A Rovatból

Több lett? Maradhat! – Elindult az országos felsőoktatási adománygyűjtés

Az akcióban hátrányos helyzetű családoknak tudsz segítséget nyújtani.


Idehaza 21 városban, 80 gyűjtőponton várják a tartós élelmiszereket a hallgatók március 1-29. között. Az adományokat a Karitatív Tanács segítségével hátrányos helyzetű családokhoz juttatják el.

A HÖOK Mentorprogram

azoknak az első éves hallgatónak a mindennapjait segíti, akik szociális körülményeik miatt hátránnyal érkeznek a felsőoktatásba.

Emellett a társadalmi felelősségvállalás fontosságára, a túlvásárlás problémájára is fel akarják hívni a figyelmet, egyúttal segíteni szeretnének a felhalmozott fogyasztási cikkek hasznosításában.

tobblett1

Fontosnak tartjuk, hogy a programunkban résztvevő mentorok és mentoráltak, valamint a felsőoktatásban tanuló hallgatók ne csak elméleti szinten szerezzenek szociális érzékenyítési tapasztalatokat, hanem az adománygyűjtésen keresztül a felelősségvállalás aktív részeseivé is váljanak.

- mondta Kiss Edina, a Mentorprogram vezetője.

2017-ben a közel 20 felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzata 5 tonnányi tartós élelmiszert gyűjtött a hátrányos helyzetű családoknak. Számos helyen saját intézményi eseményekkel, például jótékonysági süteményvásárral segítették a jótékonyság sikerességét.

Bővebb információk ITT.

Lista: itt találod a résztvevő intézményeket

TÉRKÉP/MAP: http://bit.ly/gyujtopontok2018

BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM/Budapest Business School:

- BGE GKZ HÖK - 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk utca 18/A.

- BGE KVIK HÖK - 1054 Budapest, Alkotmány utca 9-11

- Lengyel Gyula Kollégium - 1113 Budapest, Laufenauer utca 1-7

- PSZK HÖK - 1149 Budapest, Buzogány utca 8-10

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGI EGYETEM/Budapest University of Technology and Economics:

- BME Baross Gábor Kollégium - 1114 Budapest, Bartók Béla út 17

- Bercsényi Kollégium - 1117 Budapest, Bercsényi utca 28-30

- K épület - 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. - I. em. 61 BME EHK IRODA (10:00-14:00)

- Kármán Tódor Kollégium - 1111 Budapest, Irinyi József utca 1-17

- Martos Kollégium - 1111 Budapest, Stoczek utca 1-7

- Q épület - 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2. (6:00-20:00)

- R épület - 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 7-9. (6:00-22:00)

- Schönherz Zoltán Kollégium - 1111 Budapest, Irinyi József utca 42

- Vásárhelyi Pál Kollégium - 1111 Budapest, Kruspér utca 2

- BME Wigner Jenő Kollégium - 1117 Budapest, Dombóvári út 3

DEBRECENI EGYETEM/University of Debrecen:

- Borsos József Kollégium - 4028 Debrecen, Ótemető utca 2-4 - magasföldszint DE-MK HÖK IRODA(08:00-16:00)

- Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar - 4028 Debrecen, Kassai út 26 - C/214 ÁJK HÖK IRODA (H-SZ 10:00-12:00)

- DE-EK HÖK - 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 2-4 -

A épület 7. ajtó HÖK IRODA(H-CS 09:00-15:00)

- Hajdúböszörményi Kollégium - 4220 Hajdúböszörmény, Désány István utca 1-9. - RECEPCIÓ

- Veres Péter Kollégium - 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. - RECEPCIÓ

- DE IK HÖK - 4032 Debrecen , Egyetem tér 1. - KLK 2. 2A16 IK HÖK IRODA (H-CS10:00-12:00)

- Markusovszky Lajos Kollégium III., Debrecen - 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22. - RECEPCIÓ

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM/University of Dunaújváros:

- Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzat - 2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály utca 1/A

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM/Eszterházy Károly University of Applied Sciences:

- Almagyardombi Kollégium - 3300 Eger, Leányka út 6

- EKE EHÖK - 3300 Eger, Egészségház út 4. EHÖK IRODA

- Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus - 3200 Gyöngyös, Mátrai út 36. - A épület AULA

- Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campus - 5100 Jászberény, Rákóczi út - 53. PORTA

- Sárospatak - 3950 Sárospatak, Eötvös út 5-7. - HÖK IRODA

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM/Eötvös Loránd University:

- ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégium - 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23

- ELTE ÁJK HÖK - 1053 Budapest, Kecskeméti utca 10-12 HÖK iroda

- ELTE BGGyK HÖK - 1097 Budapest, Ecseri út 3. - HÖK IRODA

- ELTE BTK HÖK 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/H - HÖK IRODA

- ELTE Damjanich utcai Kollégium - 1071 Budapest, Damjanich u. 41-43

- Hotel Griff Junior - 1115 Budapest, Bartók Béla út 152-156

- ELTE IK HÖK 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C - HÖK IRODA, büfé felett 1.816

- ELTE KCSSK - 1118 Budapest, Dayka Gábor u. 4

- ELTE Kerekes Kollégium - 1135 Budapest, Kerekes u. 10-20

- ELTE Nagytétényi úti Kollégium - 1223 Budapest, Nagytétényi út 162-164

- ELTE Nándorfejérvári úti Kollégium - 1117 Budapest, Nándorfejérvári út 13. 13

- ELTE PPK HÖK - 1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27 - HÖK IRODA - Alagsor 006

- ELTE HÖK Savaria - 9700 Szombathely , Károlyi Gáspár tér 4 - HÖK IRODA A ép. 9-es terem

- ELTE TáTK Hallgatói Önkormányzat 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A - HÖK IRODA -1.68

- ELTE TÓK HÖK - 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 40 - HÖK IRODA

- ELTE TTK HÖK - 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A - HÖK IRODA- 0.75

- ELTE KSZK Vezér úti Tagkollégium - 1142 Budapest, Vezér utca 112.

HÖOK - HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATOK ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA/The National Union of Students in Hungary:

- 1134 Budapest, Dózsa György út 150. - 3. emelet

MISKOLCI EGYETEM/University of Miskolc:

- 3515 Miskolc, Miskolc-Egyetemváros - A/1 magasföldszint 7.

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM/National University of Public Service:

- Beszédes József Kollégium - 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky u. 16

- Diószeghy kollégium - 1089 Budapest, Diószeghy Sámuel utca - 38-42 - PORTA

- Ludovika - 1083 Budapest, Ludovika tér 2 - PORTA

- Oktatási épület - 1083 Budapest, Üllői út 82 - PORTA

- Orczy úti kollégium - 1089 Budapest, Orczy út 1 -PORTA

ÓBUDAI EGYETEM/Óbuda University:

- Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat - 1084 Budapest, Tavaszmező utca 17 - EHÖK IRODA alagsor

PANNON EGYETEM/University of Pannonia:

- Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzat - 8200 Veszprém, Egyetem utca 10. - PEHÖK 22-es iroda (H-Sz: 12:00-17:00)

- Hotel Magister - 8200 Veszprém, József Attila u. 34/2 - 4069-es szoba (V-Cs.:19:00-23:00)

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM/University of Pécs:

- PTE EHÖK - 7622 Pécs, Vasvári Pál utca 4 - EHÖK iroda (H-CS: 10:00-12:00; 13:00-15:00 P: 9:00-12:00; 13:00-14:00)

- PTE ÁOK HÖK - 7624 Pécs, Szigeti út 12

- pécsibölcsész 7624 Pécs, Ifjúság útja 6 - Szenes Klub (H-Cs 09:00-17:00 P 09:00-13:00)

- PTE ETK KKK - 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/b - PORTA (H-P 0-24)

- PTE ETK HÖK - 7621 Pécs, Szepesy I. u. 1-3 - HÖK IRODA (H-P 08:00-12:00; 13:00-16:00)

- PTE ETK SZKK - 9700 Szombathely, Jókai M. u. 14 -- PORTA (H-P 0-24)

- PTE ETK ZKK - 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 23- PORTA (H-P 0-24)

- PTE KTK HÖT - 7622 Pécs, Rákóczi út 80

- PTE MIK HÖK - 7624 Pécs, Boszorkány út 2B - 015 HÖK IRODA (H-CS 9-14, P 9-12)

- PTE TTK HÖK - 7624 Pécs, Ifjúság útja 6 - HÖK IRODA (H-Cs 09.00-12.00. 13.00-16.00, P: 09.00-13.00)

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM/Széchenyi István University:

- SZE Hallgatói Önkormányzat - 9026 Győr, Egyetem tér 1 - HISZK Kisház

- Mosonmagyaróvár - 9200 Mosonmagyaróvár, Vár utca 1 - HÖK iroda

SZENT ISTVÁN EGYETEM/Szent István University:

- Budai Campus 1118 Budapest, Villányi út 29-43 - K épület, Büfé

- B kollégium aula - 2100 Gödöllő, Páter Károly u 1

- Főépület - 2100 Gödöllő, Páter Károly u 1 - főbejárat

- GTK BKH - 1135 Budapest , Szent László utca 59-61. - PORTA

- GEK - 5540 Szarvas, Szabadság út 1-3 - AULA

- YMÉK - 1146 Budapest , Thököly út 74 - ROM LABOR (H-P 9-16)

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM/University of Szeged:

- SZTE BTK HÖK - 6722 Szeged, Egyetem u. 2 (H-Cs 10:00-16:00 P 10:00-14:00)

- SZTE GTK HÖK - 6722 Szeged, Feketesas utca 28 - HÖK iroda

- Károlyi Mihály Kollégium - Szeged, Kossuth Lajos sgrt. 74. - A PORTA

- SZTE Móra Ferenc Szakkollégium - 6726 Szeged, Közép fasor 31-33

- SZTE Öthalmi Diáklakások - 6728 Szeged, Budapesti út 7

- SZTE TTIK HÖK - 6722 Szeged, Boldogasszony sgt. 4 - HÖK iroda (H-CS: 10:00-16:00 P: 10:00-14:00)

ÚJVIDÉKI EGYETEM/University of Novi Sad:

- MTTK HÖK iroda - 6722 Szeged, Boldogasszony sgt. 4 (H-P: 08:00-14:00)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk