Videó: Félmeztelen aktivista akarta ellopni a vatikáni Jézuskát
Egy feminista aktivista két órával Ferenc pápa ötvenezer ember előtt elmondott karácsonyi üzenete előtt
megpróbálta elrabolni a kis Jézust a betlehemi jászolból, miközben az volt ráírva és azt is kiabálta, hogy "Isten nő".
A Femen csoport aktivistájának, Alisa Vinogradovának a Szent Péter téri akciója nem jár teljes sikerrel, mert bár átugrotta a biztonsági korlátot és meg is ragadta a kis szobrot, a csendőrök elfogták.
2014-ben az ukrajnai alapítású Femen már próbálkozott ilyen akcióval, akkor sikerült kivenniük a szobrot a betlehemből.
Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról arról beszélt, hogy a világban háború szelei fújnak, miközben az emberiség fejlődése társadalmi és környezeti pusztuláshoz vezetett.
VIDEÓ - az eset 0:10-től látható:
Forrás: Index