KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Visszatér a szolgálatba a körúti robbantásban megsérült két hős rendőr

A Zsaru Magazinnak nyilatkoztak a történtekről, az érzéseikről, a gyógyulás alatti időszakról.


Nyolc hónappal a Teréz körúti robbantás után újra egészségesen szolgálatra jelentkezett az a két rendőr, akik életveszélyes sérüléseket szenvedtek a merényletben.

A rendőrök június 1-től folytatják újra munkájukat - számolt be a hírről a police.hu.

Andirkó Szabina és Vantara László törzsőrmesterek a Zsaru Magazinnak nyilatkoztak emlékeikről, érzéseikről. Elmondták, hogy dolgozni akarnak, és egy percig sem tántorította el őket a 2016. szeptember 24-én, 22 óra 36 perc, 18 másodperckor történt robbantás.

Az még mindig nem tisztázott, hogy miért robbantotta fel saját készítésű szögbombáját a keszthelyi P. László (23) a Budapest VII., Teréz körút 4. alatti kapualjban. Pont akkor, amikor két szolgálatban levő rendőr haladt el a járdaszakaszon. A férfit 2016. október 19-én Keszthelyen fogta el a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, azóta is előzetes letartóztatásban van.

A Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást. Nem a merénylőn múlott, hogy a két zsaru életben maradt, és nem volt több áldozat.

Andirkó Szabina és Vantara László a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztálya központi gépkocsizó és járőrszolgálati osztályának járőrvezetői. A két fiatal rendőr, parancsnokuk, Ku­tsera-Juhász Bettina őrnagy, osztályvezető társaságában vállalták, hogy először és utoljára beszélnek magukról, a robbantásról, érzéseikről, hivatásukról.

"
Érettségi előtt még kacérkodtam a modellkedéssel, aztán rájöttem, a szépség nem minden, a szépségipar nem vonzott

– kezdte Szabina.

- Testvérem határőr volt a békési végeken, volt rálátásom a hivatásra, megtetszett. Már nem is tudnám magam másként, csak rendőrként elképzelni. Szegeden végeztem el a rendészeti szakközépiskolát, 2011. december 1-én tettem esküt.

"
A hivatásban a segítségnyújtás, az emberekkel törődés vonzott, s vonz ma is. Beleszerettem Budapestbe, a fővárosi zsarulétbe is.

Persze óbudai járőrként, majd a jelenlegi beosztásomban megtapasztalhattam a rendőri munka kevésbé szép oldalát is. Soha nem felejtem el az első holttestet, két nappal nagymamám halálhíre után láttam, megrázott.

- Érdekes dolog, mindketten békéscsabaiak vagyunk, a családjaink ismerik is egymást, mi viszont csak itt, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon találkoztunk először – vette át a szót László.

- Már középiskolás koromban megfordult a fejemben, hogy rendőr leszek, aztán más is érdekelt, később újra előjött ez a gondolat. Miskolcon tanultam meg az alapokat. Önfejű embernek tartom magam, volt jogszabály, amivel nem értettem egyet, ám

"
azt vallom, ha én betartom, akkor tartsa be más is, és rendőrként tartassam be. Az embert látom, azt keresem a jogsértőben is.rendor1

Megtalálták a hivatásban azt, amit vártak? Mi volt az eddigi legemlékezetesebb intézkedésük?

- Egyértelműen! – vágta rá azonnal Szabina. - Rengeteg pozitív élményt adott a hivatás. Amit nem felejtek el, az egy családi veszekedés volt még Óbudán. A bejelentés szerint egy fiú nem kapott pénzt az apjától, összevesztek, a férfi egy bárddal fenyegetőzött. Az információk szerint a férfi elment hazulról, ám a lakás átvizsgálása közben mégis ráakadtam. Erősebb volt, mint én, agresszív is, reflexből cselekedtem. Az vezérelt, hogy ártalmatlanítanom kell, ne tehessen kárt másokban. Szétfeszítettem a felkarját, és segítségért kiabáltam a járőrtársamnak, sikerült megoldanunk a helyzetet.

- Jelenlegi szolgálati helyemen kezdtem, az egyik járőrszolgálatban a ferencvárosi Kén utcában végigvittük egy bűncselekmény felderítését – folytatta László.

- Egy kereszteződésnél egy elsőbbségadási kötelezettség miatt megálló autó vezetője kért segítséget. A hölgy autójának jobb első ajtaját két férfi feltépte, kirántották az ülésről a táskáját, és elszaladtak értékeivel egy lepusztult bérkaszárnya felé. Sokan voltak odabent, és cseppet sem barátságosak. A Készenléti Rendőrség mobil egysége érkezett erősítésként. Lezártuk a ház bejáratait, majd lakásról lakásra átvizsgáltuk az épületet. A személyleírás alapján találtunk egy fiatal férfit, aki be is ismerte a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, egyedül volt, de csak az elvitt érték felét találtuk nála. Félórás kérdezz-felelek játék után elmondta, ki volt vele, meg is mutatta, hol rejtőzködik. A lopott holmi másik fele a bűntárs alsónadrágjából került elő. Ezért az intézkedésért meg is jutalmaztak.

A Teréz körúti robbantás előtt volt már közös szolgálatbeosztásuk?

– Már az első szolgálatban is Laci és egy másik kolléga mellé osztottak be, hiszen én csak 2016 júniusában kerültem jelenlegi szolgálati helyemre. Bele kellett szoknom az itteni feladatokba, rendezvénybiztosításokba és a belvárosi járőrözésbe – magyarázta Szabina. – Jól tudtunk együtt dolgozni, de ezt az osztályon minden kollégáról elmondhatom. Tavaly szeptember 24-én is együtt osztottak be minket. Este 8-tól a vezénylés szerint másnap hajnali 4 óráig a Blaha Lujza tér és a Nyugati pályaudvar között láttunk el gyalogos járőrszolgálatot a körúton. Nyárias meleg volt, sokan jártak az utcán, ám jogsértést nem tapasztaltunk. Este 10-ig mindössze három polgár adatait kértük le, és egy taxist kellett figyelmeztetnünk, hogy tiltott helyen várja az utasát.

El is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami életük, rendőri pályafutásuk, sőt, mondhatni, az egész magyar rendőrség egyik legmegrázóbb pillanata volt, hiszen rendőr ellen robbantásos merényletet még nem követtek el Magyarországon.

– Nem volt előzménye, nem tapasztaltam semmi rendkívülit, nem láttam a támadót – sóhajtott László. – Aznap este meccs is volt a városban, több szurkolót láttam hazafelé menni. Amikor nem sokkal fél 11 után valami pukkanást hallottam – így emlékszem, pukkanásra, nem robbanásra –, és szúró fájdalmat éreztem a nyakamban, azt hittem, egy szurkoló szórakozik, petárdát dobott rám. Határozottan emlékszem, hogy ekkor még álltam, bár minden mikroszekundumok alatt zajlott le.

"
A videofelvétel szerint egy jó métert elrepített a robbanás ereje. A következő emlék az, hogy a láthatósági mellényem hátsó része előretekeredett a fejemre, fekszem a földön, minden csupa por, üvegtörmelék, nem hallok, nem látok.

Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, elvesztettem az idő- és térérzékemet. A tudat alól fokozatosan jöttek elő a mozaikok. Lehúztam a fejemről a mellényt. Láttam magamon az egyenruhát. Akkor tehát dolgozom. Ha szolgálatban vagyok, akkor hol van a társam?

"
HOL A TÁRSAM? – nyilallt belém a kérdés. Amikor oldalra fordultam, és megláttam Szabina mozdulatlan, vérző testét, megszűnt minden fájdalmam, tombolt bennem az adrenalin.

Azonnal tudtam, nagy a baj, cselekednem kell, gyorsan. Fej- és nyaksérülése volt, dőlt belőle a vér. Azonnal előjött, amit kiképzésen tanultunk: le kell szorítani a sebet. Nem tudom, melyikünk sapkája akadt a kezembe, azt tapasztottam a nyakára, hogy tompítsam a vérzést. Szabinával nem tudtam kommunikálni, eszméletét vesztette. Éreztem, hogy van pulzusa, s mikor beszéltem hozzá, megszorította a kezem. Valami ruhadarabot tettem az arca alá, hogy ne az üvegtörmeléken, a porban feküdjön. Próbáltak járókelők segíteni, de féltem, hogy még nagyobb bajt okoznak. Kiabáltam, hogy ne mozdítsák meg, mert lehet, hogy rosszat tesznek neki. Hogy tájékozódni tudjak, az utcatáblákat lestem. Nem hallottam semmit, beszakadt a dobhártyám. Belekiabáltam a rádióba, fogalmam sem volt, mit válaszol a központ. A rádióm kijelzőjének fényeit figyeltem, ha kialudt, akkor beszélhettem. Tudtam, a vészhelyzetről leadott adásomat vették.

"
Szabinával foglalkoztam, na, meg azzal, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben nehogy elvegye valaki a fegyvereinket.

Erre is számítani kellett, hiszen támadás ért minket. Amikor odajött hozzánk két civil ruhás kerületi nyomozó, először őket is elhessegettem a karommal, míg meg nem láttam, hogy ugyanolyan rádiójuk van, mint nekem. Ekkor nyugodtam meg, jön a segítség, túl kell élnünk.

Mikor tudta meg, hogy nem gázrobbanás, hanem merénylet történt?

– Felültem, ekkor láttam meg, hogy egy közeli üzlet rácsa az utcához képest befelé hajlott el a robbanástól. Azonnal felfogtam, ez nem lehetett az épületben történt gázrobbanás, akkor kifelé tolta volna a rácsot a lökéshullám. Tudtam, hogy valami az utcán robbant, arra akkor még nem gondoltam, hogy valaki pont minket akart felrobbantani, megölni.

Hogyan élték meg a kórházi napokat?

– Lacinak a jobb dobhártyája tönkrement, pótolták, a vizsgálat szerint nem rosszabb a hallása, mint egy húsz éve Budapest forgatagában élő átlagpolgáré – válaszolt Szabina. – Nekem nehéz volt a rehabilitáció, olyan osztályon gyógyultam, ahol alig voltunk páran, akiket nem kellett etetni.

"
Láttam a sok baleseti sérültet, s rendőrként egyből azon gondolkoztam, a gyorshajtóknak, szabálytalankodóknak tudniuk kellene erről, hogyan tesznek tönkre életeket, sorsokat egy felelőtlen vagy figyelmetlen döntéssel.

Mára a rövid hajammal is megbékéltem. Hosszú volt a gyógyulásunk, de köszönjük az orvosoknak, rendesen „összeraktak” minket. A teljes rendőrség, a vezetőink is mellettünk voltak, jótékonysági koncertet szerveztek nekünk. Az anyagi segítség mellett csodás volt ez az összetartás, az emberség, a hozzáállás. Ezért érdemes rendőrként szolgálni ebben az országban, ebben a csapatban.

Mire gondoltak, amikor megtudták a merénylet részleteit, amikor elfogták a gyanúsítottat?

– Nem tudtuk igazából hová tenni, miért minket akart megölni – gondolkozott el László. – Érthetetlen volt az egész, dühöt éreztünk. Nem is csak azért, mert megtámadott, hanem mert sunyi módon, elbújva, orvul tört az életünkre. Arra gondoltam, minél előbb fogják el, mert ismételni fog, más kollégák is veszélyben lehetnek. Mind a ketten megnyugodtunk az elfogásakor. A bíróságon szeretnénk a szemébe nézni. Jó lenne megkérdezni tőle a miértet. Gyanítom, erre soha nem kapunk hitelt érdemlő, valós, elfogadható vagy kielégítő választ.

"
Indok nélkül, lesből, aljasul támadott ránk. Egy dolog érdekel, mikor lesz vége. Ítéljék el jogerősen, záruljon le az életünk ezen fejezete, mintha becsuknánk egy súlyos könyvet!

Nem tántorította el önöket a hivatásuktól?

– Arra esküdtünk, hogy akár életünk kockáztatásával is megvédjük a polgárok, a köz biztonságát – mondta meggyőződéssel Szabina. – Így volt… Az, hogy túléltük, és itt vagyunk, csak új erőt adott. Új erőt, hogy felvegyük a szolgálatot, június elején újra egyenruhát húzzunk. A régit lefoglalták bűnjelként, az eljárás végén a robbanástól megrongálódott állományjelzőket, rendfokozati jelzéseket majd eltesszük emlékbe.

"
Nagyon várjuk, hogy újra dolgozhassunk! Mindkettőnknek vannak terveink, egyértelmű, hogy a rendőrségen belül.

Ha visszarepülhetnének az időben, tudva azt, hogy mi történt, és újra hivatást választanának, ismét az egyenruha mellett döntenének?

– Ha tudtuk volna, hogy ilyen dolog ér bennünket, akkor is vállaltuk volna a szolgálatot, az aznapit is. Szerencsénk volt, rosszabbul is elsülhetett volna. Ebbe bele sem merünk gondolni.

"
Hogy mit tanultunk belőle? Azt, hogy érdemes élni, érdemes rendőrként élni. Jó élni, minden pillanat értékes!

Végh Attila írása, André Ildikó fotója

Kutsera
Kutsera-Juhász Bettina őrnagy a robbantás időpontjában éppen egy közeli, városligeti rendezvény biztosításának parancsnoka volt.

"Vezetőként, kollégaként, emberként látni a helyszínt, a két vérző rendőrt, érezni a kétségbeesést, a tragédia közelségét, ez így együtt döbbenetes volt. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy életben maradjanak. A személyes érintettség miatt nagyon nehéz volt. Amikor a mentők elvitték őket, azonnal gondoskodtunk őrzésükről, hiszen már nyilvánvaló volt, valaki meg akarta ölni őket, veszélyben vannak. Ennél sokkal nehezebb volt értesíteni a családjukat, hogy ne a híradásokból kelljen megtudniuk, mi történt szeretteikkel...

... Végig mellettük voltam, az vezérelt mindenkit, hogy minden egyes nap a kórházban közelebb repít ahhoz, hogy gyógyultan újból felvegyék az egyenruhát. A szolgálati gyermekeimmé váltak."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.


Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.

Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.

„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”

Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.

„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.

A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.

A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.

A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Görög Zita 24 óra alatt alapjaiban változtatta meg a karateedző által kalandparkban felrúgott kisfiú családjának életét
A modell Instagram-videóban kérte a közösség támogatását az első 2–3 hónapra. A család addig kapna segítséget, amíg az anya első fizetése megérkezik.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 26.



Görög Zita friss Instagram-videójában beszélt arról, hogy most sokan a Szőlő utcai javítóintézet ügyére figyelnek, de szeretné, ha közben Juditról és fiáról, Roliról sem feledkeznénk meg, írja a 24.hu.

Elmondta, hogy az édesanya környezetváltozást szeretne, mert így lát esélyt a gyógyulásra és a nyugodtabb mindennapokra a kisfiával.

„Például Juditról és Roliról. Roli az a kisfiú, akit felrúgott tavaly a kalandparkban a karateedző. Az édesanya most úgy döntött, hogy környezetváltozásra van szükségük. Akkor tudja a gyermekét leginkább védeni, és akkor tudnak leginkább gyógyulni ebből a traumából, hogyha máshol kezdenek új életet. Valami csoda folytán 24 óra alatt sikerült nekik új iskolát, Juditnak új munkahelyet és a nap végére még albérletet is találnom. Elképesztően hálás vagyok azért, hogy ilyen barátságos fogadtatásban lesz részük ott, ahová költöznek”

Görög Zita vállalja a költöztetést és az új lakhely berendezését, de az első 2–3 hónapra további segítséget kér a családnak.

„Amíg Judit az új munkahelyén nem kapja meg az első fizetését, amíg két helyre, hiszen otthon is kell majd fizetnie neki a rezsit, addig szüksége lenne egy kis támogatásra. Én azt gondolom, hogyha megtehetjük, hogy egy kávé vagy csokoládé árával támogatjuk, akkor tegyük meg. Ha valaki többel, akkor én azért nagyon hálás vagyok, és Judit is.”

Azt is jelezte, mire fordítanák a felajánlásokat: „Nyilván itt élelem lesz a legfontosabb, albérleti díj, a buszbérlet, a Rolinak, a Juditnak a tömegközlekedése, és abszolút azok az alapvető dolgok, ami minden család számára végszükséglet”

Hozzátette, hogy Judit nehezen kér segítséget, és a videó közzétételébe is csak hosszas gondolkodás után egyezett bele, de végül hozzájárult a poszt alatti bankszámlaszám megjelenítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: