KULT
A Rovatból

5 film, amit egy nőnek kötelező megnézni

Érezted már úgy, hogy nincs kedved semmihez, kb. eleged van az egész világból? Na, ilyenkor tehet csodát ez az öt film.
Biacsics Bogi - szmo.hu
2017. június 10.


Link másolása

A reggeli ébredés nem mindig könnyű: új nap – új lehetőségek, és vagy kezdünk ezzel valamit, vagy nem. És akkor ott van az az egy-két vasárnap, amikor a mérleg nyelve egyértelműen a "nem" felé billen. Előfordul, hogy elegünk van mindenből - nincs kedvünk hajat mosni, felöltözni, sminkelni, vagy egyáltalán vegyülni a nagyvilágban. Ilyenkor – persze csak, ha megtehetjük - érdemes pár órára kicsekkolni, és meditálni, mozogni, pizsiben tengődni, vagy beletemetkezni valamibe, ami előrelendíti a gondolatainkat. De legalábbis feltölt.

Elveszve ebben a hangulatban, az egyik kedvenc receptem előkapni a klasszikus filmek egyikét, amely az ízig-vérig nőhöz szól, és megnézni másodszor, ötödször, sokadszor, hogy egy újabb síkját felfedezve levonjam a saját helyzetemre vonatkozó következtetéseket. Íme, talán az öt leginspirálóbb mind közül.

5. Álom luxuskivitelben

(Breakfast at Tiffany’s)

Kezdjük mindjárt a reggelivel. Audrey Hepburn számos filmjét sorolhatnánk fel, de most az egyik legikonikusabb kap helyet a listán. Hogy miért? Hepburn egyedi báján, a csodálatos filmzenén, és a Givenchy ruhakölteményeken kívül, még a hatvanas évek Amerikájának korlátai között is megbújik egy olyan mondanivaló, amit időről-időre nem árt feleleveníteni. Szelfizünk, ez oké. Megszűrt tartalmakat közlünk magunkról (már aki), ez is oké. De hogy néha hajlamosak vagyunk elveszni mindebben, és névtelen cicaként vegyülni a tömegben, miközben elfelejtjük, hogy milyen értékeket hordozunk, na, az már nem annyira oké.

Még ha túlzóan hangzik vagy kliségyárnak tűnik az indoklás, akkor is érdemes időnként megállni és elgondolkozni azon, mennyire vagyunk önazonosak a saját mindennapjainkban. Ha pedig mégsem akarunk ilyen mélyre ásni, akkor álmodozzunk egy nagyot a Moon River című betétdalra, Hepburn előadásában. Női élekkel rosszat ez még soha nem tett.

4. Amélie csodálatos élete

És ha már álmodozunk, akkor tegyük azt száz százalékosan! A mindennapokból könnyen kiszakít és talán gondolatban jó útra terel, ha elhisszük Audrey Tautou-nak, hogy apró jótettekkel képesek vagyunk szebbé tenni a világot. Ezután a film után minden egy kicsit szürreális, kuckós meg rózsaszín, és valahogy a szemüvegén keresztül könnyebb észrevenni azt is, mivel tudjuk feldobni a hétfő-keddeket. Álmodozóknak kötelező program, de mindenkinek ajánlott egy dózis Amélie-ből, ha a hétköznapi sebeket szeretné gyógyítani. A zenéje pedig önmagában messze visz – tanuláshoz, munkához, kikapcshoz Yann Tiersen a legjobb kísérő.

3. A szív hídjai

(The Bridges of Madison County)

Létezik egy pont a nő életében, amikor búcsút int a rosszfiúknak - vagy legalább is megpróbálja. Vagy még csak azt sem, de talán elgondolkozik rajta. Aztán van olyan szcenárió, amikor a rosszfiúból lesz számára tökéletes, és a választása erre esik. Döntés kérdése, melyik irányba hajlunk, vagy, hogy kit képzelünk magunk mellé, és általában életkoronként változnak a preferenciák, egy valami azért közös bennünk: mindannyian vágyunk a szenvedélyes szerelemre.

A főszereplő nőnek négy nap jut belőle – és talán pont ez vet fel a legtöbb kérdést mindenkiben: mi lett volna, ha ez a két ember esélyt kap? A Bridges of Madison County olyan film, amely minden alkalommal megríkatja az embert, de az biztos, hogy ezzel együtt szépen leápolja a vasárnap délelőttre megfáradt lelkünket. Ha egy nő benne találja magát egy szituációban, amely korlátozza vagy gúzsba köti, esetleg kötelezőnek éli meg, miközben boldogtalan benne, akkor elég egy jelenetbe belemerülni a Szerelem hídjaiból, és a szabadság szele máris megcsapja. Meryl Streep, meztelenül, kitárja hálóingét a teraszon, és átadja magát a kora esti szellőnek… Egy nő életében kellenek az ilyen pillanatok: a saját terepünkön, csupaszon, tökéletesen felszabadulni. Mindenkinek ajánlok néha egy ilyen igazán szabad momentumot.

2. Az Órák

(The Hours)

És igen: ismét Meryl Streep. Hiába próbálunk nem beállni a sorba, Streep nehezen kihagyható, ha nőknek szóló filmalkotásokat vonultatunk fel. Viccet félretéve: Az Órák nagyon jó adaptáció, és valóban nekünk szól, nőknek. Számos idézet van benne, amelyen eltűnődhetünk, de számomra ez az egyik legkedvesebb:

„Emlékszem, hogy egyik reggel hajnalban keltem, úgy éreztem, minden csupa lehetőség. Azt gondoltam, hát innen kezdődik a boldogság! Ez a kezdete! És persze mindig egyre több jön! Nem jöttem rá, hogy nem a kezdet volt. Maga volt a boldogság. Az volt A Pillanat. Épp akkor.”

Nem egy hasonló momentum volt az életemben, amikor nehezen tudtam a jelenben létezni: vagy a múlton merengtem, vagy a még jobbat vártam a jövőtől. Aztán szépen lassan megtanultam értékelni a pillanatot. Nem szeretnék coelhós klisékben merítkezni, de Az Órákat azért is érdemes X évente megnézni, mert amellett, hogy sok szempontból gondolkodtat el, megtanít egy kicsit jobban értékelni a mostot, az életet, vagy legalábbis segít farkasszemet nézni azzal. Három karakteren keresztül tekintünk bele a női lélek vívódásaiba, és a kitörni vágyásba a különböző börtönhelyzetekből: legyen szó egy rossz házasságról, megfelelési kényszerről, tehetetlenségről vagy a saját démonjainkról. A film a húszas, az ötvenes, valamint a kétezres évek Amerikájából üzen, és ha időközönként meghalljuk, amit mond, újra és újra építheti a jellemünket.

1. Mielőtt felkel a nap, Mielőtt lemegy a nap, Mielőtt éjfélt üt az óra

(A Before-trilógia)

A szerelmes filmek egyik legizgalmasabb karakterei egy trilógiában sorakoznak fel, amelyek külön-külön is, de legfőképpen együtt, a filmtörténelem legigazabb és egyben legizgalmasabb romantikus jeleneteit vonultatják fel. És mindeközben képesek két lábbal a földön maradni. A Mielőtt felkel a nap, a Mielőtt lemegy a nap és a Mielőtt éjfélt üt az óra egyes részei az X, Y, valamint Z generáció számára egyenként tanulságosak, de együtt szemlélve a hármat, oly módon vetnek fel kérdéseket szeretetről, életről és halálról, amelyre kevés filmalkotás képes. Emellett a „Before-trilógia” nemcsak azért egyedi, mert a különböző életkorok problémáit hitelesen taglalja, hanem, mert a színészek valóban a filmmel együtt nőttek fel és értek bele az adott karakterbe.

A stáb kilencévente gyűlt össze, hogy ugyanazokkal a szereplőkkel forgassa le a folytatásokat. Az első rész a huszonéves Ethan Hawke és Julie Deplhy dialógusait fűzi össze, és bár 1994 óta a technika rengeteg fejlődött, így a film néhány síkja kevésbé hiteles, de a kérdések, amelyeket felvet, a mai napig tanulságosak a huszonévesek számára. A második részt 2004-ben forgatták le, és az akkorra már a harmincas éveiben járó karakter-pár párbeszédei éppúgy megérintenek, az adott korosztály számára fontos konklúziókat fogalmaznak meg. A trilógia harmadik részében - spoiler alert! – már a negyveniksz éves házaspár életébe kapunk betekintést, miközben a maga realisztikus dialógusaival egyszerre kavarja fel és nyugtatja meg a lelkünket. A Before Midnight a filmtörténelem legizgalmasabban megformált veszekedős jelentét ábrázolja, és ily módon közli a nézővel: nem minden fenékig tejfel, de ez így is van rendjén.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: