KULT
A Rovatból

"Átvert menyasszonya lett leghűségesebb krónikása" – 10 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál Ady Endréről

1877. november 22-én született, tele az Instagram a róla szóló posztokkal. Mutatunk pár érdekeset!


Több mint 3600 Ady hashtaggel ellátott posztot találni Instagramon, annyira népszerű ma is Ady Endre. És nehogy azt higgyétek, hogy csak az "idősebbek" rajonganak érte. Fiatalok is imádják, annyira, hogy van, aki az egyik költeménye részletét varratta magára, mások pedig szívesen fejezik ki a hangulatukat, érzéseiket egy-egy versével.

A zseniális magyar költő 141 éve ezen a napon, 1877. november 22-én született Érmindszenten. 1919. január 27-én halt meg.

Ezzel az összeállítással rá emlékezünk.

1. Ady Endre rendkívül népszerű Oroszországban

"Érdekesség, hogy ő a legnépszerűbb magyar költő Oroszországban, mivel egy népszerű rockbanda számos versét megzenésítette."

2. Ady Endre Gyulán is csapta a szelet egy lánynak?

"Ady Endre szobrát 1973-ban leplezték le a Groza-parkban, a mai Szent Mihály parkban. A szobor alkotója Buza Barna volt. Ady Endre nagyváradi újságíróként találkozhatott 1900-ban a volt gyulai polgármester unokahúgával, Sal Margittal, valószínűleg Nagyváradon. Hogy volt-e köztük valami több is puszta barátságnál, és hogy Ady később meglátogatta-e Gyulán a lányt, arról nincsen adat, mindenesetre Sal Margitnak 1900 novemberében verse jelent meg abban a lapban, amit Ady egyik bizalmasa indított.

A november 18-i lapszámban pedig megjelent egy szerkesztői üzenet arról, hogy a verset a gyulai Sal Margit írta, de nem tudni, Ady Endre mikor megy Gyulára. És egy évvel később Ady a Nagyváradi Naplóban publikált gyulai színházi beszámolót."

3. Pécsen látható az egyik legérdekesebb Ady-szobor

"A Szent István tértől nem messze az Aradi vértanúk útja és a Klimó utca sarkán, a bástya mögött található egy hófehér, carrarai márványból készült szobor Ady Endréről. Melocco Miklós 1977-es alkotását az egykori várárok északi lejtőjén állították fel a költő századik születésnapjára emlékezve. Emlékeim szerint sehol máshol nem látható ilyen típusú ábrázolásban Ady (javítsanak ki, ha tévednék): betegen, takarójába bugyolálva, csukott szemmel fekszik, mintha már alig lenne benne élet. A szobrász az arcot egy hiteles, a költő halálának napján felvett gipsz halotti maszk alapján készítette, mintegy azt üzenve az utókornak: Ady géniusza halhatatlan" - írja a Mr. Foster blog.

4. Egy rossz krimó volt Ady egyik törzshelye

"A Három Holló bizony kockásterítős, szivarfüstös kocsma volt. Igaz, kiváló helyen, az Andrássy úton, épp az Opera mellett. A finomabb ízlésű közönségnek ott volt szemben a Drechsler, a kapu másik oldalán pedig az Opera kávéház" - írja a Szerelmem, Budapest.

Krúdy pedig így számolt be a helyről: "A púpos Löffelmann csárdás, az Andrássy út Quasimodója nem minden jóakarat nélkül figyeli a Holló hátulsó szobácskájában gyülekező társaságot, habár ez a sermérő név szerint és személyesen csak azokat az urakat és hölgyeket ismerte, akik a közeli Orfeum vagy a Folies Caprice lámpásai alatt találták meg élethivatásukat és masztix-, valamint rizsporszagot hoznak magukkal az ajtón át. Spitz-táncosnők tervezgetik itt egy sarokban legközelebbi moszkvai utazásukat, míg a másik asztalnál olyan művésznők nevelgetik a barna söritallal keblük terjedelmességét, akik elmúlt életükben talán már Irkutszkig is eljutottak, ilyenformán nem akarnak messzibbre utazni a Szerecsen utcánál. Más sarokban fetünedezik Patti, a pesti éjszaka bűvészmestere, akiről az a legenda járja, hogy már több mint százesztendős, ugyanezért parókáját is kénytelen gesztenyebarnára festetni. Amott öreg artisták sírják bele a habos kriglibe azokat a régi időket, amikor még biztosan tudták a trapézugrást és a késnyelést.”

Ady fixa ideája az volt, hogy a New York Kávéházban az írók a rosszakarói, ezért átpártolt a Royalba

Nagybetegen több hónapig lakott itt egy utcáról nyíló szobában, amit Krúdy Gyula szerzett számára. Ady egyébként a szabadidejét is szívesen töltötte a Royal kávéházában, mivel úgy vélte, hogy a New Yorkban székelő irodalmárok rosszat szeretnének neki. Még kémeket is alkalmazott, akik hozták vitték a különböző híreket az ellenségesnek vélt New York kávéházi társaságról.

6. Van, aki annyira szereti, hogy magára tetováltatja

7. A legenda szerint Ady valósággal szerelmes volt az Operaház egyik szobrába

Két titokzatos, méltóságteljes szfinx immár 120 éve őrzi a budapesti Operaházat. Az oroszlántestű női alakokat az akkor huszonhat éves Stróbl Alajos faragta ki carrarai márványból. Bár első pillantásra egyformának tűnnek, a szobrok karakterükben mégis különböznek egymástól. A Hajós utcai oldalon lévő maszkot tart a mancsaiban és mosolyog, míg a Dalszínház utcai egy babérkoszorút szorongat bánatos arccal.

Ady Endre is az egyike volt azoknak az éjszakai lumpolóknak, akik megpróbáltak felülni a hűvös egyiptomi asszony hátára. Ráadásul az anekdota szerint Ady egyenesen szerelmes volt az egyik szfinxbe. Véleménye szerint ugyanis, a Dalszínház utca sarkán lévő szomorú arcú szobor Lédához hasonlított.

A teljes történetet egy korábbi cikkünkben olvashatjátok el.

8. Ady úgy érezte, szülőföldjén megállt az idő

Ady így írt szülőfalujáról A csárda elégiája című novellájában: „…az emberek ma is úgy élnek, mint hatszáz esztendő előtt. Hiába jött a jobbágyfelszabadítás, a vonat, a szóröpítődrót, Amerika, […] ezek a falvak nem is csodálkoznának ha hatszáz év előtt élnének újra.”

Érdmindszentről és a szülőházról itt írtunk néhány évvel ezelőtt.

9. Ady átvert menyasszonya, Dénes Zsófia lett leghűségesebb krónikása

Dénes Zsófia (1885-1987) az első magyar újságírónők egyike volt, majd József Attila-díjas íróvá avanzsálódott. A Budapesti Tudományegyetemen folytatott irodalmi és művészettörténeti tanulmányai után a Pesti Naplónak és a Világnak írt, és – Szabó Ervinen keresztül – részt vett a forradalmi propagandamunkában. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol a Bécsi Magyar Újság című baloldali napilapnak dolgozott.

Történetük 1913-ban kezdődött, amikor a bohém Ady Endre megismerkedett Dénes Zsófiával, akit Zsukának becézett, és – szokásához híven – rögtön belehabarodott a bájos és okos nőbe. Csupán néhány hét ismeretség után megkérte a kezét és párizsi nászutat ígért neki, a lány anyja azonban hevesen ellenezte a kapcsolatukat, mert nem akarta újra beteg ember, ráadásul hírhedt költő mellé adni lányát. Jók voltak a megérzései, ugyanis hamar kiderült, hogy Ady csak hitegeti Zsófiát, és sosem fogja elvenni feleségül.

A teljes történetet itt olvashatjátok.

10. Gyönyörű, szecessziós épületben érte a halál a költőt

Nem volt különösebben feltűnő ez az épület, pláne a Benczúr utcában, ahol egymást érik a kacifántosan pazar villák, virágokkal tarkított nagy kertekkel. 1919-ben ebben az épületben halt meg Ady Endre, a Nyugat egyik halhatatlan szerzője, itt műtötték Babits Mihályt, és itt hitte magát gyógyultnak a morfinfüggő Csáth Géza. Ez a gyönyörű szecessziós épület ma szinte zarándokhely az Ady-rajongók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: