prcikk: A lányom nélkül soha – A 75 éves Jeff Bridges szétkapja az amerikai és az afgán gazokat A nagy öreg 2. évadában | szmo.hu
KULT
A Rovatból

A lányom nélkül soha – A 75 éves Jeff Bridges szétkapja az amerikai és az afgán gazokat A nagy öreg 2. évadában

Egy lány, három apa – Nem, ez nem a Mamma Mia! Nincs ének, nincs bolondozás, csak kontinenseken átívelő akciók, izgalmak és mély emberi drámák.


Mielőtt belevágunk a második évadba, idézzük fel egy kicsit az elsőt, amely 2022-ben került fel itthon a Disney+ kínálatába (az új részeket is itt keressük). Nos tehát, abban az ex CIA-ügynök Dan Chase-re (Jeff Bridges) egy nap bérgyilkost küldenek, akit kiiktat, majd menekülőre fogja. A régi barátja, Harold Harper (John Lithgow) vadászik rá, aki most az FBI kémelhárítási igazgatóhelyettese. Az 1. évad során kiderül, hogy Chase és Harper együtt dolgoztak több évtizeddel korábban a CIA-nál, konkrétan egy afganisztáni küldetésen, amelynek következményei visszahatnak a jelenre. Harper segítségére van egy csapat, amelynek egyik tagja a pártfogoltja, Angela Adams (Alia Shawkat), akiről később kiderül, hogy ő Chase (elhidegült) lánya, akit az apja Emilynek hív. A Chase elfogására irányuló műveletet Faraz Hamzad (Navid Negahban), egy volt afgán hadúr felügyeli. Hamzad még fiatalkorában találkozott Chase-szel az afganisztáni küldetése során, de kiderül, hogy kettejük között személyes ügyek is vannak, mivel Chase Hamzad feleségével, Belourral (Leem Lubany) az Egyesült Államokba menekült annak idején.

A Hamzadnak dolgozó ügynökök megpróbálják kihasználni ezt a kapcsolatot azzal, hogy túszul ejtik Angelát, és alkut kötnek Chase-szel: ha átadja magát Hamzadnak, Angela szabadon távozhat. Chase úgy dönt, belemegy az alkuba... ám sötét alakok bukannak fel, akik megölik az ügynököket, és elrabolják Angelát.

Ekkor szembesülünk azzal, hogy Belour a szökésekor magával vitte a Hamzadtól született kislányát, Parwanát (vagyis Angelát/Emilyt) is, akit Chase a sajátjaként nevelt fel, mindvégig titokban tartva a lány előtt a valós származását.

Harper pedig belekeveredett a saját emberei meggyilkolásába, ami arra kényszeríti, hogy Chase-szel együtt megpróbálják kiszabadítani Angelát Hamzadtól, Afganisztánból, hiszen mindketten a saját lányuknak tekintik. Pontosabban Hamzaddal együtt már hárman…

Nem mellesleg pedig a gyengéd érzelmek is megérkeztek újra Dan életébe, aki az 1. évad nagy részét a neki szállást adó Zoe McDonald (Amy Brenneman), az egyedülálló anya társaságában töltötte. Zoe így hamarosan szintén belekeveredik a Chase és Harper közötti macska-egér játékba, míg végül Chase odaadja neki a kutyáit, és búcsút int. Persze emiatt ne mondjunk le Zoe-ról, aki Chase-szel, Harperrel, Emilyvel és Hamzaddal együtt szintén visszatér a folytatásban.

Itt vesszük fel ugyanis a fonalat: A nagy öreg 2. évada úgy indul, hogy Chase és Harper Afganisztánban próbálnak eljutni valahogy Hamzad bázisára, ahol a volt hadúr éppen próbálja felnyitni édes lánya szemeit, és megismertetni őt a valódi gyökereivel és örökségével. Ez pedig nem is megy túl nehezen, Emily/Angela egész gyorsan idomul át Parwanává, és lesz szívügye az afgán családjának sorsa. Talán túl gyorsan is. Az addig jólétben és kényelemben élő nő egy pillanat alatt elkezd a helyi nők divatja szerint öltözködni, és egyáltalán nem zavarja őt a szegényes, koszos életvitel és nélkülözés. De talán csupán ennyibe lehet belekötni, mert amúgy a sorozat továbbra is nem kevés izgalommal és meglepetéssel (na meg lelkizéssel) szolgál, így próbálva kielégíteni a férfi és női nézőket egyaránt.

Vagyis akciók, bunyók, emberi drámák, flashbackek (igaz, most sokkal kevesebb, mint az 1. évadban), múltbeli tragédiák, bosszú, énkeresés, más kultúrák, megbocsátás – rengeteg téma felmerül az új nyolc epizód alatt.

A 2020 márciusában diagnosztizált gyomorrákjából felépülni látszó 75 éves Jeff Bridges és a 79 éves John Lithgow előtt pedig le a kalappal, hogy bevállaltak egy ilyen sorozatot, amelyben vén rókákként is simán helytálltak az ifjú titánokkal szemben.

Ez ám az elhivatottság! Nem mellesleg pedig csodás alakításokkal kényeztetnek minket az immár együtt dolgozó, de azért egymásba sokszor belerúgó egykori bajtársakként. A főbb szerep azonban most a magával és a múltjával meghasonuló karaktert alakító Alia Shawkatnek (őt számos más filmből és sorozatból is ismerhetjük, pl: Kiskarácsony mindenáron, Hajrá Bliss!, The Runaways: A rocker csajok, Céges buli, Fejbenjáró bűn, Kamatylista, Zöld szoba, Huszadik századi nők, Az ítélet: család, Az élet Ricardóéknál, sőt, idén is láthattuk őt a mozikban: a Vészjelzésben) jutott, aki karrierje egyik legfontosabb szerepét csípte meg A nagy öregben, és ezt abszolút meg is hálálja.

Illetve, ahogy fentebb is áll, Zoe, vagyis Amy Brenneman is felbukkan újra (a két imádnivaló és halálos rottweilerrel), aki a korábbi szürke háziasszonyi napjait maga mögött hagyva immár maga is teljes értékű játékos a kémek, hadurak és ügynökök csatározásában. Ami amúgy az évad első három részében teljes mértékben Afganisztánban zajlik, és amikor már azt hinnénk, ez a szezon kizárólag itt kap helyet, a 4. epizódban hőseink visszakerülnek az USA-ba, belép a képbe Zoe, az ebek, valamint az első évadban megismert harmadik nagy öreg, Morgan Bote (a 92 éves, Oscar-díjas Joel Grey alakításában), hogy kellemes kontrasztot alkossanak az afgán tereppel és eseményekkel, ugyanakkor alkalmat adva arra, hogy két fronton is pörögjenek az izgalmak.

A nagy öreg mindemellett kevéssé hívható vegytiszta akciósorozatnak, tekitnve, hogy általában jó sokat kell várni a dinamikus képsorokra, amikor azonban kapunk egy verekedést, egy lövöldözést vagy egy leszámolást, az kellően durva és hiteles. A kreátor Robert Levine (Tökéletes célpont, Érintés, Fekete vitorlák) produkciója inkább egy kontinenseken átívelő apa-lánya történet és dráma, amelyben az érzelmek és a szerettekért folytatott harcok is nagy port kavarnak. Szó szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Ez a 2026-os rendszerváltás himnusza lesz” - ilyen Azahriah új dala és videója a kommentelők szerint
Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris kijött az új dal. Az utema videóklipje alatt nem győzik dicsérni a számot a kommentelők.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris megjelent Azahriah új klipje, amit ott forgattak. Az utema című dal három órával a megjelenése után már 60 ezernél is több megtekintésnél jár.

A kommentelők szerint ez a szám legy egyenesen a „2026-os rendszerváltás himnusza”. Másvalaki ezt írta: „Megérte ezért a számért 6 és fél órát nézni az élőadást tegnap”. Akad olyan hozzászóló is, aki szerint „ez volt az utolsó csepp a rendszerváltáshoz”.

A rendszerkritikus dalban többek között ilyen gondolatokról énekel Azahriah:

„Oh, megannyi gond van, annyi baj van; Azt hazudják, hogy minden rendben; Embertársak ott lenn a mélyben; Kezedet nyújtod, vagy félrelépsz talány; Megteheted, ne hidd azt, hogy nem teheted; Belépsz a kapun, a múltat eltemeted; Reformálni kell ahhoz, hogy penge legyen; Hogy a suli meg a kórház, az rendbe legyen”

A videóklipet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.


A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”

Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.

Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.

A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.

„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.

Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.

A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Úgy mozog, mint a lazac a medve mancsában” - Bödőcs Tibor bemutatta, mi zajlik szerinte Orbán Viktor és Putyin találkozóin
Egy tolmácsjelenettel is illusztrálja a helyzetet, ahol a fenyegető orosz mondatokat diplomatikus semmitmondássá szelídítik.


Bödőcs Tibor legutóbbi önálló estjén Orbán Viktort következetesen „Türk basaként”, Donald Trumpot pedig „Szőke Torgyánként” emlegette. A humorista a magyar politikai élet abszurditását veszi górcső alá, és egyaránt kiosztja a hatalom képviselőit és az ellenzéki szereplőket.

Egyik szkeccsében Orbán Viktor moszkvai látogatásán az „orosz cár” (Putyin) előtt „úgy mozog, mint a lazac a medve mancsában”. A feszült találkozókon a tolmács próbálja menteni a helyzetet, és a fenyegető mondatokat diplomatikusra fordítja: „Viktor, ha nem hódolsz be, megesszük májacskádat hagymácskával?”

– hangzik el az egyik oldalon, amire a hivatalos fordítás csak ennyi:

„Törekszünk az együttműködésre.”

Bödőcs megemlíti, hogy a „Türk basa” Lázár Jánost is mindig viszi magával Moszkvába „Nehogy valamit kitaláljon” - utalva Lázár miniszterelnöik ambícióira. Szerinte utazásaik során Lázár gyakran viccelődik a kormányfő súlyproblémájával, például így:

„Európában nem férnek hozzá a slim fit bürokraták a miniszterelnökhöz.”

A külpolitikai paródia másik célpontja Donald Trump, akit „Szőke Torgyánnak” nevez, akihez a „Türk basa” Wizz Air-fapadossal utazik a puritánság jegyében.

A Szőke Torgyán (Trump) szerinte most mindent lebombáz, amit nem tud kimondani „Sármellék...Sárm-es-Sejk!”

Bödőcs szerint az ilyen találkozóknak kézzelfogható eredménye ritkán van, legfeljebb egy sapka, de az sem mindig jön össze. A humorista a kormány külpolitikai ambícióit is kifigurázza, amikor a Hormuzi-szoros védelmére tett felajánlást így karikírozza:

„Megfontolnánk, hogy küldjünk-e két vízibiciklit meg egy kukoricahántót?”

A hazai kampányhangulatot egy idős hölgy, „Dédi” karakterén keresztül mutatja be, akit az unokája rángat bele a kommentháborúba. Dédi eleinte vonakodik, de a híradóban látottak annyira felidegesítik, hogy végül beleveti magát a harcba.

„Odaírtam a Rost Andrea alá, hogy megb*szom anyádat a ravatalon”

– büszkélkedik az unokájának.

Bödőcs a korábban már jelzett politikai dilemmáját is poénba csomagolja, amikor a választási lehetőségekről beszél. Kiemeli, hogy Magyar Péter mögött kezdetben Nagy Ervin állt, akit egy Marvel-hőshöz hasonlít, aki puszta kézzel hajlítja vissza a Szent Korona keresztjét. Kapitány István szerinte pedig csak azért mosolyog, mert még nem rég óta van itthon.

A humorista szerint nehéz a választás, de egy égő háznál az ember nem válogat a tűzoltók között.

„Ha ég a ház, akkor nem mondod azt, hogy én nem ilyen tűzoltót képzeltem. Azt hittem, hogy lesz majd ilyen kis bajsszal, meg ilyen fortepános sisakkal. És ott a tűzoltó, meg mögötte a Klára egy lyukas vödörrel.”

A stand-upból nem marad ki a kormányzati kommunikáció paródiája sem. A pénzügyi botrányok nyelvi elkenését is pellengérre állítja, amikor Matolcsy Györgyről beszél: „A Matolcsy az nem tolvaj volt, hanem víziója volt. Nekünk meg közpénzünk, ba**dmeg.” A 650 milliárd forintos hiányra pedig a legképtelenebb helyeken keresik a magyarázatot, miközben a recepcióstól - akit nyelvvizsga nélkül vettek fel - angolul próbálják megtudni: „Did not you haven't you not see here what haven't... Nem láttál itt 650 milliárdot?”


Link másolása
KÖVESS MINKET: