prcikk: 10 titok az Óz a nagy varázslóból | szmo.hu
KULT
A Rovatból

10 titok az Óz a nagy varázslóból

75 éves a világ egyik legemlékezetesebb alkotása, ebből az alkalomból készültünk nektek.


Sokunk egyik kedvenc meséje, az Óz a csodák csodája idén ünnepli 75. évfordulóját. A jeles jubileum alkalmából íme néhány kulisszatitok, melyek nagy része eddig jobbára a színfalak mögött maradt:

1. Kínzó smink

Az 1939-ben használatos maszkok és dekor kozmetikumok koránt sem voltak annyira bőrkímélők, mint a maiak, sőt, egyenesen egészségkárosító hatásuk volt. Olyannyira, hogy az eredetileg a bádogember szerepére kiválasztott Buddy Ebsennek ott kellett hagynia a forgatást, amikor alumíniumpor került a tüdejébe. A smink összetételén javítottak, de a végül beugró Jack Haley így is rémesnek találta, és örömmel mosta le magáról a nap végén.

Bádogember

VIDEÓ: Feltűnik a Bádogember

Margaret Hamilton gonosz boszorkaként szintén nem kis kockázatnak volt kitéve; az általa viselt réz alapú maszkara ugyanis mérgező volt, így ezt minden alkalommal igen óvatosan távolították el a színésznő arcáról. Margaret ezen túl folyadék-diétát tartott a forgatási idő alatt, hogy elkerülje az anyag további káros hatásait. A gyáva oroszlán jelmeze (amely mellesleg valódi állatbőrből készült) mintha csak egy hatalmas, roppant nehéz (45 kg!!), teljes testet körbeölelő matrac lett volna, mely nap végére csurom víz lett. Még a madárijesztőt játszó Ray Bolger arcára festett maszk is hagyott nyomokat maga után.

Madárijesztő

Habár Judy csak 16 éves volt ekkor, alakját egy fűzővel tették még vékonyabbá, hogy optikailag fiatalabbnak, gyereknek tűnjön a képernyőn. Összesen egyébként 3210 jelmez készült a forgatásra.

2. Szegény Margaret Hamilton

A színésznő generációkat tartott rettegésben gonosz boszorka szerepével (sok jelenetét ki is vágták, mert túl ijesztőnek találták), ám nem csak a smink volt az, ami megnehezítette a dolgát; egy jelenetben égési sérüléseket is szenvedett. Annak ellenére pedig, hogy egy vénasszony szerepét osztottak rá, a film készültekor Margaret mindössze 36 esztendős volt.

Gonosz boszorkány

3. A Frank véletlen

Amikor a kellékesek dzseki után kutattak Marvel professzor (Frank Morgan) számára, néhány MGM munkatárs látogatást tett egy használtruha kereskedésben. Az általuk beszerzett egyik darab tökéletesen illet a színészre. Amikor Morgan egy pillantást vetett a kabát címkéjére, meglepetésére L. Frank Baum, az Óz megálmodójának neve virított rajta.

VIDEÓ: A Madárijesztő észre vágyik

4. A gazdag kutyus

Toto, aki igazából a Terry névre hallgatott (és nemét tekintve lány kutyus volt), heti 125 dollárt keresett az alakításával. Ezzel szemben maga Judy Garland jóval sokrétűbb munkáját heti 500 dollárral honorálták, Jerry Maren elmondása szerint egy pöttöm pedig heti 50 dollárral lett gazdagabb.

5. Megvilágítás

A korabeli technikához szükséges fények használata a rettenetes meleg mellett többek között azt eredményezte, hogy Dorothy eredetileg kék-rózsaszín ruháját kék-fehérnek látjuk, a könyvben megjelenő ezüst cipők pedig pirossá váltak. Mellékesen szólva a forgatás során használt cipellők ma 1,5 millió dollárt érnek.

Cipő

6. Oscar! Oscar!

Az Óz, a csodák csodája hatalmas siker volt, hat Oscarra jelölték (bár az Akadémia adatbázisában a színes film kategóriát később nem hivatalosnak nyilvánították). Végül kettő díjat söpört be, egyiket a legjobb eredeti filmzene, másikat pedig a legjobb eredeti filmdal csoportban. Érdekesség, hogy a győztes Over the Rainbow című számot eredetileg ki akarták vágni a filmből. A rendező, Victor Fleming számára is emlékezetes maradt ez az év, ugyanis ha nem is az Óz rendezéséért, de az Elfújta a szélben való közreműködéséért szoborral jutalmazták.

Cast

VIDEÓ: A mozi történetének egyik leghíresebb dala

7. A szivárvány sötét oldala avagy Dark Side of the Moon

A 90-es években az a szóbeszéd járta, hogy a Pink Floyd 1973-as Dark Side of the Moon című albuma kísérteties hasonlóságot mutat a filmmel. Habár a zenekar tagjai megesküdtek, hogy ez pusztán a véletlen műve, és a pszichológusok is megmondták, hogy az emberek ott látnak kapcsolatot, ahol akarnak, néhány hasonlóság valóban elég feltűnő. A The Great Gig in the Sky utalhat a tornádóra, az album képi megjelenítése a filmet idézi, a lemez végén hallható szívdobbanás pedig a bádogember szívének életre kelését is jelentheti.

A sárga út

8. Shirley, mint főszereplő

Kevesen tudják, de az akkor 11 éves Shirley Temple is esélyes befutónak számított Dorothy szerepére, de a producerek akkor úgy gondolták, hogy az énekhangja nem megfelelő, így nem őt választották.

9. Trükkös szél

A tornádót egy 10,5 méter hosszú, muszlin harisnyákból összefont rongydarabbal jelenítették meg, port, és szemetet fújva felé. A kansasi farm egy makett volt, így a vihar és a ház arányai tökéletesek voltak.

10. Ehető kellék

A bádogemberre spriccelt olaj valójában csokoládészósz volt, így látványosabb lett a jelenet.

via CNN

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Lengyel Tamás a választásról: Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon és lesújt a neki nem tetsző emberekre
A népszerű, szókimondó színész nyíltan beszélt arról, miért kezdett politizálni, mire számít a választások után, milyen új sorozatban szerepel majd Lovas Rozival, és mi az a "Gyuri univerzum". Interjú.


Lengyel Tamás körül őrült tempóban zajlik az élet, láthatjuk színházban, tévében, ráadásul nemrég podcastot is indított két kollégájával. Interjúnkban kérdeztük a Loupe Színházi Társulásról, a választásokról és A mi kis falunk spin-off sorozatáról is.

– Viszonylag rég ismerlek, korábban nem volt annyira jellemző rád, hogy nyilvánosan megszólaltál aktuálpolitikai vagy társadalmi kérdésekben. Volt egy tudatos döntés amögött, hogy ezen változtattál?

– 2020-ban született meg a kisfiam, és egyszerre ráébredtem, hogy az embernek már nem csak azért kell tennie, hogy a környezete önmagának megfeleljen, hanem hogy a gyerekei egy normálisabb világban tudjanak felnőni. Ebben az évben történt egy másik fontos, szem felnyitó esemény is, az SZFE ledózerolása.

– Mintha nem lenne így is elég ingatag a helyzet, művésztársaiddal létrehoztátok a Loupe Színházi Társulást, amely kicsit a "renitensek" gyűjtőhelye. A társulat több tagja is nyíltan vállalja az ellenzéki nézeteit. Eleve merész vállalás piaci alapon működő társulatot létrehozni, így pedig pláne nehezített a terep. Mennyire szűri meg a politika a közönséget, és mennyire szűkíti le a mozgásteret?

– A politikai klíma nálunk pont hogy nem becsukta a kapukat, hanem még nagyobbra nyitotta. A társadalom többségében érezhetően kialakult valamiféle változás iránti vágy. Azzal, hogy mi nyíltan vállaljuk a véleményünket, és mi is azt gondoljuk, hogy változás szükséges, a közönségünk nem csak színházi szempontból érdeklődik irántunk, hanem közösséget érez velünk. Ez most egy adottság, amivel sikerült élni, de az, hogy ekkorát nőtt a látogatottságunk, az nem csak ennek köszönhető.

Ha nem lenne jó a kulturális termék, az előadás nem lenne szórakoztató és elgondolkodtató, ha nem jó színészek adnák elő, akkor ez a vállalkozás nem lehetne ennyire sikeres.

Az is fontos, hogy országosan ismert színészek vannak nálunk, és hogy nem szokványos színházat csinálunk. Lebontottuk a negyedik falat, találkozunk a nézőkkel, beszélgetünk velük. Nemcsak színházat csinálunk, hanem a társadalmi felelősségvállalás keretében különböző eseményeket szervezünk. Adománygyűjtéseket rendezünk, felkarolunk civilszervezeteket, tüntetést szervezünk. Ezeken keresztül még több emberhez jutunk el.

– Több nyíltan ellenzéki előadóművész került már olyan helyzetbe, hogy bizonyos településeken nem engedték fellépni őket, vagy lemondták a már leegyeztetett fellépést. Ti is kerültetek már ilyen helyzetbe?

– Van ilyen. Mi azért nem kommunikáljuk ezeket, mert szerencsére nem ez a többség. Ráadásul ezt a kérdést rugalmasabban kezeljük. Mivel mi magunk szervezzük az előadásainkat, ha nem mehetünk Nyíregyházára, akkor megyünk Nyíregyháza mellé. És akkora az érdeklődés, hogy a nyíregyháziak hajlandóak 20-25 kilométert utazni, hogy megnézzenek minket.

– A Loupe nagyon érzi a közösségimédiát. Például a napokban botlottam bele egy videótokba, ahol a társulat négy hölgytagja rólad szóló reddites kommenteket olvas fel mély beleéléssel. Hogy találjátok ki ezeket a kontenteket?

– Minden területnek megvan a gazdája. Van egy háromfős csapat, akik a social tartalmakon dolgoznak. Projekt alapon kapcsolódnak hozzánk. Ők kitalálják és leforgatják velünk a tartalmakat.

– A Magyarország kedvenc műsora híradó paródiának indult. Most azonban úgy döntöttetek Rainer-Micsnyei Nórával és Molnár Áronnal, hogy elindítjátok Magyarország kedvenc reggeli műsorát, ami egy klasszikus közéleti kibeszélős podcast. Miért döntöttetek a formátumváltás mellett?

– Nagyon elbillent a magyar médiapiac, a kormány rengeteg pénzt költ arra, hogy eltussoljon bizonyos információkat.

Mi viszont azt szeretnénk, hogy a tények napvilágot lássanak, és ha ehhez hozzá tudunk tenni a nagy elérésünknél fogva, akkor ez kötelességünk.

Amikor 2020-ban elkezdtük a Magyarország kedvenc műsorát, maga a közélet annyira abszurd irányba ment, mintha maga is egy politikai szatíra lenne. Ezt próbáltuk ellensúlyozni, hogy közösen nevessünk rajta. Indulattal nagyon nehéz szembeszállni ezzel. A humornál nincs jobb fegyver.

– Az elmúlt napokban egymást érték a leleplező interjúk. Ezeket sokan azzal próbálják hitelteleníteni, hogy megrendezték, szerepet játszanak a nyilatkozók. Színészként, szakmailag megközelítve meg tudod állapítani, hogy amit látsz, az mennyire frankó?

– Ha egymás mellé teszem a NER-es megmondóembereket Szabó Bencével vagy Pálinkás Szilveszterrel, úgy érzem, az utóbbi két ember más minőségben szólal meg, mint az előbbiek. Mindkét interjúban olyan személyességet láttam, amihez vagy nagyon-nagyon jó színésznek kell lennie, vagy súlyos szociopatának, hogy az ember az ilyen jellegű gátlásait elveszítse és így tudjon szerepet játszani.

Semmi kétségem afelől, hogy ők a saját percepciójuk szerint megélteket őszintén mondják el.

Amikor a jobboldali fizetett propagandisták az ukránokról, Zelenszkijről vagy a háborúról beszélnek, hiába próbálnak egyes szám elsőszemélyben fogalmazni, ott nem érzek ilyen jellegű hitelességet. Ráadásul a mondatok, amiket elmondanak, rendre ugyanazok, mintha egy közös Google Drive-ról lennének átvéve.

Szóval a közlés minőségét lehet értékelni, és ehhez nem is kell feltétlenül színésznek lenni.

– Mit vársz az április 12-e utáni Magyarországtól?

Molnár Áron azt mondja, hogy mindig a pesszimistáknak van igazuk, de az optimisták változtatnak a világon. Én mindenesetre azt remélem, hogy mindent elsöprő változás jön. Nem mintha azt szeretném, hogy legyen megint egy kizárólagos hatalom, ami azt csinál az életünkkel, amit akar, de nem maradt más reményem, mint hogy bízom Magyar Péterben, és ha április 12-én sikerül jelentős győzelmet elérni, akkor a 2/3-ot arra használja majd, hogy visszaállítsa a fékek és ellensúlyok rendszerét.

A különböző pozíciókba a Fidesz emberei vannak bebetonozva, és ha az új kormánynak nem lesz lehetősége leváltani őket, mert nem rendelkezik kétharmados többséggel, akkor ez csak egy vekengés lesz. Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon, és lesújt a neki nem tetsző emberekre.

– Végül beszéljünk kicsit könnyebb témáról is: Kapitány Iván A mi kis falunk fesztiválon bejelentette, hogy a karaktered, Gyuri spin-off sorozatot kap. Erről mit lehet elárulni jelen pillanatban?

– Leforgattuk az első évadot, de hogy mikor kerül adásba, azt nem tudom. Szerintem nagyon szórakoztató lett.

Én csak Gyuri-univerzumnak hívom, és nagyon reflektál a mostani időkre.

Egy fiatal család küzd, mint malac a jégen a rezsifizetéssel, a lakhatással, a mindennapi bonyodalmakkal, és ez sok komikus helyzetet szül.

– A mi kis falunk más karakterei is feltűnnek?

– Jelen pillanatban annyit mondhatok csak, hogy Erika, Lovas Rozi karaktere szerepel benne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk