A legjobb Superman-film? A galaxis őrzői színes-szagos-vicces-megható szellemisége köszön vissza az új acélember első kalandjában
Még mindig egész jól tartja magát, ahhoz képest, hogy három év múlva lesz 90 éves… Kal-El, vagyis Clark Kent, vagyis Superman karakterét ugyanis 1938-ban alkotta meg Jerry Siegel és Joe Shuster, pontosabban akkor tűnt fel először az Action Comics című képregény első számában. Azóta rádiós hangjátéksorozatok, regények, mozifilmek, animációs és élőszereplős tévésorozatok, színdarabok, videójátékok és akciófigurák tömkelege készült belőle, vagyis joggal nevezhetjük őt minden idők talán legismertebb és legnépszerűbb szuperhősének (Batman, Pókember és Vasember mellett).
A karakter aztán George Reeves alakításában lett igazán népszerű az Egyesült Államokban, az 1952 és 1958 között sugárzott Adventures of Superman című, immár tévékben sugárzott sorozatban. Illetve az ő nevéhez fűződik az első játékfilm is, az 1951-es Superman and the Mole-Men, ami mindössze 58 perces volt.
Ezután még majdnem 30 évet kellett várni, hogy egy igazán nagyszabású mozifilmben is rajongani lehessen kedvenc piros gatyás földönkívülinkért, 1978-ban mutatták be ugyanis a Richard Donner (Ómen, Kincsvadászok, Halálos fegyver-filmek) rendezésében készült Supermant, amiben már Christopher Reeve alakította a címszereplőt, akinek a neve évtizedekre egybeolvadt Clark Kentével. Sokak szemében persze máig ő a tökéletes Superman, és azóta talán csak Henry Cavill tudta valamennyire megingatni a biztos helyét, noha közben olyan színészek is láthatóak voltak a szerepben többek között, mint Dean Cain (Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai), Tom Welling (Smallville), Brandon Routh (Superman visszatér) vagy Tyler Hoechlin (Superman és Lois).
A DCEU (DC Extended Universe) 10 év alatt kifújt (2013-tól 2023-ig bírta), a Marvel Mozis Unuverzum (MCU) közelébe sem tudtak férkőzni bevételben és kritikai elismerésekben, így pár éve a Warnernél úgy döntöttek, leállnak mindennel, a már leforgatott filmeket (Black Adam, Shazam! 2, Flash – A Villám, Kék Bogár, Aquaman 2) még gyorsan betolják a mozikba, aztán mehet a reboot. Ennek az újragondolásnak az élére pedig Peter Safran producer mellett épp a Marvel egyik fenegyerekét, A galaxis őrzői-trilógia rendezőjét, James Gunnt szemelték ki, aki előtte már leforgatta nekik a nem túl sikeres, de annál minőségibb The Suicde Squad – Az öngyilkos osztagot (2021).
Gunn és Safran pedig elő is készítették az új DCU-t (DC Universe), amelynek legelső állomása a 2024 decemberében bemutatott animációs sorozat, a Creature Commandos volt, az első mozis darabja pedig a most bemutatott Superman. No, eljutottunk ide végre, az eredeti karakter megalkotása után 87 évvel, s lássuk, Gunnéknak mennyire sikerült a teljes újragondolás!
Mivel James Gunn maga vezényelte le az új Supermant, már lehetett tudni, hogy ő biztosan nem azt a sötétebb, komorabb atmoszférát teremti majd meg, mint amiben a DCEU és Zack Snyder gondolkodtak. Gunn stílusa ugyanis a színes-szagos-vicces őrület, amibe észrevétlenül csusszan bele az elgondolkodtatás és az abszolút működő dráma. Nála hús-vér karakterek születnek, akik hajmeresztő és elsőre talán kissé bugyutának tűnő kalandokba keverednek, a végére valahogy mégis összeáll minden egy konzekvens, imádnivaló egésszé. Ilyenek voltak A galaxis őrzői-filmek és Az öngyilkos osztag is (hangsúlyozzuk, nem a 2006-os, David Ayer-féle borzalomról van szó), és szerencsére ilyen lett a Superman is.
Kapásból óriási vállon veregetés illeti Gunnt, amiért nem tökölt kétszázhuszonharmadjára is azzal, hogy megmutassa, hogyan pusztult el a Kripton bolygó, Kal-El (David Corenswet) miképpen érkezett a Földre, hogyan fogadta őt örökbe a Kent házaspár (Neva Howell és Pruitt Taylor Vince), hogyan lett belőle szuperhős és e személyiségét titkoló újságíró a Daily Planetnél, illetve miként ismerte meg és szeretett bele a kolléganőjébe, Lois Lane-be (Rachel Brosnahan).
Huh, van mit feldolgozni az első félórában, az kétségtelen. Itt adja magát a legnehezebben a film, de szerencsére nincs veszély: egy idő után szépen, lassan belesimulunk ebbe a világba, felvesszük a ritmust, onnantól kezdve pedig egy igen kellemes szuperhősös két órában lesz részünk. James Gunn hozza most is a stílusát, így A galaxis őrzői és Az öngyilkos osztag gyűlölői minden bizonnyal most sem találják meg a számításukat, de remélhetőleg ők vannak kisebbségben, a többiek számára pedig szuper élmény lesz végigkövetni David Corenswetet első Superman-kalandja során, s bár Henry Cavill után nagy kihívás e szerepben érvényesülni, a Gunn-féle sebezhetőbb, emberibb Clark Kentet kiválóan hozza, itt rá volt szükség.
Nicholas Hoult is telitalálat Luthorként, aki végre tényleg fenyegető, és minden megmozdulása veszélyt jelent, Hoult pedig lubickol is benne rendesen. Mrs. Maiselre, azaz Rachel Brosnahanre is mintha ráöntötték volna Lois Lane karakterét, bár az „Ő csak egy kutya!” szövege után azért sokan leírják majd őt minden bizonnyal, de tudjuk be annak, hogy féltette a szerelmét… De Skyler Gisondo is tökéletes Jimmy Olsennek, Wendell Pierce pedig Perry White-nak, tehát az ősrajongók megnyugodhatnak, a régi karakterek most is itt vannak.
És akkor még nem beszéltünk a többi szuperhősről, mivel ebben a Metropolisban nem csak Superman ténykedik: az Igazság Bandája tagjai mind megérnének külön-külön is egy saját filmet/sztorit, a Guy Gardner-féle Zöld Lámpás (Nathan Fillion), Sólyomlány (Isabela Merced) és Mr. Tökéletes (Edi Gathegi) mind kiváló kiegészítők Kal-El mellett, utóbbi pedig, úgy hírlik, kap is magának majd egy sorozatos spin-offot (elég menő valóban a figura).
A látványt egyébként nem érheti rossz szó, a Weta trükkmágusai most is kitettek magukért.
A film ráadásul a fordulatoknak és a megható pillanatoknak sincs híján, illetve Gunnék ügyeltek arra is, hogy egy városrombolás közepette hőseink tényleg próbáljanak ügyelni a civilek életére (nem úgy, mint Snyder és Cavill), hogy ne Superman vállát nyomja minden teher (igen sokszor elkél neki mások segítsége), és hogy a fő karakterek tényleg kapjanak karaktert: motivációt, lelki zűröket, örömöket, traumákat, mindent, ami ahhoz kell, hogy valóságosak legyenek, és szorítsunk értük, vagy utáljuk őket.
Nyilván nem tökéletes film a James Gunn-féle Superman sem, hiszen itt-ott akadnak bugyutább és/vagy csöpögősebb pillanatok, de összességében bátran kijelenthető, hogy ez az egyik (ha nem a) legjobb Superman-film, ami valaha készült, és hogy ez az új irány tökéletesnek tűnik az új DCU számára. Reméljük, a jövőre érkező Supergirl is hasonló szellemben fogant Craig Gillespie rendező (Plasztik szerelem, Frászkarika, Viharlovagok, Én, Tonya, Szörnyella) irányítása alatt!
