KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Vakként járta meg az El Caminót a 23 éves Norbi

Kísérőjével 720 kilométert gyalogolt 26 nap alatt. Elmesélte, hogyan élte meg az utat és milyen élményeket szerzett.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. március 01.



Fóris Norbert születése óta vak, de ez a legkevésbé sem akadályozza abban, hogy teljes életet éljen.

Jelenleg a Testnevelési Egyetemen tanul, több sportágat is űz (dzsúdó, futás, túrázás), és már szerepelt a Rádiókabaréban is.

Az El Camino zarándokút teljesítése viszont nem a saját ötlete volt. Későbbi kísérője, Géza kereste meg a Suhanj Alapítványt nagyjából másfél éve, azzal a kéréssel, hogy szeretne egy látássérülttel végigmenni az úton. Méghozzá azért, mert nagyon zárkózott személyiség volt, és szeretett volna nyitottabbá válni. Erre pedig ideális módszer, ha valakit majdnem egy hónapon át segítenie kell, állandóan kommunikálva vele.

Az alapítvány Norbit ajánlotta, mivel az ő közreműködésükkel szokott versenyeken indulni, így tisztában voltak sportos érdeklődésével. A fiú addig csak hallomásból ismerte az utat, néhány cikket olvasott róla az interneten, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget neki. A felkérés után viszont szinte azonnal igent mondott.

Az indulást hosszas szervezés és felkészülés előzte meg. Miután megismerkedtek Gézával, és kiderült számukra, hogy megvan köztük az összhang, többször is túráztak közösen a Budai-hegységben. Sokat beszélgettek és összecsiszolódtak, Norbi megmutatta, hogyan kell neki helyesen segíteni.

"
Vagy úgy mentünk, hogy megfogtam a könyökét és mentünk egymás mellett, vagy ha tisztább volt a terep, egy kötél két végét fogtuk

– meséli. Szűk helyeken pedig mindkettőjük kezében ott volt a túrabot, Géza a sajátját hátra nyújtotta, Norbi pedig abba kapaszkodva haladt mögötte. A lépcsőkről és a kikerülendő tereptárgyakról szintén előre szólt neki kísérője.

foris5

Norbi külön az útra vásárolt egy túrahátizsákot, cipőt és hálózsákot, illetve többfajta gyógyszert. Szeptember végén indultak el, mivel azt olvasták, hogy nyáron hatalmas a tömeg, így aligha tudtak volna a saját tempójukban haladni.

A Caminónak több szakasza van, ők a legtöbbek által teljesített „francia utat” választották, amely a spanyol-francia határhoz közeli Saint Jean Pied de Portból tart Santiago felé. Azonban csak a nagyjából 80 kilométerrel arrébb fekvő Pamplonában csatlakoztak rá, mivel oda egyszerűbb volt az eljutás számukra.

Az első néhány napon 20-21 kilométert haladtak, aztán ez egyre emelkedett: előbb 25-30-ra, majd a legvégén ennél is nagyobb távokra. A leghosszabb napjukon 35 kilométert tettek meg. Végig tartották az előzetesen kidolgozott ütemtervet, pedig Norbi nem volt biztos benne, hogy menni fog.

"
Úgy voltam vele, hogy nagyon jó lenne teljesíteni, megteszek mindent érte, de majd eldől, képes vagyok-e rá"

– emlékszik vissza. Félt attól, hogy izomláza és különféle fájdalmai lesznek, de ebből végül semmi nem valósult meg. Egyedül a rengeteg vízhólyag okozott számára kellemetlen perceket, de ez sem gátolta meg abban, hogy minden egyes nap a terv szerint tovább induljanak.

foris2

Szállást csak az első és az utolsó éjszakára foglaltak, a kettő között az út mentén található speciális zarándokszállásokat vették igénybe, ahová nem kell előre bejelentkezni. Elég változatosak voltak: akadt köztük kétágyas szoba, de olyan is előfordult, hogy 30-40 emberrel kellett egy légtérben aludniuk. Ilyenkor versenyt horkoltak a többiekkel.

Különösen nagy élmény volt számára, amikor a 16. nap környékén teljesen véletlenül magyar szállásadókhoz vetődtek. Mondani se kell, kölcsönösen megörültek egymásnak és hosszasan elbeszélgettek. Egyébként itt némi bonyodalom is akadt, a mosdó ugyanis külön helyiségben volt, Norbi pedig éjjel csak azért is egyedül ment ki, hiába mondta neki Géza, hogy ébressze fel nyugodtan.

"
Tulajdonképpen kimentem eltévedni. Először benyitottam egy idegen szobába, ahol horkolást hallottam – na mondom, ez nem lesz jó..."

Aztán, mint utólag kiderült, a női vécébe is benyitott, de valamiért onnan is meghátrált. Végül meghallotta, hogy egy spanyol srác kint dohányzik, tőle kért segítséget. De angolul nem értett az illető, ezért jobb híján egy „pssss” szerű hangutánzó szóval próbálkozott nála. És sikerrel járt, így találta meg végül kalandos úton a mosdót.

foris8

Reggelente általában 6-7 óra körül keltek fel, Norbi inkább korábban, mivel amúgy sem volt szüksége villanyra, így nyugodtan tudott készülődni, amíg a többiek még aludtak. Mire Géza felébredt, ő rendszerint már össze is pakolt.

Reggeli után folytatták az utat, 2-3 órát haladtak egyhuzamban, mielőtt pihenőt tartottak. Az út mentén sok bár található, legtöbbször ilyen helyekre ültek be. Vagy azt ették, ami náluk volt, vagy vettek valami elfogadható árú ennivalót.

Legkorábban délután 1-2 körül, legkésőbb pedig 6-kor érkeztek meg az aznapi szálláshelyre. Itt Norbi minden alkalommal mosott, vagy olvasgatott és zenét hallgatott a telefonján, Géza ezalatt többnyire városnézéssel töltötte az időt. 9-10 táján feküdtek le aludni, már ha éppen tudtak a többiektől.

Nagyon sok, különféle nemzetiségű emberrel találkoztak, köztük ázsiaiakkal is. Ez egyszer egy vicces szituációt is okozott, mivel Géza mindegyikről azt mondta Norbinak, hogy „japók”. Ő aztán a dzsúdóedzéseken szerzett szókincsét felhasználva rá is köszönt egyikükre japánul, mire kiderült, hogy az illető valójában koreai.

Megismerkedtek egy olyan zarándokkal is, aki Hollandiából indulva tette meg az utat, összesen 3500 kilométert gyalogolva.

"
Ez nagyon motivált, úgy voltam vele, hogy ha ő képes volt ennyire, ezt a 720 kilométert nekem is muszáj teljesítenem.foris7

Egy lány pedig kutyával ment végig a Caminón, többször is közös szálláshelyen aludtak, így Norbi enyhíthette kutyás elvonási tüneteit. Luna névre hallgató saját vakvezető kutyáját ugyanis inkább otthon hagyta, mivel nem volt benne biztos, hogy végig bírná az utat.

Ami a költségeket illeti: fejenként 600 eurót (kb. 190 ezer forintot) vittek magukkal az útra. Szállással, étkezéssel és a végén vásárolt szuvenírekkel együtt napi 15-20 euróból próbáltak kijönni. A legdrágább szállás 15 euróba került, a legolcsóbbért pedig csak tetszőleges adományt kellett fizetni, ami az esetükben 5 euró volt.

Indulás előtt több helyen olvastak róla, hogy Manjarín nevezetességei közé tartoznak azok az útjelző táblák, amelyeken a település különféle városoktól mért távolsága szerepel.

Budapest viszont addig kimaradt a szórásból, ezért ők vittek magukkal egy kis táblát, amire a távolság mellett kettejük nevét is felírták: Norbiét Braille, Gézáét pedig hagyományos írással.

foris3foris1

Október 22-én értek Santiago de Compostelába, természetesen nem maradhatott el a fényképezkedés sem a híres katedrális előtt. Norbit elmondása szerint igazi eufória fogta el itt, hogy tényleg teljesítette a nagy kalandot. Ismerőseitől utána százával kapta a gratulációkat, édesanyja pedig annyit mondott neki: „Fiam, nagy dolgot vittél véghez.”

Géza is elérte a célját: nagyon sokat adott neki az út és sokkal nyitottabb emberré vált tőle.

A 26 nap során nagyon sokszor mondta a vak srácnak, hogy nélküle nem is lenne értelme ennek az egésznek.

És hogy ő személy szerint nekivágna-e újra? Egy szóval, gondolkodás nélkül válaszol: „Természetesen!”

Ennél jobb bizonyíték nem is kell rá, hogy a legmerészebb álmokat is meg lehet valósítani az életben, csak kitartás és elszántság kell hozzá.

(A cikk a Nem Adom Fel Kávézóban tartott képes élménybeszámoló alapján készült.)

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.


Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.

Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.

„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”

Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.

„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.

A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.

A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.

A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk