"A Neverordinary a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. A pasim (most már férjem) kezdte el mondogatni, hogy arról írjál, ami történik veled: 42 évesen elköltöztél (megint) egy új országba, egy emberhez, akit alig ismersz, feladtad az eddigi életed, próbálod megvalósítani az álmaidat, és még öregszel is. Valahogy így jött a képbe, hogy arról kellene írni, hogy igenis 40 felett is van élet! Lehet pasit találni, lehet új karriert építeni és lehet életmódot is váltani. Éljenek a 40 feletti nők!"
55 évig voltak házasok, 17 évek korukban ismerkedtek meg. Bernard négy éve jár felnőtt balettoktatásra, és bár az elején kissé "félt", hiszen ő az egyetlen férfi a 30 fős osztályban, ma már ebédelni is eljár balettos társaival sőt sokat segítettek a gyászában is.
"Ha elveszítesz valakit, akkor nem szabad otthon ülni, ki kell menni és folytatni az életet. Ne temesd el magadban az érzéseket, engedd ki, mutasd meg őket, végül is emberi lények vagyunk."
A nyugdíjas villamosmérnök felesége halála után nem tudta mihez kezdjen magával, tudta, hogy a tévé előtt ülni egész nap nem lesz kifizetődő. Először sztepptáncra ment, mert az kisfiúként tetszett neki, de nem igazán ment neki, így tanára javasolta a balettot.
Bernard heti 3-szor konditerembe is jár, hogy hajlékony maradjon a baletthez. Ahogy mondja a balett azért is jó, mert sok olyan izmot mozgat meg, amelyet amúgy nem használ ember.
És már annyira belejött a balettba, hogy otthonra is épített magának stúdiót és a Royal Academy of Dance egyes számú balettvizsgájára készül, melyet 7 évesek szoktak letenni. "Nem érdekel, már nem vagyok az a kisfiú, aki fél táncolni. Ha ennyi idősen nem tudom eldönteni, hogy mit akarok, és hagyom, hogy mások befolyásoljanak, hát akkor nem sokra vittem."
VIDEÓ: Bernard, aki 71 évesen kezdett balettozni
Bernard amúgy egy férfi rákalapítvány nagykövete is, ahol a felvilágosító előadásokat tart férfiaknak arról, hogy mennyire fontos felismerni a prosztata- ill a hímvesszőrák korai jeleit. Nem lehet elégszer elmondani: sosem késő és semmihez sem vagy öreg, az élet kiszámíthatatlan, nyitottnak kell maradni az utolsó pillanatig!
Majdnem 40 éves vagy? Talán már el is múltál? Ha egy olyan társaságra vágysz, ahol korodbeli, okos és jófej nők közösen beszélik meg ügyes-bajos dolgaikat, keresd a Neverordinary csoportot vagy az Instagram oldalt és mindenképp olvasd a blogot is!
"A Neverordinary a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. A pasim (most már férjem) kezdte el mondogatni, hogy arról írjál, ami történik veled: 42 évesen elköltöztél (megint) egy új országba, egy emberhez, akit alig ismersz, feladtad az eddigi életed, próbálod megvalósítani az álmaidat, és még öregszel is. Valahogy így jött a képbe, hogy arról kellene írni, hogy igenis 40 felett is van élet! Lehet pasit találni, lehet új karriert építeni és lehet életmódot is váltani. Éljenek a 40 feletti nők!"
55 évig voltak házasok, 17 évek korukban ismerkedtek meg. Bernard négy éve jár felnőtt balettoktatásra, és bár az elején kissé "félt", hiszen ő az egyetlen férfi a 30 fős osztályban, ma már ebédelni is eljár balettos társaival sőt sokat segítettek a gyászában is.
"Ha elveszítesz valakit, akkor nem szabad otthon ülni, ki kell menni és folytatni az életet. Ne temesd el magadban az érzéseket, engedd ki, mutasd meg őket, végül is emberi lények vagyunk."
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Beszólt Orbánnak egy matematikus, aki levezette, hogy a miniszterelnök posztjával ellentétben mennyivel kapnak több pénzt a háromgyerekes anyák
Németh Hanna egy videóban levezette, hogy a háromgyerekes anyák munkabére valójában egy forinttal sem nőtt. Viszont a kormány rosszul számolta ki, hogy a bankszámlájukra érkező pénz hány százalékkal lesz több.
Szerdán reggel egy jó hírrel indította a napot Orbán Viktor a Facebookon.
„Nem a levegőbe beszélünk. Ezekben a napokban kapják kézhez a háromgyermekes édesanyák az első jövedelemadó-mentes fizetésüket. Nem kis tétel, 15%-os fizetésemelés, azonnal” - áll a kormányfő posztjában.
Ez a számítás azonban több ponton sem felel meg a valóságnak, amit Németh Hanna a TikTokon egy tábla segítségével le is vezetett. A matematikus a példa kedvéért 1 000 000 forintos bruttó bért vett alapul, amiből alapesetben 15% szja-t (150 000 Ft), és 18,5% tb-járulékot (185 000 Ft) vonnak le. Ezek után 665 000 Ft nettó munkabér érkezik a dolgozó bankszámlájára.
A kormány döntése nyomán azonban a háromgyerekes anyáktól már csak a tb-t vonják le, vagyis a fenti példa esetében az eddigi 665 000 Ft helyett innentől kezdve 815 000 Ft-ot kapnak kézhez.
„És itt jön a mi kis matekfeladatunk: mennyivel nőtt akkor az anyák bére? Amúgy semmivel, mert a bruttó bérük az még mindig ugyanannyi”
- mondja a videóban Németh Hanna.
„Úgyhogy átfogalmaznám a kérdést: mennyivel kapnak több pénzt a bankszámlájukra a háromgyerekes anyák?” - folytatja a matematikus, aki ezután azt is levezeti, hogy Orbán állításával szemben valójában nem 15, hanem 22,5%-kal kapnak több pénzt az érintett nők, mivel az addigi 665 000 Ft nettó körülbelül negyede az a 150 000 Ft-nyi szja, amit nem vonnak le tőlük a továbbiakban.
A videó végén még egy kérdést egy feltesz a szerinte rengeteg matematikai hibát vétő kormánynak:
„De most komolyan: nincs egy lefizethető matematikus, aki nektek dolgozna?”
Szerdán reggel egy jó hírrel indította a napot Orbán Viktor a Facebookon.
„Nem a levegőbe beszélünk. Ezekben a napokban kapják kézhez a háromgyermekes édesanyák az első jövedelemadó-mentes fizetésüket. Nem kis tétel, 15%-os fizetésemelés, azonnal” - áll a kormányfő posztjában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
az öltönyeiről ismert Griff bejelentette, hogy bezárja utolsó budapesti üzletét
a Nyugati tér 7. szám alatt. A cég közölte, hogy a jövőben kizárólag online folytatja működését - írja a Blikk.
A bolt bezárásának bejelentésével egy időben a Griff óriási végkiárusítást hirdetett, ahol akár 70 százalékos kedvezményekkel kínálja termékeit. A hírt hallva sok vásárló rohamozta meg az üzletet, attól tartva, hogy ez a márka végét jelenti. A tulajdonosok azonban hangsúlyozták, hogy nem csődről, hanem stratégiai átalakulásról van szó, a döntést a vásárlói szokások átalakulásával indokolták. Az utóbbi években a fogyasztók egyre inkább az online vásárlás felé fordultak, ami a hagyományos boltok fenntartását kevésbé tette gazdaságossá.
A közösségi médiában közzétett üzenetükben a tulajdonos család egyik tagja úgy fogalmazott: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben.”
A Griff Collection neve évtizedek óta egyet jelentett a minőségi magyar divattal. A márka 1986-ban indult, még Griff Gentlemen’s néven, egy kis Visegrádi utcai garázsban. Innen nőtte ki magát országos hálózattá, amely fénykorában több mint 25 üzletet működtetett. A márka történetéhez számos emlékezetes pillanat kötődik: 1992-ben a barcelonai, majd 1996-ban az atlantai olimpián is a Griff biztosította a magyar sportolók hivatalos formaruháit. 2007-ben a Griff megújult, Griff Collection néven folytatta működését, modern arculattal és nemzetközi márkákkal bővítve kínálatát. A Covid-időszak azonban jelentős visszaesést hozott a hagyományos bolti kiskereskedelemben, ekkor zárták be üzleteik többségét.
Videón, ahogy Orbán Viktor konvoja behajt az amerikai elnök vendégháza, a Blair House elé
A csütörtöki landolás után egyenesen a Fehér Házzal szemközti komplexumba hajtott a magyar miniszterelnök konvoja. Orbán és Trump pénteken találkozik egymással.
Már Washingtonban van Orbán Viktor és a fél magyar kormány. A miniszterelnök egy népes delegáció élén azért érkezett az amerikai fővárosba, hogy pénteken találkozzon Donald Trumppal. A két politikus várhatóan több témát is érint majd az egyeztetések során, de a legfontosabbnak az ígérkezik, hogy Orbánék Magyarország mentességét szeretnék elérni az orosz olajra vonatkozó új amerikai szankciók alól.
A magyar miniszterelnök különgépe csütörtökön landolt az Egyesült Államokban,
ezután a konvoj egyenesen az amerikai elnök vendégházába, a Blair House-ba hajtott.
A négy, egymással összekapcsolt 19. századi városi házból álló komplexum közvetlenül a Fehér Házzal szemben áll. A külföldi államfői-kormányfői delegációk fogadására fenntartott vendégház alapterületben nagyobb is, mint a Fehér Ház.
Orbán Viktorék konvojának érkezéséről videó is készült, amit Deák Dániel osztott meg a Facebookon:
Már Washingtonban van Orbán Viktor és a fél magyar kormány. A miniszterelnök egy népes delegáció élén azért érkezett az amerikai fővárosba, hogy pénteken találkozzon Donald Trumppal. A két politikus várhatóan több témát is érint majd az egyeztetések során, de a legfontosabbnak az ígérkezik, hogy Orbánék Magyarország mentességét szeretnék elérni az orosz olajra vonatkozó új amerikai szankciók alól.
A magyar miniszterelnök különgépe csütörtökön landolt az Egyesült Államokban,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megérkezett Washingtonba a népes magyar delegáció, amely a ma esedékes Trump–Orbán csúcstalálkozóra utazott. A TV2 Mokka című műsorát a helyszínről tudósítja Zavaros Eszter,a ki péntek reggel élőben jelentkezett be a helyszínről. „Megérkeztünk ezzel a nagyon különleges delegációval erre a történelmi találkozóra, ami Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump között fog zajlani a holnapi nap folyamán – önöknek ez már a mai nap lesz, egyébként.” A műsorvezető az úti élményeiről is beszámolt, vette észre a 24.hu.
Zavaros Eszter a repülőutat élete második legnagyobb élményének nevezte a kislánya születése után.
„Fantasztikus utunk volt” – mondta, hozzátéve, hogy a hosszához képest nagyon kellemes volt az utazás, amelynek minden pillanatát élvezték a kollégákkal együtt. Elmesélte, hogy egy WizzAir géppel utaztak, és útközben megálltak Izlandon tankolni, ahol a személyzetet is lecserélték.
A gépen Orbán Viktor miniszterelnök mellett több kormánytag – köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója – is helyet foglalt. Az utazáson a kormányzati küldöttség mellett a magyar üzleti élet meghatározó szereplői is részt vettek, például Hernádi Zsolt, a MOL, Jászai Gellért, a 4iG, és Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója. A fedélzeten influenszerek és újságírók is utaztak.
A Fehér Ház hivatalos programja szerint Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint 11:30-kor (magyar idő szerint 17:30-kor) fogadja Orbán Viktort, a találkozót pedig zártkörű munkaebéd követi. A magyar kormány kommunikációja szerint a megbeszélés „új fejezetet” nyithat a magyar–amerikai kapcsolatokban, a napirenden pedig elsősorban energetikai, védelmi, gazdasági és pénzügyi együttműködési kérdések szerepelnek.
A magyar fél azzal érvel, hogy az orosz energiahordozókról való azonnali leválás gazdasági sokkot okozna az országnak. Ezzel szemben nemzetközi sajtóértesülések szerint komoly aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges magyar kivétel az orosz olajra vonatkozó amerikai szankciók alól gyengítené a nyugati egységet. Kritikus hangok szerint Magyarországnak alternatív energiaforrások felé kellene nyitnia, mint például az Adria-vezeték, és konkrét tervet kellene bemutatnia a leválásra.
A találkozó időpontja először egy októberi eseményen, egy bekapcsolva felejtett mikrofonnak köszönhetően került nyilvánosságra, a kormány pedig október végén erősítette meg hivatalosan a november 7-i dátumot. A delegáció november 6-án indult el Budapestről. A mai tárgyalások legfőbb kérdése, hogy születik-e konkrét bejelentés az energetikai együttműködésről, kap-e Magyarország bármilyen mentességet az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alól, és körvonalazódnak-e azok az amerikai nagyvállalati befektetési megállapodások, amelyekre a kormány korábban utalásokat tett.