MÚLT
A Rovatból

35 éve Lennon nélkül

A Beatles rajongói számára örökre fekete keretessé vált az a nap, mikor New York egyik utcáján lelőtték kedvencüket: John Lennont.

Link másolása

A Beatles rajongói számára örökre fekete keretessé vált az a nap, mikor New York egyik utcáján lelőtték kedvencüket: John Lennont. Noha még ma is ő ül a világ könnyűzenei trónján, dalai szinte népszerűbbek, mint valaha, a híres zenész már 31 éve nincs az élők sorában.

A legendás Beatles együttes tagja, szövegírója, a gitáros, dalszerző, könyvíró, filmszínész és lemezproducer életét egy őrült rajongója oltotta ki 1980. december 8-án.

Az egykori gombafejűek tinilányok őrjöngése közepette hódították meg a világot, végleg beírva magukat a rocktörténelembe. Az 1980. december 8-i dátum pedig világraszóló gyásznapot eredményezett.

Nézzük a részleteket:

Két nappal a tragikus esemény előtt, délután a United Airlines Chicagoból érkező 904-es menetrendszerinti járatával New Yorkba érkezett egy bizonyos Mark David Chapman nevezetű fiatalember. Ott-tartózkodása ideje alatt többször „dekkolt” a Dakota-háznál John Lennonra várva, de sosem bizonyult elég türelmesnek, így még a találkozás előtt távozott.

A szemüveges, kövérkés fiatalember nem volt az a tipikus John Lennon rajongó, hisz fejében gyilkos terveket forgatott -mégis meglehetősen nyugodtnak mutatkozott. Ráérő idejében egyik szállodából a másikba költözött, sétálgatott, és sokadszorra is meg szerette volna vásárolni kedvenc és már számos alkalommal olvasott könyvét: Salinger Zabhegyezőjét, ám épp sosem volt hozzá szerencséje.

December 8-án délelőtt 10-kor kelt fel, lezuhanyozott, s elindult a Nyugati 72. utcán, hogy a Dakota-épület előtt várja meg a híres zenészt. Mivel az még nem hagyta el az épületet, volt ideje kényelmesen megebédelni, melyre meginvitált két lányt az ott ácsorgó rajongók közül. De Lennon még mindig nem mutatkozott. Chapman tovább várt, közben megismerkedett egy ott lézengő amatőr fotóssal, ki szintén hírességekre vadászott. Paul Goresh már nem volt ismeretlen a ház alkalmazottai számára, hiszen Fat Dave néven már jól ismerték.

Amikor egy Chevrolet dzsippel Lennon fia, Sean érkezett meg, még Chapmant is bemutatta neki, aki pár protokolláris mondatot is váltott a fiúval, majd kabátja zsebéből elővette könyvét, s olvasni kezdett.

Ez idő alatt Lennon Annie Leibovitz-cal, az ismert fotóssal dolgozott a hetedik emeleten. A Rolling Stone-ban megjelenő cikkhez készítettek felvételeket. A fotózás délben ért véget, délután ötkor John és Yoko megjelentek a Dakota-ház kapujában, hogy limuzinjukkal a Record Plant stúdióba menjenek. Mivel az autó késett, a járdán kellett várakozniuk, ahol a rájuk váró rajongóknak Lennon autogramokat osztott. Chapman is kapott aláírást: „John Lennon, 1980. december.” Goresh közben vadul kattogtatott fényképezőjével, s az a kép, melyen a néhány órával később gyilkossá vált Chapman és az áldozattá váló Lennon közösen szerepelt, hamarosan az egész világot bejárta.

Chapman akkor nem tett semmit. Zavarban volt, Lennon jelenlétében valósággal lebénult. Csak akkor tudott megszólalni, amikor Lennonék autója már eltűnt a forgalomban.

Nem sokkal később a ház előtt összeverődött rajongók is elmentek, s már csak Goresh és Chapman maradtak az épület előtt. Goresh fél kilencig kitartott, aztán búcsúzni készült, de Chapman figyelmeztette: „Én a helyedben várnék még. Soha nem tudhatod, hogy látod-e még valaha. Történhet valami....” De Goresh nem hallgatott rá és távozott.

Lennonék limuzinja 22:50-kor érkezett vissza a Dakota-ház elé. Elsőként Yoko szállt ki, majd John, kezében egy kazettás magnóval. Amikor Yoko elhaladt Chapman mellett, a fiú odaköszönt neki: „Helló!” Aztán Lennon is odaért mellé. A többi már lassított felvételként történt: Chapman két lépést tett előre, kabátzsebéből elővette pisztolyát, tüzelőállásba helyezkedett, majd halkan megszólalt: „Mr. Lennon?!” John néhány lépésnyire a bejárattól félig megfordult, amikor a háta mögött 7-8 méterre álló Chapman tüzelni kezdett. Az első két lövés hátulról, mellmagasságból érte és megpördítette az áldozatot. Aztán a következő két lövedék a vállán találta el, az ötödik pedig célt tévesztett.

Chapman, miután kilőtte a tárat, leeresztette a kezét, és kísérletet sem tett a menekülésre, pedig az alig néhány méternyire lévő metróállomás labirintusában könnyen eltűnhetett volna. De Ő nem menekült, még csak nem is mozdult. Csak állt, s várt. Lennon golyókkal a testében még néhány lépést haladt előre, kinyitotta a bejárati ajtót, elbotorkált a közeli irodáig, ahol arcra borulva a földre rogyott.

Az épületben Jay Hastings volt az éjszakai portás. A fiatal férfi éppen újságot olvasott, amikor meghallotta a lövéseket, majd a betört ablaküvegek csörömpölését. Mire felocsúdott, már a halálra vált, sikoltozó Yoko rohant be. –„Johnt lelőtték!”- kiabált hisztérikusan, majd letérdelt férje mellé, és kezébe vette annak fejét. Hastings értesítette a legközelebbi rendőrőrsöt, kabátjával betakarta a remegő Lennont, a sebek elkötözéséhez pedig valósággal letépte nyakából a nyakkendőjét. Közben az áldozatnak már szájából és melléből is bugyogott a vére. A szemei nyitva voltak, de már üvegesedtek. Aztán hirtelen hányni kezdett: még több vért és húsra emlékeztető pépes anyagot öklendezett, miközben Yoko eszelősen orvosért kiabált.

Kint Chapman a földre dobta a gyilkos fegyvert, majd a Zabhegyező hőséhez hasonlóan ő is levette kabátját, lábához tette, hogy az érkező rendőrök láthassák: fegyvertelen. Majd tovább várt, s tovább folytatta az olvasást. Ekkor a közeli utcából már hallatszottak a rendőrautók szirénái. Mark David Chapman semmi ellenállást nem tanúsított, amikor megbilincselték.

Odabent Lennon már vérébe fagyva feküdt a földön. A rendőrök felfelé fordították és az egyik rendőrautóhoz vitték, hogy megpróbálják minél előbb kórházba szállítani. A járőrkocsi hátsó ülésére tették, s a Columbus sugárúton őrült sebességgel, villogva, szirénázva hajtottak át vele a pirosokon, az 58.utcánál a Roosevelt kórház elé, ahol az ügyeleti osztály sebészei már a bejáratnál megkezdték az újraélesztést, pedig már az első pillanatban látták, hogy az reménytelen.

Az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfit külön zárkában helyezték el a New York állambeli Attica városban, az állam egyik legbiztonságosabb börtönében. Többször kérelmezte büntetésének csökkentését, de ez ellen a rajongók és az özvegy is hevesen tiltakoztak.

John Lennon 1940. október 9-én született Liverpoolban, majd a Liverpool College of Art növendékeként kezdett zenélni. Első együttesét Quarrymen néven alakította meg (Paul McCartneyval), majd névváltozások és személycserék után ebből formálódott 1959-ben a Beatles együttes. Első kislemezük 1962-ben készült Love Me Do címmel.

Ezután hamarosan a világ legismertebb beatzenekarává váltak. Lennon az együttes gitárosa és énekese volt, zenét is szerzett, és természetesen szerepelt a Beatles világsikerű filmjeiben, az Egy nehéz nap éjszakájában és a Helpben. 1965-ben - társaival együtt - az angol királynőtől lovagi címet kapott. Ő írta a Beatles-dalok szövegeit, amelyek az idő haladtával egyre intellektuálisabbak lettek.

Második felesége, Yoko Ono hatására 1968-ban kezdett lemezeket felvenni az együttes nélkül. Távolodása a Beatlestől az 1967-es Bors őrmester lemeztől egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az asszonynak döntő szava volt abban, hogy a „gombafejűek” felhagytak a koncertezéssel.

A Beatles 1970-es felbomlása után sikeres szólókarriert ért el. Békedalaitól remélte, hogy elfeledtetik a közönséggel a Beatles- korszak „zsengéit”. A legkitűnőbb album az 1971-es Imagine, melynek címadó számában John egy olyan világról énekel, amelyben nincsenek országok, nincs vallás, az emberek egyenlőként élnek benne.

Második gyermeke születése után öt évre visszavonult a nyilvánosság elől, s fiát nevelte. 1980-ban készített egy közös lemezt Yokóval, s ugyanezen év decemberében merénylet áldozata lett. Gyilkosa, Mark Chapmann életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Lennon 1968 és 1980 között 12 nagylemezt készített, s kevés koncertet adott.

Iránta érzett tiszteletből magyar zenészek 2002-ben megalapították a John Lennon Emlékzenekart. Berthóty László, Takáts Tamás, Herr Attila, Gál Gábor és Hoffmann György azt vallja, hogy Lennon helyett ma már csak a dalai beszélnek, így az emlékzenekar számára nagyon fontos, hogy ne hagyják elveszni az emlékét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk