A brit humor kvintesszenciája: a Philomena Cunk szerint az élet című film minden pillanata kincs
Philomena Cunk egy brit humorista, író, rendezőnő kitalált alteregója. Diane Morgan már 2013 óta játssza a karaktert különböző BBC-s műsorok keretein belül. A vöröshajú nevettetőt úgy kell elképzelni, mint Sasha Baron Cohen női verziója (ő volt Borat és Ali G).
A Cunk esetében annyi az extra benne, hogy Angliában őt már nagyon sokan ismerik, így nincs az interjúalanyok részéről megbotránkozás, mint amikor Cohen elszabadul, de ez nem vesz el az értékéből.
A Cunk-zsáner dokumentumfilm vagy -sorozat. Vagyis inkább egy alfaja, mockumentumfilm, egy hamis ismeretterjesztő műsor, ami nem a tudás átadását tűzi ki magának célul, hanem a szórakoztatást. Ennek pedig ékes példáját mutatja cikkünk tárgya: Philomena Cunk szerint az élet című mockumentaryfilm.
A világtörténelmen átívelő 5 részes kalandját most egy 70 perces filmmel váltotta ki, és esküszöm jobban áll neki ez a feszes tempó, mint a nyújtott tészta sorozat volt 2022-ben.
Ez persze abból is adódik, hogy sok poén épít az előző etapra, például a teljesen random felbukkanó Pump up the Jam is csak akkor lesz igazán vicces, ha láttuk a Philomena Cunk szerint a világot. Ám ezen az egy poénon kívül teljesen élvezhető a film.
Annyira töményen és ügyesen állították össze, hogy a Philomena Cunk szerint az élet minden pillanata kincs. Ez a brit humor kvinteszenciája, egy olyan kivonat, amit a zsáner szerelmesei piedesztálra fognak emelni. Akik viszont nem kedvelik az angol humort, azok messziről kerüljék el a streamingszolgáltató kínálatában a filmet.
A felállás változatlan az előző etaphoz képest: Cunk idióta kérdéseket tesz fel különösen okos szakembereknek és tudósoknak. Jelen esetben találkozunk a kvantumfizika doktorával, kulturális szakértőkkel, a részecskefizika professzorával, filozófusokkal, orvosokkal és vallási szakértőkkel.
Diane Morgan minden nézése arany. Egyszerűen már a jelenlétével képes kellemetlen hangulatot teremteni, a kérdései pedig csak tetézik ezt. Katasztrófaturisták imádni fogják a hölgy pusztító kérdéseit.
Imádom az apró részleteket, főleg, ha elrejtenek a néző számára érdekes, vicces apró kis szösszeneteket, amik csak azoknak szólnak, akik igazán figyelnek. A Philomena Cunk szerint az élet pedig tele van ilyenekkel. Például a távoli felvételeken főszereplőnk állandóan megbotlik.
Ez így leírva nem tűnhet annyira viccesnek, pedig a megvalósítás miatt tényleg az. Távoli nagytotál = botlás valamikor + visszanézés, majd az egész az ismétlődéstől még viccesebb, főleg amikor csavarnak az ismert egyenleten. Annyira eltalálták az egész film hangulatát!
Ráadásul, ha kivennénk Cunkot a képletből, ez egy korrekt dokumentumfilm lenne. Zseniálisan okos, értelmes emberektől kérdeznek fontosakat, olyan témákban, amikben vitathatatlanul szakértők. Gyönyörű felvételeket látunk, minden részlet, a szerkezet, a tempó stimmel. Csak ott ez a szerencsétlen nő és „tönkreteszi” az egészet. Annyiban más ez, mint egy Sasha Baron Cohen ökörség, hogy itt mindenki beavatott, mert Philomena Cunk ismert már az angol köztudatban, így senki se vette komolyan.
Márpedig itt erősen hozzányúl például a valláshoz is Philomena. Nemcsak a biológiai értelemben vett életről van szó, hanem a teológia is előtérbe kerül, legyen az keresztény vagy mohamedán. Márpedig, ha végignézünk a történelmen, a vallás sokszor még háborúkat is kirobbantott. Cunk kérdései pedig erősen tömegpusztítófegyver-hatásúak lennének egy témára érzékeny személy számára.
