5 film, amit egy nőnek kötelező megnézni
A reggeli ébredés nem mindig könnyű: új nap – új lehetőségek, és vagy kezdünk ezzel valamit, vagy nem. És akkor ott van az az egy-két vasárnap, amikor a mérleg nyelve egyértelműen a "nem" felé billen. Előfordul, hogy elegünk van mindenből - nincs kedvünk hajat mosni, felöltözni, sminkelni, vagy egyáltalán vegyülni a nagyvilágban. Ilyenkor – persze csak, ha megtehetjük - érdemes pár órára kicsekkolni, és meditálni, mozogni, pizsiben tengődni, vagy beletemetkezni valamibe, ami előrelendíti a gondolatainkat. De legalábbis feltölt.
Elveszve ebben a hangulatban, az egyik kedvenc receptem előkapni a klasszikus filmek egyikét, amely az ízig-vérig nőhöz szól, és megnézni másodszor, ötödször, sokadszor, hogy egy újabb síkját felfedezve levonjam a saját helyzetemre vonatkozó következtetéseket. Íme, talán az öt leginspirálóbb mind közül.
5. Álom luxuskivitelben
(Breakfast at Tiffany’s)
Kezdjük mindjárt a reggelivel. Audrey Hepburn számos filmjét sorolhatnánk fel, de most az egyik legikonikusabb kap helyet a listán. Hogy miért? Hepburn egyedi báján, a csodálatos filmzenén, és a Givenchy ruhakölteményeken kívül, még a hatvanas évek Amerikájának korlátai között is megbújik egy olyan mondanivaló, amit időről-időre nem árt feleleveníteni. Szelfizünk, ez oké. Megszűrt tartalmakat közlünk magunkról (már aki), ez is oké. De hogy néha hajlamosak vagyunk elveszni mindebben, és névtelen cicaként vegyülni a tömegben, miközben elfelejtjük, hogy milyen értékeket hordozunk, na, az már nem annyira oké.
Még ha túlzóan hangzik vagy kliségyárnak tűnik az indoklás, akkor is érdemes időnként megállni és elgondolkozni azon, mennyire vagyunk önazonosak a saját mindennapjainkban. Ha pedig mégsem akarunk ilyen mélyre ásni, akkor álmodozzunk egy nagyot a Moon River című betétdalra, Hepburn előadásában. Női élekkel rosszat ez még soha nem tett.
4. Amélie csodálatos élete
És ha már álmodozunk, akkor tegyük azt száz százalékosan! A mindennapokból könnyen kiszakít és talán gondolatban jó útra terel, ha elhisszük Audrey Tautou-nak, hogy apró jótettekkel képesek vagyunk szebbé tenni a világot. Ezután a film után minden egy kicsit szürreális, kuckós meg rózsaszín, és valahogy a szemüvegén keresztül könnyebb észrevenni azt is, mivel tudjuk feldobni a hétfő-keddeket. Álmodozóknak kötelező program, de mindenkinek ajánlott egy dózis Amélie-ből, ha a hétköznapi sebeket szeretné gyógyítani. A zenéje pedig önmagában messze visz – tanuláshoz, munkához, kikapcshoz Yann Tiersen a legjobb kísérő.
3. A szív hídjai
(The Bridges of Madison County)
Létezik egy pont a nő életében, amikor búcsút int a rosszfiúknak - vagy legalább is megpróbálja. Vagy még csak azt sem, de talán elgondolkozik rajta. Aztán van olyan szcenárió, amikor a rosszfiúból lesz számára tökéletes, és a választása erre esik. Döntés kérdése, melyik irányba hajlunk, vagy, hogy kit képzelünk magunk mellé, és általában életkoronként változnak a preferenciák, egy valami azért közös bennünk: mindannyian vágyunk a szenvedélyes szerelemre.
A főszereplő nőnek négy nap jut belőle – és talán pont ez vet fel a legtöbb kérdést mindenkiben: mi lett volna, ha ez a két ember esélyt kap? A Bridges of Madison County olyan film, amely minden alkalommal megríkatja az embert, de az biztos, hogy ezzel együtt szépen leápolja a vasárnap délelőttre megfáradt lelkünket. Ha egy nő benne találja magát egy szituációban, amely korlátozza vagy gúzsba köti, esetleg kötelezőnek éli meg, miközben boldogtalan benne, akkor elég egy jelenetbe belemerülni a Szerelem hídjaiból, és a szabadság szele máris megcsapja. Meryl Streep, meztelenül, kitárja hálóingét a teraszon, és átadja magát a kora esti szellőnek… Egy nő életében kellenek az ilyen pillanatok: a saját terepünkön, csupaszon, tökéletesen felszabadulni. Mindenkinek ajánlok néha egy ilyen igazán szabad momentumot.
2. Az Órák
(The Hours)
És igen: ismét Meryl Streep. Hiába próbálunk nem beállni a sorba, Streep nehezen kihagyható, ha nőknek szóló filmalkotásokat vonultatunk fel. Viccet félretéve: Az Órák nagyon jó adaptáció, és valóban nekünk szól, nőknek. Számos idézet van benne, amelyen eltűnődhetünk, de számomra ez az egyik legkedvesebb:
„Emlékszem, hogy egyik reggel hajnalban keltem, úgy éreztem, minden csupa lehetőség. Azt gondoltam, hát innen kezdődik a boldogság! Ez a kezdete! És persze mindig egyre több jön! Nem jöttem rá, hogy nem a kezdet volt. Maga volt a boldogság. Az volt A Pillanat. Épp akkor.”
Nem egy hasonló momentum volt az életemben, amikor nehezen tudtam a jelenben létezni: vagy a múlton merengtem, vagy a még jobbat vártam a jövőtől. Aztán szépen lassan megtanultam értékelni a pillanatot. Nem szeretnék coelhós klisékben merítkezni, de Az Órákat azért is érdemes X évente megnézni, mert amellett, hogy sok szempontból gondolkodtat el, megtanít egy kicsit jobban értékelni a mostot, az életet, vagy legalábbis segít farkasszemet nézni azzal. Három karakteren keresztül tekintünk bele a női lélek vívódásaiba, és a kitörni vágyásba a különböző börtönhelyzetekből: legyen szó egy rossz házasságról, megfelelési kényszerről, tehetetlenségről vagy a saját démonjainkról. A film a húszas, az ötvenes, valamint a kétezres évek Amerikájából üzen, és ha időközönként meghalljuk, amit mond, újra és újra építheti a jellemünket.
1. Mielőtt felkel a nap, Mielőtt lemegy a nap, Mielőtt éjfélt üt az óra
(A Before-trilógia)
A szerelmes filmek egyik legizgalmasabb karakterei egy trilógiában sorakoznak fel, amelyek külön-külön is, de legfőképpen együtt, a filmtörténelem legigazabb és egyben legizgalmasabb romantikus jeleneteit vonultatják fel. És mindeközben képesek két lábbal a földön maradni. A Mielőtt felkel a nap, a Mielőtt lemegy a nap és a Mielőtt éjfélt üt az óra egyes részei az X, Y, valamint Z generáció számára egyenként tanulságosak, de együtt szemlélve a hármat, oly módon vetnek fel kérdéseket szeretetről, életről és halálról, amelyre kevés filmalkotás képes. Emellett a „Before-trilógia” nemcsak azért egyedi, mert a különböző életkorok problémáit hitelesen taglalja, hanem, mert a színészek valóban a filmmel együtt nőttek fel és értek bele az adott karakterbe.
A stáb kilencévente gyűlt össze, hogy ugyanazokkal a szereplőkkel forgassa le a folytatásokat. Az első rész a huszonéves Ethan Hawke és Julie Deplhy dialógusait fűzi össze, és bár 1994 óta a technika rengeteg fejlődött, így a film néhány síkja kevésbé hiteles, de a kérdések, amelyeket felvet, a mai napig tanulságosak a huszonévesek számára. A második részt 2004-ben forgatták le, és az akkorra már a harmincas éveiben járó karakter-pár párbeszédei éppúgy megérintenek, az adott korosztály számára fontos konklúziókat fogalmaznak meg. A trilógia harmadik részében - spoiler alert! – már a negyveniksz éves házaspár életébe kapunk betekintést, miközben a maga realisztikus dialógusaival egyszerre kavarja fel és nyugtatja meg a lelkünket. A Before Midnight a filmtörténelem legizgalmasabban megformált veszekedős jelentét ábrázolja, és ily módon közli a nézővel: nem minden fenékig tejfel, de ez így is van rendjén.
