertünkre” – áll a Quimby közleményében. A csapat hivatalos üzenetben fogalmazta meg a döntés hátterét és okait.

„Dódi kórházba került, és bitang nehéz szívvel kellett tudomásul vennünk, hogy nem fog ott állni velünk az MVM Dome színpadán szombaton. Azonban számunkra is az a legfontosabb pillanatnyilag, hogy teljesen felépüljön, és mihamarabb együtt zenélhessünk. Hétfőn meglátogattuk, már sokkal jobban van, jókedvűen fogadott bennünket, de a koncerttel járó terhelésnek nem szeretnénk kitenni” – írja a zenekar.

A mostani koncert különösen fontos a zenekar életében, hiszen a Quimby a 35. születésnapját ünnepli. A jubileumi fellépést a tervek szerint megtartják, de Kárpáti József nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nagyobb, véresebb… de jobb is? Egy biztos, a magyar címe szörnyű - Aki Bújt 2: Jövök!
Az első rész friss és kegyetlenül szórakoztató volt, ezért a folytatásra a készítők többet akartak. Papíron működhetne, a gyakorlatban azonban egy testvérdráma, amit egy véres túlélőhorror közepébe erőltettek bele. A kérdés már csak az: megérte-e egyáltalán folytatni?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. március 26.



Az úgynevezett „ikerfilmek” jelensége régóta a hollywoodi filmgyártás egyik különös mellékterméke. Időről időre előfordul, hogy hasonló alapötletek szinte egy időben öltenek testet a vásznon, mintha a stúdiók kollektív tudattalanja egyszerre kapna ihletet ugyanabból a forrásból. Ez önmagában még nem probléma, sőt, izgalmas összehasonlításokra ad lehetőséget.

Ám amikor ezek az egyforma alkotások egy időben kerülnek a mozikba, elkerülhetetlenné válik a verseny a nézők pénztárcájáért.

Most is egy ilyen helyzetnek lehetünk szemtanúi, ahol két, kísértetiesen hasonló koncepcióra épülő film próbálja elnyerni a közönség kegyeit.

Az egyik film a Zazie Beetz nevével fémjelzett Meg fognak ölni. Korrekt szereplőgárdával és kellően humoros gyilkolásokkal csábítja a nézőket a mozikba. A másik ilyen produkció egy már ismert alapokra építkező folytatás, amely az előző rész sikerét igyekszik tovább kamatoztatni: az Aki bújt 2: Jövök! Az első film 2019-ben igazán friss, kis költségvetésű, energikus darabként robbant be: egyszerű, de hatásos koncepciójával. Egy mennyasszonynak túl kell élnie egy éjszakát, miközben férje őrült családja vadászik rá.

Feszes tempót, véres látványt és ironikus humort húztak rá. Nem véletlen, hogy sokak számára emlékezetes élményt nyújtott.

Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezők, vagy ahogy az internet ismeri őket a Radio Silence csapata, visszatért a rendezői székbe és Matt még a forgatókönyvbe is besegített. De vajon képes lesz a Meg fognak ölnivel felvenni a kesztyűt az Aki bújt 2: Jövök!?

A főhősnőnk visszatér, ám ezúttal nem csupán egyetlen fenyegetéssel kell szembenéznie: a veszély megsokszorozódik, a tét emelkedik, a film világa pedig kitágul. A folytatás közvetlenül az előző végétől veszi fel a fonalat, szinte egyetlen lélegzetvételnyi szünetet sem hagyva szegény Gracenek (Samara Weaving). A készítők láthatóan mindent nagyobbra, hangosabbra és látványosabbra terveztek. Több helyszín, több szereplő, több akció, igazi klasszikus folytatás-logika. Ami nem biztos, hogy mindig működik.

A szereplőgárda valóban impozánsabb lett. Ismert arcok sorakoznak fel a vásznon, ami önmagában is ad egyfajta plusz élményt, különösen a műfaj rajongóinak.

A főszereplőnk Samara Weaving továbbra is karizmatikus és erőteljes jelenléttel bír, a mellékszereplők között pedig több olyan színészt is találunk, akiknek puszta feltűnése is nosztalgikus örömöt okozhat. Itt van Sarah Michelle Gellar, Elijah Wood, most a The Pittben sorozatban nagyot menő Shawn Hatosy, Nestor Carbonell, Maia Jae, Kevin Durand, de még David Cronenberg is beköszön egy epizódszerepre. Vicces volt látni a nagy horrorrendezőt, mint a sátánista házak urát. A dinamika különösen jól működik a főszereplőnk és testvére között. Ugyanis Grace-nek nem csak önmagát kell megmentenie most, hanem testvérét Faith-t (Kathryn Newton) is. A kapcsolatuk egyszerre feszültséggel teli és érzelmileg terhelt, ami papíron erős dramaturgiai alapot jelent.

Technikai szempontból is érzékelhető az előrelépés. A látványvilág gazdagabb, a díszletek tágasabbak, a vérgőzös jelenetek kidolgozottabbak. De vajon a több jobb? Az alkotók nem spóroltak az effektekkel, és ez sokszor valóban látványos eredményt hoz, ám nem üt annyira. A film tempója lendületes, az akciójelenetek energikusak, és akad néhány kifejezetten emlékezetes pillanat.

Mindezek ellenére azonban az összkép meglehetősen felemás. A legnagyobb probléma talán éppen abból fakad, hogy a készítők túlzottan komolyan vették a „nagyobb = jobb” elvet.

A történet világának kitágítása ugyanis együtt járt a misztikum elvesztésével. Ami az első részben sejtelmes és nyugtalanító volt, az itt túlrészletezett és túlszabályozott lett. A háttérben meghúzódó erők működését aprólékosan elmagyarázzák, szabályrendszereket állítanak fel, amelyek inkább terhelik, mint gazdagítják a narratívát. A néző képzeletének alig marad tere, hiszen szinte mindent készen kap, előre megrágva.

Ez a túlmagyarázás különösen a cselekmény rovására megy. A történet gyakran megtorpan, hogy újabb és újabb információkat öntsön a nyakunkba, miközben a feszültség fokozatosan elillan. Az akciók közötti átvezetők sokszor inkább didaktikusnak hatnak, mintsem organikusnak. Egy dolgon segít a nagy szabálymagyarázat, hogy a filmnek több ideje van mutogatni a díszleteit és jelmezeit.

A másik jelentős gyengeség a film érzelmi vonulata. A központi konfliktus: a két eltávolodott testvér kapcsolatának rendezése, önmagában érdekes lehetne, ám a megvalósítás teljesen logikátlan. A karakterek közötti párbeszédek gyakran mesterkéltnek, túlhangsúlyozottnak tűnnek. Az érzelmi kitörések sokszor nem a helyzetből fakadnak, hanem mintha kizárólag dramaturgiai kényszer szülte volna őket.

Különösen zavaró, amikor a szereplők irracionális döntéseket hoznak pusztán azért, hogy a cselekmény egy adott irányba haladhasson.

Egy életveszélyes helyzetben játszódó történet esetében az ilyen logikátlanságok könnyen kizökkentik a nézőt. Teljesen béna és klisés, amikor egy ponton azért veszik össze a két főszereplő, hogy a forgatókönyvírók elválasszák őket… átlátszó és gyenge írás. Amikor a karakterek nyilvánvalóan ésszerűtlenül viselkednek, az nemcsak hiteltelenné teszi a jelenetet, hanem a feszültséget is rombolja.

Összességében a film tipikus példája annak, amikor egy sikeres alapötletet megpróbálnak mindenáron felturbózni, ám közben elveszik mindaz, ami eredetileg működött. A látvány és a színészi játék sokszor kárpótol, de a történet túlterheltsége és az érzelmi szál erőltetettsége miatt az élmény nem válik igazán emlékezetessé. Pedig a Faculty – Az Invázium után majdnem harminc évvel egy filmben láthatjuk Shawn Hatosyt és Elijah Wood-ot. Ez volt az egyik kedvenc testrablós horrorfilmem, még mindig megvan DVD-n.

Akik kedvelték az első részt, valószínűleg ebben is találnak majd szórakoztató elemeket, még ha nem is érzik majd ugyanazt a frissességet.

Azok számára viszont, akik eddig kimaradtak ebből a világból, aligha lesz kihagyhatatlan darab. Egy korrekt, helyenként látványos, de összességében túlbonyolított akció-horror, amely inkább a túlzásairól, mintsem az erényeiről marad emlékezetes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk