A filmtől az ötletig – Szomjas György filmnovella-kötetéről
Természetesen Szomjas filmnovelláit olvasva a mozinéző előtt megjelenik Djoko Rosic és Bujtor István összecsapása a pusztában, Eperjes Károly, mint született balek garázda, vagy a „túszszedő” Szőke András, és kedvet kap újra megnézni kedvenceit, már csak azért is, hogy összevesse a kiinduló pontot a végeredménnyel. De ezek az írások önmagukban is izgalmasak, a maguk sajátos formanyelvével, mozaikos szerkesztésükkel, némelyik már-már szabadversnek tekinthető.
„Szeretem ezeket az írásokat, és úgy gondoltam, hogy meg kellene őket valahogy örökíteni – mondja a kötetről Szomjas György – A filmek többé-kevésbé forognak a köztudatban, bár érdekes módon éppen az egyik legsikeresebbet, a Könnyű testi sértést ritkán vetítik. Nem árt emlékeztetni rájuk. A filmnovellák eredetileg arra szolgálnak, hogy eladjuk az ötletet, ezért is öltenek eredeti irodalmi formát. Érdekes megfigyelni, hogy ahogyan haladunk előre az időben, egyre rövidebbé válnak. És mindegyiknek megvan a maga saját nyelvi közege kezdve a Szűcs Sándor-féle gyűjtéstől a Talpuk alatt fütyül a szélben. De ugyanez elmondható a rock világáról a Kopaszkutyában, és a „nyolcadik kerületi filmekről” szintén.
A versnek kinéző képsort fokozatosan fejlesztettem ki. A Nap utcai fiúkra állt össze igazán a képek és szlogenek sora, amelyek a sztorit hivatottak érzékeltetni. A „nyolcker”-filmeknél pedig valóban a szereplők vallomásait, a velük készült riportokat ástam elő, és akad közöttük valódi bírósági anyag. A Könnyű testi sértésben a mama a történet valódi szereplőjének a mamája, aki az eredeti periratokból idéz.
A Roncsfilmnél is azt a módszert követtem, hogy meglévő történeteket bontottam ki. Megvan még az eredeti Esti Hírlap-cikk arról, hogy a hölgy harapott-e vagy a kutya. Évekkel az esemény után megkaptam a bírósági jegyzőkönyveket, és a szövegek nagy részét azokból mazsoláztam.”
A kötet utolsó novellája a Puszta, egy gyönyörű misztikus ballada, amelyből egyelőre még nem született film.
„Lehet, hogy nem is kellene megcsinálni, mert így leírva nagyon erős. Nagyon szerettem volna egyszer egy fekete-fehér filmet készíteni, a korábbi témák ezt nemigen engedték volna. Luc Besson Élethalálharca (Le dernier combat) lett volna az előképe, a pusztán is be lehetett volna mutatni a véget és a kezdetet.
A végét ennek a szörnyűségnek, amiben vagyunk, és egy új kezdetet, ami valami reményt ad. A kígyó azért újra ott csúszik a fű között.
Az Angyalt a tavaly elhunyt népzenész, Ökrös Csaba alakította volna. Már arra is gondoltam, hogy megcsinálom az első öt percét rövidfilmnek, odáig, hogy „a száraz sár reped/ és a FIÚ lassan feláll/elindul” az Angyal után, hogy újrakezdje a történelmet.”
Szomjas György fáradhatatlanul dolgozik, bár játékfilmmel mostanában nem örvendeztet meg minket.
„Volt egy betyárfilmünk, amit elutasítottak. Négy éves munkával összehoztuk a Betyárjáték című koncertfilmet, amit most még nem tudtunk bemutatni a járványhelyzet miatt. Gondolkodtunk a Roncsfilm 2-n, gyűjtögettük már hozzá az anyagot, de aztán úgy éreztem, nincs sok realitása, így egyelőre félbehagytuk. De nem panaszkodhatom, mert most is nagyon szép munkáim vannak. Csináltam egy portréfilmet a Vujicsics együttesről, és hamarosan elkezdjük az alapító Eredits Gábor portréját. Fut még a korábbi építészeti sorozatom, most Golda Jánossal forgatunk. Ahogy mondani szoktam: játékfilmjeim a rossz emberekről, dokumentumfilmjeim pedig a jó emberekről szólnak.”
