KULT
A Rovatból

15 találkozás a kalandos életű írózsenivel

2016-ban lesz száz éve, hogy meghalt Jack London. A Kossuth Kiadó 15 kötetben jelenteti meg az író életművének legjavát.
(x) - szmo.hu
2015. szeptember 16.



Jack London az amerikai irodalom nagy alakja volt, aki a műfajok egész sorának egyik újító zsenijének számított. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót – az irodalom művésze volt. Rendkívül mozgalmas, kalandokkal és szenvedésekkel teli négy évtized volt az övé.

Bebarangolta a Földet a Csendes-óceáni szigetvilágtól az alaszkai jégmezőkig, a londoni nyomornegyedektől az aranyásók telepeiig. Az író mintegy ötven könyvet írt, amelyek hamar megjelentek más nyelveken is. Az amerikai írók példaképüknek és mesterüknek tartották. Műveiből számtalan – részben ifjúsági – film és tévésorozat készült. Néhány művét még életében filmre vitték, kettőben pedig ő is játszott.

Feher-Agyar--42396 A Fehér agyar című film egyik jelenete kép: filmkatalogus.hu

A Kossuth Kiadó most 15 kötetben jelenteti meg az író életműinek legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.

Első kötet: A beszélő kutya

Jack London hősként, egyben irodalmi hősként látta önmagát, személyes vallomásaként olvashatjátok csodálatos kutyaregényeit is. Közülük A beszélő kutya, amely az író halála utáni évben jelent meg, a természeti és az emberi lét találkozásáról szól. Ez a találkozás felülír minden gonoszságot és részvétlenséget, egymásnak alá- és fölérendelt emberi (embertelen) viszonyt. Főszereplője Jeromos, a skót terrier, akit épp egy világtalan bennszülött tanít meg beszélni.

A beszelo kutya

Második kötet: Fehér Agyar

Az életműnek összefoglaló jelképe lehet Fehér Agyar, „aki” származását és sorsát tekintve félig farkas, félig kutya. A vadon szabadsága ütközik benne a szolgálat és a szolgaság ellentmondásos törvényeivel. Az 1906-os regény címszereplője hosszú utat jár be, mígnem az engedelmesség helyébe a szeretet léphet, egy emberi mivoltához méltó lénynek köszönhetően: „Weedon Scott vállalta a feladatot, hogy megváltja az emberiséget a Fehér Agyar ellen elkövetett bűneitől”.

Feher agyar

Harmadik kötet: Aranyásók Alaszkában

Jack London a múlt századforduló aranyláz-éveinek legendás alakja volt, a visszaemlékezők egyöntetűen úgy emlegetik őt, mint a „csákánynyél-milliomosok” fenegyerekét. Élményei nyomán számtalan balladisztikus elbeszélés, anekdotikus karcolat született, 1912-ben pedig megjelent egy novellaciklus, amelyben az írások azonos főhősök köré épülnek. London fanyar humorral követi egy városi ficsúr kalandjait, akiből mint „csicsakó”-ból, azaz zöldfülűből vészhelyzetekben és életre szóló elhatározásokban egyaránt döntésre érett férfiú válik.

Aranyasok Alaszkaban

Könyvek megjelenéseinek időpontja

2015

1. A beszélő kutya - szeptember 16.

2. Fehér agyar - szeptember 30.

3. Aranyásók Alaszkában - október 14.

4. Tengeri farkas - október 28.

5. A vaspata - november 11.

6. A vadon szava és más elbeszélések - november 25.

7. Országúton • A mélység lakói - december 9.

2016

8. Az óceán titka • A vén halász meséi - január 6.

9. Martin Eden - január 20.

10. Kóbor csillag - február 3.

11. Bérgyilkossági iroda • A profi - február 17.

12. Hús, semmi más (elbeszélések) - március 2.

13. A sárga sátán - március 16.

14. Ádám előtt • A skarlát - március 30.

15. Az éneklő kutya - április 13.

16. Irving Stone: Matróz lóháton - április 27.

Jack London élete

John Griffith Chaney néven született 1876. január 12-én Kaliforniában. Élete születésétől haláláig olyan kalandos volt, mintha ő írta volna valamelyik világsikerű regényében. Miután szülei elváltak, mostohaapja után lett London a családneve. A Jack keresztnevet később ő választotta magának. 15 éves korában, mikor szegényekké váltak, neki kiellett családjáról gondoskodnia, emiatt nem járhatott tovább iskolába sem. Különböző falvakban éltek, ahol éppen munka adódott.

Eljutott Koreáig, majd a Japán kikötőkbe is. Átélt egy tájfunt, és ez az élmény indította az írás mestersége, hamarosan művészete felé. Még nem volt 19 éves, amikor egy pályázatra megírta és beküldte a "Tájfun Japán partjainál" című írását. Első díjat nyert, és akkor határozta el, hogy író lesz. Egy ideig azonban sehol se fogadták el az újabb írásait.

A fordulat 24 éves korban jött el, amikor megírta első regényét, „A vadon szavá”-t, amely azonnal remekmű és világsiker lett. Már megélhetett volna a tiszteletdíjból, de elragadta a gazdagodás vágya: elment Alaszkába aranyat ásni. Egy gramm aranyat sem talált, de töméntelen témát a kalandokra és a megpróbáltatásokra. Hazament, újra megnősült, és egymás után írta a regényeit. Mániákusan írt.

Legjelentékenyebb regényei azonban csak a következő korszak termékei voltak. Ezek közt alighanem legfontosabb az 1908-ban írt „Martin Eden”, amelyben önéletrajzi elemek is felfedezhetők. Kevesebbet és elmélyültebben ír. Ezek után következik csak a „Kóbor Csillag", amelyet a kritika világszerte a legjobb, legszebb csavargóregénynek állít. Sokan állítják: a világirodalmi értékrend Amerikában Jack Londonnal kezdődik.

Jack London on board the Roamer

További információkat ITT találtok. Ha szeretnétek megrendeli a 15 részes kötetet, akkor azt ITT tudjátok megtenni.

Ha szeretsz olvasni, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás az RTL-en: ma este több sikerműsor is elmarad
Az ugrás és A mi kis falunk ismétlése ma elmarad, helyettük a Tottenham–PSG UEFA Szuperkupa-meccset láthatják a nézők. A mérkőzés 20:15-től élőben megy, a késő esti híradó pedig 23:20-kor kezdődik.


Szerda estére változtatott a műsorrendjén az RTL, így a nézők most nem láthatják Az ugrás és A mi kis falunk ismétlését, vette észre a Média klub.

Az ugrás tavaly tél végén indult Gundel Takács Gábor vezetésével. A játékban a versenyzők egy öt méter magas, mesterséges híd egyik végéből indulnak, és a másikig kell eljutniuk. Tíz szinten, a híd adott pontján mindig a helyes állítást kell kiválasztaniuk, hogy megtalálják az egyetlen igaz átjárót. Aki téved, a mélybe esik, aki végig helyesen dönt, elviheti az ötmillió forintos főnyereményt. A vetélkedő idén új évaddal tért vissza, de a mai adás kimarad, ahogy A mi kis falunk ismétlése is.

A helyüket az UEFA Szuperkupa döntőjének élő közvetítése veszi át, amelyen a Tottenham és a PSG csap össze.

Ez egyben a 2025/2026-os Bajnokok Ligája-szezon kezdete is, amelynek fináléját Budapesten rendezik. A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Fókusz után. Az RTL Híradó ezen az estén 22:50 helyett 23:20-kor kerül adásba. Az ugrás és A mi kis falunk csütörtökön a megszokott időpontban folytatódik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mókusokat nyúzott, nem mosakodott, és szexuális erőszaknak tartja a pucér fotói ellopását – 35 érdekesség a 35 éves Jennifer Lawrence-ről
Thomas Jefferson leszármazottja? Odaadta a szüleinek az Oscar-díját? Jeremy Rennerrel unokatestvérek? Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük J-Law szülinapját.


1. 1990. augusztus 15-én, délután 15:20-kor született Jennifer Shrader Lawrence néven, a Kentucky állambeli Louisville-ben.

2. Édesapja, Gary S. Lawrence (született Kentuckyban, 1956-ban) építőmunkás volt, majd egy betonipari vállalkozást, a Lawrence & Associates-et vezette, édesanyja, Karen M. Koch (született Kentuckyban, 1956-ban) pedig egy nyári gyermektábort irányított. Jennifer és két bátyja, Ben és Blaine is Kentuckyban nőttek fel.

3. Apai nagybátyja Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnökének leszármazottja.

4. 14 évesen fedezte fel egy tehetségkutató egy New York-i utcán, amikor 2005-ben a családjával nyaralt, aki később elintézte, hogy elmehessen egy meghallgatásra.

5. A középiskolás osztálya két egymást követő évben is a „legbeszédesebb” diáknak választotta.

6. 23 éves korára ő lett a legfiatalabb színésznő, aki három Oscar-jelölést (A hallgatás törvénye, Napos oldal, Amerikai botrány) kapott, ebből kettőt főszerepért (A hallgatás törvénye, Napos oldal), egyet pedig meg is nyert (Napos oldal).

7. Nagy rajongója Jeff Bridgesnek, akivel 2013-ban a San Diegó-i Comic-Conon futott össze. Odament hozzá, nem tudva, hogy éppen interjút ad az Entertainment Tonightnak, majd sietve elmenekült. Bridges azonban észrevette őt, és azonnal visszahívta. A riporter ekkor átadta a mikrofont a megszeppent Lawrence-nek, és megkérte, hogy folytassa az interjút.

8. A Cool Ranch Doritos (népszerű nacho chips) iránti szeretete miatt több ruháját is összepiszkolta az Amerikai botrány (2013) forgatásán, és ezzel majdnem tönkretette őket. A jelmeztervezők úgy oldották meg a problémát, hogy több azonos ruhát készítettek neki, hogy a forgatás során mindig legyen egy tiszta darab.

9. A hallgatás törvénye (2010) című filmben játszott szerepéhez megtanult mókusokat nyúzni, fát vágni és bunyózni.

10. Első mozgóképes szerepét a Monk - Flúgos nyomozó című sorozat egyik 2006-os epizódjában játszotta (kabalafigura volt egy kosármeccsen) 15 évesen.

11. A 2013-ban a Napos oldalért kapott Oscar-díját a szüleinek adta, akik a Kentucky állambeli Louisville-i otthonukban őrzik azt, Jennifer ugyanis „furcsának” érezte, hogy a saját házában tartsa.

212. Egy interjúban elmondta, hogy mivel ő és Az éhezők viadala című filmben játszó Josh Hutcherson annyira jó barátok lettek, úgy döntött, hogy a szomszédjában vesz házat.

13. Amikor megkérték, hogy hízzon meg Tiffany Maxwell szerepéhez a Napos oldalhoz, miután le kellett fogynia Katniss Everdeen karakteréhez az Az éhezők viadalában, a válasza az volt: „Persze, hogyne!”

14. 2014-et Hollywood legjobban kereső színésznőjeként zárta, a filmjei világszerte több mint 1,4 milliárd dolláros bevételt hoztak a mozikban.

15. Az éhezők viadala forgatásán többször is ugyanazzal a vérrel és sebekkel sminkelve jelent meg, mint az előző napon. Emiatt Elizabeth Banks színésznő a „Katpiss Neverclean” („Katpisi Sosemtiszta”) becenevet adta neki.

16. A Napos oldalért elnyert Oscar-díjával a második legfiatalabb díjazott lett e kategóriában a 22 évével. A legfiatalabb azóta is Marlee Matlin, aki az Egy kisebb isten gyermekei című filmjéért kapta meg a szobrot 1987-ben, 21 évesen.

17. Meghallgatásra jelentkezett Bella Swan szerepére az Alkonyat (2008) című filmben, de Kristen Stewart elhappolta előle a karaktert.

18. Természetes szőke. Az éhezők viadala (2012) című film kedvéért festette barnára a haját.

19. 2019. október 19-én feleségül ment a nála hat évvel idősebb galériatulajdonos Cooke Maroney-hoz egy fényűző ceremónia keretén belül Belcourtban (Newport, Rhode Island). A vendégek között volt Ashley Olsen, Kris Jenner, Emma Stone, Cameron Diaz, Nicole Richie és Sienna Miller is. A pár az év februárjában jelentette be az eljegyzését.

20. Első gyermekét, a Cy Maroney nevű fiúcskát 31 évesen, 2022 februárjában szülte.

21. 2015 decemberében a Watch What Happens Live with Andy Cohen című műsorban elárulta, hogy kamerán kívül megcsókolta Liam Hemsworth színésztársát. Ugyanebben az interjúban azt is elismerte, hogy egyszer, az Oscar-gálán megjelenése előtt marihuánát szívott az egyik bátyjával.

22. 2013-ban a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

23. Azok között volt, akiket érintett a különböző hírességek – többnyire nők – magánfotóinak meghackelése/ellopása, amelyek közül sok meztelen felvételeket is tartalmazott, és amelyeket a 4chan weboldalon tettek közzé 2014-ben, majd más internetes hálózatokon is terjesztettek. Az eseményt a média „The Fappening'” néven emlegette. A hackelés teljesen új vitát indított el az internetes korszakbeli magánéletről, valamint arról, hogy az emberek igazságtalanul és rosszindulatúan bírálják az áldozatokat azért, mert egyáltalán elkészítették és a számítógépükre, telefonjaikra mentették ezeket a képeket. Jennifer 2014-ben a Vogue magazinnak adott interjúban így nyilatkozott erről: „Ez nem botrány. Ez nemi bűncselekmény. Ez szexuális erőszak. Undorító. Meg kell változtatni a törvényt, és nekünk is meg kell változnunk.”

24. Ő és Jeremy Renner ötödik unokatestvérek. 2015-ben az Ancestry.com kutatócsoportja felfedezte, hogy van egy közös ősük Kentuckyban: a farmer Robert Tague Lawrence ötödik dédapja és Renner negyedik dédapja volt. Lawrence és Renner együtt dolgoztak az Amerikai botrány (2013) című filmben.

25. Édesanyja, Karen egyszer ellopta az Oscar-szavazólapját, és megpróbált helyette voksolni. Lawrence megdöbbent, amikor megtudta, hogy az anyja kitöltötte a hivatalos szavazólapot, és el is küldte – csakhogy az rossz címre ment, ezért visszajött hozzájuk. Karen és Jennifer nem értettek egyet abban, hogy kire kéne szavazni.

26. A „J-Law” beceneve nem a hírneve után született, hanem már korábban: a hetedik osztályos tanára találta ki neki.

27. Meghallgatásra jelentkezett Olive Penderghast szerepére a Könnyű nőcske (2010) című filmben, de Emma Stone kapta meg a szerepet.

28. Cameoszerepet játszott Fraida Felcherként a Dumb és Dumber kettyó (2014) egyik flashbackjében, de Jennifer később kérte, hogy vágják ki a jelenetét.

29. Meghallgatásra jelentkezett Blake Lively A pletykafészek című sorozatának egyik szerepére, a sorozat alkotója, Josh Schwartz emlékei szerint pedig nagyon csalódott volt, hogy nem őt választották ki.

30. Az Oscar-díjas francia színésznő, Marion Cotillard nagy rajongója.

31. Az AskMen magazin 2013-as listáján az első helyen végzett a 99 legvonzóbb híresség között.

32. A Forbes magazin szerint 2015-ben és 2016-ban ő volt a legjobban fizetett színésznő.

33. Nagy támogatója a Planned Parenthood nevű szervezetnek, amely a fogamzásgátlás és a nők, különösen a tinédzserek egészségügyi ellátását segíti.

34. A kedvenc filmjei: Jurassic Park (1993), A hosszú búcsú (1973), Bridget Jones naplója (2001), Büszkeség és balítélet (2005), Tesó-tusa (2008), Party zóna (1978), Ace Ventura – Állati nyomozoo (1994), Superbad – Avagy miért ciki a szex? (2007), Édes kis semmiség (2002) és A híres Ron Burgundy legendája (2004). Hmm, egy vérbeli Adam McKay-rajongóhoz van szerencsénk? Talán nem véletlen, hogy feltűnt a rendező Ne nézz fel! (2021) című filmjében is.

35. Kamala Harris elnökjelöltet támogatta a 2024-es amerikai elnökválasztásokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: