KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Százezer beteg arcára varázsolt mosolyt

Balogh László Magyarország egyik leghíresebb bohócdoktora. Dr. Lalaként járja a kórházakat.


Balogh László, vagyis Dr. Lala tizennégy éve járja a kórházakat, hogy megnevettesse a betegeket, elsősorban gyerekeket. Rendszeresen tart viziteket a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán a Heim Pál és a székesfehérvári Szent György Gyermekkórházakban Egyik legmegrázóbb élménye az volt, amikor egy daganatos betegségben szenvedő haldokló kisfiú hívta be magához, és mint kiderült, ő volt az utolsó, aki a gyermekkel beszélt. Dr. Lala - amíg él - folytatni akarja a viziteket.

Munkájáról nemrég kreatív dokumentumfilm készült. A Dr. Lala elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjakat a horvátországi – Opuzen – és a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztiválokon.

VIDEÓ: A Dr. Lala című film rövid beharangozója

- Gyerekként szerette a bohócokat?

- Köztük nőttem fel. Édesapám a Fővárosi Nagycirkusz grafikusa volt. Mivel a felügyeletemet a szüleim nem tudták megoldani, iskola után a Magyar Cirkusz és Varieté telephelyére mentem, édesapám munkahelyére. Láttam az artisták, az állatok, a bohócok próbáit.

- Innen egyenes út vezetett a cirkusz és varieté világába?

- Akkoriban nehéz volt bejutni a cirkusz világába, ráadásul minket gallérosnak tartottak, mert nem cirkuszdinasztiából származtunk.

Szerettem volna bohóc lenni, ám aztán valahogy elhessegettem a gondolatot, és általános iskola után egy technikumban kötöttem ki, hogy érettségit szerezhessek, és jelentkezhessek a színművészetire. Természetesen az első rostán kiestem, mert nem tanultam meg a verseket. Úgy gondoltam, következő évre megtanulom mind a negyvenet. Közben viszont az Állami Artistaképző Intézet elindította a bohóc- és varieté szakot.

Elvégeztem a 3 évet, és kaptam egy bohócdiplomát, amivel nem tudtam mit kezdeni. Mi, fiatal végzett bohócok néhányan összeálltunk, csináltunk egy Happyend nevű bohóccsoportot, és elkezdtük megreformálni a bohócvilágot.

- Reformok a bohócvilágban? Hogyan?

- Abban az időben a bohóc csak cirkuszban lépett fel, mi pedig művelődési házakban és rendezvényeken próbáltuk a műfajt meghonosítani. Összehoztuk a Rongyoszsákot, ezt a két részes zenés bohóc- mesejátékot. Nagy sikert arattunk, megszerették, és kérték a művelődési házak. Miután az Urániában kilenc teltházas előadást csináltunk, megérett a gondolat, hogy mások figyelmét is felhívjuk a produkciónkra. Meghívtunk a Magyar Televízió gyermekosztályáról rendezőt, dramaturgot, ők pedig láttak bennünk fantáziát.

- Így kerültek a Magyar Televízió Cigánykerék című műsorába…

- Nekünk adták a műsor keretjátékát; országos ismertségünket ennek a műsornak köszönhetjük, hat évig ment folyamatosan vasárnap délelőttönként. A mostani visszajelzések erősítenek meg abban, hogy mekkora sikere volt: "Hát én ismerem magát a tévéből, kár, hogy a gyerekem már nem láthatja." Ezek szerint maradandót, emlékezetest hoztunk létre. Az ember ezért csinálja.

VIDEÓ: Részlet a Cigánykerék című műsorból

Nemzetközi cirkuszkarrier - vagy a család?

A Jóisten szép lassan megadta nekem a lehetőséget, hogy cirkuszban is dolgozzam. Folyamatosan küldtünk ugyanis ajánlatokat külföldre. Svájc harmadik legnagyobb cirkusza, a Cirkus Monti szerződtetett minket: akkori partnernőmmel, Teóval 1990-ben. Kilenc hónap után kezdődhetett volna a nemzetközi karrier. Viszont a családom otthon volt. Két éves volt a kislányom, nyáron kijöttek meglátogatni.

Letérdeltem, széttártam a karomat, ő szalad felém, és mielőtt hozzám ért volna, odaszalad a birkához, Borikához, és elkezdte simogatni. Kétévesen, hat hónap alatt elfelejtett.

Nem az apja volt a fontos. Úgy gondoltam, ezt nem engedhetem meg magamnak, a karrier helyett a családot választottam, és visszajöttem Magyarországra.

Kilenc hónap elég hosszú idő ahhoz itthon, hogy az embert elfelejtsék, ráadásul annak idején nem békésen váltunk el a Magyar Televíziótól, mivel szerették volna folytatni a Cigánykerék című sorozatot. Elölről kellett kezdenünk a munkát, és járni a művelődési házakat.

A külföldön töltött kilenc hónap alatt rengeteget tanultunk erről a szakmáról… Naponta két-három előadás volt, gyakorolhattunk, találkozhattunk a közönséggel. Kipróbálhattunk olyan dolgokat, amiket itthon legfeljebb otthon, a lakásban próbálgathattunk volna.

- Mit adhat ebben a szakmában a hosszabb-rövidebb idejű külföldi munka?

"
- Nehéz innen Magyarországról eltalálni, min nevethet majd egy svájci.

A magyar humor sajátos, nem biztos, hogy azt egy svájci magáévá tudja tenni. Kimentünk egy Tell Vilmos entré-val, és ott álltunk lefagyva, nem értettük, miért nem nevetnek. Egy svájcinak nem olyan Tell Vilmos, mint nekünk, kitalált személynek tartják, szerintük lehet, hogy nem is létezett. Korábban, ugyanezt megtapasztaltuk a Humanité Fesztiválon Párizsban, ahová egy Rodin gondolkodója bohóctréfával készültünk, külön sziklát építettünk, amire ráesik az egyik bohóc, éppen olyan pózban, mint a gondolkodó. Teljes csönd volt, a francia közönség nem értette. Itthon meg szakadtak a röhögéstől. Svájcban nemzetközi közönségnek adtunk elő, márpedig minden nemzetnek megvan a saját humora. Meg kellett tanulnunk, melyik poén működik, és melyik nem.

_DSC6871

- Miért lett bohócdoktor?

- Korábban is kaptam felkéréseket kórházaktól, hogy mozgássérült, értelmi fogyatékos gyermekekhez menjek el, és vidítsam fel őket egy kicsit. De ezek a vizitek nem voltak rendszeresek. Aztán 1996-ban megjelent egy felhívás, hogy egy osztrák alapítvány nálunk akar bohócdoktorokat képezni. Jelentkeztem. A programvezető eleinte nem akart foglalkoztatni, mondván, hogy kialakult személyiség vagyok, kicsit erős a kórházi munkához. Betett a csapatba tartaléknak. Azonban, legyünk tárgyilagosak, a többiekkel - mivel színészek voltak -, a dolog nem igazán indult be. Úgyhogy jöhettünk mi, a profik.

- Miért nem működött a bohóctréfa színészekkel?

- A színészek és a bohócok közt óriási különbség van. Két külön szakma. A színésznek megírja valaki a szerepet, a rendező instruálja, ő pedig hozzáteszi a szerephez a személyiségét és a tehetségét. A bohóc viszont maga ír, maga rendez, maga játszik egy személyben. Egy színész el tud játszani egy bohócszerepet, de attól még nem válik bohóccá.

- Pedig sokan azt gondolják, ez a munka nagyon egyszerű, csak viccesnek kell lenni.

- Alfonzó - aki egy éven át volt tanárom az Artistaképző Intézetben - azt mondta: „Bohócnak születni kell!”. Megkérdeztem tőle: „Fonzi bácsi, mikor lesz belőlem jó bohóc?” „Fiam, ezt te most nem tudod eldönteni. Majd amikor hatvan év felett leszel, és ha még akkor is röhögnek rajtad, azon, amit csinálsz, és nem azon nevetnek, hogy kifestetted magad, akkor elmondhatod, hogy jó bohóc lettél.”

Ez a szakma nem arról szól, hogy csak fölveszem a nagyapám bő gatyáját, a piros orrot, kifestem magam és kész.

Egyébként, az sem mindegy, hogy sminkelem ki magam, nehogy a gyerek megijedjen a kórházban.

_DSC6854_DSC6857_DSC6869

- Milyen volt a produkció fogadtatása?

- Őszintén? Nem értettem egyet az osztrákokkal. Azt mondtam, a bohócdoktori munkával segíteni szeretnék. Az alapítvány koncepciója azonban kórházi esztrádműsorszerű volt: megnevettetni a gyerekeket, szerezni nekik egy jó két–három percet. Ez is szép dolog, de nem érdekelte őket, kiknek szól a műsor. Én úgy gondoltam, ebben sokkal többnek kéne lenni, inkább kiszállok és saját alapítványt csinálok. Egy orvos barátomnak elmondtam, ő pedig 2000-ben létrehozta a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítványt. Először a Heim Pál Gyermekkórházban kezdtük a viziteket, hetente kétszer, majd bejuthattunk a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára. Egy időben Szombathelyre is jártunk, Nyíregyházán is szerettük volna elindítani a viziteket, de az anyagi lehetőségek ennek határt szabtak.

„Akinek családtagja lakik ott, csak az tudja megérteni, mit jelent ez”

Egyedülálló kezdeményezésként kijártunk a XXII. kerületbe, egy habilitációs intézetbe, ahol 160 97 százalékos értelmi fogyatékossággal és 50-60 százalékos végtag-fogyatékossággal élő ember élt tizenévestől hatvan évesig. Fantasztikus volt oda járni, olyan embereknek szerezni örömet, akik a négy fal között élik le az életüket. Aki ott dolgozik, akinek családtagja lakik ott, csak az tudja megérteni, mit jelent ez.

Anyagi segítséget nem kaptunk munkánkhoz, így sajnos abba kellett hagynunk az ottani viziteket hét év után. A válság is megtépázta az alapítványt, 12 bohócdoktorból már csak ketten vagyunk, és 2012 óta az életbemaradás a cél.

- Mit jelent az, hogy a bohócdoktorok segítik a kórházban dolgozók munkáját?

- Ha egy bohócdoktor bemegy a kórterembe, a hangulatból éreznie kell, hogy most nem lehet bohóckodni. De az övé lehet az a váll, amire a szülő ráhajthatja a fejét, és elmondhatja, mi bántja.

Lehet, hogy ez sokkal többet segít, mint ha három percig bűvész trükkökkel próbálnám szórakoztatni. Gondolja el, behozza a szülő a gyereket azzal, hogy itt fáj, ott fáj, amott fáj, vizsgálgatják, és kiderül, hogy cukorbeteg. Nem halálos betegség, de a szülő ezt úgy éli meg, hogy csak hat éves a gyereke, és soha többé nem lesz már egészséges. Valami eltörik. Akkor jó a bohócdoktor, ha ezt észreveszi. Bemegyek, és látom, hogy sír az anyuka. „Miért sír?” „Jaj, ne is mondja!” És akkor teljes partnernek tud tekinteni.

_DSC6889_DSC6877

- Mi a legnehezebb egy bohócdoktor számára?

-Két perce van rá, hogy belekerüljön egy másik, idegen ember életébe. Nagyon nagy szó, ha két perc után megnyílik az édesanya vagy a gyerek. Persze, hogy én is énekelek, csinálok bűvész trükköt, nevettetek, de vannak dolgok, amikor úgy érzem, nem bohóckodásra van szükség. Előfordul, hogy egy szülő azt mondja: „Ugye maga orvos, csak kisminkelte magát?”

- Patch Adamshez hasonló szerepet szánt magának?

- Pontosan, ezzel szerettem volna folytatni. 1998-ban megnéztem a Hunter Adamsről szóló filmet, a Patch Adamset. 47 évesen végezte el az orvosi egyetemet. Úgy gondolta, a lélek gyógyítása az első, és csak utána jön a test, különben nem használ a pirula. A film mondta ki azt, amit nem tudtam megfogalmazni. Felvettük a kapcsolatot Hunter Patch Adams- szel, aki elküldte nekünk a koncepcióját, és mi ez alapján végezzük a tevékenységünket.

Nem a mosoly, a nevetés kicsikarása a cél, hanem a röhögés.

Minél jobban nevet az ember, az immunrendszer annál jobban felszabadul, annál pozitívabb tartományba kerül a lélek.

A test és a lélek harmóniában kell, hogy legyen. Mosolyogni bárki tud, még erőltetve is. A nüansznyi dolgok fontosak ebben a szakmában. A kisminkelt embernek éreznie, tudnia kell, hogy a gyerekek csak azért nevetnek, mert ki van festve az arca, vagy azon nevetnek, mert csinált valamit, ami meghökkentő, ami mulatságos, amit megjegyeznek!

- Nem furcsállották a szülők ezt a típusú hozzáállást?

- Inkább az orvosokban volt ellenérzés. Egy adjunktus kételkedve fogadta az ötletet, mondván, van itt elég cirkusz az egészségügyben, nem kellenek ide még bohócok is. Őt elég nehéz volt meggyőznöm, három hónapom ment rá. Célként tűztem ki, hogy meggyőzzem. Lehet, hogy a többi bohócdoktort ez nem érdekelte, engem igen.

-Elkeserítette a kételkedés?

- Az is a mai napig elkeserít, amikor anyuka, aki csak meglát, azt mondja: „Köszönjük, nem kérjük a szolgáltatást!” - és nem enged be a gyerekéhez. Engem, aki utolsóként voltam bent haldokló gyereknél, mert azt kérte.

Fáj, ha még csak lehetőséget sem adnak. Ilyenkor mindent próbálok megtenni, hogy ez megváltozzon.

_DSC6899_DSC6875
_DSC6881

- Sikerült meggyőznie az adjunktust?

- Három hónap múlva az adjunktus telefonált. „Lalám, el kéne jönni a rákkongresszusra!” „Kivel beszélek?” „Na kivel, kivel, az adjunktusával!” „És miért kell nekem bohócban ott lennem?” „Mert fogok tartani egy hosszú előadást, és nem akarom, hogy az orvosok elaludjanak rajta. Időközönként be kéne jönni egy kis vidításra, mert az, az orvosoknak is kijár.” Ezt mondta az az orvos, aki hónapokig ellenállt.

Kétszáz orvos előtt kellett bohóckodnom. És akkora sikere lett a közjátéknak, hogy az akkori köztársasági elnök felesége, a rendezvény védnöke, akinek a személyére kihegyeztem az utolsó bohóctréfámat, bejött az öltözőbe külön gratulálni és megköszönni az előadást.

- Elkönyvelheti ezt élete egyik legnagyobb sikerének?

- Abszolút! Azalatt a bizonyos három hónap alatt, az adjunktus figyelemmel kísérte a tevékenységünket, és látta, hogy a neurológián előrelépés volt a javulásban.

Amikor a gyerekek kemoterápiás kezelést kaptak, a szervezetük jobban reagált, mivel az állandó bohócdoktori jelenlét, a heti vizit a gyerekeknek adott egy pluszt, elkezdtek harcolni – ezt az orvosok mondták.

A kis sikerek teszik tökéletessé ezt a munkát – amit addig csinálok, amíg élek. Amikor meglát egy gyerek, megijed és elsírja magát, de végül a sírásból nevetés lesz, és barátokként búcsúzunk el - na, az a legszebb! Nem hagyhatok úgy ott egy gyereket, hogy sírjon, annak nincs értelme, akkor minek mentem be? Sír nélkülem is. Előfordul, hogy közben valami olyat csinál a bohócdoktor, ami nem tetszik a gyereknek, de a bohóc nem adja föl, és visszajön.

Mert a bohócságnak ez a lényege: mindig elbukik, de utána mindig föláll. És tovább viszi az ügyet, amíg nem győz. Különben nincsen értelme.

_DSC6867

Ha tetszett az interjú, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: