A Fantasztikus 4-es: Első lépések végre az a film, amit ez a szuperhőskvartett megérdemelt – látványos, stílusos, izgalmas
A Fantasztikus négyes csapata 1961-ben tűnt fel először a saját képregényük első számában, a megalkotójuk pedig Jack Kirby volt. Népszerűek és ismertek lettek világszerte, Dr. Reed Richards (avagy Mr. Fantastic), a szerelme, Sue Storm (avagy a Láthatatlan Lány), az utóbbi öccse, Johnny Storm (avagy a Fáklya), illetve Reed legjobb barátja, Ben Grimm (avagy a Lény) az évtizedek alatt a képregények hasábjain és a róluk szóló animációs sorozatokban is folyamatosan gyűjtötték a rajongókat.
A mozgóképes, élőszereplős feldolgozásukra azonban sokat kellett várni, mivel kemény technikai bonyoldamakba ütközött egy gumiember, egy kőszörny, egy lángoló, repkedő srác és egy energiahullámokat kreáló áttetsző leány hiteles megjelenítése. Először 1994-ben próbálkoztak meg vele, nem sok sikerrel. A The Fantastic Four című film elkészült Oley Sassone rendezésében, illetve Alex Hyde-White, Jay Underwood, Rebecca Staab és Michael Bailey Smith főszereplésével, amiből csak egyetlen vetítést tartottak New Yorkban, ám sosem került moziforgalomba, nem adták ki VHS-en, DVD-n satöbbin, és a tévében sem sugározták soha.
Eichinger szerint a film azért nem került bemutatásra, mert a Marvel Studios alapítója, Avi Arad megvette az összes kópiát, és elrendelte a megsemmisítésüket, mert attól tartott, hogy az alacsony költségvetésű, igen gyenge projekt leértékelné a márkát. Szóval nem indult jól a kvartett mozis pályafutása.
Tizenegy évet kellett várni egy valamirevaló, nagyszabású filmre, ez volt a 2005-ös Fantasztikus négyes (Ioan Gruffudd-dal, Jessica Albával, Chris Evansszel és Michael Chiklisszel), ami sikeres lett a mozikban, bár a kritikusok egyáltalán nem voltak oda érte. Arra azonban elég volt a hype, hogy 2007-ben érkezzen is a folytatása, A fantasztikus négyes és az ezüst utazó, ami épphogy nem bukott meg világszinten, de itt már szinte egyöntetű volt a minőségre adott panaszözön az újságírók és a közönség részéről is.
Legközelebb 2015-ben próbálkozott Hollywood a szupernégyes berobbantásával (ekkor ugye már 7 éve aratott a Marvel Mozis Univerzuma, és három évvel voltunk túl az első Bosszúállók-filmen), így a jogokat birtokló 20th Century Fox is ki akarta venni a részét a buliból (hiszen az X-Men-filmjeik egész szépen mentek), ám ebből a Josh Trank-féle (Az erő krónikája) Fantasztikus Négyesből lett a legnagyobb blama eddig:
Innen szép nyerni, ahogy mondják, márpedig a Disney/Marvel együttműködés már jó ideje dolgozott az ügyön, konkrétan, amióta a Disney felvásárolta a 20th Century Foxot (2017 és 2019 között), s így a Fantasztikus négyes jogai is hazakerültek, tehát elhárult az akadály az elől, hogy ők is végre helyet kapjanak az MCU-kánonban.
Az új filmhez pedig nyomtak a Marvelnél egy szép nagy reset gombot, nulláról kellett kezdeni mindent, és merőben mást kellett a közönség elé tárni, mint amit eddig láttak a többre érdemes hősökből. Ezért szerződtettek egy teljesen új szereplőgárdát, nem mellesleg egy igen kiválót, köztük Pedro Pascallal (Reed), Vanessa Kirbyvel (Sue), a Stranger Thingsszel befutott Joseph Quinn-nel (Johnny), valamint A mackóból, az Andorból és A Megtorlóból is ismert Ebon Moss-Bachrachhal (Ben).
Másrészt megálmodtak a számukra egy minden eddigitől eltérő, egyedi világot. Ez a csapat ugyanis nem a mi sárgolyónkon él, hanem a 828-as Földön, egy alternatív dimenzióban, ahol megragadtak a nálunk is jól ismert, 1960-as évekbeli stílusnál, így a technikai fejlődés is ebbe a dizájnuniverzumba simult bele, ezzel egyébként kiváló munkát adva a látvány- és díszlettervezőknek.
Az alkotók ugyanis, hála az égnek, nem traktálnak minket sokadszor egy eredetsztorival, nem kell végignéznünk, hogyan kaptak szuperképességet hőseink (egy űrbeli kozmikus sugárzásban amúgy), egy pörgős és rövid expozíciós montázzsal letudják ezt a film elején, máris kontextusba helyezve a nagy négyest, vagyis egy olyan világba, ahol látszólag ők az egyedüli szuperképességű emberek, egyben a Föld védelmezői, nem mellesleg pedig sztárok és vezetők is. Minden klappol, mindenki boldog, főként, amikor kiderül, hogy Sue terhes, vagyis jön az első fantasztikus baba. Nem sokkal később azonban megjelenik a Földön egy furcsa szerzet, a Julia Garner által játszott Ezüst Utazó (bár a nevét nem mondják ki), aki figyelmezteti a bolygó lakóit, hogy nemsokára itt az armageddon, megérkezik ugyanis a bolygófaló Galactus (Ralph Ineson), és szőröstül-bőröstül be fogja habzsolni a Földet. A négyesnek több se kell, űrhajóra pattannak, és felkeresik Galactust, hogy lebeszéljék e botor tervéről, a hatalmas űrentitás azonban valamilyen oknál fogva Sue születendő gyermekét kéri cserébe az emberiség megkíméléséért. Persze ebből nem lesz üzlet, így azonban fel kell készülni otthon a világvége elkerülésére.
Az új rendező Matt Shakman lett, a tévés veterán (Sírhant Művek, Dr. House, Mad Men – Reklámőrültek, Fargo, Bosszú, A férjem védelmében, Felhőtlen Philadelphia, Trónok harca, The Boys, Utódlás, Nagy Katalin – A kezdetek, Monarch – A szörnyek hagyatéka stb.), aki akkor került közel a Marvelhez, amikor elkészítette az MCU első sorozatát, a 2021-es WandaVíziót. S bizony a retró iránti érzéke elég jól jött az Első lépésekhez is.
Nos, az mindenképpen jó hír, hogy a Fantasztikus négyes végre kapott magának egy olyan filmet, amit nyugodtan kitehetnek az ablakba, abszolút vállalható, nézhető, sőt nagyon is szórakoztató.
Sőt, meglepően komollyá is válik a hangvétel a második felére a könnyed első óra után, ez is piros pontot ér.
Shakman filmje egyébként nem állít fel etalont a továbbiakra az MCU-n belül, de kétségtelen, hogy van benne ötlet, kreativitás, elgondolás, a Fantasztikus négyes csapatának pedig egy olyan ösvényt vág az eddigi posványban, amelyen végre kisétálhatnak a tisztásra sütkérezni egy jót. Kijárt már nekik és nekünk is.
