KULT
A Rovatból

VÁLASZOL: Vásáry André

Vásáry André nevét a Csillag születik óta mindenki ismeri. Magyarország egyetlen férfiszopránja nem csak a zene komoly ágát hozta közelebb az emberek szívéhez, hanem az önkéntesség társadalmi szerepvállalását is népszerűsíti. A fiatal énekessel ennek fontosságáról, s a rendhagyó énekórákról beszélgettünk.


Vásáry André nevét a Csillag születik óta mindenki ismeri. Magyarország egyetlen férfiszopránja nem csak a zene komoly ágát hozta közelebb az emberek szívéhez, hanem jótékonysági fellépéseivel az önkéntesség társadalmi szerepvállalását is népszerűsíti. Az Önkéntesség Európai Évén belül a hétvégén tartott önkéntesség napja apropóján a fiatal énekessel önkéntes feladatairól, s rendhagyó énekóráiról is beszélgettünk.

Csomós Éva interjúja

- Miért lett ez önnek ilyen fontos ügye?

- Azzal, hogy nekem megadatott az, hogy ismernek és esetleg oda is figyelnek rám, szinte kötelességemnek tartom azt, hogy olyan irányba is megháláljam, hogy kevés publicitást kapó helyzetekre, sorsokra vagy épp emberekre hívjam fel a figyelmet. Ez számomra nem teher, nem is erőfeszítés, örülök, ha tudok segíteni.

- Mióta vesz részt az efféle kezdeményezésekben?

- A legelső jótékonysági fellépés még jóval az ismertségem előtt volt, amikor még senki nem tudta, hogy ki az a Vásáry André, de zenész ismerősein már akkor megkértek, hogy ilyen alkalmakkor én is adjak elő valamit. Számomra ez egy folyamatos dolog, ami az ismertségemmel vált láthatóvá, de én sosem csaptam ekörül túl nagy hírverést.

- A „Rendhagyó énekóra Vásáry Andréval” című iskolai sorozatra is ismerősei kérték fel?

- Ez az Önkéntesség Európai Éve keretein belül jött létre, onnan kaptam a felkérést, amit nagyon nagy örömmel vállaltam el. Először nem tudták, hogy pontosan mit is szeretnének velem kapcsolatban, az azonban egyértelmű volt, hogy énekelni kell. Akkor jött nekem az az ötletem, hogy mivel van nekem egy kihasználatlan tanári diplomám…

- …most lehetne hasznosítani?

- Pontosan! Azt tudták, hogy nagyon jól megtalálom a kapcsolatot a fiatalokkal, azt pedig én tudom, hogy rólam „a komoly művész” kép alakult ki, amit épp ideje volt feloldani. Nagyon örülök ennek a „vállalkozásnak”, mert ezek az órák interaktívak, és nagyon jó hangulatban telnek el.

- Országos vagy fővárosi sorozat ez?

- Eddig budapesti általános- és középiskolákba vittük el, sajnos muszáj volt szelektálni, hiszen vannak más jellegű felkéréseim is, de a jövő tanévtől ismét folytatjuk. Most persze nem arra kell gondolni, hogy Bach és Händel műveit, valamint szonátákat elemzek, hanem érdekességeket mesélek, miközben olyan műveket is eléneklek, amit biztos, hogy a diákok maguktól nem hallgatnának meg, de kicsit modernizált változatban már tetszhet nekik. Eközben érzékeltetem velük, hogy csak a „kitartás, tehetség, szorgalom” hármas jelszava alatt érdemes bármibe belekezdeni, viszont, ha rálépnek egy útra - amin úgy érzik, hogy tehetségesek -, akkor nagyon kitartónak kell lenni, és nagyon fontos, hogy ne csak az öncélú mutogatás és a celebkedés hajtsa őket, hanem valami értéket is közvetítsenek az emberek felé. Ez nem könnyű ma, amikor sztárkultuszban élünk.

- S mi foglalkoztatja a diákokat, mivel kapcsolatban vannak kérdéseik?

- Két dolgot figyeltem meg nagyon: az egyik, amikor a toleranciáról beszélek. Arról, hogy bármiben tér el valaki a többiektől, a nagy átlagtól – legyen az súly, haj, bőrszín, vallás, bármi – amivel úgymond csúfolhatóvá válik, mennyire fájdalmas az annak az embernek, akit csúfolnak. Felhívom a figyelmüket, hogy a saját életükből vegyenek példát, hiszen már mindenki átesett olyanon, hogy valaki igazságtalanul bántotta. Na ilyenkor mindig nagyon nagy a csönd. Én évek óta dolgozom színházakban is, így tudom, hogy csend és csend között van különbség. Ilyenkor az a fajta csönd van, amikor érezni, hogy hoppá, ez mindenkinek elindított valamit a gondolatában. Ez nagyon érzékenyen érinti őket, hiszen a tinédzserek nagyon kritikusak, leginkább másokkal szemben. Ilyenkor saját példákat szoktam hozni, holott engem a férfi szopránságom miatt nem bántottak, de én is kaptam különféle megjegyzéseket és nagyon meg kellett keményítenem magam, hogy ezt a karriert végig tudjam csinálni, illetve el tudjam kezdeni. Erre hívom fel a figyelmet, a kérdések pedig nagyon változóak.

A másik, hogy nagyon sokan szeretnének televíziós műsorvezetők lenni, s ezzel kapcsolatban kérik ki tanácsaimat - pedig ha az éneklésről kérdeznének, könnyebben tudnék válaszolni -, de azt szoktam mondani, hogy a nyelvek tanulása, a diploma megszerzése, maga a tanulási folyamat, és az alapoktól való kezdés elengedhetetlen. Én ugyanis vallom azt, hogy azért is tudtam ezt elérni és ezért is tudok ma ebben a szakmában dolgozni, mert én is ott kezdtem, hogy ingyen jártam el énekelni. A legaljáról indultam, nemrég pedig a Kongresszusi Központban volt nagyzenekarral kísért önálló koncertem. Az szerintem csak nagyon kevés embernek jön össze, hogy lépcsőket kihagyva, rögtön a csúcson van, és ezt hosszú időn keresztül meg is tudja tartani, hiszen az a személyiségfejlődésében is megmutatkozhat.

- S az, hogy felnőtt fejjel, 18 éves kora után kezdte tudatosan képezni a hangját?

- Azért már előbb is kiderültek a zenei képességeim, viszonylag korán próbáltak kórusba, zenei tagozatba betenni, de ez valahogy sosem jött össze, így felnőtt fejjel kezdtem el énekelni tanulni, méghozzá olyan erős „hátszéllel”, hogy a családom nemhogy nem támogatta, de tiltotta, és minden módon próbálta megakadályozni az éneklésemet. Az énektanárom sem igazán bízott bennem, és ez olyan feszültséget teremtett, hogy amikor már sehogy sem működött a szüleimmel való viszony, a szülői házat is el kellett hagynom. Édesapám azt gondolta, hogy ha el kell járnom dolgozni ahhoz, hogy ki tudjam fizetni az albérletet, az énekelésről biztos le fogok mondani. Éveken keresztül tartó kemény harcok voltak, folyamatos volt az elutasítás is, ugyanakkor töretlen volt bennem a meggyőződés, hogy hinnem kell magamban, mert más úgysem hisz.


- Mitől tartott ki mégis?

- Azt gondolom, hogy aki igazán valamilyen feladatra született – ezt az élet bármely területére értem – akkor az az is lesz. Számomra ez soha nem volt kérdés.

- És a barátok?

- Abból jöttem rá, hogy nem is értik, miről van szó, amikor feltették a kérdést, hogy „André, te még mindig folytatod az éneklést?”. Akkor nagyon dühített, de később rájöttem, hogy nem lehetek rájuk mérges, mert ők ezt máshogy értékelik. Számomra természetes volt, hogy folytatnom kell. Akkor is, amikor háromévnyi próbálkozás után sem történt semmi. Amikor nem sikerült egy meghallgatás, megviselt, persze, olyankor az ember egy ideig sajnálja magát, elkeseredik, de aztán saját magamat kellett – mert nem volt más – kirángattam abból az állapotból, mert tudtam, hogy egyes egyedül én vagyok az, aki ezt megteszi, és muszáj is.


- Manapság sokan keresik a boldogulási lehetőségeiket külföldön. Noha sehol nincsenek kolbászból a kerítések, de talán jobban adódnak lehetőségek…

- Amikor megnyertem a Miskolci Operaversenyt, azt gondoltam, hogy majd itthon elindul a karrierem. Ehhez képest semmi nem történt. Emlékszem, a fürdőszobában, kazettásmagnóra énekeltem fel pár áriát mindenfajta kíséret nélkül, és ezt küldtem ki Amerikába, ahonnan másfél hét után jött a válasz, hogy ösztöndíjat ajánlanak. Úgy, hogy Magyarországon mindenhonnan elutasítottak. Amerikában rengeteget dolgoztam ahhoz, hogy meg tudjak élni. Már szinte a képzés és a tanulás rovására ment, mert az ösztöndíj az egy dolog. Eközben pedig rájöttem, hogy én ugyan imádom Amerikát, de a művészeti képzés nem véletlenül Európában a legerősebb. Úgyhogy meghoztam a döntést, pedig mindenki mondta, hogy „André, ösztöndíjas vagy a világ egyik legjobb zenei intézetében, ne hagyd ott!”.

- S csakugyan, miért nem csinálta végig?

- Belegondoltam, hogy ha ott vagyok még négy évet, elvégzem, és úgy kerülök ki, hogy nemzetközi szinten labdába nem rúghatok. Így hazajöttem a nagy büdös semmire. Merthogy itthon nem kellettem sehova. S kezdtem felépíteni magam.

- Valami azt súgja, hogy még mindig nem lett egyenes az út…

- Volt, hogy egy évig abbahagytam az éneklést és elmentem légiutaskísérőnek, de már félév után nem éreztem jól magam, és a sorra jöttek a jelzések is.

- Sorsszerű jelek?

- Az egyik járaton összefutottam a régi énektanárnőmmel, aki mondta, hogy „Én ismerem magát, s látom, hogy nincs jól.”

- Ha saját magát be is tudta csapni, a tanárnőt nem sikerült.

- Meglepődtem, átgondoltam, s eldöntöttem: újra belevágok. Tudva, hogy újabb nyomorgások és kínszenvedések jönnek, de döntenem kellett, hogy vagy ezt a kínlódást választom, vagy azt, hogy örök életemre becsapott leszek, negyvenévesen meg skizofrén vagy depressziós.

- S milyen volt az újrakezdés?

- Abból a szempontból nagyon nehéz, hogy amikor az ember a nélkülözésből egy nagyon jól fizető állásba kerül, nagyon nagy lelkierő kell ahhoz, hogy többszázezer forintos fizetést otthagyjon a nullára. Újabb nagy döntést hoztam: egyik napról a másikra felmondtam. Elkezdtem állást keresni. Diplomával, nyelvvizsgával olyan munkáim voltak, hogy - nem szégyen a munka, de hát… - „nem illett éppen profilba”. Megkerestem a legjobb tanárt - aki ráadásul nem Budapesten lakott, így az utazás is problémás volt - és még keményebben képeztem magam. Így mire eljutottam a Csillag születikbe, olyan szintű felkéréseim lettek, hogy csak kapkodtam a fejem. Épp aznap, amikor kiderült, hogy beválogattak ebbe a versenybe, három darab felkérés közül kellett választanom. Hihetetlen megtiszteltetés volt a bécsi Staatsoper, a világ egyik legjelentősebb operaszínpadának meghívása - úgy, hogy nem volt se ügynökön, se menedzserem, csak belógtam egy meghallgatásra, s mégis engem választottak -, és a Nemzeti Színház közül egy nap alatt kellett választani. Úgy gondolom, jól döntöttem, hogy a Csillag születiket és a Nemzeti Színházat választottam. A tehetségkutató után tejesen átalakult az életem.

- Most szüreteli a rengeteg befektetett munka gyümölcsét.

- A magyar emberekről azt mondják, hogy nem nyitottak az újdonságokra. Hát, életem első állva tapsolását a Csillag születik válogatóján kaptam, két percen keresztül. A tévében ez nem látszott, de fantasztikus élmény volt megtapasztalni, hogy mégis nyitottak. Ha látják, hogy valami őszintén jön, ha látják a munkát és a tehetséget is hozzá. S ez szerintem az egész világon így van. Az őszinteség a legjobb belépő. A színpadon ez a legfontosabb, ha valaki maníros vagy felvesz egy szerepet azt nem nagyon kedvelik. Ezt már önkéntességem elején, amikor még névtelenül jártam ingyen fellépni, már akkor megtanultam.

Névjegy

Vásáry André (Debrecen, 1982. 07. 17.)

Az egyetlen férfiszoprán Magyarországon, hangfekvése világviszonylatban is igen ritka.

A Miskolci Operaverseny győztese, a római nemzetközi énekverseny döntőse, a Vatican Tv-ben több mint 160 millióan láthatták énekelni. Felkérést kapott a világhírű bécsi Staatsoper-től, s több nemzetközi versenyre (Párizs, Graz, Bécs) hívták. Részt vett Ricardo Muti meghallgatásán, aki szerepet ajánlott neki. Ösztöndíjjal Amerikában tanult, majd Európában folytatta tanulmányait.

Itthon a Nemzeti Színházban és a Pesti Színházban játszott, s fesztiváljaink (Budapest Barokk Fesztivál, Magyar Farinelli koncert sorozat stb.) rendszeres résztvevője. Az országos ismertséget a Csillag születik című televíziós tehetségkutató hozta meg számára.

A képeket Kaszás Bence készítette.


Tetszett? Nézd meg a többi új cikkünket is! :)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Bakács Tibor Szőke Andrásról: Őt tartom a fő csicskának. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak
Augusztus közepén derült ki, hogy Szőke András filmrendező-színész csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz.


A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.

Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.

Bakács szerint egy művészembernek nagyobb a felelőssége a közéletben, mint egy rappernek.

„Szőke Andrást nagyon régóta ismerem, és megkérdezném tőle a posztomban említetteket, hogy mi a véleménye azokról a dolgokról. Itt nem arról van szó, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csak megdöbbentő volt számomra, hogy pont ő… Az a legkétségbeejtőbb gyanúm, hogy András nem gondolja, hogy ez a rendszer jó, hanem csak pénzre van szüksége. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak, és mivel ő művész, ez jobban fáj, de joga van ehhez, viszont akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy egy csicska! A legijesztőbb az lesz, hogy ha ez a Digitális Polgári Harcos Kör még egyszer eléri a győzelmet, akkor az egész magyar népre fogom ezt mondani” – mondta.

Hozzátette, körülbelül tíz éve nem tartja a kapcsolatot Szőkével, így nem emiatt romlott meg a viszonyuk.

„Őt tartom a fő csicskának az értelmiségieken belül, nem Dopemant, bár nem tudom, mennyire tanult. Meg kell értenem azt, hogy a pénz nagyobb úr mindennél, csak lassan jut el ez a tudatomig” – fogalmazott.

A Blikk kereste Szőke Andrást is, de a rendező nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A legjobb Guy Ritchie-film, amit nem Guy Ritchie rendezett – A Rajtakapva vicces, véres, szívvel teli és kegyetlen
Mintha a ’90-es években forgatták volna, csak most került elő: a Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú, A pankrátor és A bálna rendezője bebizonyítja, hogy ehhez is ért.


Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.

Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.

Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.

A Rajtakapva eredetileg Charlie Huston 2004-ben megjelent regénye, egyben a Henry Thompson-trilógia első kötete. Huston pedig abban a kivételes kegyben részesült, hogy ő maga írhatta át a könyvét forgatókönyvvé, amikor a Sony lecsapott a megfilmesítésre. Hustonnak persze volt már tapasztalata e téren is, hiszen sokat dolgozott a Powers (2015-2016) című sorozaton, valamint a Gothamen (2014-2019) is.

A sztori szerint Henry „Hank” Thompson (Austin Butler), egykori baseballjátékos egy súlyos és traumatikus baleset után lesérül, ezért kénytelen abbahagyni a sportot, jelenleg pedig egy New York-i kocsma csaposa, és bár van egy csini és határozottan jófej barátnője, Yvonne (Zoë Kravitz), végső soron nem éppen azt az életet éli, amit anno eltervezett. Egy nap a punk szomszédja, Russ (Matt Smith) rábízza Hankre a macskáját, Budot, mert neki el kell utaznia pár napra.

Amikor azonban nem sokkal később orosz maffiózók Hanken keresik Russt, majd félholtra verik, a srác gyanítani kezdi, hogy a szomszédja igen nagy bajba keveredett.

Valamit nagyon keresnek az oroszok, sőt, nemcsak ők, hanem a Puerto Ricó-iak (Bad Bunny) és egy kegyetlen hászid zsidó testvérpár (Liev Schreiber, Vincent D’Onofrio) is. Hank egyetlen reménye pedig az ügyben nyomozó detektív, Roman (Regina King).

Ennél többet nem szabad elárulni, de igazából nem is érdemes, vagy kvázi nem is lehet, annyira gubancos, fordulatos, sokrétű és káosszal teli a cselekmény, amelynek közepén akarata ellenére a boxzsákká avanzsáló Hank kerül, akit igen sokszor helyben hagynak a sztori során.

Ezért pedig nemcsak az meglepő, hogy Darren Aronofsky egy „gájricsis” vicces-véres-krimis, az alvilág furcsa figuráit mozgató filmet hozott össze, hanem az is, hogy Austin Butler végre egyáltalán nem a coolságát és a keménységét kiemelő figurát játszik.

Hanket ugyanis tényleg sokat vegzálják, ő pedig ezek hatására éppúgy reagál, ahogy egy átlagember tenné: kihívja a rendőrséget, bevallja, hogy fél, és eleinte próbál elmenekülni az őt üldözők/keresők elől. Amikor azonban igazán komolyra fordulnak a dolgok, és számára is több mint személyes üggyé válik a titokzatos kulcs által kinyitható „valami” utáni hajsza, sőt, még Russ is visszatér, végre kezdeményezővé válik, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Persze ez sem jelenti azt, hogy mindig tudja, mit csinál…

A Rajtakapva első körben a kilencvenes évek atmoszférájával varázsolja el a nézőit: a ruhák, a kütyük, az akkori New York, sőt, még valahogy a film minősége is olyan, mintha konkrétan ’98-ban rögzítették volna mindezt – ez utóbbi Aronosfky állandó operatőre, Matthew Libatique szakértelmét dicséri. Ezután kapjuk meg a szórakoztató karaktereket, köztük olyanokat, akikért szívből tudunk szurkolni és olyanokat, akiket szívből tudunk gyűlölni. Majd egyre jobban bepörög a sztori is, de ne egy körmönfont történetre gondoljunk, már ami a karakterek döntéseit és cselekedeteit illeti, a dolgok alakulását sokkal inkább a rengeteg bénázás, véletlen, pech, avagy épp szerencse határozza meg.

Szóval Aronofskyhoz képest egy jóval könnyedebb, ugyanakkor egyáltalán nem súlytalan filmről van szó, amelynél a rendező most inkább a szórakoztatófaktort helyezte előtérbe a mondanivaló helyett. És ennek eleget is tesz.

Talán annyit lehet felróni neki, hogy néha identitászavaros, vagyis nem tudja, hogy vígjáték vagy komoly krimi akar lenni, mivel, bár a poénok folyamatosan érkeznek, a hangvétel néha olyan súyos, hogy eszünk ágában sincs nevetni, s ilyenkor kissé idegen testként löki ki a film szervezete az oda nem illő poénokat.

De ez legyen a legnagyobb baj, mivel Aronofsky profin levezényelt egy ilyen retró krimi-komédiát is, ami végig fenntartja a figyelmet, fergeteges jelenetekben bővelkedik, kiváló színészek alakítanak benne nagyot, és ami a legfontosabb, odafigyel a karaktereire, még a kevésbé fontosakra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
„Ha Szergejnek ajándék kell, elviszi magángéppel” – Repülős Petiről szól a Bankrupt legújabb dala
A rendszerkritikus, közéleti punkrock slágereket futószalagon szállító zenekar ismét odaszúrt egyet a hatalomnak. Premier!


„Peti szeret repülni. De nem fapadoson nyomorogva, hanem privát luxus repcsivel. Peti szereti a medvét. De nem a rendes medvét, hanem a vodkaszagú, rosszarcú, részegen lövöldöző suttyó medvét. Peti nem szereti a Nyugatot. Mi meg nem szeretjük Petit, ezért írtunk róla egy számot.”

A fenti szavakkal jellemzi a Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a most debütáló, Repülős Peti című dalukat. A zenekar legutóbbi slágere, a Zebra 3 hónap alatt 140 ezres nézettséget ért el „a Zebratagadó DPK legnagyobb bánatára, és a sugárhajtással közlekedő Repülős Petitől is hasonló teljesítményt várunk el, különben bekéretjük” – teszi hozzá.

A klip szokás szerint a szövegre asszociáló filmes montázs lett, és megint készült belőle angol változat Jet Set Pete címmel, ami nem egészen same in English.

Repülős Peti:

Jet Set Pete:

Repülős Peti szeptember 12-én landol majd Spotify-on és valamennyi streaming platformon. Élőben pedig a zenekar valamennyi őszi koncertjén felcsendül majd, Budapesten először szeptember 19-én, az Akváriumban. (A folyamatosan frissülő koncertlista a Bankrupt honlapján érhető el.) A borítógrafika Vass Richárd munkája, a hangfelvétel pedig a Grenma Stúdióban készült Botlik Matyival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk