KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Vérrel nem terjed a koronavírus, a véradók is biztonságban vannak

A Covid-19 pánikon túl a szokásos nyári lazulás miatt is megcsappanhatnak a készletek, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat újabb nagy neveket állított csatasorba a véradás melletti kampányában.

Link másolása

A koronavírus a biztonságos vérellátásra is veszélyt jelent, csak nem azért, amiért gondolnánk. A kór nem leselkedik sem a véradókra, sem a vérátömlesztésre szorulókra, viszont, ha a túlzott aggodalom miatt nincs elég véradó, akkor vér sem, vagyis bajba kerülhetnek olyan betegek, akik például egy balesetben sok vért vesztettek, vagy akiknek a műtétjéhez nagy mennyiségű vérre van szükség.

A Covid-19 pánikon túl a szokásos nyári lazulás miatt is megcsappanhatnak a készletek, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat újabb nagy neveket állított csatasorba a véradás melletti kampányában.

Bár világszerte többen is kísérleteznek művérrel, a tudomány mai állása szerint ez a meleg, sötétpiros, ragacsos anyag, amiből egy felnőtt testében nagyjából 5 liternyi csordogál, semmi mással nem helyettesíthető, csak véradással pótolható. Általában 40 százaléknyi vagy a fölötti vérveszteség számít életveszélyesnek, bár már annál kevesebb is vérnyomásesést, zavartságot, ájulást okozhat.

Vérátömlesztésre vagy más néven transzfúzióra a leggyakrabban hirtelen fellépő nagy mértékű vérzéseknél, illetve ugyancsak nagy vérveszteséggel járó – szívsebészeti, nőgyógyászati, szülészeti, ortopédiai stb. – műtéteknél van szükség, de alkalmazzák különböző vérképzőszervi betegségeknél is.

Magyarországon a biztonságos vérellátáshoz naponta 1600-1800 embernek kell vért adnia, a kórházak évente annyi vért használnak fel, amennyi a kórházaknak évente nagyságrendileg 390 000 véradással biztosítható. Mivel minden évben mintegy 260 ezren választják a segítségnyújtásnak ezt a változatát, a tőlük levett 400 ezer egység vér fedezi a szükségletet.

A baj nem is ez, hanem az, hogy jellemzően az ünnepek alatt és a szabadságok idején alábbhagy a lelkesedés, pedig vérre ilyenkor is szükség van, jóllehet a tervezhető, halasztható műtéteket a kórházak sem nyárra ütemezik. A véradásnak a koronavírus-járvány is betett, a vészhelyzet idején nem tudták megtartani a céges és egyéb kitelepülős eseményeket, de a véradók közül is sokan inkább otthon maradtak.

Annak ellenére, hogy az Országos Vérellátó Szolgálatnál (OVSZ) nem győzték hangsúlyozni: nincsenek veszélyben a véradásra jelentkezők, a vérvételeket a lehető legnagyobb körültekintéssel végzik. Közben a közösségi oldalakon elterjedt, hogy a véradóknál koronavírus-tesztet végeznek, ami fals információ volt, az OVSZ gyorsan közölte is: a hír nem igaz, aki csak teszteltetni akar, ne jelentkezzen véradásra.

Főleg, hogy a potenciális fertőzötteket igyekeztek kizárni a véradók közül, még ma sem jelentkezhet erre, aki az elmúlt 14 napban érkezett haza valamelyik "SÁRGA" vagy "PIROS" zónába sorolt országból (függetlenül attól, hogy vizsgálati eredményei alapján elhagyhatta a karantént), ha "ZÖLD" minősítésű országban tartózkodott összefüggően legalább 24 órát, illetve ha bármilyen olyan tünete van, ami akár Covid-19-re is utalhat.

Koronavírusra egyébként azért nem szűrik a jelentkezőket, mert a betegség cseppfertőzéssel terjed, vérátömlesztéssel nem adható tovább.

A laboratóriumban a levett vér vércsoportját és az esetleges fertőző vírusok, baktériumok, az úgynevezett fertőző ágensek jelenlétét vizsgálják: Hepatitis-B, Hepatitis-C, HIV, szifilisz.

A járvány első hulláma idején, amikor az egészségügy is takaréklángon működött, és csak sürgős esetben operáltak, a vértartalékok megcsappanása nem okozott problémát. Májustól viszont az élet és fokozatosan az egészségügy is újraindult, ismét több vérre van szükség.

A nyári hónapokban ugyan a kórházak amúgy sem működnek teljes kapacitással, a nem életmentő műtéteket ilyenkor általában halasztják, viszont ezzel párhuzamosan a szabadságolások, az oktatási szünet miatt amúgy is minden évben kevesebb a véradó.

Minden egység levett vérből háromféle vérkészítményt állítanak elő: vörösvérsejt-koncentrátumot, trombocita-koncentrátumot és friss fagyasztott plazmát. Ezeket akár három különböző beteg is megkaphatja, ezért a szlogen: Adj vért és ments meg három életet!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: