PÉCS
A Rovatból

Szemetes, lepusztult foghíjtelket varázsoltak át zöld oázissá Pécs belvárosában

Hajba Gergő és lelkes önkéntesekből álló csapata mert nagyot álmodni: létrehozták a város első közösségi kertjét, amivel alig egy év után már díjat is nyertek.


A közösségi kertek a XXI. századi városi életforma talán legjobb lehetőségét nyújtják arra, hogy az emberek kiszakadjanak a betonrengetegből, és zöld környezetben lazíthassanak, miközben saját kezűleg ültetett haszonnövényeiket gondozzák.

A mozgalom szerencsére néhány éve elkezdett országossá válni, a legtöbb kert azonban még mindig Budapesten található.

A Zöld Folt Közösségi Kert koordinátora, Hajba Gergő szerint Pécsnek is jó ideje vágya volt egy ehhez hasonló hely, csak a megfelelő ember hiányzott, aki kezébe veszi a megvalósítást.

A terv már korábban megszületett a fejében, de a konkrét lépések megtételéhez az kellett, hogy három éve megismerkedjen a szociológia tanszékre járó Fatér Mátéval, akinek szintén szívügye a város zöldítése.

„Összeraktuk a tudásunkat, az elhivatottságunkat, és a szabadidőnkben rendszeresen összeültünk ötletelni” – meséli.

A legfontosabb megválaszolandó kérdés maga a helyszín volt: ezen rengeteget gondolkodtak, végül egy Facebookra kiírt posztnak köszönhetően megtudták, hogy a Király utcában – tehát gyakorlatilag a belváros közepén – több telek is kihasználatlanul áll.

Elmentek terepszemlét tartani, melynek során kiderült, hogy ezek között van egy olyan placc is, amit gyakorlatilag az ő tervükre találtak ki.

Egy osztatlan közös tulajdonú ingatlan 400 négyzetméteres telkéről volt szó, ami nagyjából 30-40 éve heverhetett parlagon, ennek megfelelő állapotban: tele volt szeméttel, nyesedékkel, építési törmelékkel. Az adottságai azonban így is tökéletesek voltak.

Így kezdődött

A felső teraszos rész a valamikori Sóház vagy Sóhivatal kertje volt, amikor még a vele szemben lévő Janus Pannonius Gimnázium nem működött – meséli Gergő –, jelenleg pedig az önkormányzat, az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda, valamint a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. hármasa birtokolja.

Mivel nemigen volt még precedens hasonlóra a városban, erősen győzködniük kellett a döntéshozókat, hogy belássák, tényleg van értelme támogatniuk az ötletet.

Az adminisztratív elintéznivalók is rendesen megizzasztották őket, de végül minden akadály elhárult.

Óriási lelkesedéssel láttak munkához, hiszen tennivaló volt bőven: a majdani kert még sokkal inkább hulladéklerakóra emlékeztetett.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PÉCS
Képgaléria: ködbe burkolt mesebeli táj – Ilyen a Mecsek őszi arca
Mint egy nagy paplan, úgy terül el a köd a tájon. Reggel is csak lassan kel fel, hogy aztán sötétedéskor megint elterüljön a völgyben.


Az őszi pára reggel lusta, nem akar sehogy sem felkelni. Csak nyújtózik, kicsit elterjed a völgybe, ráfekszik a tóra, bekúszik a fák közé. Még a Nap sugarai is csak lassan csalogatják ki, eresztik útjára – hogy aztán este megint lepihenjen, bevonva a vidéket, mint egy nagy paplan.

Még több fotót ITT találsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PÉCS
Képgaléria: Ilyen mesebeli lett a táj a Mecsekben, ahová a karácsony meghozta a havat
A magasabb hegyekben végre téliesre váltott az időjárás, és fehér lepel borította be az erdőt. Tartsatok velünk egy képes kirándulásra!


Van, ahol a karácsony meghozta a várva várt havat is. A Mecsekben a táj fehérbe borult - bár ehhez a magasabb helyekre kell elmenni. Fotósunk elhozta nekünk a téli hangulatot - tartsatok velünk egy képes kirándulásra:

Képgaléria: Ilyen csodás a havas táj (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PÉCS
Valentin-napi havazás: fotókon a Mecsek, fehér lepel borította be a vidéket
Mintha nem a tavasz közeledtét várnánk már, inkább karácsonyi hangulatot áraszt a hegyvidék. A fákat, utakat ellepte a hótakaró. Hangulatos, de pár hete talán jobban örültünk volna neki.


Téliesen telik a Valentin-napi délután a Dunántúl déli felén, ahol egy hidegfronti csapadéktömb okoz többfelé havazást - írja az Időkép.

A havazáshoz élénk, olykor erős széllökések is társulnak, így helyenként hófúvás is előfordul. A kicsit magasabban fekvő területeken a hó meg is marad és vékony fehér leplet alkot, de a nagy hócsatákhoz, hóemberépítéshez még gyarapodnia kell.

A havazás következő órában is kitart, de egyre kisebb területre fog korlátozódni. A legnagyobb hóvastagás a Mecsekben várható, itt akár az 5 centinél is több hó hullhat le késő estig - ígérik.

Képgaléria: (A fotókért kattints a képekre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PÉCS
Mesés fotókon Pécs és környéke: ősszel is varázslatos a táj, párába burkolva, a lemenő nap fényében különös látványt nyújt
Tartsatok velünk egy misztikus sétára a városban és az erdőben. A vidék lenyűgöző ilyenkor is. Kedvcsinálónak mutatunk pár szuper képet.


Pécs és környéke minden évszakban tartogat meglepetést. Ősszel ezer színbe öltözik a természet. A fák, a fények meleg sárgák, barnák, vörösek lesznek, lenyűgöző látványt nyújtanak. Ha egy romantikus, misztikus kirándulásra indulnál, akkor fedezd fel ezt a vidéket.

Kedvcsinálónak íme pár csodás fotó.

Képgaléria: Pécs és környéke őszi hangulatban (Képekért kattint a fotóra)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk