A lányom nélkül soha – A 75 éves Jeff Bridges szétkapja az amerikai és az afgán gazokat A nagy öreg 2. évadában

David Jon Gilmour 1946. március 6-án született az angliai Cambridge-ben. Édesapja, Douglas Gilmour a Cambridge-i Egyetem állattani tanszékének vezető oktatója volt, édesanyja, Sylvia Wilson pedig előbb tanárnőként, majd később a BBC tévécsatorna filmvágójaként dolgozott. Davidnek három testvére van: Peter, Mark és Catharine, a születésekor pedig a család Trumpingtonban élt, s több költözés után kerültek Grantchesterbe.

A szülők korán felfigyeltek a fiuk zenei érdeklődésére, és arra ösztönözték, hogy fejlessze azt. Így 1954-ben megvehette első kislemezét, Bill Haley Rock Around the Clock című dalát. Lelkesedését a következő évben Elvis Presley Heartbreak Hotel című dala keltette fel, az Everly Brothers Bye Bye Love című dala pedig a gitározás iránti szenvedélyét indította be. Gilmour kölcsönkért egy gitárt a szomszédjától, hogy gyakorolhasson rajta, de soha nem adta vissza. Nem sokkal később Pete Seeger (akit Edward Norton alakított a Sehol se otthon című filmben) könyvével és lemezével kezdett el önállóan gitározni tanulni.

1962-ben Gilmour elkezdte tanulmányozni a modern nyelveket a Cambridgeshire College of Arts and Technologyn, és bár nem fejezte be a tanfolyamot, végül megtanult folyékonyan franciául. Barrett egyébként szintén e főiskola hallgatója volt, a két fiú pedig az ebédszüneteket gitározással töltötte.

Éhkoppon Párizsban

Ugyanebben az évben Gilmour csatlakozott egy blueszenekarhoz, a Jokers Wildhoz, 19 évesen pedig stoppal eljutott a franciaországi Saint-Tropez-ba. Itt csatlakozott hozzá Barrett is, ám nem sokkal később letartóztatták őket utcai zenélés miatt. Gilmour és Barrett később Párizsba utaztak, ahol egy hétig a városon kívül táboroztak, és meglátogatták a Louvre-t is, ebben az időszakban Gilmour a divattervező Ossie Clark sofőrjeként és asszisztensként dolgozott. Ez a bohém életmód azonban kevésbé romantikusnak bizonyult, mint várták, Gilmour például egyszer kórházba is került alultápláltság miatt.

1967 közepén aztán ismét Franciaországba utazott Rick Willsszel és Willie Wilsonnal, a Jokers Wild egykori tagjaival. Flowers, majd Bullitt néven léptek fel, bár a klubtulajdonosok nem voltak hajlandók fizetni nekik, ráadásul nem sokkal a párizsi érkezésük után tolvajok ellopták a felszerelésüket. A franciaországi tartózkodása alatt azonban Gilmour két dalban is énekelt a Tele szívvel – Két hét szeptemberben (1967) című film zenéjében, amelynek főszereplője Brigitte Bardot volt. Amikor még abban az évben a Bullitt-tal visszatért Angliába, nem volt pénzük benzinre sem, ezért egy szakaszon nekik kellett tolniuk a furgonjukat (egy építkezésről loptak benzint korábban, azzal jutottak el idáig).

A rózsaszín legenda

1967-ben a Pink Floyd zenekar, amelyet Gilmour cambridge-i iskolatársai, Syd Barrett és Roger Waters, valamint Nick Mason és Richard Wright alkottak, kiadta a debütáló stúdióalbumát, a The Piper at the Gates of Dawnt. Amikor David újra Londonba került, megnézte a banda egyik dalának felvételét, és megdöbbent, amikor Barrett, aki akkor már mentális problémákkal küzdött, úgy tűnt, nem ismeri fel őt.

1967 decemberében meghívták Gilmourt is a Pink Floydba zenélni, hogy helyettesítse az egyre kiszámíthatatlanabb Barrettet, ekkor egy rövid ideig öttagú lett a zenekar. Kezdetben az volt a terv, hogy Barrett továbbra is dalszerző marad, de nem lép fel a színpadon. 1968 márciusára azonban a Barrett-tel való együttműködés túlságosan nehézkessé vált, ezért ő beleegyezett, hogy elhagyja a bandát. Így Gilmour lett a gitáros és az egyik énekes (Waters és Wright mellett). A The Dark Side of the Moon és a Wish You Were Here albumok megjelenése után aztán Waters vette át az irányítást a zenekar felett, és a legtöbb dalt ő szerezte.

Főként jogi hercehurcák a rockbanda nevének használatáról. Gilmour és Mason akkor fontolóra vették, hogy Wrightot is bevonják a

Pink Floyd visszatérésébe, ami segítene a név használatáért folyó küzdelemben. Persze, mint az köztudott, ez a trió nyerte a jogi csatát, így megtarthatták a Pink Floyd nevet, Waters azonban fix díjat kapott minden koncertjük után, amelyen az ő ötleteit használták, mint például a felfújható disznókat, a helikoptert, az égő repülőgépet stb.

Gilmour azonban így szinte teljes ellenőrzést szerzett a zenekar felett, és rögvest meg is írta az A Momentary Lapse of Reason (1987) című albumot, amelyhez Mason és Wright is hozzájárultak, bár az album első bemutató koncertjein egyikük sem lépett fel, mivel hosszú ideje nem játszottak, ezért nem voltak olyan állapotban, hogy a színpadra lépjenek.

A következő albumukat csak hét évvel később, 1994-ben adták ki, ez volt a The Division Bell, ami szintén óriási siker lett, a lemez és a hozzá kapcsolódó turné egyaránt olyan dalokkal, mint a What Do You Want From Me, a Take It Back, a Coming Back To Life vagy a High Hopes.

Két feleség, nyolc gyerek

Talán az eddigiekből az sem meglepő, hogy Gilmour nem éppen a tipikus rockzenészek léha életét élte, mindössze kétszer nősült élete során, a második feleségével pedig már több mint 30 éve együtt vannak. Először 1975. július 7-én, tehát 29 évesen állt az oltár elé, akkor az amerikai modell és művésszel, Virginia „Ginger” Hasenbeinnel. 15 évig tartó házasságuk alatt négy gyermekük született: Alice (1976), Clare (1979), Sara (1983) és Matthew (1986). Gingerrel végül 1990-ben váltak el.

Gilmournak és Samsonnak négy gyermekük van: Charles (1991, aki az írónő előző kapcsolatából született, David pedig örökbe fogadta őt), Joe (1995), Gabriel (1997), valamint Romany (2002), akinek a születésekor az apja már 56 éves volt.

Gilmour egyébként tapasztalt pilóta és repülésrajongó. Cége, az Intrepid Aviation égisze alatt történelmi repülőgépek gyűjteményét állította össze. Később eladta a céget, amelyet hobbiszinten indított, mert úgy érezte, hogy túlságosan kereskedelmi jellegűvé vált ahhoz, hogy élvezhesse.

A Sunday Times Rich List szerint a nettó vagyona nagyjából 115 millió font.

Szinte biztos, hogy nem tudtad…

Lazának és szerénynek tűnő megjelenése ellenére David Gilmour zenei karrierjén kívüli élete tele van meglepő furcsaságokkal. Mielőtt a Pink Floyd gitárosaként befutott, a ’60-as évek végén rövid ideig modellként dolgozott, a rockrajongók azonban talán örülnek, hogy nem a Vogue borítóján kötött ki, hanem koncertek színpadán és a stúdiók mikrofonjai előtt.

További érdekesség vele kapcsolatban, amit sokan nem tudnak, hogy az ismert és többszörös Oscar-jelölt színésznő, Naomi Watts (Mulholland Drive: A sötétség útja, A kör, King Kong, A lehetetlen, Birdman, Twin Peaks, A megfigyelő) Gilmour keresztlánya. Naomi apja, Peter Watts a 70-es években a Pink Floyd roadie-ja volt, ami később váratlan, de tartós köteléket teremtett a hollywoodi sztár és a legendás zenész között.

Ismert állatjogi aktivista, számos, a vadon élő és háziállatok védelmével foglalkozó szervezetet támogat. 2003-ban például 3,6 millió fontért eladta a londoni kastélyát, a bevételt pedig a Crisis nevű, a hajléktalanság problémájával foglalkozó brit jótékonysági szervezetnek adományozta.

„Végre Magyarországon is bemutatták” – így számolt be Karácsony Gergely főpolgármester az amerikai Connie Field Democracy Noir című dokumentumfilmjének budapesti bemutatójáról, amit kedden tartottak az Eötvös10-ben. Bár a film már számos országba eljutott, Magyarországon most láthatta először a közönség.

Alig 40 másodperc telik el Connie Field Democracy Noir című dokumentumfilmjéből, és a Guardian szerint a néző már érti is a tanulságot. A budapesti látképek után Orbán Viktor látható, amint Vlagyimir Putyinnal beszélget, majd kezet fog Donald Trumppal. A film üzenete a lap szerint világos: ez nem pusztán egy kelet-európai ország belügye.

Connie Field rendező korábban olyan témákkal foglalkozott, mint a dél-afrikai apartheid bukása, az amerikai polgárjogi mozgalom, valamint a vietnámi háborúban elkövetett Mỹ Lai-i mészárlás. Szerinte mostani filmje a demokrácia leépülésének veszélyére hívja fel a figyelmet.

„Az egyik legnagyobb, abszolút veszély, amellyel ma a világban szembesülünk, a demokrácia leépülése. Az emberek azt hiszik, ez a szó elvont. Nem az” - mondja.

A film a magyar ellenállás szellemiségét is bemutatja a három nő több mint egy évtizedes küzdelmén keresztül. „Számomra most a legfontosabb, hogy a közönség megértse: vissza kell vágnunk, és hogy a demokrácia minden szempontból döntő fontosságú” - fogalmaz a rendező.

Bár a téma az amerikai közönséget is érdekelheti, a film forgalmazása nehézségekbe ütközött az Egyesült Államokban. Washington DC-ben több mozi sem vállalta a vetítést; a forgalmazó szerint legalább egy esetben azért, mert attól tartottak, megsértenék a Fehér Házhoz kötődő embereket. „Az egyik mozitulajdonos azt mondta, nem akarják elidegeníteni a közönségüket, vagy a közönségük egy részét, vagy a Trumpnak dolgozó embereket” – nyilatkozta Field.

Field szerint a két vezető között a legfőbb hasonlóság, hogy mindketten egy politikai vereség után tudatosan építettek fel egy hűséges választói bázist.

„Most megpróbál egy olyan képet felfesteni nekünk, hogy ez lesz a sorsotok, ha nem figyeltek. És a legsebezhetőbbekkel kezdi, a bevándorlókkal. Orbánnak semmi ilyesmit nem kellett bevetnie.”

Field szerint azonban az Egyesült Államoknak két előnye is van Magyarországgal szemben: a hatalom tagállami megosztása és egy jól finanszírozott ellenzéki párt.

Ritkán fordul elő, hogy egy elsőfilmes rendező úgy rúgja be az ajtót az animációs nagyágyúk közé, hogy közben észre sem vesszük, hogy egy kedves családi meséből őrült sci-fi paródia lesz. Daniel Chong és csapata pontosan ezt tette az Agyugrásszal:

A Pixar legújabb alkotása első pillantásra klasszikus, szívmelengető családi filmnek tűnik. Az érzelmes felütés, a kissé szerencsétlen, de jószándékú főhős, Mabel és a természetközeli idill mind azt sugallják: itt bizony könnyes tanulságra számíthatunk. Aztán jönnek az első komolyabb csavarok. Nem túlzás azt állítani, hogy Mabel gyerekkorától kezdve bármihez nyúl, az félremegy. Mintha élő bizonyítéka lenne annak a mondásnak, hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Márpedig senkiben sincs annyi jószándék mint a tinédzser lányban.

Főhősünk mindössze 19 éves korára elszánt természetvédő aktivistává válik, aki az emberiségben csalódva egy csendes tisztáson talál lelkimenedéket. Ez a kis természeti csoda jelenti számára a lelki békét, kapcsolódást múltjához és a boldogságot. Egészen addig, amíg a helyi elképesztően népszerű polgármester ki nem szemeli a területet az autópálya-körgyűrűjének befejezéséhez. A konfliktus alapja tehát ismerős: haladás kontra természetvédelem. A film azonban nem ragad le a „védd a fákat” szintjén. Ami ezután következik, az egyszerre abszurd és meglepően mély.

Innentől az Agyugrász olyan éles kanyart vesz, hogy a nézőnek is kapaszkodnia kell. A kedves bevezető után hirtelen egy szinte parodisztikus, elrugaszkodott sci-fiben találjuk magunkat, amely nyíltan kikacsint a tavalyi év legnagyobb látványfilmére. Bátran merem állítani, hogy ez a „legjobb Avatar-film”, amit valaha láttunk, még ha csak átvitt értelemben is.

A párhuzam természetesen a James Cameron „Hupikék Pocahontasaival” adja magát, de az Agyugrász nem technológiai forradalommal akar lenyűgözni. Inkább tartalommal, szívvel és ötletességgel múlja felül a blockbustert. Míg Cameron Pandora-világa egy agyatlan látványorgia immár háromszor leforgatva, addig a Pixar kreativitással töltötte fel a vásznat. Képes teljesen elborult alapötletből is koherens, érzelmileg működő történetet faragni.

A vizuális poénok elképesztően hatásosak, nem a szokásos, kötelező animációs geggyűjteményt kapjuk. Többször nevettem fel, percekig kuncogtam a poénokon, ami nálam nagy szó. Itt működik a valódi, ritmusra épített, térdcsapkodós humor, amely néha a háttérben, egy-egy fél másodperces képi villanásban teljesedik ki. Ritka az ilyen precíz komikus időzítés, pláne egy elsőfilmes rendezőtől.

Jó, modern Disneyhez méltó módon az Agyugrásznak nincs klasszikus értelemben vett főgonosza. Felbukkan ugyan egy ellenszenves mellékalak, akit a fináléban nagy ellenfélként pozícionálnak, de ő inkább a körülmények terméke, semmint valódi, árnyalt antagonista. Az igazi „rossz” itt Mabel makacs, elvakult döntéssorozata. A kétségbeesésből fakadó, minden racionalitást félresöprő lépései sodorják egyre mélyebbre a konfliktusba.

Még tanmeseként is több rétegben működik az Agyugrász. A természetvédelem csak az egyik szál. Ugyanilyen hangsúlyos az együttélés fontossága, a közös érdek felismerése, a csapatmunka ereje és a múlt elengedése, miközben az igazán jó dolgokat magunkkal visszük. A család és a barátság szerepe sem marad háttérben, de mindezt nem didaktikus módon, hanem a cselekménybe szervesen ágyazva kapjuk, sokszor szöveg nélkül csal könnyeket a néző szemébe. Pixar filmként nem csak a humor nyert teret, több alkalommal is párás lesz a szemünk. A film nem prédikál, inkább helyzetekbe kényszeríti a szereplőit és velük együtt a nézőt is.

A magyar szinkron korrekt, a poénok többsége működik, ám az ember óhatatlanul eljátszik a gondolattal, milyen lehetett volna eredetiben hallani például Meryl Streep vagy Bobby Moynihan játékát. Ettől függetlenül a humor vizuális ereje annyira domináns, hogy a nyelvi különbségek kevésbé fájnak. Az utóbbi években a Pixar termése meglehetősen hullámzó volt. A Lightyear vagy az Elemi megosztó fogadtatása után sokan hiányolták a stúdió régi formáját. Az Elio-t inkább meg sem említeném. Bár akadtak jól sikerült folytatások, mint az Agymanók 2, az igazán átütő, új kreatív Pixar történet régóta váratott magára. Az Agyugrász ilyen szempontból friss levegő: mer kockáztatni, mer furcsa lenni, és közben nem felejti el, hogyan kell szívhez szóló mesét mondani, egy eszeveszettül vicces sci-fibe oltva.

Agyament alapötletből épít érzelmileg hiteles történetet, miközben harsányan szórakoztat. Ritka kombináció. Régen láthattunk igazán jó vígjátékot a mozikban és azt kell, hogy mondjam az Agyugrász közel van ehhez a titulushoz. Nem csupán egy jól sikerült animációs film. Inkább annak bizonyítéka, hogy a Pixarban még mindig ott pislákol az a bizonyos kreatív szikra. Ha ilyen alkotások születnek belőle, akkor talán nem is kell annyira aggódnunk a stúdió jövője miatt.

Ma, 2026. március 7-én, szombaton ünnepli 80. születésnapját Koncz Zsuzsa, a magyar könnyűzene egyik legkövetkezetesebb és leghitelesebb hangja, akinek dalai több mint öt évtizede egyszerre közérzet-krónikák és személyes vallomások.

A pálya a Heves megyei Pélyen indult, ahonnan az út a hatvanas évek elején az első Ki Mit Tud?-ig vezetett.

Itt gimnáziumi osztálytársnőjével, Gergely Ágival „két Gézengúz” néven arattak sikert, ami után sorra hívták az akkor még amatőr Illés, Omega és Metro zenekarok. Miközben az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karára járt, az Illéssel felvett Rohan az idő című dalával berobbant a köztudatba; a számot hivatalos életrajza „a magyar nyelvű rockzene első, minden eladási rekordot megdöntő felvételeként” rögzíti.

Itt énekelt először olyan, Bródy János szövegeivel fémjelzett, társadalmi ihletésű dalokat, mint a Szőke Anni balladája vagy a Mr. Alkohol, amelyek kijelölték azt a kritikus, reflektív hangot, ami a védjegyévé vált. Miközben a színpadon egyre karakteresebb előadóvá érett, a magánéletét következetesen óvta a nyilvánosságtól.

„A dalaim a közönségemé, az életem meg az enyém” – foglalta össze ezt a kettősséget egy interjúban. Ez a hang pedig hamarosan a Kádár-kori kultúrpolitika ingerküszöbét is elérte.

Az albumot politikai okokra hivatkozva betiltották, és egészen 1983-ig kellett várni, hogy újra megjelenhessen. A betiltás ténye szimbólummá tette a lemezt, amelynek ötvenedik évfordulóját 2024-ben Jelbeszéd 2.0 címmel nagyszabású Aréna-koncerttel ünnepelték, a program azóta is sikerrel fut országszerte.

Ez a pálya nemcsak a közönség szeretetét, de a legmagasabb állami és nemzetközi elismeréseket is meghozta: 1977-ben Liszt Ferenc-díjat, 1989-ben Érdemes művész címet kapott, 2008-ban pedig Kossuth-díjjal és Prima Primissima díjjal is kitüntették.

2001-ben a Francia Becsületrend lovagi fokozatát vehette át, 2020 óta Budapest, június óta pedig a II. kerület díszpolgára is.

„A daloknak most tehát első hallásra meg kell fogniuk a közönséget, ami nem kis feladat. Ám azt tapasztalom, hogy a mai Magyarország közegében és hangulatában az újabb dalaimnak komoly vivőerejük van” – mondta erről egy tavalyi interjúban.

„Nagyon megnyugtató és nagyon biztató, hogy most már le is írták… Azt tudom mondani ilyenkor, hogy ez becsület és dicsőség dolga” – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában.

Via Koncz Zsuzsa hivatalos honlapja