prcikk: 40 éve ír egy újságot egyetlen példányban Imre bácsi | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

40 éve ír egy újságot egyetlen példányban Imre bácsi

Egy zsebben éppen elférő újság, ami minden este 7 órakor jelenik meg. Egyetlen példányban.


Pintér Imre karcagi otthonában egy – saját szavaival élve – "virtuális" újság 11 970 lapszámnyi, kemény fedeles könyvecskékbe kötött példányai sorakoznak a polcokon a kifejezetten tárolási célra kialakított múzeumi helyiségben. A művészeti főszerkesztő féltő gonddal óvja Esti Zseb Úttörő-gyűjteményét, és napról napra bővítgeti azt, szem előtt tartva a lap mindenkori misszióját: hogy tájékoztassa a karcagi gyerekeket a legfrissebb, őket érintő és érdeklő hírekről.

zseb_cimkep

Még akkor is éppen toll és papír van a kezében, amikor meglátogatom a kórházban – ugyanis nem sokkal az interjú ötletének felmerülése után kiderül, hogy egy ideje bekerült. A jobb kezét átmenetileg nem is tudja használni, de sebaj, bal kézzel tanul írni.

Az új lapszámnak ugyanis meg kell íródnia estére, hogy pontban 19.00 órakor megvásárolható legyen a képzeletbeli újságárusnál, és a képzeletbeli postás házhoz szállíthassa a képzeletbeli olvasóknak.

A fogadtatás közvetlen, szívélyes. Miután megnézzük közösen az MTV Belpolitikai Stúdió Háló című műsorának egy 2000-ben készített epizódját, amely Imréről szól, lassan elkezdem kapiskálni, milyen összetett dologról van szó. Az Esti Zseb Úttörő nem egy egyszerű hóbort számára, hanem a szenvedélye.

De vajon hogyan lehet fenntartani a motivációt ennyi éven át?

imre2

Pintér Imre, az Esti Zseb Úttörő művészeti főszerkesztője. Kabai László felvétele

Nincsenek olyan napok, amikor semmi említésre méltó nem történik?

"Nincs, az lehetetlen" – jön a válasz rögtön, rövidre zárva az ügyet, majd arra tér rá Imre, hogy az országban nincs másik esti újság. Csak az Esti Hírlap volt ilyen, de az is megszűnt. Rövidesen megértem, hogy fel kell ébrednem Csipkerózsika álmomból, mert ez az újság itt él, lélegzik, és egy olyan részletesen kidolgozott koncepció köré szerveződik, amely másodlagossá teszi az újságot mint tapintható produktumot, annak fizikalitását, kézzelfoghatóságát.

Az angol suspension of disbelief kifejezés ugrik be még az egyetemi éveimből, ami valami olyasmit jelent, hogy fiktív történeteknél az olvasó hagyja magát beszippantani abba az alapvetően hihetetlen, valószerűtlen, némely esetben kifejezetten mágikus elemekkel is tarkított világba, amelyet a történet szövődése szükségeltet. Hasonló helyzetben érzem én is magam, ahogy egyre többet tudok meg az újságról, és egyre inkább létezni kezd számomra is az Esti Zseb Úttörő világa.

Egy esti újságnak számtalan előnye van. Többek között az, hogy ami abban megjelenik, az mind aznapi hír, nem előző napi – mint a legtöbb esetben.

"
A hírek azok úgy gyűlnek-gyűlnek estig. Lapzárta 18.30-kor van, és 19.00-kor már kint kell lennie a standon

– meséli Imre.

"Az első szám 1976. november 29-én jelent meg. Mindig a legnagyobb kincs az első évfolyam, első szám" - teszi hozzá.

Hogy jött az Esti Zseb Úttörő ötlete?

A lánykám első osztályos volt – egyébként ő a főszerkesztő -, és egyszer hoztam neki egy kis macit. Az a fő figurája a lapnak különben. Voltak ennek előzményei is, mert csináltam én már ilyen lapot előzőleg is, de az rendszertelenül ment. Szóval ott volt ez a kis maci, és gondoltuk, jó lenne lejegyezni minden napot. A nyomdával nagyon jó kapcsolatban voltunk, mindent megcsináltak nekem, én meg rajzoltam nekik cserébe.

zseb

Az első három bekötött példány – ekkor még kisebbek voltak a zsebek, mint manapság

Négyoldalas kis lapokat készítettek, és ráírták, hogy "Esti Zseb Úttörő – a karcagi úttörők napilapja." Ebből csináltak vagy háromszázat, és minden nap, november 29-től, írtuk.

Nagyon pici betűvel kellett írni, mert kevés volt a hely – csak nagyítóval lehetett elolvasni.

A napi hírek mentek, meg volt képregény, és mindezt az a kis maci közvetítette. Akkoriban a Néplap járt nekünk, és abból a megyei hírek ki voltak írva. Amelyik megérdemelte, ki lett vágva, montázsolva lett. ’77-ben már voltak benne mellékletek is – ilyen, hogy "Vasárnap Esti Magazin", vagy "Barkácsmelléklet."

Hamarosan elfogytak azok a kicsi lapok. Elvittem a nyomdába az összefűzött, összegumizott lapokat, hogy jó volna ezeket bekötni. Onnan jött, hogy be lettek kötve havonta. Utána, ’78-ban nagyobb lett egy kicsit az újság, 10 x 10-es méretű. Megtanultam a kötést is idő közben (most is hoztam be ragasztót) – meséli.

Az újság idővel egyre több kiegészítővel bővült; a kézzel írott és montázsolt hírek, Imre saját grafikái, a rajzolt és a kreatívan újraértelmezve beragasztott képregények, valamint a mellékletek mellett megjelentek az állandó képregényfigurák is, akikhez a ’80-as évektől mindig egy-egy hónap tartozott. Képregény- és egyéb külön kiadványok születtek, emlékéveket hirdettek, ajándékokat kezdtek adni a lapszámokhoz.

"Van, hogy felkeresünk régi előfizetőket, megnézzük, vajon kinek van meg minden eddigi lapszám. Ugye a régi előfizetőink jobbára már megnőttek, gyerekeik, unokáik vannak, és akkor mondjuk belerakunk az újságba egy képet róluk – persze mindez képzeletben."

Emellett mások is hozzájárulnak az újsághoz különböző módokon: rajzokkal, vagy tudósításokkal, sőt, még naptárakkal is.

zseb2

"Nagyon pici betűvel kellett írni, mert kevés volt a hely – csak nagyítóval lehetett elolvasni"

maci

Az Esti Zseb Úttörő központi figurája, a kis maci

"
Az unokáim Németországban élnek, és onnan is küldenek tudósításokat, Laci [Kabai László képzőművész-tanár] pedig a művészeti vezetőnk. Neki naptárja van

– mondja el.

Ma már rádiója és tv-je is van az újságnak, a jubileumi számok pedig külön kötetben jelennek meg. Ezek általában nagyobbak és hosszabbak is, mint a hagyományos lapszámok.

zseb3

Néhány a jubileumi kiadványok közül

zseb4

Mellékletek színesítik az Esti Zseb Úttörő világát

"
Ez egy élő anyag. Olyan, mint a rádió: mindig szól. Tudni kell már azt, hogy a hajnali hírekben mi van, és nemcsak az ilyen általános híreket, hanem a legérdekesebbeket. Az időjárásról, vagy például olyat, hogy szánkóverseny volt Mátraházán. Irtó pici dolgokat. Például, hogy hány postaláda van Karcagon.

Miután elárulja, hogy nyolc a karcagi postaládák száma, és hogy pontosan tudja, melyik hol van, arról is beszél, hogy milyen érdekes visszaolvasni régebbi lapszámokból a nagyobb híreket, például az ikertornyok összeomlását Amerikában – persze a szomorú, balesetes hírekkel csínján kell bánni, hiszen ez egy gyermeklap. Vagy ha mondjuk valaki kíváncsi, milyen események történtek a születése idején, könnyűszerrel ki lehet deríteni az akkori lapszámból. Jó kis játék.

Amikor a későbbiekben meglátogatom Imrét otthonában, és megmutatja nekem a múzeumot, magam is kipróbálom… Az 1999-es teljes napfogyatkozásra vagyok kíváncsi. Meg sem kell mondanom, melyik hónap, már nyúl is a kötetért, amelyikben az augusztusi lapszámok vannak.

"Egy szabály van: utólag beleírni nem szabad. Ez egy időgép. Az időt nem szabad meghamisítani" – hívja fel a figyelmet.

zseb6

Ahhoz képest, amikor elkezdte az egészet, miben változott a koncepció?

Körülbelül ’92 körül magazinjellegű, színesebb lett. Addigra már megjelent többfajta újság, lehetett belőlük ollózni. A címlap már nem mindig rajzolva van, hanem színes képek vannak rajta, amelyeken általában gyerekek a főszereplők. Továbbá, az addigi négy oldal helyett, most már van, hogy több oldalas egy lapszám. Az éveknek a jellege is változott. Most, ebben az évben például a magyar gyermekirodalomé lesz a főszerep (A Pál utcai fiúk, Légy jó mindhalálig). Témájában az változott, hogy sokkal több a karcagi hír. Ez fontos, mert lokálpatrióta vagyok. Ez az én városom.

Az Esti Zseb Úttörő a karcagi gyerekek lapja, de amellett, hogy híreket, érdekes információkat közöl velük, interaktívan be is vonja őket különféle kalandokba, amelyekről aztán be is számolnak az újságban. Ez nemcsak örömet szerez a gyerekeknek, de ezáltal is mélyül a kapcsolat az olvasókkal.

"Vannak különböző létesítmények, például a Rébux park, a Verne-klub, aztán van egy puszta, ahol lakik ez a kis maci, és felépítettük a Grundot, most, hogy van A Pál utcai fiúk. A versenyzők (a gyerekek) eljátsszák, ami történt, a csatát a Vörösingesek és a Pál utcai fiúk között. A Dunán is van egy szigete az Esti Zseb Úttörőnek, a tengeren van a Rejtelmes sziget, meg egy másik, ahova az egész évben jól szerepelt gyerekeket Karcagról – meg ugye ez ki van terjesztve – elvisszük. Ott nyaralnak, feladatot kapnak. Vagy van például egy középkori vár, ott játszhatnak ilyen középkori játékokat. Na és még van a Kapitányok Klubja is, az a legrégebbi. Ez különben nem az én találmányom, volt egy gyermekfolyóirat a ’70-es évekből, abban szerepeltek ezek, onnan lett véve az ötlet."

szerki

Imre feleségével, Erzsébettel, aki maga is tudósító a lapnál. Helyszín: az Esti Zseb Úttörő szerkesztősége

Imre felesége, Erzsébet is aktív tagja az Esti Zseb Úttörő világának. Ő a "titokzatos Dobránszky Erzsébet", aki járja a világot; afrikai, amerikai kalandjairól számol be a lapnak. Személyiségét rejtély övezi, az olvasó sosem látja az arcát. Egyszer majd kiderül, hogy ő az – tudjuk meg Imrétől.

"Minden embernek megvannak az álmai. Bármit kreálhat, csak nem rögzíti. Nem tud visszamenni, hogy én ezt gondoltam, vagy ilyen álmom volt. Ez annyiból más, hogy rögzítve van. Nemcsak a gondolatomban van, hanem szinte mindig le is írom, így nem felejtem el. Valami ilyesmi a filozófiája ennek."

Az Esti Zseb Úttörő megkérdőjelezi, mi tesz egy újságot újsággá. Vajon feltétlenül fontos, hogy sokszorosítva legyen? Ki számára kell, hogy létezzen? Ennél talán még fontosabb az a kérdés, mi lesz ennek az egészen rendkívüli, "egypéldányos" projektnek a sorsa? Annyi biztos, hogy Imre unokái már magukban hordozzák az újság történetét és filozófiáját. Bennük már él mindez.

De vajon mit jelenthet az Esti Zseb Úttörő Karcagnak és a tágabb világnak?

Forrás: Frappa Magazin, Képek: a szerző és Kabai László


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: ruandai gyerekek éneklik a KFT Afrika című dalát
A ruandai gyerekek örömmel és elképesztő fantáziával dolgozták fel a KFT dalát. Az egész egy magyar önkéntes ötletéből indult, de ami utána történt, arra senki sem számított.


A KFT legendás slágerét, az Afrikát éneklik magyarul ruandai utcagyerekek egy videón, ami február elején valósággal letarolta a magyar internetet.

A megható produkció mögött azonban egy sokkal mélyebb történet húzódik meg. A Közel Afrikához Alapítvány számolt be arról, hogy

a felvétel ötlete egy magyar önkéntestől, Tóth Szabolcstól származik, aki megmutatta a számot a gyerekeknek. A többi már az övék: maguktól kezdték leszedni a magyar szöveget, majd jöttek az ötletekkel.

Eljátszották a puputevés részt, belevittek akrobatikát, sőt, az elejére egy edényeken dobolt ritmust is rögtönöztek. Minden, ami a videón látható, az ő kezdeményezésük és fantáziájuk eredménye.

A videóban szereplő gyerekeket a Közel Afrikához Alapítvány önkéntesei támogatják, együttműködve a helyi Akagera Good Neighbors szervezettel. A közös zenélés mellett a mindennapokban is segítik őket: korrepetálnak, sportolnak, drámajátékokat játszanak velük. A cél a stabil háttér megteremtése és az iskoláztatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tulipán tud kosarat keresni a boltban, felveszi a pénzérmét, illetve megmutatja, hol a kuka, a lift és a hívógomb” – ilyen az élet egy vakvezető kutyával
Kadelka Zsófia mesélt nekünk a látássérülteket érintő tabukról, a hétköznapi kihívásairól és arról is, hogyan lehet jól segíteni egy látássérültnek az utcán. Vakvezető labradorjával olyan erős kapocs tartja össze, hogy szinte érzik egymás rezdüléseit.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. február 13.



Kadelka Zsófi látóként nőtt fel a „boldog tudatlanságban”, és 21 évesen derült ki a betegsége egy szemészettől teljesen független kórházi kivizsgálás alkalmával, de pontos diagnózist csak egy-másfél évvel később kapott. Kiskora óta szemüveges volt, de két éve már azt sem hordja a látásromlás mértéke miatt. A látása ugyanis folyamatosan romlik, és nem tudni pontosan, hogy mennyi ideig fog még látni legalább fényeket és sziluetteket, ahogyan most.

A jelenleg 27 éves budapesti lány a képzőművészeti gimnáziumban szerzett textilműves végzettséget, és jelenleg passzív féléven van az ELTE Szociológia szakán. Aktívan dolgozik: HR területen, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával foglalkozik egy sportáruház központjában, emellett önkéntes a Baráthegyi Vakvezető és Segítőkutya Iskola Alapítványnál. Tulipán, a vakvezető kutyusa hű társa a mindennapokban.

– Mióta van neked ez a tüneményes labrador? Milyen folyamatokon kellett keresztülmenned ahhoz, hogy kaphass egy vakvezető kutyát? Hogyan zajlik egy ilyen jellegű összecsiszolódás a segítő kutyával?

– Tulipánnal három éve alkotunk egy csapatot. A diagnózis után egy rehabilitácós központhoz fordultam, és ők segítettek beadni a kutyaigénylést – nekem ekkor már olyan szinten volt a látásromlásom, hogy igényelhettem kutyát. Egy átfogó kérdőív kitöltése után az alapítvány felvette velem a kapcsolatot. Először ekkor találkoztam Tulipánnal, akit „demo kutyaként”, csak kipróbálásra hoztak nekem. Első látásra szerelem született a találkozóból, és hamar igent mondtunk egymásnak. Ezután egy bentlakásos képzésen vettünk részt, és elkezdtük a közös munkát. Itt megtanultam a kutya irányítását, magát a közlekedést, a kutyaápolást és természetesen már itt elkezdődött a kapcsolódás, ami azóta tovább mélyült. Az igazi összecsiszolódáshoz idő és folyamatos odafigyelés, törődés, néhol hibázás, korrigálás is szükséges. Ez egy hosszabb folyamat. A képzés után hazavittem Tulipánt – pontosabban ő vitt haza engem –, és immár egy csapatként vágtunk neki a mindennapoknak. Heti rendszerességgel jött hozzánk a kiképző, és pár hónap után letettük a közlekedésbiztonsági vizsgát, ami által hivatalosan is elismert páros lettünk.

– Mondasz néhány konkrét példát, hogy miben és hogyan segít téged a kutyád a hétköznapi rutinjaid, életviteled során – a biztonságosabb közlekedésen túl?

– Amellett, hogy Tulipán nagyon jól végzi a munkáját, vannak dolgok, amik nem feltétlenül a közlekedéshez kapcsolódnak. Tuli kiváló tárgyfelvételben, és ez nagyon hasznos látássérültként: nem kell végigtapogatnom a talajt, ha valamit leejtek.

Tulipán nagyon szolgálatkész és legtöbbször magától a kezembe adja az elejtett tárgyat. Igen, pénzérmét is fel tud venni, és nem, nem nyeli le! A vakvezetőkutyák tudása nagyon összetett, és túlmutat a szoros értelemben vett közlekedésen.

Az alapvető fegyelem az alap, tudnak tárgyat felvenni. Tulipán tud kosarat keresni a boltban, illetve kukát is, ha szükséges, sőt, a liftet, illetve a hívógombot is megmutatja, hogy csak pár készséget említsek. Ha viszont félreteszem, hogy ő szolgálati kutya, egy olyan hű társ is, aki ott van velem a legnehezebb pillanatokban is. Ugyan nem tud beszélni, de olyan kifejező módon tudja elmondani, amit szeretne, hogy meg sem lepődnék, ha megszólalna. Olyan erős kapocs tart össze minket, hogy szinte érezzük egymás rezdüléseit – ehhez nincs szükség látásra.

– A sportáruház, ahol dolgozol, évente céges sportnapot tart, amelyen a közösségimédia-oldalad egyik posztja alapján ti is részt szoktatok venni. Milyen tapasztalataid vannak a munkahelyi közegben – az elfogadást és empátiát tekintve –, és mi az, ami a legnagyobb nehézséget jelenti számodra a munkavégzésed kapcsán?

– A diagnózisomat nem sokkal a Decathlon előtt kaptam, így ez volt az első munkahelyem, ahol el tudtam mondani, hogy mit, illetve mit nem tudok nyújtani, és hogy mire számíthatnak az állapotommal kapcsolatban. Ez a cég lehetőséget biztosított arra, hogy megmutassam, így is lehet.

Jelenleg a HR csapatban a megváltozott munkaképességű kollégákkal foglalkozom. A munkámban és azon kívül is fontos számomra ez a terület, érintettként pedig egy más perspektívát tudok behozni a munkába, képviselve a megváltozott munkaképességű kollégáimat. Ez nagy felelősség: nemcsak munkahelyi, hanem emberi oldalról is. Igyekszem a legjobbat kihozni a munkámból. Az emberi kapcsolódás, az általad is említett elfogadás és empátia fontos részét képezik a mindennapoknak. Tulipán érkezését az első perctől kezdve támogatták, és mindig jó hangulatban telnek az irodai napok. Szívesen veszek részt az éves Cégolimpiákon: Tulipánt és engem is feltölt, mind fizikálisan, mind mentálisan.

A legnagyobb nehézség nem feltétlenül csak a munkámat érinti. A világunk 85-90%-ban vizualitásra épül. Mivel az én látásom progresszív, az agyam folyamatosan gyűjti a beérkező információkat, ingereket, hogy a látásom által kiesett űrt betöltse. Ez rengeteg energiaigénnyel, folyamatos koncentrációval jár – egy mások számára mindennapi, egyszerű szituációban is. A mindennapokban teljesíteni, a magamtól elvárt színvonalat hozni sokszor kimerítő. Ez nem panasz, hanem tény. Olyan tabu, amiről többet kellene beszélnünk látássérültek esetében.

– Megesett velem, hogy át akartam segíteni egy fehér botos férfit az utcán, de ő hevesen ellenkezett, amikor megszólítás után belékaroltam. Sokszor előfordul, hogy az emberek jószándékból, akaratlanul is rosszat tesznek, vagy tudatlanságból rosszul segítenek másokon. Tudnál pár tanácsot adni, hogy hogyan lehet egy látássérültnek jól segíteni?

– Kicsit elmosolyodtam a kérdésen, mivel engem is kísértek már át zebrán és segítettek fel úgy metróra, hogy én nem akartam. Sokszor történik ilyen, de ki kell hangosítanom, hogy a szándék mindig jó, a segíteni akarásból ered, ami abszolút értékelendő. A legfontosabb a két utolsó szavad – jól segíteni.

Ha azt látod, hogy tanácstalan egy látássérült, akkor lépj oda hozzá, tedd a vállára a kezed és jól érthetően mondd azt, hogy „Szia! Szükséged van segítségre?”. Ha a válasz „köszönöm, nem!”, akkor bízz meg a látássérültben: lehet, hogy minden nap ezen az útvonalon jár, ismeri az adott zebrát. Ilyenkor fontos, hogy aki segítséget nyújt, az ne akarjon mindenáron segíteni. Látóként ijesztő lehet elképzelni, hogy hogyan lehet egy bottal biztonságosan eljutni A-ból B-be, viszont nekünk ez a közegünk, sok teendőt rutinból csinálunk.

Ha viszont a válasz igen, akkor ne fogjuk meg és húzzuk magunkkal a feltételezett cél felé. A legjobb, ha felteszed a második legfontosabb kérdést: „Hogyan segíthetek?”. Zebránál sokszor az is elég, ha szólsz, hogy mikor vált zöldre a lámpa, de ha tényleges kísérésre van szükség, akkor ajánld fel a könyököd, vagy a vállad, így a látássérült egy lépéssel mögötted le tudja követni a mozgásodat. Pro tipp: ha segítesz megtalálni a könyököd, egyikünk sem kerül kellemetlen helyzetbe, ha véletlenül rossz helyre nyúlok.

Több ember mondta már nekem, hogy inkább nem megy oda segíteni, mert kapott már nem kellemes elutasítást. A megnyilvánulásnak lehetnek különböző okai, hiszen mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más, csak rosszabbul látunk. Személy szerint azt gondolom, hogy nekünk, látássérülteknek hatalmas felelősségünk van a saját megítélésünkben. Azt gondolom, hogy a látássérülés nem lehet hivatkozási alap a goromba viselkedésre. És emiatt sokszor egy tapasztalat után minden látássérültet egy dobozba tesznek és nem individuumként kezelnek.

Személy szerint mindenkit arra bátorítok, hogy ne féljen odalépni és segíteni, még akkor sem, ha kiderül, hogy épp nincs rá szükség – lehet, hogy legközelebb pont rád várt az illető, és még beszélgethettek is egy jót, mire a célhoz értek.

– Volt olyan alkalom, amikor megpróbáltak átverni a fizikai hátrányodat kihasználva?

– Átverni nem próbáltak, viszont sokszor tapasztalom, hogy a látásom miatt értelmileg visszamaradottként, vagy gyerekként kezelnek. Volt, hogy összefutottunk az utcán egy ismerősömmel, és az illető édesanyámtól kérdezte meg sajnálkozva, hogy én hogy vagyok, miközben szemtől szemben álltunk egymással. Ügyintézésnél is volt már, hogy a pult másik oldalán lassan, tagoltan kezdtek beszélni hozzám. A látássérülés rengeteg kérdést felvet, sok félelmet és fura reakciót válthat ki a másikból. Ez mind eloszlatható kérdezéssel, és így könnyebben elkerülhetjük a kellemetlen helyzeteket.

Atrocitás többször ért már utcán, tettek megjegyzést a testemre, csaptak már a fenekemre. Ez alapvetően is nagyon megalázó és kiszolgáltatott helyzet, ami látássérüléstől függetlenül elfogadhatatlan. Ez az én helyzetemben egy másik szint, ugyanis én nem tudom szembesíteni az illetőt, elrohanni sem tudok, jóval kisebb az eszköztáram a megoldásra. Volt, hogy kétes alakok megkérdezték, hogy megvédene-e a kutyám, ha megtámadnának. Szerencsére erre nem került sor, de egy ilyen kérdéstől szerintem bárki gyomra összerándulna.

– És melyik volt a legemlékezetesebb eset, amikor meghatódtál valaki segítőkészségén, kedvességén?

– Az emberek nagyon segítőkészek és sokszor felvillanyozzák a napom. Talán azt is mondhatom, hogy a látássérülésem valamelyest visszaadta az emberekbe vetett hitem. Egy alkalommal édesanyámra vártam fél órát egy aluljáróban, mert késett a vonata, és ez idő alatt kilenc ember jött oda, hogy tud-e segíteni. Kétségkívül ez volt az egyik olyan alkalom, ami megmelengette a szívem. Erről egy poszt is született, ugyanis jó emberek márpedig léteznek!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Az egyik ujj előkerült!” – hatalmas a boldogság Tatabányán, de a turul megmentése még nem teljes
A Vérteserdő Zrt. tegnap a Facebookon erősítette meg, hogy a nyilvános felhívásuk sikeres volt, és meglett az emlékmű egyik hiányzó darabja. A másik ujjért továbbra is családi vacsora a jutalom.


Közösségi felhívás hozott fordulatot Magyarország egyik legmonumentálisabb szobrának ügyében.

Tegnap a Vérteserdő Zrt. bejelentette, hogy a hetek óta keresett két turullábujj közül az egyik megkerült, a másik darab felkutatására indított felhívást pedig február végéig meghosszabbították.

A kezelő cég a Facebookon közölte a hírt. „Örömmel tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a felhívás eredményre vezetett: az egyik ujj előkerült!” – írták a bejegyzésben, majd hozzátették: „Bízunk benne, hogy a másik ujj is valahol épségben megvan, és a felújítás során visszakerülhet az eredeti helyére.”

Az ügy január közepén indult, amikor a szobor teljes körű felújítását előkészítő szakemberek észrevették, hogy az emlékmű jobb lábáról két ujj hiányzik.

A Vérteserdő Zrt. a nyilvánossághoz fordult, mivel feltételezték, hogy a vélhetően régóta hiányzó darabokat valaki megőrizhette.

A nyomravezetőnek vagy a becsületes megtalálónak egy családi vacsorát ajánlottak fel a gánt-kőhányáspusztai Esterházy Fogadóban, a bejelentéseket pedig több csatornán is fogadják.

A cég a sikeres megtalálás után is fenntartja az ajánlatot a második darabra: „Ezúton a keresési felhívást február végéig meghosszabbítjuk: kérjük, hogy aki tud a másik ujj létezéséről, jelezze azt társaságunk felé” – írták a posztban.

Az eredeti darab előkerülése restaurátori szempontból kiemelten fontos, mivel a szakemberek célja az emlékművet az eredeti elemek felhasználásával helyreállítani.

Egy ilyen lelet megkönnyíti a hiteles rekonstrukciót, mert nem kell az anyagot és a több mint százéves patinát mesterségesen reprodukálni.

A tatabányai Turul Európa legnagyobb madárszobraként is ismert, így a legapróbb részletek hitelessége is lényeges.

A háttérben egy tavaly augusztusban bejelentett műemléki projekt áll. A Vérteserdő Zrt. az Agrárminisztérium támogatásával 83 millió forintból végzi el a teljes körű felújítást, amelynek célja az 1907-ben készült alkotás hosszú távú megőrzése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Évtizedek után egy régi levél segítségével találta meg svéd és norvég rokonait a gödi Topház egykori lakója
A lebénult férfi családi kapcsolatai a szülei halálával teljesen megszakadtak. Gondozója egy véletlenül megtalált boríték alapján írt a rokonoknak, akik azonnal válaszoltak. A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy egy egykori intézeti lakó, Raymund újra kapcsolatba került a családjával. A bejegyzés szerint Raymi „majdnem 40 évig élt intézetben”. Azt írják, a férfi gyermekkorát a családja körében töltötte, de 1979-ben, 14 éves korában a szüleinek be kellett adnia őt a halmozottan sérült gyerekeket gondozó gödi Topházba.

A poszt szerint az intézményt az államtól 2018-ban vették át. A Szeretetszolgálat állítása szerint a valaha kerekesszékkel közlekedő Raymi addigra már ágyhoz kötött beteg volt, mivel egy baleset miatt mind a négy végtagja lebénult.

A szervezet szerint az egykor szebb napokat látott, de 2018-ra már erősen leromlott állapotú, korszerűtlen intézetet végleg bezárták, és a közel 200 lakóját kis létszámú, családias környezetben helyezték el. Raymit tizenegy társával együtt egy frissen felújított veresegyházi családi házba költöztették. A poszt úgy fogalmaz, a körülmények ellenére Raymi időnként szomorú volt, mert a családi kapcsolatai idős szülei halála után megszakadtak. A hiányt egy svéd zászlóval díszített pólóval igyekezett pótolni, mert úgy tudta, vannak rokonai Svédországban.

A bejegyzés szerint a sejtése beigazolódott.

„Igaza volt. Kollégáink a régi intézmény felszámolásakor találtak az irattárban egy Rayminak címzett levelet, amelyet valaha Oslóban adtak fel. Talán most is ott élnek még azon a címen hozzátartozói? Raymi gondozója írt pár sort arról, hogy a férfi új helyre költözött, egy róla készült fotóval együtt borítékba tette, és postára adta”

– idézik fel a posztban.

„Pár hét múlva csoda történt. Rayminak levele érkezett, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő: az egyik Svédországból, a másik Norvégiából! Az unokatestvérei írtak kedves üzenetet neki, lerajzolták az egész családfát, és küldtek magukról sok-sok fényképet is, a hátukra gyöngybetűkkel ráírva, hogy hol készült, és kiket ábrázol. Raymi boldogsága határtalan volt” – áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bejegyzésében.

A poszt azzal zárul, hogy a rokonok azóta is tartják a kapcsolatot a férfival.

„A svéd és norvég rokonok azóta is tartják vele a kapcsolatot, születésnapjára zenélő, világító üdvözlőlapot és egy doboz csokit, Valentin-napra pedig szívecskés képeslapot küldtek neki. Ezeket a kincseket Raymi az ágya melletti polcon tartja, hogy bármikor nézegethesse őket, amikor csak kedve tartja. A tervek szerint a családja nyáron személyesen is meglátogatja majd. A találkozás örömére a kollégáink már tervezik a bográcsos kerti partit, hogy a svéd és norvég rokonok megtudják, milyen az igazi magyar gulyás.”

A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 nyarán vette át a fenntartói feladatokat, és megkezdte a nagy intézmény kiváltását kis létszámú, közösségi alapú lakhatás irányába. A folyamat részeként 2024 szeptemberében új lakóépületeket adtak át Gödön, amivel az egykori Topház épületének kiürítése lezárult, 2025 júniusában pedig a komplexum új nappali ellátó épülete is megnyílt.

Az átalakítás során az MMSZ több családi házat vásárolt és újított fel Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházon és Őrbottyánon, ahol 8–12 fős lakóközösségek élnek 24 órás szakmai jelenlét mellett. A költözések előtt hónapokig készítették fel a lakókat, akiknek lehetőségük volt megismerkedni jövőbeli otthonukkal. A Gödről kivált lakók egy része ma a 2022-ben létrehozott támogatott lakhatás hálózatában él, amely 56 férőhelyen, több házban biztosít személyre szabott ellátást súlyosan, illetve középsúlyosan fogyatékos embereknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: