KULT
A Rovatból

80 évesen meghalt Eötvös Péter zeneszerző

A magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakját türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
MTI/Mohai Balázs - szmo.hu
2024. március 24.



Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után érte a halál.

Temetéséről később intézkednek.

Eötvös Péter 1944. január 2-án született Székelyudvarhelyen. 1962-ben a Vígszínház zenei vezetője volt, 1963 és 1971 között film- és színházi kísérőzenéket írt. 1967 óta külföldön dolgozott, előbb a Kölni Opera

korrepetitora, 1968 és 1976 között a Stockhausen Ensemble tagja, 1971-től a Kölni Rádió elektronikus zenei realizátora, 1979 és 1991 között a Pierre Boulez alapította párizsi Ensemble InterContemporain zeneigazgatója, majd a Londoni BBC Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar vendégkarmestere és a Holland Rádió Kamarazenekarának vezető karmestere volt. 1992-től Karlsruhéban, 1998 és 2003 között Kölnben tanított.

1992-ben megalapította a Fiatal Karmesterek Nemzetközi Eötvös Intézetét, 1997-től a berlini Művészeti Akadémia tagja, 1998 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja volt.

Főbb színpadi művei: Három nővér (opera), Radames (kamaraopera), Harakiri, Átkeltem az álmok hídján, A balkon (opera), Angyalok Amerikában (opera); vokális művek: 3 madrigálkomédia, Endless Eight, elektronikus zene és installáció: Elektrokrónika, Mese, Tücsökzene, A pillanat.

Főbb zenekari művei: Kínai Opera, Pszichokozmosz, Shadows, Két monológ, Replika, ZeroPoints, Jet Stream, Ima; szóló: Kozmosz, Il Maestro, Most, Miss, A szél szekvenciái, Intervalles-Interieurs, Steine, Korrespondenz, Brass, The Metal Space, Psy, Psalm 151, Two Poems to Polly, Thunder.

Karmesterként főleg 20. századi zeneszerzők műveit vezényelte. 2013-ban a bécsi modern zenei fesztiválon mutatták be Paradise Reloaded (Lilith) című, új operáját. 2015-ben fejezte be Halleluja című oratóriumát, amelyet Esterházy Péter szövegére írt.

A művet a 2016-os Salzburgi Ünnepi Játékokon mutatták be. 2016-ban az ő vezényletével mutatkozott be Németország új, egyben legnagyobb koncertzenekara, a SWR Symphonieorchester (Südwestrundfunk). 2017-ben mutatta be Multiversum címmel új művét, amelyet orgonára, Hammond-orgonára és zenekarra írt.

2019-ben a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon mutatták be Az Aranysárkány című, Roland Schimmelpfennig színdarabja alapján született operáját. 2019 szeptemberében jelent meg Gliding című új albuma, amely The Gliding of the Eagle in the Skies (Az égen sikló sas), Jet Stream ("futóáramlás"), All vittime senza nome (A névtelen áldozatoknak) és Dialog mit Mozart című szimfonikus műveit tartalmazza saját vezényletével.

2020 októberében jelent meg a BMC Records gondozásában Senza sangue című operájának felvétele. Eötvös Péter Senza sangue című egyfelvonásosát Bartók Kékszakállújának párdarabjaként írta Alessandro Baricco azonos című regénye alapján.

Jon Fosse norvég író elbeszélései alapján írt Sleepless című operájának ősbemutatóját 2021 novemberében a Berlini Állami Operában tartották, Mundruczó Kornél rendezésében. Az Opernwelt német folyóirat a darabot az év ősbemutatójának választotta 2022-ben.

2023-ban született meg az Opera felkérésére első magyar nyelvű operája, a Valuska, amely Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényén alapul.

Eötvös Péter számos elismerésben részesült: 2002-ben Kossuth-díjat kapott világszerte számon tartott, nemzetközileg is elismert zeneszerzői és karmesteri tevékenységéért, a XX. század zenéjének avatott tolmácsolásáért, a magyar zeneművészet nemzetközi hírnevének öregbítéséért.

2003-ban elnyerte a Budapest díszpolgára címet. Eötvös Péter 2004-ben a világ legnagyobb zenei szakvásárán, a 38. cannes-i MIDEM-en "a legnagyobb élő zeneszerző" címet kapta. 2008-ban átvette a Magyar Kultúra Követe címet. 2011-ben a velencei zenei biennálén Arany Oroszlán életműdíjat vehetett át. 2015-ben a Magyar Szent István Renddel tüntették ki.

2016-ban nemzetközi jelentőségű zeneszerzői tevékenységéért neki ítélték oda a Simone és Cino Del Duca Alapítvány zenei nagydíját. 2017-ben Prima Primissima díjban részesült. 2018-ban

Goethe-éremmel tüntették ki. 2021-ben elnyerte a 2020-as BBVA Frontiers of Knowledge Award díjat művészet kategóriában. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából koncertsorozattal köszöntötték a legjelentősebb francia zenei intézmények. 2024-ben megkapta a Cziffra György Fesztivál életműdíját.

2024-ben Kossuth-nagydíjjal tüntették ki "a különféle hangszeres műfajok mellett az operairodalmat is kiemelkedő alkotásokkal gazdagító művészete, a magyar klasszikus zene nemzetközi rangját növelő és a kortárs zene tolmácsolása terén is példaadó karmesteri tevékenysége, korszakos jelentőségű életműve elismeréseként".

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: