24 órán keresztül hallgathatsz verseket Budapesten: világrekordra készül Lutter Imre
A kísérlet címe: A vers 50 árnyalata. A 24 órán keresztül óránként változó, összesen 24 téma és hangulat és a csatlakozó művészek, sztárok 24 különböző, saját stílusú választott verse, dala mellett a kihívás elején egy József Attila- és a végén a Centenárium jegyében egy Ady-vers hangzik majd el.
A kihívást a közösségi médiában és a sajtóban is hirdeti a Magyar Versmondók Egyesülete, sőt, a versekre vonatkozóan felhívást is közzétesz a Facebookon, hogy mindenki küldje el a kedvenc versét, akár saját írását is, amit szeretne, hogy elhangozzon. A szerzőket és témákat, valamint a közreműködő művészbarátok, sztárok fellépésének időpontját óránkénti bontásban előre közli a Magyar Versmondók Egyesülete, így mindenki eldöntheti, mikor és hogyan követi nyomon a helyszínre érkezve a nappali és éjszakai folyamatos versmondást: merthogy a program nyilvános, ingyenes látogatható, sőt, a szervezők teával és aprósüteménnyel várják a költészet, Lutter Imre és a sztárok rajongóit a Fészek Művészklubba. Az esemény szlogenje nem véletlenül az, hogy „Ugorj be egy versre!”, hiszen 24 óra alatt várhatóan több mint 600 vers hangzik majd el, s ha valakinek csak kevés ideje van, akár egy vers meghallgatására is érdemes lesz betérni a Fészekbe.