KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Sztárok kampányolnak egy tudatos társadalomért

Weisz Fanni is vendége lesz a jótékonysági Nagy Civil Futásnak a Skanzenben, ahol a sétálva, sőt nézelődve is teljesítheted a távot.


D. Tóth Kriszta bele sem szeretne gondolni abba, hogy mi lenne, ha nem lennének Magyarországon civil szervezetek. Hajós András még önkéntes munkát is vállal, hogy felhívja a figyelmet a civilek munkájának fontosságára. Till Attila úgy véli, nem szabad, hogy tízmilliárd forint bent maradjon az államkasszában, hanem ezeket a szervezeteket kell segíteni. A sztárok is kampányolnak amellett, hogy az emberek adójuk 1%-át ajánlják fel civil szervezeteknek.

Nagy Civil Futas KV

Április 26-án rendezik meg az emberi jogi civil szervezetek által életre hívott Nagy Civil Futás jótékonysági futóversenyt a szentendrei Skanzenben. Az ingyenes esemény arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az adó 1% felajánlásával bárki támogathatja a civil szervezetek munkáját és az általuk képviselt ügyeket.

Az eseményen Weisz Fanni sztárvendégként lesz jelen, a siket szépségkirálynő ugyanis saját tapasztalatból tudja, mennyire fontos a civil szervezetek munkája.

Bővebb infókért, regisztrációért: KATT ide és az esemény Facebook-oldalára.

futasterkep

sze201504 (141)

Az 5K futás útvonala a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén, mesés tájakon halad végig: szőlőskertek, pincék, malmok, kovácsműhelyek között, pajtákon keresztül. A futókat utcazenészek lelkesítik a pálya mentén. A futás minden korosztály számára teljesíthető, nincs szintidő. A szervezők szívesen látják azokat is, akik akár sétálva vagy pusztán jelenlétükkel szeretnék felhívni az adó 1 százalékára a figyelmet.

Az esemény közös bemelegítéssel indul, majd 11 órakor rajtol a futóverseny. Délután további izgalmas családi programokkal várnak benneteket, lesz Gerilla Jóga, 13 órakor fellép a Rutkai Bori Banda, valamint számos érdekességgel szolgálnak a Skanzen helyszínei is (játékudvar, perecsütő, gyöngyfűzés, gyertyamártás, ostorkészítés, boszorkánykonyha, falusi iskola stb.).

sze201504 (188)

sze201504 (192)

Egész napos programok a civil szervezetekkel:

Amnesty International Magyarország, Burattino Iskola Alapítvány, Habitat for Humanity Hungary, Háttér Társaság a Melegekért, CFCF Alapítvány, NANE Egyesület, Menhely Alapitvany, TASZ, Transparency International Magyarország, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, szemléletformáló programok a Suhanj! Alapítvánnyal.

A Nagy Civil Futás a “Tudtad-e?” civil kommunikációs kampány záróeseménye, mely a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósul meg.

sze201504 (161)

A Nagy Civil Futás a szervezők szándéka szerint hagyományteremtő rendezvény lesz. Évről évre fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy a legkisebb, pár száz vagy pár ezer forintos felajánlások is számítanak, az adó 1 százalékáról rendelkezni egyszerű, és nem kerül semmibe. Ennek ellenére sokan elmulasztják, a civil szervezetek pedig minden évben milliárdoktól esnek el emiatt.

sze201504 (169)

Támogatók így nyilatkoznak a civilekről

(A megkérdezettek nem lesznek ott rendezvényen)

D. Tóth Kriszta bele sem szeretne gondolni abba, hogy mi lenne, ha nem lennének Magyarországon civil szervezetek.

- UNICEF nagykövetként van némi rálátásom a világ azon pontjaira, ahol igazi humanitárius katasztrófát okoz, ha nincs civil háló, ha az emberek magukra vannak hagyva akár a mindennapokban, akár egy-egy katasztrófahelyzetben. Vannak bizonyos ügyek, amelyeket csak a civil szervezetek képviselnek, vagy képviselnek hatékonyan, adott esetben akár olyan feladatokat ellátva, amelyeket az államnak kellene elvégeznie. Ezért tartom veszélyes iránynak, hogy ha politikai szempontoknak rendelik alá, és hiteltelenítik a "civil" kifejezést.

- Minden rendezvényre szükség van, amely azért jön létre, hogy az emberek tudatosabban töltsék ki az adóbevallásukat, és éljenek az 1%-os felajánlással. Ki tudja, kinek milyen típusú kampány éri el az ingerküszöbét? Ez az a helyzet, amikor tényleg minden forint számít. A D. Tóth Kriszta szerint az egy százalékról rendelkezni egy tudatos állampolgár egyik legalapvetőbb felelőssége - ráadásul nagyon egyszerű az egész, és nem kerül semmibe. Úgy gondolja, hogy a civil szervezeteknek csak akkor van esélyük a valódi függetlenségre, ha azok, akikért dolgoznak, kiveszik a részüket a támogatásukból.

Hajós András a civil szervezetekről: „Nagy elkötelezettséggel egy normális társadalomért” –

Az ismert televíziós régóta segíti a civil szervezeteket önkéntes munkával, konferálással, fellépésekkel. Legtöbbször az arcát adja egy-egy kampányhoz, de gyűjtött már ruhákat, cipőket is.

Szerinted mi a szerepük Magyarországon a civil szervezeteknek? Miért jó, hogy vannak, miben tudnak segíteni az embereknek?

Már a civil szervezet megnevezés is jelzi, hogy ezek az egyesületek a civilekért állnak ki, őket segítik, támogatják. Szükség is van rájuk, hiszen az alkotmányban rögzített jogok és az azokhoz kapcsolódó törvényi keretek között nem mindenki képes eligazodni. Sok társadalmi csoport – helyzeténél fogva – nem vagy csak korlátozottan képes érdekei érvényesítésére. Számos esetben a jogi szabályozás sem egyértelmű, vagy nem segíti megfelelően azokat, akik támogatásra szorulnának.

Te is kapcsolatba kerülsz civil szervezetekkel? Milyen módon segíted munkájukat? Fel szoktad ajánlani az adód 1%-át?

Persze, én is mindig rendelkezem az adóm 1%-áról, emellett 1%-os kampányokban és más civil kezdeményezésekben is részt veszek. Leginkább az arcomat adom a rendezvényekhez, akár videóüzenet formájában, akár személyes részvétellel. Elmegyek az eseményekre, beszélgetek az emberekkel. Legutóbb egy roma fiataloknak szóló táborban voltam, ahol az érdeklődők különböző képzéseken vehettek részt, pl. a sport, a média vagy a zene területén. Én is tartottam egy-két foglalkozást. Persze van, hogy egészen más jellegű munkát végzek, az is előfordult már, hogy ruhákat vagy cipőket gyűjtöttem.

Van a civil szférának olyan speciális területe, amit igazán közel érzel magadhoz?

Van néhány civil szervezet, akikhez jobban kötődöm, és igyekszem az ő munkájukban intenzívebben részt venni, de próbálok mindenbe belekóstolni, és a rendelkezésemre álló forrásokat – például az ismertségemet – minél többfelé elosztani. Szívesen segítek induló szervezeteket. Nemrégiben például egy ilyen frissen alakult egyesület első rendezvényén vettem részt, a transzneműek vagy nemet váltók filmfesztiválján. Az eseményen egy kicsit én is beleláthattam ezeknek az embereknek az életébe. Megtudtam, hogy mennyire nehéz, szinte kezelhetetlen az a jogi helyzet, amibe egy nemet váltó kerül. Ugyan a műtétek révén végre olyan teste lehet, amire mindig is vágyott, de ennek ellenére a személyi igazolványában ellenkező nemű marad. Ebből persze rengeteg bonyodalom származhat. A családomat és engem ugyan nem érint közvetlenül ez a téma, de ettől függetlenül nekem és mindenki másnak is érdemes beleképzelnie magát ezeknek az embereknek a helyzetébe.

A Nagy Civil Futás emberi jogi civil szervezetek kezdeményezésére az adó 1%-ának a felajánlását népszerűsíti a sport, a mozgás segítségével. Mit gondolsz, miért van szükség ilyen rendezvényekre?

Nagyon fontosnak tartom, hogy a civil szervezetek ne csak állami pénzből gazdálkodjanak, hanem saját és lakossági forrásokból is működjenek. Így csökken az állammal szembeni kiszolgáltatottságuk, növekszik a függetlenségük. Mivel non-profit egyesületekről van szó, leginkább adományokból, céges vagy állampolgári támogatásokból tudják magukat fenntartani.

Szerinted Magyarországon az emberek mennyire ismerik a civil szervezeteket? Tudják, mivel foglalkoznak, mi a szerepük?

Sajnos manapság itthon a civil szervezetekről legtöbbször a botrányok kapcsán hallani. Mivel ez az egész egyesületi forma Magyarországon egy viszonylag új dolog, az emberek még egyelőre nem nagyon tudják hova tenni őket. Sokan ezt az egész szektort ingyenélők gyülekezetének, a pályázati pénzek felmarkolójának tekintik, és ebben sajnos nagy szerepe van a politikának és a sajtónak is. Hiszen a botrányok kapnak nagy publicitást, és az igazi, hétköznapi munka a betegekkel, szegényekkel, bevándorlókkal, menekültekkel, romákkal vagy megalázott, megvert nőkkel kapcsolatban – mivel kevésbé látványos –, nem jut el az emberekhez. Pedig erről kéne igazán informálni a társadalmat.

Az ismeretterjesztés és figyelemfelhívás ugyanis csak hasznos lehet. Fontos, hogy az emberek tudják, hogy van egy ilyen közösség, amelyik szépen csendben igyekszik végezni a dolgát, és számtalan társadalmi csoportnak segít. Nem magukért, hanem másokért tesznek, sőt, bizonyos értelemben az egész civil szféra mások helyett dolgozik, hiszen az emberi jogi feladatok többsége azért keletkezik, mert valaki valahol nem tart be egy törvényt, vagy akár egy egyszerű erkölcsi parancsot, vagy a jogszabály nem megfelelően szabályozza egy adott társadalmi csoport lehetőségeit.

Mások felelőtlensége, nemtörődömsége vagy aljassága miatt van tehát szükség az emberi jogi civil szervezetek munkájára. Az ott dolgozók ráadásul nem sok pénzért, sokszor önkéntesen, nagy elkötelezettséggel végzik a munkájukat egy normális társadalomért. Épp ezért megérdemlik, hogy a reflektorfényből és a megbecsülésből néha ők is kapjanak egy keveset.

Till Attila, műsorvezetője úgy véli, nem szabad, hogy tíz milliárd forint bent maradjon az államkasszában, hanem ezeket a szervezeteket kell segíteni.

- Egy olyan alapítványnak vagyok az arca és nagykövete, amely különböző fogyatékossággal élő embereket segítő szervezeteket fog össze. Mentem már műsorba elmagyarázni az embereknek, hogy ezt a pénzt kár bent hagyni az államnak, mert ha a törvény megengedi, akkor oda kellene adni, és évente tíz milliárd forint marad bent, amelyből nagyon sok alapítvány, szervezet tökéletesen jól működne. Nem értem, miért nem ajánlják fel az emberek, hiszen nem egy nagy dolog. Szerintem az már nem működik, hogy kiírják a bankszámlaszámukat egy plakátra, ezért marad ez az 1%. Beszélni kell ezekről! Mindig azt érzem, hogy kicsit pusztába kiáltott szó ez az egész, de ütni kell a vasat, és akkor általában abból valami lesz.

Király Viktor pozitív kezdeményezésnek tartja a Nagy Civil Futást.

- Ha bármilyen módon nem figyelnek az emberek az alapvető emberi jogokra, akkor ezek a szervezetek megteszik, ezért szükség van rájuk. A rákos gyermekeket támogatom, illetve bármit, ami gyerekekkel kapcsolatos, de az emberi jogi munka is olyan értelemben szimpatikus, hogy tud segíteni embereken. Nagyon pozitív dolognak tartom a Nagy Civil Futást és bármilyen rendezvényt, ami felhívja a figyelmet fontos ügyekre, ezek a megmozdulások sok nézőt hoznak, és nagyon hasznosak.

Hajas László is szervez önkéntes munkát, segít azokon az édesanyákon, akik nem tudnak elmozdulni gyermekük mellől.

- Fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy ezt az 1%-ot ne hagyják bent az állam zsebében, hanem adják oda célirányosan azoknak, akiket kedvelnek. Önző ember vagyok, mivel a fiam sportol, ezért én a sportot még támogatom, és nagyon szeretek a rászoruló alapítványokon és embereken segíteni, hogy a támogatást megkapják. A Tűzoltó Utcai Klinikára már ötödik éve elmegyünk anyák napja alkalmából, és azoknak az anyukáknak levágjuk a hajukat, akik nem tudnak gyermekük mellől elmozdulni. Én azt mondom, hogy aki teheti, annak kötelessége segíteni a rászorulókon.

Berki Krisztián olimpiai bajnok az Elsőként Lakhatást! program nagykövete az 1%-ról:

- Sokan azt gondolják, hogy adójuk 1%-a olyan kicsi összeg, ami nem változtathat semmin. Pedig minden kicsi összeg számít, ezekből a kis összegekből jön össze évi több milliárd forint, ami a rendelkezés hiányában a költségvetésben ragad. Döntsd el Te, mire használják az adód 1%-át, és rendelkezz a bevallásodban egy jó ügy javára!

Kiss Tibor, a Quimby énekese szerint a civil szervezetek olyan területekre tudnak odafigyelni, amire az államnak nincs reális rálátása, és így hitelesebben és behatóbban tudják képviselni az érintettek érdekeit.

- Régóta egy függő betegeket kezelő alapítványnak utalok. Ez tulajdonképpen egy rehab, de 50%-ot jól el tudnék osztani, és több köze lenne a demokráciához. Az emberek bíznak abban, hogy oly sok pénz értelmetlen elszórása mellett legalább egy pici jó helyre kerül, ami számukra személyesen is fontos. Azért fontos a Nagy Civil Futás, mert még mindig rengetegen nem élnek ezzel a törvény adta lehetőségükkel. Muszáj felhívni valahogy arra figyelmet, hogy ez fontos, és sokat segíthet.

Skanzen fotók: Söptei Zsuzsanna

Ha te is egyetértesz a kezdeményezéssel, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elutasították a Duchenne-kóros Ádám havi 15 millió forintos gyógyszerkérelmét
A hatóság elutasította a Duchenne-kóros Ádám egyedi méltányossági kérelmét a Duvyzat nevű gyógyszerre. A család petíciót indított, miközben az országban 11 másik gyerek állami finanszírozással kapja a szert.


Egy 10 éves, Duchenne-szindrómás kisfiú, Ádám szülei hiába reménykedtek állami segítségben fiuk kezeléséhez: a hatóság elutasította az egyedi méltányossági kérelmüket. A döntés értelmében a családnak önerőből kellene előteremtenie a Duvyzat nevű gyógyszer havi 15 millió forintos költségét, amire képtelenek – írta a Blikk. A család nem adja fel, petíciót indítottak a döntés felülvizsgálatáért. Ádámnál hároméves korában jelentkeztek a betegség első jelei, amikor a szülei arra lettek figyelmesek, hogy egyre nehezebben megy fel a lépcsőn.

„Aztán jött a következő tünet, a vádlija elkezdett megvastagodni, ami a Duchenne-szindróma tipikus jele” – mondta az édesanya, Viktória.

Az anyuka a saját családjában már átélt egy hasonló tragédiát: a bátyja 17 évesen halt meg ugyanebben a betegségben. A Duchenne-szindróma egy genetikai betegség, ami egy fehérje hiánya miatt az izomzat fokozatos leépülésével jár. A leépülő izmok helyét zsírszövet veszi át, a betegek mozgása egyre nehezebbé válik, a betegség utolsó stádiumában pedig a szív- és légzőizmok is leállnak.

A kórt jelenleg nem lehet gyógyítani, de létezik egy gyógyszer, a Duvyzat, ami az Európai Gyógyszerügynökség adatai szerint a betegség romlásának lassítására engedélyezett, ambuláns, hat év feletti, szteroid mellett kezelt betegeknek.

Viktória egy ismerős családról is tud, ahol a szer hatására még kismértékű javulásról is beszámoltak. Magyarországon az ilyen, még nem általánosan támogatott gyógyszerekre egyedi méltányosság alapján lehet állami finanszírozást kérni. Jelenleg 11 Duchenne-szindrómás gyermek jut hozzá így a Duvyzat-kezeléshez. Ádám családját néhány napja a kisfiú neurológusa értesítette a negatív döntésről.

„Egyelőre a neurológusunk értesített, hogy Ádi nem kapta meg a méltányosságot, ám indoklást ő sem kapott, csak a hírt” – közölte az édesanya.

Hozzátette, várják a hivatalos értesítést, amiből reményeik szerint kiderül az elutasítás oka. A család értetlenül áll a döntés előtt, mivel a kisfiú elvileg minden feltételnek megfelel: elmúlt hatéves és még járóképes. Bár Ádám már csak a lakásban tud önállóan közlekedni, orvosa szerint is alkalmas a kezelésre.

„Most várjuk, hogy a hivatalos papír is megérkezzen, hátha abból megtudjuk, mivel magyarázzák a kérelem elutasítását” – mondta Viktória. A család nem akar beletörődni a helyzetbe, ezért indítottak petíciót, abban bízva, hogy a nyilvánosság segítségével sikerül elérniük a döntés felülvizsgálatát.

Ha segítene Ádámnak, itt teheti meg:

“Összefogunk Ádiért” Alapítvány

10300002-13877454-00014909

IBAN HU46 10300002-13877454-00014909


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ingyen fürdőbelépőt adnak a turistáknak – Így próbálják megmenteni a katasztrófa sújtotta Parajdot
A tavalyi bányabezárás után a Visit Parajd partnerszállásain foglalók ingyenes belépőt kapnak a helyi wellnessközpontba. A cél a turizmus élénkítése és a helyi gazdaság támogatása.


A tavalyi bányakatasztrófa után egy egész térség fogott össze Parajdon, hogy egy rendhagyó akcióval indítsák újra a turizmust.

A település wellnessközpontja március 23-án újranyitott, a helyi vállalkozók pedig ingyenes fürdőbelépővel próbálják visszacsábítani a vendégeket.

A program lényege, hogy aki a Visit Parajd partnerszállásain foglal, ingyenes belépőt kap a 2015-ben átadott helyi wellnessközpontba

– írja a Termál Online.

A kezdeményezést a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület indította, és már több mint ötven szállásadó csatlakozott hozzá.

A cél a turisták számának növelése mellett az, hogy a látogatók a jelenlegi helyzet ellenére is teljes értékű kikapcsolódásban részesüljenek, miközben a helyi gazdaság is új lendületet kap.

A gyógyfürdő vonzerejét az 1000 méter mélyről feltörő sós víz adja, amely elsősorban mozgásszervi, ízületi, bőrgyógyászati, nőgyógyászati és légúti betegségek kezelésére alkalmas.

A mentőakcióra azért volt szükség, mert 2025. május 27-én a heves esőzések miatt a Korond-patak vízhozama a százszorosára nőtt, és a víz utat tört magának a mélybe.

Május 30-án a parajdi sóbánya teljesen megtelt vízzel, ezért bezárták, később pedig a felszínen is beszakadások jelentek meg.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Élvezni egy süket-vak kutya bizalmát leírhatatlan megtiszteltetés, amit nem érhettem volna el a közös tánc nélkül”
Hanna a látás- és hallássérült border collie-jával teljesített egy megható produkciót egy dog dancing versenyen. Meggyőződése, hogy a közös tanulásnál semmi nem építi jobban a kutya-gazdi kapcsolatot, és Miának a legnehezebb gyakorlatokat is sikerült megtanítania a megvezetéses módszerrel és egy rezgős nyakörvvel.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. április 19.



Fejérné Schneider Hanna nemrég részt vett Miával, a vak és süket border collie-val egy dog dancing versenyen a Senior/Handicap osztályban (a videót ITT láthatod róluk). Kriz Orsi Dog Dancing kutyaakadémiáján készítették fel őket erre a műsorszámra, amelyen elég magas pontszámmal végeztek.

– Hogyan került hozzád a kutyus, mi az ő története?

– Miát 2023 őszén vittük haza: egy hónappal korábban augusztusban került be a Border Collie Fajtamentő Egyesülethez, KisVakond néven. Az előéletéről túl sokat nem lehet tudni, mivel az utcáról gyűjtötték be. Valószínűleg egy szaporítótól szökött meg, ahol kennelbe zárva tartották. Ezt onnan gondoljuk, hogy Mia a felelőtlen tenyésztés miatt született süketnek és vaknak egy olyan génhiba (duplamerle) miatt, amit a hozzáértő, felelős tenyésztők tudatosan kerülnek.

Azt, hogy kennelbe zárva tarthatták, azért sejtjük, hogy a fogai korához képest nagyon kopottak, nálunk is eleinte kényszeresen rágta a kennelt, még akkor is, amikor nem volt bezárva, mintha ez lenne az egyetlen létező elfoglaltság. Az emberekkel az első pillanattól kezdve nagyon kedves, bújós és nyakba ugrálós volt, viszont utána viszonylag hamar vissza is vonult. Más kutyák pedig egyáltalán nem érdekelték. Innen indult a mi közös utunk.

– Mennyiben kell más módszerrel tanítani egy hallás- és látássérült kutyát, illetve mik a határok és korlátok: mire lehet megtanítani, és mire nem?

– Mint egy átlagos kutyát, őt is megvezetéssel kezdjük tanítani, ez azt jelenti, hogy jutalomfalatot dugunk az orrához, és így csináltatjuk meg vele a feladatot, neki csak a falatot kell követnie. Még klikkert is tudunk nála használni, bár mivel nem hall, ezért a hagyományos klikkert egy rezgős nyakörvre cseréltük, ezzel tudjuk neki a lehető legpontosabban megmutatni azt, hogy mikor is csinálja jól a feladatot, ez pedig sokat segít abban, hogy megértessük vele, mi a dolga.

Amiben más, hogy nem tudom teljes mértékben kivenni a kezemet a feladatokból, hiszen azzal vezetem, azzal jelzem neki a különböző feladatokat, úgy is mondhatnám, kézzel adom a vezényszavakat. Itt néha nehézséget is szokott okozni számomra, hogy hogyan tudok annyi különféle apró jelet adni neki a kezemmel, hogy ő pontosan megértse, éppen milyen feladatot kell megoldania.

– Mi a legnehezebb feladat, amelyre immár Mia képes, dacára a hátrányos helyzetének?

– Bevallom, nem tudok arra válaszolni, hogy mik a határai. Régen voltak feladatok, amikről úgy gondoltam, hogy sosem lesz rá képes, például ugrani, vagy olyan tempóban csinálni egy láb közötti szlalomot vagy forgást, mint ahogy ma csinálja őket. Viszont ezeket a falakat szép lassan ledöntöttük, és most úgy érzem, végtelenek a lehetőségeink. Még nem találtam olyan feladatot, amit hosszabb, rövidebb idő alatt ne sikerült volna vele megértetni. Persze valószínűleg előbb utóbb határokba fogunk ütközni, hiszen minden kutyának vannak határai, de jelenleg nem érzem azt, hogy jobban be lennénk korlátozva, mint egy átlagos kutyával.

Mia jelenlegi legnehezebb trükkjei közül kettőt emelnék ki, amire nagyon büszke vagyok. Az egyik az úgynevezett “airplane” trükk, amikor a gazdi ül a földön, a kutyus körbefut körülötte, és átugrál a karjai fölött. A másik még nem 100%-os, de már közelít: ez a kézből való kihempergés, ami nálunk egyelőre úgy néz ki, hogy egy széken ülök, Mia felugrik az ölembe, ott lefektetem és onnan egy hempergéssel leveti magát a mélybe, gyönyörűen négy lábra érkezve.

– Mennyi idő volt erre a műsorszámra felkészíteni Miát?

– Miával 2024 március közepétől kezdtünk dog dancinget tanulni, és ahogy fejlődtünk a feladatokkal, viszonylag hamar körvonalazódott bennünk ez a produkció. Szűk fél évvel később falattal megvezetve már meg tudtuk csinálni ezt a kűrt, persze akkor még jóval esetlenebbül, lassabban és akadozósabban, mint most. A felkészülés legnehezebb részét az jelentette, hogy ezt a két és fél perces produkciót egy versenyen jutalomfalat nélkül kell végigcsinálni, és mint sok kezdő kutyánál, nála sem volt egyszerű eleinte fenntartani a figyelmet és a munkakedvet olyan hosszan, megerősítés nélkül. Végül újabb fél év múlva, 2025 májusában léptünk először pályára, ugyanezzel a kűrrel, és már ott is gyönyörűen teljesített a lányka. Tehát bő egy év alatt teljesen az alapoktól sikerült összerakni ezt a produkciót úgy, hogy az egy versenyen is megállta a helyét.

– Te mikor kezdted a dog dancinget és hogyan találtál rá erre a műfajra?

– Én 2023 őszén kezdtem el a dog dancing oktatói tanfolyamot, amit Kriz Orsi indított, oda iratkoztam be az – akkor alig egyéves – Larka nevű mudimmal. Akkoriban alapvetően nem érdekelt maga a sport, csak azért kezdtem el a tanfolyamot, mert én magam is kutyakiképző vagyok, és úgy gondoltam, hogy Orsi sok olyan technikát, szemléletet mutathat nekem, amit be tudok építeni a saját munkámba, hogy jobb kiképzővé váljak.

Aztán persze könnyen magával rántott a sport varázsa, főleg amiatt, amit Orsi is gyakran hangsúlyozott, hogy itt teljes mértékben a kutyánkra tudjuk szabni a produkciót, mert tulajdonképpen nincsenek kötelező elemek. Ez volt az a mondat, ami úgy igazán beindította a fantáziámat, hogy vajon Miához milyen feladatok illenének. Ahogy márciusban vége lett az oktatói tanfolyamnak, be is jelentkeztem Orsi óráira, de immár két kutyával.

– Mit adott neked a Miával közös produkció, mivel gazdagított téged a közös munka és táncolás?

– Azt hiszem nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy Mia emiatt vált igazán az én kutyámmá. Persze ott van az az örökbefogadási szerződés, ami miatt papíron a miénk, de az együttélés még nem kovácsol minket igazán össze. Amikor Mia hozzánk került, annyira óvatos volt, hogy nem mert falatot elfogadni kézből, és eleinte minden emberrel el akart menni, akinek a szagát megérezte – neki mindegy volt, csak valaki szeresse.

Most pedig én vagyok a legfontosabb számára: persze szeret minden embert, de miután megkapta a simiadagját, jön vissza hozzám, egész nap a lábam mellett alszik, követ bárhova a lakásban, jön velem hegyet mászni és úszni is. Azt kell, hogy mondjam, élvezni egy süket-vak kutya kötetlen bizalmát leírhatatlan megtiszteltetés. Mindezt nem érhettük volna el a tánc nélkül. Nekem meggyőződésem, hogy a közös tanulásnál semmi nem építi jobban a kapcsolatot, mert tanítani csak úgy lehet, hogy folyamatosan őt figyelem. Nekem kell tudnom átadni úgy az anyagot, hogy ő azt meg tudja érteni, ehhez pedig a legapróbb mozdulatából tudnom kell, mi jár a buksijában. Neki is nagyon kell rám figyelnie, hiszen tanulni is csak maximális figyelemben lehet, meg kell tudnia érteni, a legkisebb mozdulatomból is, hogy mit szeretnék tőle.

A ringben állni vele pedig igazán felemelő. Mindkét versenyünk után úgy jöttünk le a pályáról, hogy könnyes szemmel jöttek oda az emberek, hogy gratuláljanak nekünk.

Nekem pedig Miával az oldalamon célommá vált, hogy megmutassuk az embereknek, hogy csak mert eltér a normálistól, attól még igenis képes nagyon sok mindenre. Remélem fel tudjuk nyitni az emberek szemét azzal kapcsolatban, hogy egy handicap-es kutyát – vagy bárkit – nem sajnálni kell, hanem elfogadni őt így teljes értékűnek, és meglátni benne a potenciált.

– Adj tippeket gyakorló kutyatartóknak egy konkrét trükkhöz, hogy hogyan tanítsák meg az adott mozdulatot a saját kedvencüknek!

– Én nem is egy darab konkrét trükköt mondanék, hanem egy kis játékot, ami az ember kreativitását fejleszti, a kutyának meg a figyelmét, és igazából bármilyen feladattal meg lehet csinálni. Az első lépés keresni egy egyszerű feladatot, amit a kutyusod könnyen meg tud csinálni: ez lehet akár egy ül, egy fekszik, forgás vagy pacsi, teljesen mindegy, a lényeg tényleg az, hogy a kutyusod ismerje.

Ha ez megvan, próbáld meg ezt a feladatot minél többféle kontextusban kérni a kutyusodtól. Mondok néhány példát a fektetéssel.

- Variáld a pozíciót: fektesd le mindenféle módon, például magad előtt, mellett, két lábad között, magad mögött – extra nehezítés, ha nem is fordulsz felé, csak például a tükörből nézed.

- Variáld a távolságot: fektesd le magad előtt egészen közel, és ha ez ment, következőnek úgy fektesd, hogy egyet hátralépsz, majd még egyet és így tovább. Figyelj arra, hogy ne induljon el feléd: csak úgy érvényes ha egy lépést sem mozdul bele.

- Adj közben zavaró testjeleket: ha fektetést kérünk, általában lefelé mutatunk a kutyusunknak a föld irányába. De vajon sikerül-e úgyis a feladat, hogy közben felemeled a kezedet? Vagy igazán nehéz szinten úgy kérd tőle, hogy feküdjön le, hogy közben te felugrasz a levegőbe.

Én nagyon szeretem az ilyen játékokat, hiszen egy egyszerű feladattal is jó sokáig el lehet vele szórakozni. Sőt, akár barátokkal is lehet versenyezni, hogy ki tud egy-egy feladatot többféle helyzetben és nehezítéssel is megcsinálni, a lehetőségeknek pedig csak a kreativitás szabhat határt!


Link másolása
KÖVESS MINKET: