A friss levegő arcszépítő színe – megnéztük a Fűző című Sissi-filmet
Mindenekelőtt felejtsük el a meseszép, hamvas Romy Schneidert és a jóvágású Karl-Heinz Böhmöt is, akik a több mint 60 éve készült, mostanság minden karácsonykor megismételt, látványos, romantikus Sissi-filmekben a császári-királyi párt alakították. Marie Kreutzer osztrák filmrendezőnő Fűző (Corsage) című alkotásában, amelyet az október 20-i országos bemutató előtt a Szemrevaló Filmfesztiválon láthatnak a nézők, az „álompár” már túl van ifjúságán. 1877-et írunk Ferenc József „elfoglalt” uralkodó, Erzsébet pedig egyre inkább magára marad, nemcsak a szó fizikai értelmében (ágytól már régen elváltak urával és parancsolójával, időnként az asztaltól is), hanem vágyaival és egyre erősödő frusztrációival.
„Negyvenévesen az ember már elhalványodik” – mondja az öregedéstől és az elhízástól betegesen rettegő Sissi, akit kevés szóval, illúziómentesen alakít az érdekes arcú, kicsit Meryl Streepre emlékeztető luxemburgi színésznő, Vicky Krieps. A fűző tökéletes szimbóluma a boldogtalan császárné életének: ez a rémséges ruhadarab, amelynek egyetlen célja volt, hogy alattvalói előtt hihetetlenül karcsúnak tűnjön, nem az egyetlen, ami fojtogatja.
Bár történik egy apró utalás az Andrássy Gyula grófhoz fűződő viszonyára, ezúttal még ennél is lehetetlenebb kapcsolatai körvonalazódnak Angliában és Bajorországban. A magyarság amúgy különleges hangsúlyt kap a filmben. Bár Ferenc Józsefnek fontos a Monarchia szempontjából Magyarország, ugyanakkor érezhetően púp a hátán, miközben a császárnénak a magyar nyelv is egyfajta mentsvár. Lányával, Mária Valériával egymás közt magyarul is beszélnek.
„Nincs semmi, amibe belekapaszkodhatnék, csak saját magam” – mondja és ennek legintimebb formájának is tanúi leszünk. Amikor pedig szeretne valami jót tenni, például az elmegyógyintézet vagy a hadi kórház nyomasztó jeleneteiben, természetes, emberi viselkedését kifogásolják. És mindeközben környezetében egyfolytában az egészségéért aggódnak, holott lehet, hogy éppen ezekbe a testet-lelket „míderekbe” betegedett bele.
Mai szemmel különösen riasztó, orvosa rászoktatja a heroinra, mint „ártalmatlan fájdalomcsillapítóra.” (Közismert, hogy a Habsburg-ház legmagasabb rangú tagjai mind éltek valamilyen droggal).
Érthető tehát, hogy Erzsébet számára az utazás, a lovaglás és a tenger jelenti a szabadságot. Amikor egy alkalommal megdicsérik arcszínét, azt feleli: „Sokat vagyok friss levegőn”. A film befejezése e vágyainak őrült (történelmileg nem hiteles) beteljesedése, tudjuk, hogy a valóság más volt és Sissi számára szomorú véget tartogatott a sors alig 20 évvel később a Genfi-tó partján.
Beleértve a szobája ajtaján kopogtató, majd hosszasan várakozó Ferenc Józsefet, akinek még híres pofaszakálla sem igazi. Vagy az anyját illendő viselkedésre intő Rudolf trónörököst, aki Mayerling előtt alig 10 évvel már hangot ad apja politikája iránti nemtetszésének. Erősítve ezzel azt az elméletet, hogy a főherceg és kedvese, Vetsera Mária nem öngyilkosságot követtek el... És nem járnak jobban komornái és udvarhölgyei sem, akik előbb-utóbb a császárné hatása alá kerülnek, egy idő után hasonlítani is kezdenek rá. A közel két óra alatt egyébként egyszer sem hangzik el a „Sissi” becenév, talán a rendezőnő ezzel is a hamis mítosszal való leszámolást akarja hangsúlyozni.
Hogy miként került bele a filmbe egy esti kerti jelenetbe a Rolling Stones egyik legszebb dala, az As Tears Go By, számomra rejtély. De itt szívesen hallgattam még ezt a hárfás feldolgozást is.
