KULT
A Rovatból

A horrorok királyán élősködik Az ördögűző: A hívő – Az eredeti film rendezője megígérte, hogy megszállja a 2023-as változat direktorát

Az eredeti film zsenialitását azonban nem éri el a 2023-as. Ha egy folytatásban az a legjobb, amikor felcsendül benne az eredeti, jelen esetben az 1973-as Az ördögűző fantasztikus és kultikus zenéje Mike Oldfieldtól, akkor nagy a baj… A hívő azonban tényleg nem szolgál sokkal többel.


50 éves Az ördögűző, minden idők talán legfélelmetesebb és legjobb horrorfilmje. William Friedkin alkotása 1973-ban óriási kasszasiker lett, hosszan kígyózó sorok álltak az Egyesült Államok mozijai előtt, az emberek akár órákat is vártak, hogy beülhessenek a filmre, amiről akkoriban mindenki beszélt. 11 millió dolláros költségvetésére 441,3 milliót keresett, ami még ma is szép összeg lenne, hát még 50 évvel ezelőtt! Ha az inflációt figyelembe vesszük, ez ma már több mint kétmilliárd dollárt jelentene, ezzel pedig Az ördögűző minden idők 16. legsikeresebb filmje lenne még most, 2023-ban is.

Na de minek volt köszönhető a film által kiváltott szenzáció?

Sokak szerint annak, hogy William Peter Blatty forgatókönyvíró (illetve az eredeti regény szerzője) és William Friedkin rendező (aki egy évvel korábban kapott Oscar-díjat a Francia kapcsolatért) egy olyan horrort alkottak, amire addig még nem volt példa. Bátor volt, véres, merész, ráadásul a sok-sok szörnyűséget egy 12 éves kislánnyal végeztették el, ami tovább fokozta a borzalmakat.

Az akkori közönség nem volt ilyesmihez szokva, sokan lettek rosszul a vetítések alatt, felfordult a gyomruk, vagy elájultak a sokktól.

S természetesen hatással volt a horror műfajára is, elindította az ördögűzős filmek cunamiját, amelyek azóta is özönlenek Hollywoodból és a világ minden tájáról, ám nem meglepő módon egyik sem tudott az 1973-as remekmű nyomába érni. Még Az ördögűző-franchise darabjai (1977: Az ördögűző: Az eretnek, 1990: Ördögűző 3, 2004: Az ördögűző: A kezdet, 2005: Ördögűző: Dominium) is többségükben silányra sikeredtek, kezdve a minősíthetetlen második résszel (a harmadik egész jó volt), a véget nem érő koppintásokra pedig kár szót/időt vesztegetni. Talán csak Scott Derrickson 2005-ös filmje, az Ördögűzés Emily Rose üdvéért említhető jó szívvel, hiszen az legalább ügyesen vegyítette az exorcizálós horrort a bírósági drámával, de itt meg is állt a tudomány.

Mivel azonban már régen kaptunk filmet a franchise-ból (18 éve), a horrorokban sikerrel utazó Blumhouse Productions az utóbbi öt évben mozikba küldött új Halloween-trilógia sikerén felbuzdulva gondolt egy merészet, potom 400 millió dollárért megszerezte Az ördögűző jogait, és belement abba is, hogy ebből is egy trilógiát készít, szóval akármennyit is hoznak a filmek, mindenképp három részt kapunk. Jaj nekünk!

A rendezésre pedig a modern Halloween-filmeket is levezénylő David Gordon Greent kérték fel újfent, aki, úgy tűnik, régi, klasszikus horrorok feltámasztására tette fel az utóbbi időben a karrierjét, noha korábban inkább komédiákban (Ananász expressz, Király!, A bébisintér) és egész jó független drámákban (Áramlat, Prince Avalanche – Texas hercege, Joe, Bostoni erő) utazott. A 2018-as Halloween azonban meglepően jól sikerült, s úgy tűnt, Green tiszteli az eredetit, és az ősrajongók kielégítése mellett képes a modern kor elvárásainak is megfelelni.

A 2021-es Gyilkos Halloweenel és a 2022-es A Halloween véget érrel azonban sajnos visszakanyarodott a műfaj posványába, a felesleges folytatások pöcegödrébe.

Az ördögűző: A hívő pedig ismét bebizonyította, hogy David Gordon Green nem érzi a horrort. A sztori szerint, ahogy a valóságban, úgy a filmben is 50 év telt el Chris és Regan MacNeil georgetowni pokoljárása óta. Victor Fielding (Leslie Odom Jr.) egyedül neveli a 13 éves lányát, Angelát (Lidya Jewett), aki egy nap a közeli erdőbe merészkedik a barátnőjével, Katherine-nel (Olivia O’Neill), majd eltűnnek. Három nappal később kerülnek elő, de egyikük sem emlékszik arra, hogy mi történt velük, sőt, úgy gondolják, csupán néhány órát hagytak ki. A szülők öröme azonban nem tart sokáig, a lányok ugyanis egyre furábban viselkednek, az ördögűzős témában jártas nézőknek pedig gyorsan leesik: őket bizony igencsak megszállták. Victor tehetetlenségében felkeresi az eredeti film főszereplőjét, a hasonló borzalmakat átélt Chris MacNeilt (Ellen Burstyn első ízben tért vissza a franchise-hoz), aki azóta írt egy könyvet az esetükről, ami miatt a lánya, Regan (Linda Blair) megszakította vele a kapcsolatot. Chris tapasztalatai talán segítenek kiűzni a démon(okat) a lányokból, az egyház ugyanis nem igazán akar foglalkozni az esettel.

Nos, A hívőre egyáltalán nem igaz az, amit David Gordon Green és első Halloweenje kapcsán írtam fentebb, nevezetesen, hogy tiszteli az eredetit, és sikeresen hangolta át a mai igényekre.

Az legalábbis kevés a tisztelethez, hogy beleerőszakolta Chris MacNeil karakterét a sztoriba, amúgy teljesen feleslegesen (ráadásul a 90 éves Ellen Burstyn bevallotta, hogy csak és kizárólag a neki felajánlott igen szép gázsi miatt mondott igent a felkérésre, a fizetéséből azonban egy ösztöndíjat finanszírozott az Actors Studio számára a Pace Egyetemen), és hogy egy montázsjelenetben Mike Oldfield Tubular Bells című csodás szerzeményének egy feldolgozását hallhatjuk, ami eszünkbe juttatja, mennyire jó is volt az eredeti, és hogy inkább azt kéne sokadszor újrázni.

A hívő egy Haitin játszódó prológussal indít, ahol a fotós Victor és terhes felesége, Sorenne (Tracey Graves) nyaralnak, majd földrengés, halál és vágás 13 évvel későbbre, amikor már csak apára és lányára (persze Angelának, azaz angyalnak kellett elnevezni a gyermeket az ördögűzős sztoriban) fókuszálhatunk. S igazából ekkor kezdődik a jó hosszú felvezetés, ami nagyjából a film felét kiteszi az eltűnéssel, a megkerüléssel, az első furcsa jelekkel, majd kapunk egy szép hosszú exorcizálást is. A hívő abban próbált más lenni az előző daraboknál, hogy ezúttal nem egy, hanem mindjárt két lányt száll meg a Lamashtu nevű démon (akinek a nevét csak a végefőcímből tudhatjuk meg, a filmben nem hangzik el), illetve hogy ezúttal nem az ördögűzést elvégző pap vagy papok vannak előtérben, hanem a szülők (Odom Jr.-on kívül Jennifer Nettles és Norbert Leo Butz), illetve a helyi közösség idevágó tagjai: az apácának készült, szomszédban lakó nővér (Ann Dowd), a helyi lelkipásztor (Raphael Sbarge), egy javasasszony (Okwui Okpokwasili) és Victor jó barátja (Danny McCarthy). Szóval itt most nem Isten szolgái, hanem a közösség lép fel együttesen a gonosz ellen, hiszen abban rejlik az igazi erő!

Sajnos egyik frissítés sem tett hozzá az amúgy ezerszer látott és semmi emkékezeteset, félelmetest vagy meghökkentőt nem prezentáló képsorokhoz. A hívő egy újabb lusta és ötlettelen koppintása Az ördögűzőnek, ami nem méltó rá, hogy a franchise része lehessen.

S nem véletlen talán az sem, hogy William Friedkin nem sokkal az idén augusztusban bekövetkezett halála előtt a következőket nyilatkozta David Gordon Green készülő filmje kapcsán: „A fickó, aki az új Halloween-folytatásokat csinálta, most készít egyet Az ördögűzőhöz is. Így van, az egyik fő művemet az az ember fogja kibővíteni, aki az Ananász expresszt rendezte. Nem akarok ott lenni, amikor ez megtörténik. De ha létezik szellemvilág, és vissza tudok térni, akkor azt tervezem, hogy megszállom David Gordon Greent, és pokollá teszem az életét.” Űzzük is ki gyorsan A hívőt az emlékeinkből!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk