ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

5 fantasztikus nő a boldog gyerekekért

Bemutatunk nektek öt fantasztikus nőt, akik bár egész jól eligazodnak a felnőttvilág kuszaságában, azért nagyon is jól tudják, hogy a bölcsek köve a gyerekeknél van – és keresve sem találhatnánk neki jobb helyet.

Link másolása

Mi is az a PandArte blog? Bánhidi Dóra több mint három éve a fejébe vette, hogy minden olyan dolgot megismertet a világgal, ami kreatív ötletből született. "Blogomon rengeteg hazai tervezőről, innovatív ötletről, helyről és designról írok, mert ezzel szeretném inspirálni az embereket arra, hogy megtalálják önmaguk 'ajándékát', vagyis azt, hogy ők miben a legkreatívabbak" - írja Dóra.

Vannak emberek, akik sosem fogják vissza magukat. Egyszerűen csak teszik, amihez kedvük van, kimondják, amit gondolnak, és sose félnek semmitől. Néha ábrándosak, máskor céltudatosak, olykor viccesek, és egyszer-egyszer kegyetlenül őszinték. Ők a gyerekek, akik magukban hordozzák a csodát.

Aztán persze megváltoznak, felnőttek lesznek, és elfelejtik, hogy a kell és a muszáj olyan vezényszavak, melyekbe nemritkán önmagunkat zárjuk be. Az okos és nagy tudású felnőttek megtanítják őket szürkének lenni, miközben a színektől szép a világ.

Bemutatunk nektek öt fantasztikus nőt, akik bár egész jól eligazodnak a felnőttvilág kuszaságában, azért nagyon is jól tudják, hogy a bölcsek köve a gyerekeknél van – és keresve sem találhatnánk neki jobb helyet. Ők öten nemcsak látják, éltetik is a színeket, melyek a gyermeklelkek sajátjai. Ismerjük meg őket együtt!

Bánhidi Dóra, Jógakaland

Az élet tele van feszültséggel és tennivalóval, amit manapság már a gyerekek is egészen korán megtapasztalnak. A jóga azonban olyan komplex mozgásforma, mely egyszerre hat a testre és a lélekre. A Dóri által összeállított mesés-állatos jógafeladatok egyszerre tanítják meg koncentrálni és kikapcsolni a kicsiket.

Gyakorlataival megmutatja a gyerekeknek a jelen-lét csodáit, támogatja a test egészségét, közben a varázskeret, melyet a cseppet sem könnyű sport köré fon, elfeledteti velük, hogy ők tulajdonképpen nyújtanak, húzódzkodnak vagy küzdenek. A Jógakaland rugalmasságra tanít – kívül és belül.

Tudj meg többet Dóriról és a Jógakalandról itt!

Besenyei Andrea, Toppantó a Gyermekekért Alapítvány

Észrevettétek már, hogy a mai gyerekeknek gyakran rengeteg játéka van, mégsem tudnak játszani igazán? Besenyei Andi, a Toppantó a Gyermekekért Alapítvány elnöke és szíve-lelke hisz abban, hogy a zene, a tánc és a lelkünkben visszhangzó népi rigmusok utat jelentenek a gyermekek szívéhez, múltunkhoz és jövőnkhöz. A népzene lélekkapocs, a dal bűvölő, mely a gyerekekben azonnal társára talál.

VIDEÓ: bemutatkozik a Toppantó

Szeretnétek ti is részt venni Andival egy kompetenciafejlesztő kulturális utazáson? Itt megnézhetitek! Sőt, ha szerencsétek van, néhány népi hangszerrel is egészen közelről megismerkedhettek – persze csak a pandémia után. Addig marad az online Toppantó.

Czecz Fruzsina, Gyerekkel vagyok

Előbb-utóbb minden család életében eljön az a pillanat, amikor gyerek és szülő egymásnak feszül. Hiába elkerülhetetlen, amikor mégis bekövetkezik, szülőként úgy érezhetjük, valamit elrontottunk és nincs tovább. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy valamit rosszul csináltunk, sőt! Azt mutatja, hogy magunk is emberek vagyunk. A kérdés leginkább az, mit teszünk akkor, ha elakadunk vagy távolodunk?

Azok, akik nem félnek segítséget kérni, olyan kiváló segítőre találhatnak, mint Fruzsina, aki tanácsadó szakpszichológusként azért dolgozik, hogy gyerekeknek és szüleiknek segítsen megtalálni a belső egyensúlyt. A hozzá forduló apukáknak és anyukáknak támogatást nyújt nehéz helyzetek – válás, haláleset, lakóhelyváltás – kommunikációjához és nevelési nehézségek kezeléséhez, míg a csemetéknek beszélgetőpartnere, bizalmasa, segítője.

Úgy gondolod, nektek is épp rá van szükségetek? Itt megtaláljátok!

Pincz Petra, Áthidaló Iskola Előkészítő Program

Az első lépteket ripsz-ropsz az óvoda, majd az iskolakezdés követi. Rohan az idő, és kevés félelmetesebb, felelősségteljesebb dolog van a szülők számára, mint az első iskola kiválasztása. De vajon nem kellene-e ugyanilyen gondossággal készítenünk a gyermeket az iskolára, mint amilyen aprólékossággal keressük az ideális tanító nénit?!

A suliban szerzett sikerélmények meghatározzák a gyerekek tanuláshoz való viszonyát, a kicsik magabiztosságát, és befolyásolják társas kapcsolataikat is. Mégis, néha mintha a vágyott jövőkép fontosabbnak tűnne, mint a jelen pillanatban még apró, izgága óvodás. Ezt az ellentmondást látva Pincz Petra óvodapedagógus, tanító és mozgásterápiás szakember úgy döntött, segít a gyerekeknek és a szülőknek megkönnyíteni az óvoda és iskola közötti átmenetet. Hat-nyolc hónapos iskolaelőkészítő foglalkozássorozata az ország számos pontján elérhető, és a nagymozgásos feladatoktól a helyes ceruzatartáson át a feladatkövetésig és a negyvenöt percen át tartó koncentráció kialakításáig kíséri a gyerekeket. Megtanítja nekik, hogyan lehetnek ügyes kiselsősök anélkül, hogy egy fikarcnyit is veszítenének önmagukból.

Suliba megy a csemete? Még épp időben vagytok ahhoz, hogy csatlakozzatok!

Vidovszky Sára, Tornázz a plüssöddel!

Mit csinál egy háromgyerekes gyógytornász, ha a karantén miatt nyakába szakad a csemeték mellett a háztartás és a világ gondja? Kihozza belőle a legtöbbet, amit csak lehet, és létrehozza mókás mozgásfejlesztő online edzésprogramját, a Tornázz a plüssöddel! kezdeményezést.

Az anyák mindenre képesek, bármilyen problémára megoldást találnak, és olyan fantáziájuk van, mint senki másnak kerek e világon. ;) Ennek bizonyítására Sára olyan húszperces programsorozatot dolgozott ki, mely bármely otthonban könnyedén és élvezetesen elvégezhető. A játékos feladatok között helyet kapnak tartásjavító, koordinációs és egyensúlyfejlesztő gyakorlatok is, így a gyerekek észrevétlenül fejlődnek és tanulnak. A 44 részes videófolyam bármikor visszanézhető, így esős időben, megfázás esetén vagy „csak úgy” is érdemes átmozgatni magatokat: irány Sára csoportja!

Ha szeretnél megismerni még több fiatal, magyar designert, akik szuper dolgokat alkotnak, keresd a PandArte blogot a Facebookon és az Instagramon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Te tudod, hová folyik el a pénzed? Utánajártunk, mit tehetsz ellene
Vencel kollégánk gyakran szembesül azzal, hogy amikor épp nagyobb összegeket kellene kipengetnie, például fesztiválbérletre, kevesebb pénz van a számláján, mint gondolta. Kiderítette, hogyan tudná ezt elkerülni.

Link másolása

Vencel nagyon szeret fesztiválokra járni, de minden évben azzal találja szemben magát, hogy mikor előre megvenné a még épp kedvező árú bérleteket, alig marad rá pénze, aztán ha később eljut a fesztiválokra, ott is az az érzése támad, mintha lyukas lenne a pénztárcája.

Ez talán nem egyedi eset ez, amikor úgy fizetünk valamiért, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy pontosan mennyit is költöttünk el. És biztos másokban is megfogalmazódott már a kérdés:

Na de hová folyik el a pénzem?

Vencelt is ez foglalkoztatta, ezért kereste fel az OTP Bank szakértőjét, Kökény Dávidot és utánajárt, miért mindig olyan későn realizálja a kiadásait, és mit lehet ez ellen tenni.

NÉZD MEG VIDEÓNKAT, HOGY MEGTUDD, MIT TANÁCSOL A SZAKÉRTŐ, HA ÚGY ÉRZED, ELFOLYIK A PÉNZED!

Az első fontos lépés annak érdekében, hogy figyeljünk a kiadásainkra, a mobilbank használata, azon belül is a költések és azok kategorizálása. Vencel például a videóvágó programokkal és a streaming szolgáltatókkal van bajban, hiszen számos ilyen oldalra előfizetett, gyakran elfelejti lemondani a szolgáltatást, amikor már nem használja őket. Nála az így elfolyt pénzösszeg havi 30 ezer forint, ami Dávid szerint is nagy mennyiség. Persze a kiesett pénz csak akkor tűnik fel, amikor már „nagy a baj”, és egy nagyobb összegű kiadásra kerülne sor – például fesztiválbérletet kellene venni.

Ha szeretnénk megtudni, hogy mégis mire költünk egy adott hónapban nagyobb összeget, mint kellene, akkor nézzük meg a mobilbankban a kategóriákba rendezett költéseinket

- könnyen lehet, hogy meglepetés ér majd minket. Vencel is így döbbent rá, hogy túl nagy összegért tart fenn streaming előfizetéseket. A szakértő azt mondja, ha 3 Ft bevételünk van, abból egyet tegyünk félre, egyet szánjunk a megélhetésre, egyet pedig a személyes fejlődésünkre. Ez a szemléltetés jó alap lehet arra, hogy lássuk, a költéseink pontos lekövetése igenis segíthet tisztábban látni és spórolni.

Ez utóbbira,

a spórolásra is van lehetőség a moduláris, azaz rugalmasan alakítható számlacsomaggal.

Dávid kifejti, hogy az emberek 50%-a van hasonló helyzetben, mint Vencel, aki nincs tisztában sem a költéseivel, sem a számlacsomagjának tulajdonságaival.

„Általában három tételből áll a bankszámla költsége: a készpénzfelvételi, a számlavezetési, és az éves bankkártyadíj” – mondja a szakértő.

Az OTP moduláris számlacsomagjai pont arra nyújtanak megoldást, hogy a Vencelhez hasonló ügyfeleknek ne kelljen hosszú szerződési feltételeket átnézni, hanem egyszerűen spóroljanak meg releváns összegeket.

A Persely funkció célalapú megtakarítással öt célt is be lehet állítani, így havonta kisebb összegeket félre lehet tenni bizonyos határidőre, ráadásul ezt automatikusan elvégzi helyettünk a mobilbank.

Az összegekhez, ha szükséges, bármikor hozzá lehet nyúlni.

Vencel tehát még bőven meg tudja akadályozni, hogy a nyáron befürödjön a fesztiválokkal. Egyrészt a mobilbank tudatos használatával és a kiadásainak figyelésével is tud spórolni, de számos lehetőségből tud választani a moduláris számlacsomagjának összeállításához. Kezdheti rögtön például a streamingre elrepülő összegek félretételével.

Nálad vajon mik lennének azok a költések, amikre érdemes lenne jobban odafigyelned?

Neked van már moduláris számlacsomagod az OTP-nél?

Az OTP Bank minden ügyfele számára megteremttette a lehetőséget, hogy megtalálja a hozzá, valamint az élethelyzetéhez, körülményeihez leginkább illő számlacsomagot. Az új ajánlatok felépítésével az ügyfelek ruhák méretezéséhez hasonlóan Pályakezdő (XS), Bázis - S, - M, - L és Prémium Next (XL) számlacsomag ajánlatok közül választhatnak, melyek feltételei és szolgáltatásai is eltérnek. A fix havi összegű számlacsomagopciók közül az ügyintézők segítenek megtalálni azt, ami a leginkább illik az egyes ügyfelek életmódjához és bankszámlahasználati szokásaihoz.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Bank a kondíciók módosításának jogát fenntartja. További részletekről kérjük, tájékozódj az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

A cikk az OTP Bank támogatásával készült.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kilométeres sor állt a Primark előtt a nyitáskor, órákat várhattak azok, akik be akartak menni
A videót készítő kollégánk gyakorlatilag félig bejárta a plázát, mire a sor elejére ért.

Link másolása

Szó szerint kilométeres volt a sor, hosszan kígyózott a Primark bejáratától végig az Aréna Plazán keresztül, százak voltak kíváncsiak arra, hogy milyen az ír ruhadiszkont olcsó, de relatíve minőségi árukínálata.

A végeláthatatlan sor mellett videózott kollégánk, aki gyakorlatilag félig bejárta a plázát, mire a sor elejére ért:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Káosz nagy sorok a Primark magyar nyitásán ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Itt a nagy összehasonlítás: kiderült, hogy a Balatonon vagy az Adrián olcsóbb-e a nyaralás idén
A Növekedés.hu és a Pannon Egyetem összevetéséből az jól látszik, nem mindegy, hogy hányan utaznak, és milyen típusú szálláshelyet választanak.

Link másolása

A nyár láthatáron lévő beköszöntével ismét táptalajt kapott a régi kérdés: vajon a szomszédos Horvátországban vagy Magyarországon olcsóbb a nyaralás? Ezúttal a Növekedés.hu oldal mutatott egy összehasonlítást a Balaton és az Adriai-tenger partjának árairól.

A Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszéke alaposan utánajárt, hogy melyik az olcsóbb nyaralási lehetőség. Elemzésük során 7 éjszakás nyaralást vettek alapul mindkét helyszínen, párok és négytagú családok esetében is.

A kutatás során a szálláshelyeket egy júniusi, egy júliusi és egy augusztusi időpontban vizsgálták, a booking.com és a szállás.hu adatbázisait felhasználva. A legnépszerűbb balatoni városokat hasonlították össze a minimum 40 ezer magyar vendégéjszakát realizáló horvát tengerparti úti célokkal. Számoltak a közlekedéssel, szállással (szálloda, apartman, kemping), étkezéssel és látnivalókkal is.

Önmagában nem meglepő, hogy a Balaton idén is olcsóbbnak bizonyult, de a szakértők egészen jelentős árkülönbségeket találtak.

Párok esetében egy szállás Horvátországban 500-970 ezer forint között mozog, míg a Balatonnál ugyanezen kategóriák 470-685 ezer forint között alakulnak. Négytagú családoknál a különbség kisebb: Horvátországban 600 ezer-1,8 millió forint, a Balatonnál 630 ezer-1,18 millió forint.

A családi nyaralás legolcsóbb kategóriájában (kemping önellátással) a horvát nyaralás 25 ezer forinttal olcsóbb, de az önellátó apartmanok 30 ezer forinttal drágábbak az Adrián, a félpanziós szállodák pedig 235 ezer forinttal kerülnek többe.

A Pannon Egyetem kutatói mellett a Növekedés.hu is alaposan kielemezte a különbségeket.

A Balatonnál Siófokot választották úticélnak, vízparti szállásra és minimum 8 csillagos vendégértékelésre szűrtek. A legolcsóbb, modern apartman 226 690 forintba kerül hat éjszakára. Horvátországban Abbáziára kerestek rá ugyanezekkel a paraméterekkel, és egy tágasabb, de ódivatúbb szálláshelyet találtak 231 315 forintért, jelentős eltérés nélkül.

Az étkezés árát is figyelembe vették. Az Adriasunrise.hu szerint Horvátországban érdemes frissen vásárolni, mivel az élelmiszerárak hasonlóak itthon és ott. Például 1 kiló krumpli 430 forint Horvátországban, itthon 407 forint. Az alma 270 forint az Adrián, nálunk 399 forint. A paradicsom 740 forint Horvátországban, itthon 599 forint. A karaj 1850 forint az Adrián, míg nálunk 1599 forintot kell érte fizetni. A tálcás csirkecomb 1650 forint Horvátországban, míg itthon 1219 forintért juthatunk hozzá.

A Balatonnál a strandételek, mint a lángos, tovább drágultak: a sima lángos 1000 forint, sajtos-tejfölös 1900 forint. A horvát strandokon a népszerű csevap 6,5 eurótól indul.

Az üzemanyagárak nem mutatnak jelentős különbséget: Magyarországon a 95-ös benzin átlagára 604 forint, Horvátországban 625 forint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
Megérkezett a Primark, Európa kedvenc diszkont divatboltja Budapestre
Primark megnyitotta kapuit Budapesten, az Aréna Mallban, és máris hatalmas érdeklődés övezi. Az olcsó, de minőségi ruháiról ismert üzletlánc új színt hoz a hazai divatpiacra, fenntarthatóságot és elérhetőséget ígérve a vásárlóknak.

Link másolása

Az alacsony árairól híres Primark kedden nyitja meg első magyarországi üzletét az Aréna Mallban. Maciej Podwojski, a Primark közép-kelet-európai vezetője egy nappal a megnyitó előtt mutatta be a boltot. Mint az Economix írja, többek között arról beszélt:

Ugyanaz a minőség és ár érhető el itthon, mint a nyugati üzletekben – már csak azért is, mert ugyanabból a csehországi logisztikai központból szolgálják ki a közép-kelet-európai, németországi és az ausztriai üzleteket is.

Az üzlet 3100 négyzetméteren terül el, és szándéka szerint minden igényt kielégít: ruhák, fehérneműk, kiegészítők, bőrápolási termékek és lakberendezési árucikkek széles választéka várja a vásárlókat.

Podwojski szerint a Primark állatkísérletektől mentes kozmetikumokat árul és elkötelezett a fenntarthatóság mellett is. A célok között szerepel az újrahasznosítható anyagok használata, a szén-dioxid kibocsátás csökkentése, és a munkavállalók tisztes megélhetésének biztosítása.

A Primark jelenleg több mint 440 üzlettel rendelkezik világszerte, 17 piacon, amelyek közül hat – köztük Szlovénia, Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és május 28-tól Magyarország – Közép-Kelet Európában található. A dublini székhelyű divatóriás 80 ezer alkalmazottal büszkélkedhet, és célja, hogy 2026 végéig 530 üzlettel legyen jelen a világban.

Link másolása
KÖVESS MINKET: