KÉK HÍREK
A Rovatból

30 év börtönre ítélték, mert 10 éven keresztül bántalmazta és zaklatta a rábízott gyerekeket Böjte atya otthonainak egyik volt nevelője

A vádlott két gyermeket megerőszakolt, 11-et szexuálisan bántalmazott, 10-et „megrontott”, 13-at fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét.


Harminc év végrehajtandó börtönre ítélte szerdán alapfokon a csíkszeredai bíróság a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját, aki a vád szerint tíz éven keresztül rendszeresen bántalmazta fizikailag és szexuálisan a rábízott gyerekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában - írja a Transtelex.

A vádirat szerint K. Sz. összesen 36 bűncselekményt követett el 2007 és 2017 között, előbb a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ, majd a Kászonaltíz községhez tartozó kászonimpéri Szent Katalin Otthon nevelőjeként a rábízott gyermekek ellen. Tizenöt fiú vallott ellene, akik az elszenvedett szexuális és fizikai abúzusok idején kiskorúak voltak.

A vádlott két gyermeket megerőszakolt, tizenegyet szexuálisan bántalmazott, tízet "megrontott", tizenhármat fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét abban az időszakban, amikor a Szent Ferenc Alapítvány alkalmazottja volt. A kiskorúak egy részének több típusú – szexuális és fizikai – abúzust is el kellett szenvednie az akkori nevelőjétől a vádirat szerint.

Az első bizonyítható bűncselekményt a tusnádfürdői otthonban követte el: orális szexre kényszerített egy "4 és 8 év közötti" gondozottat. Később egy 14 éven aluli fiút több alkalommal orális szexre vett rá. Négy fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy simogassák a nemi szervét, hét fiúnak ő simogatta rendszeresen a nemi szervét, öt fiúnak pedig rendszeresen mutogatta saját nemi szervét. Hét fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy együtt nézzenek pornófilmeket, tizenkét fiút pedig rendszeresen ütlegelt. Egy fogyatékkal élő, beszédképtelen fiút is rendszeresen bántalmazott, és többször kitette az otthon emeleti (6-7 méter magasan lévő) ablakpárkányára, és becsukta az ablakot.

A Transtelex birtokába került vádirat csak a rövidített változat, amelyben a sértettek vallomásainak részletei ki vannak takarva. A lap információi szerint azonban

a vallomások "számos olyan sokkoló, horrorisztikus részletet tartalmaznak, amelyekből kiderül, hogy a rábízott gyermekek évekig ki voltak szolgáltatva a nevelőjük kénye-kedvének, aki érzelmileg, fizikailag és szexuálisan is bántalmazta őket, és folyamatos rettegésben kellett élniük a rendszeres kínzásoktól és megalázásoktól tartva".

K. Sz. ellen 2016 novemberében indított nyomozást a csíkszeredai ügyészség, akkor még csak azzal a gyanúval, hogy rendszeresen bántalmazta 2006 és 2011 között a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központban az egyik rábízott kiskorút. Az ügyészségi szóvivő nem mondta el, hogy miként szerzett tudomást a vádhatóság több évvel a feltételezett bűncselekmény elkövetése után a tusnádfürdői otthonban nevelt fiú állítólagos bántalmazásáról. A lap szerint a volt nevelőt a kiskorú sértett hozzátartozója jelentette fel. Egy héttel a nyomozás megindítása után büntetőeljárás indult bántalmazási ügyben kiskorú veszélyeztetése gyanújával. Néhány hónappal később, 2017 júliusában a nyomozást kiterjesztették kiskorúval létesített szexuális kapcsolat, illetve a tanúk befolyásolásának gyanújára is, bár ezt később ejtették. K. Sz.-t 2017 augusztusában kihallgatták, majd 2018 januárjában és februárjában is beidézték a csíkszeredai ügyészek.

Az ügyben akkor történt komoly fordulat, amikor 2019 márciusában a kászonaltízi Szent Katalin Otthonba bejáró pszichológusnak az intézmény egyik lakója elpanaszolta, hogy a vádlott korábban rendszeresen fizikailag és szexuálisan bántalmazta őt.

Néhány nappal később további három fiú az otthon egyik önkéntesének számolt be a volt nevelőjük részéről elszenvedett szexuális és fizikai abúzusokról. Ezeket a pszichológus és az önkéntes is jelezte a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságnak, utóbbi intézmény pedig feljelentette a rendőrségen a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársát. 2019 áprilisa után egyre több bizonyítékot szereztek arra, hogy K. Sz. 2007 és 2017 között rendszeresen szexuálisan és fizikailag bántalmazta a tusnádfürdői és a kászonaltízi otthonban nevelt fiúkat.

A bűnvádi eljárás 2021 januárjában zárult le, a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársát 2021 áprilisában állították bíróság elé. Bár súlyos bűncselekményekkel vádolják, K. Sz. végig szabadlábon védekezhetett, az ügyészség a hatósági felügyelet alá helyezését sem kérte. A csíkszeredai ügyészség szóvivője a Transtelex kérdésére ezt azzal magyarázta, hogy a gyanúsítottak elleni kényszerintézkedéseknek "nem a bűncselekmény súlyossága az egyetlen kritériuma".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A férje 50 férfit hívott a házukba, hogy megerőszakolják – Gisèle Pelicot ügye 9 évnyi pokol után írta át a francia törvényeket
Dominique Pelicotot 20 évre ítélték Avignonban, miután a feleségét elkábítva idegen férfiaknak adta át. Az ügy hatására a francia parlament 2025-ben a beleegyezés fogalmával egészítette ki a törvényt.


„Nem pisztollyal a fejükhöz szorítva erőszakoltak meg. Egy telefonhívás megmenthette volna az életem. Egyikük sem tette meg” – mondta Gisèle Pelicot a bíróságon, miután 2024 decemberében ítéletet hirdettek annak az 51 férfinak az ügyében, akik éveken át szexuálisan bántalmazták őt, miközben eszméletlen volt.

A 73 éves asszony tudatosan kérte, hogy a tárgyalás nyilvános legyen, mert azt akarta, hogy a szégyen végre oldalt váltson. A francia bíróság a férjét, Dominique Pelicotot, a bűncselekmény-sorozat főszervezőjét 20 év börtönre ítélte, a többi elkövető 3 és 15 év közötti büntetést kapott.

Gisèle Pelicot története Franciaország egyik legjelentősebb bűnügyi esetévé vált. A borzalmakra 2020 őszén derült fény, amikor a férjét egy látszólag pitiáner ügyben, szoknya alatti fotózás miatt állították elő.

A nyomozók a lefoglalt digitális eszközein több tízezer fotóból és videóból álló, aprólékosan rendszerezett archívumot találtak, amely feltárta, hogy a férfi 2011 és 2020 között rendszeresen elkábította a feleségét, majd idegeneket hívott a közös otthonukba, hogy megerőszakolják. Az eszméletlen nőről a bűncselekmények közben felvételeket készített.

A bűncselekmények gépezete közel egy évtizeden át zavartalanul működött. Dominique Pelicot erős szorongáscsökkentőket és altatókat, például Temestát kevert a felesége ételébe és italába. Az interneten toborzott férfiaknak pontos szabályokat adott, a házban pedig kamerákat és állványokat helyezett el a felvételek elkészítéséhez. A toborzás egy alig moderált, névtelen csevegőplatformon, a „Coco” nevű oldalon zajlott, annak is egy „À son insu” („A tudta nélkül”) nevű szobájában.

A 2024 szeptemberében kezdődő per hatalmas médiafigyelmet kapott. Az ügyész novemberben a maximálisan kiszabható 20 éves börtönbüntetést kérte a férjre, amit a bíróság december 19-én meg is ítélt. Dominique Pelicot december végén bejelentette, hogy nem fellebbez a döntés ellen.

A per során Gisèle Pelicot lemondott a névtelenséghez és a zárt tárgyaláshoz való jogáról, hogy a saját hangján mondhassa el a történteket, és üzenjen más túlélőknek. Döntése országos mozgalmat indított el, a „La honte doit changer de camp” („A szégyennek oldalt kell váltania”) jelmondat transzparenseken és a közösségi médiában is megjelent. „Úgy éreztem, agyonnyom a borzalom” – mondta a BBC Newsnight című műsorában, amikor felidézte a szembesülést a férje által készített felvételekkel.

A közfelháborodás hatására a francia parlament 2025 októberében történelmi jelentőségű törvénymódosítást fogadott el, amely a nemi erőszak büntetőjogi definícióját a beleegyezés (consent) fogalmával egészítette ki.

A 2025 novemberében hatályba lépett jogszabály kimondja, hogy a beleegyezésnek szabadon adottnak, konkrétnak és visszavonhatónak kell lennie, a hallgatás vagy a reakció hiánya pedig önmagában nem minősül beleegyezésnek. Jogvédő szervezetek történelmi győzelemnek nevezték a reformot.

A hatóságok a bűncselekmények digitális hátterével is leszámoltak. A Coco platformot 2024 júniusában nemzetközi együttműködéssel lezárták, miután kiderült, hogy több mint 23 ezer bűnügyi eljárás kötődött hozzá.

2025 januárjában a platform alapítóját, Isaac Steidlt is őrizetbe vették, és vádat emeltek ellene többek között szervezett bűnözés elősegítése és pénzmosás miatt. A hatóságok mintegy 5 millió eurónyi vagyont zároltak.

A tragédia a családot sem kímélte. Gisèle Pelicot lánya, Caroline Darian 2025 márciusában feljelentést tett az apja ellen, azt állítva, hogy őt is elkábította és szexuálisan bántalmazta. Az ügyben külön nyomozás indult.

A per lezárultát követően Gisèle Pelicot könyvben és interjúkban is feldolgozta a történteket. Idén február 17-én jelent meg a memoárja, amely a Himnusz az élethez címet kapta.

Pelicot munkásságát és bátorságát a legmagasabb szinten is elismerték: 2025 júliusában megkapta a francia Becsületrend lovagi fokozatát, és felkerült a BBC 100 legbefolyásosabb nőt bemutató 2024-es listájára is.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„A doktornő nyíltan vállalta mindenhol az oltásellenességét” - Bilincsben a dunavarsányi gyermekorvos, 40 ezer forintért hagyta oltatlanul a gyerekeket
A Pest vármegyei orvost és asszisztensét vesztegetéssel gyanúsítják, mert pénzért hamis oltási igazolásokat adtak ki. A rajtaütés után mindkettőjüket letartóztatták közokirat-hamisítás miatt is.


Bilincsben vezették el a Pest vármegyei Dunavarsány ismert gyermekorvosát és asszisztensét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pénzért hamis oltási igazolásokat állítottak ki. A súlyos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott dr. Cz. Ildikót és V.-M. Jolánt február 19-én, csütörtökön le is tartóztatták.

A nyomozók február 16-án, hétfőn csaptak le a rendelőben, amikor egy Somogy vármegyei nő és a barátnője érkezett a 67 éves orvoshoz, hogy gyermekük csak papíron kapja meg a kötelező védőoltást. A rajtaütéskor az orvost, az asszisztensét és az egyik anyát is elfogták.

A gyanú szerint a doktornő a szülők kérésére nem adta be a gyerekeknek a kötelező vakcinákat, de az oltási könyvbe és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe valótlanul mégis azt rögzítette, hogy az oltás megtörtént

írta a Blikk. A szolgáltatásért alkalmanként 20 és 40 ezer forint közötti összeget kért, amin megosztozott az 54 éves asszisztensével, de ajándékokat is elfogadtak. A doktornő praxisába az ország több pontjáról, ajánlás útján érkeztek a szülők.

A nyomozók eddig 16 ilyen esetet tártak fel. Az érintett gyerekek között van 2 hónapos csecsemő és 8 éves kisiskolás is. Az akció során a rendelőben különböző borítékokban közel 700 ezer forintot, valamint előjegyzési naplókat, nyilvántartásokat, oltásikönyv-másolatokat és egy telefont foglaltak le.

„A doktornő még arra is gondolt, amennyiben a védőnő esetleg érdeklődne a gyerekeknél az oltásról, akkor hitelesen tudjanak beszélni róla, ezért valóban megszúrta őket, oltóanyag azonban nem volt a fecskendőben”

– mondta el a lapnak egy, az ügyre rálátó forrás.

Egy közeli ismerős szerint az orvos nem rejtette véka alá a nézeteit.

„Ildikó doktornő nyíltan vállalta mindenhol a rendszer- és oltásellenességét, ami végül a vesztéhez vezetett.

Több mint tíz éve dolgozott mellette az asszisztense, akit egyébként mindenki szeretett. Mint kiderült, a Nemzeti Védelmi Szolgálat titokban kamerákat szerelt fel a rendelőbe, így bizonyíték is van mindenre” – magyarázta.

Meghallgatásukkor az orvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg az asszisztense beismerte a tettét, de részletes vallomást nem tett. Úgy tudni, azt elmondta, hogy többször figyelmeztette a doktornőt, hogy fejezze be, de nem hallgatott rá. Az orvost és az asszisztensét üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával és közokirat-hamisítással, az anyukát pedig vesztegetéssel és közokirat-hamisítással gyanúsítják.

A dunavarsányi Egészségház ajtaján még mindig látható a letartóztatott orvos rendelési ideje, a helyettesítéséről az önkormányzat már intézkedett. A lap szerint a helyiek közül többen is örülnek, hogy véget vetettek a doktornő tevékenységének.

Magyarországon jogszabály írja elő, mely védőoltásokat kötelező életkorhoz kötötten beadni a gyermekeknek. Számos szülő azonban – az oltások esetleges káros hatásaitól tartva – megpróbálja elkerülni, hogy gyermeke megkapja a vakcinákat, de szeretne mentesülni az ezzel járó szankciók alól. Ennek érdekében keresnek fel olyan orvosokat, akik igazolást állítanak ki az oltás beadásáról anélkül, hogy az valóban megtörténne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
1500 család fűtéséért küzdenek az Őrségben, miután a 36 centis hó letarolta az áramhálózatot
Az E.ON, az MVM és a katasztrófavédelem is a helyszínen dolgozik a hálózat újjáépítésén. Hat nagyteljesítményű aggregátort szállítottak a térségbe, hogy mielőbb legyen ideiglenes áram.


Egyetlen éjszaka alatt 36 centiméteres hóréteg bénította meg Kőszeg környékét, a szombatra virradó rendkívüli havazás pedig tömeges áramkimaradásokat okozott Nyugat-Magyarország több településén is. Már pénteken jelezte az Operatív Törzs, hogy hat megye 38 településén nincs áram. Vasárnapra több ezer háztartás maradt áram nélkül, miközben a szolgáltató és a katasztrófavédelem szakemberei versenyt futottak az idővel.

Szentgotthárd belvárosának jelentős részén, Rábatótfaluban és Zsidán a háztartások többségében vasárnapra helyreállt a szolgáltatás, de Farkasfán és Zsidahegyen még folyamatosan dolgoznak,

tájékoztatott Szentgotthárd Város Önkormányzata. A helyzet az Őrségben a legsúlyosabb, ahol a hálózat egy része megsemmisült, és több szakaszt gyakorlatilag újjá kell építeni. A havazás okozta károk mértékét jól mutatja, hogy „a vezetékekre rakódó hó és jég súlya akár a vezeték saját tömegének többszöröse is lehet”.

A helyreállítást rendkívül nehéz terepviszonyok, csúszós, jeges utak és elzárt erdős területek hátráltatják; sok helyszínt csak gyalogosan vagy speciális járművekkel tudnak megközelíteni a szakemberek.

A biztonságos munkavégzéshez elengedhetetlen a vezetékekre dőlt fák eltávolítása, a gallyazás és a nyiladéktisztítás. Az E.ON szerelői mellett a katasztrófavédelem, az erdészet és a nemzeti park munkatársai is a helyszínen dolgoznak, a hibák pontos behatárolását pedig drónos felméréssel segítik.

A végleges javításig nagy teljesítményű aggregátorokkal biztosítják az ellátást

Szakonyfalun, Felsőszölnökön, Kétvölgyön és több környező településen. Az MVM rendkívüli segítséget nyújtva mintegy 2 MW kapacitást biztosít, amellyel Orfaluban, Apátistvánfalván és Kétvölgykúton közel 1500 család ideiglenes ellátását és fűtését tudják szavatolni. Ehhez az MVM Hálózat szakemberei egy 630, egy 400 és négy 250 kVA nagyteljesítményű aggregátort szállítottak az Őrségbe Miskolcról, Szegedről, Bajáról, Egerből, Gyöngyösről és Salgótarjánból.

A szolgáltató arra törekszik, hogy a középfeszültségű hibák lépésről lépésre történő elhárításával és az aggregátorok üzembe helyezésével az érintett ügyfelek jelentős részénél vasárnap estére helyreálljon az áramszolgáltatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Combon lőtte magát egy 20 éves férfi, aki a rendelésére várt a McDonald's-ban
Wyatt Cole Holbrook a hendersoni autós étteremben várakozva sebesítette meg magát a saját pisztolyával. A rendőrség nyomozást indított, a férfit pedig a helyi törvények megsértése miatt vád alá helyezhetik.


Bizarr baleset történt egy észak-karolinai McDonald's autós étterménél:

pénteken este fél kilenc körül egy 20 éves férfi combon lőtte magát, miközben a kocsijában állt sorba a rendeléséért.

A hendersoni rendőrség közleménye szerint a fegyver akkor sült el, amikor a férfi piszkálgatni kezdte. A 24.hu cikke szerint a férfi az eset előtt alkoholt fogyasztott. A hatóságok azonosították a sérültet: a Bunn településen élő Wyatt Cole Holbrookról van szó. Kórházba szállították, de várhatóan teljesen felépül. Az ügyben nyomozás indult, és a férfi ellen vádat fognak emelni.

Az esetnek komoly jogi következményei lehetnek, Észak-Karolinában ugyanis törvény tiltja, hogy valaki rejtve viselt fegyverrel a birtokában fogyasszon alkoholt, vagy úgy hordja azt, ha már ivott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk