KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Segélyükből segítették a romák a katolikus templom felújítását

Nem akartak a hírekben szerepelni, a polgármester mondta nekik, erre legyenek büszkék.


Alig párszázan laknak a somogyi Barátihegyen, leginkább romák, közmunkából, szegénységben.

A nihil helyett azonban inkább összefogtak, és először egy szemetes, üres telekből csináltak parkot, majd a falu szélén évtizedek óta üresen álló kápolnát újították fel - írja az Abcúg. Nők és férfiak dolgoztak heteken keresztül a szabadidejükben, és annyira szerették volna, hogy újra lehessen misét tartani a templomukban, hogy 22 ezer forintot is összegyűjtöttek, csak kezdődhessen már a munka.

abcug1

"Nem akartak ők az újságokba bekerülni, meg a hírverést sem. De én mondtam nekik, hogy igenis erre büszkének kell lenni, hadd lássák az emberek, hogy a romák is képesek összefogni és akarni”

– Maczucza Miklós, a Somogy megyei Öreglak polgármestere mondja ezt, miközben elismerően néz a mellette álló roma férfiakra és nőkre. Egy kis kápolnában állunk, olyan apró, hogy mindössze négy-öt sor pad fér el benne, a fatüzelésű kályhában begyújtottak, éppen a karácsonyi szentmisére díszítik a belső teret. Akiknek a dicséret szól, azok az Öreglakhoz tartozó Barátihegy lakosai. Egy alig háromszáz fős településről van szó, aminek a kilencven százalékát a romák adják. A többség közmunkából él, életszínvonaluk jóval az átlag alatti.

Ezek az emberek tavaly nyáron gondoltak egyet, és úgy döntöttek, hogy kezdenek valamit az óvodával szembeni szemetes tisztással. Nem volt ott előtte semmi, csak gaz, meg néhány fa. Szóltak a polgármesternek, hogy szükségük lenne némi építő anyagra, mint cementre, téglára, sóderre. Meg is kapták, és pár hét alatt megépítettek egy közösségi teret: rendbetették a füvet, ültettek rózsákat, padokat állítottak, és egy Szűz Mária emlékhelyet.

abcug2

“Nyáron, vagy amikor jó idő van, mindig itt gyűlünk össze esténként, beszélgetünk, táncpróbát tartunk” – mesélik a barátihegyi romák. A Roma Nemzetiségű Önkormányzat vezetője Kolompár István József büszkén mutatja a szűz szobra előtti kerámiadobozt: húszasok, kétszázasok vannak benne. “Ezt úgy tessék elhinni, hogy ebből soha egy forint sem tűnik el” – meséli. A dobozban összegyűlt pénzt a kápolnára költik: mindig van bent friss virág, gyertyák, most pedig a karácsonyi dekorációhoz szükséges színes krepp papírokat vették meg belőle.

Az óvódával szembeni kis park azonban csak az első lépés volt. A település szélén, a temető mellett hosszú évtizedek óta omladozott egy kis templom, a tettrekész romák pedig hamarosan észre is vették ezt.

Negyvenéves vagyok, de az én életemben itt nem volt még mise, és be sem lehetett jönni sosem”-

– próbál visszaemlékezni a kápolna történetére Kolompár István József. A polgármester sem tud sokkal többet, csak annyit, hogy valamikor a harmincas években épült, aztán egy idő után már nem tartottak itt se misét, se keresztelőt. A barátihegyi romák között sok a hívő, ők a hat kilométerre lévő Öreglakra jártak, ha istentiszteletre vágytak.

A parkos példából már kiderült számukra, hogy jól tudnak együtt dolgozni, ha közös a cél, Balogh Zoltán plébános pedig megígérte nekik, hogy havonta tart majd egy misét, ha lesz hol. A romák ekkor gondoltak egyet, és újra megkeresték a polgármestert, most már azzal az ötlettel, hogy szívesen felújítanák a kápolnát. Össze is raktak maguk között 22 ezer forintot. Ki a segélyéből, ki a fizetéséből csípett le hozzá. A polgármester látta, hogy ez nem lesz elég az anyagokra, ezért levelet írt a Kaposvári Püspökségnek, de nemhogy pénzt, még választ sem kapott a kérésére. Végül a Somogy Megyei Kormánymegbízott, Dr. Neszményi Zsolt közbenjárására egy kaposvári vállalkozás utalt 150 ezer forintot, és Balogh Zoltán plébános is szerzett még ugyanennyit, és az önkormányzat is hasonló nagyságrendben biztosított építő anyagot. Idén nyáron el is kezdődhetett a munka.

abcug3

Tíz-tizenkét roma adta a kőművesbrigád kemény magját: ők több héten keresztül, hétköznap munka után és a hétvégén mentek ki a temető mellé, gletteltek, meszeltek, ajtót cseréltek, takarítottak, falat kapartak. Látva a lelkesedésüket, a polgármester is hozott, amit tudott, a kápolna új bejárati ajtaját pedig egy öreglaki asztalos készítette el nekik ingyen. Az asszonyok ugyanúgy a tetőn dolgoztak, ha kellett. Amikor erről kérdezem őket, alig hallhatóan, szemlesütve válaszolnak csak, nem tűnnek úgy, mint akik szerint ebben bármi furcsa is lenne. Otthon is ugyanúgy elvégzik a ház körüli munkákat, ha kell.

Nem csak a közösségért, egymásért is tesznek. Már tavaly felmerült bennük, hogy kérésre rendbe teszik a telep szegényinek házait, ha az ott lakók anyagot biztosítanak hozzá. Tavaly és idén már 8-10 düledező viskót újítottek fel, ebből kettő vadonatúj szoba készült el.

abcug4

“Én a beteg gyerekem miatt lettem hívő. Nekem Isten segít túlélni a nehéz időszakokat” – meséli a Kolompár István, amikor arról kérdezzük, miért volt nekik ennyire fontos, hogy legyen saját templomuk. Van egy 16 éves fia, aki születése óta szellemi sérült, minden nap autóval kell vinni egy másik település speciális iskolájába. “A hit által nagyon sok mindenre kaphatók a romák: sokkal kevesebb köztük az iszákos, aki elszórakozza a keresetét, a barátihegyi romák közül még senkit nem kellett elküldenem a közmunkából, nagyon szépen dolgoznak” – veszi át a szót Maczucza Miklós polgármester.

A felszenteléskor alig fértek be a kápolnába: a gyerekek elől ültek, a felnőttek pedig ott állták végig a szertartást, ahol éppen helyük volt. Bár mise csak egyszer van egy hónapban, a kápolnába bármikor be lehet menni, ha valaki imádkozni akar, vagy csak egy kicsit megnyugodni. És ezt ki is használják a helyiek.

Hát, amikor úgy érzem, hogy most minden összejött, akkor eljövök ide, és akkor úgy megnyugszom” – mondja az egyik férfi.

abcug5

A kápolnával nem ér véget a történet: jövőre együtt szeretnék rendbehozni a ravatalozót, ki kell tiszítani a csatornáját, és újrapucolni a falakat. Ezt már a település központjában mesélik, miközben az óvoda előtt felállított Betlehemet mutatják. Egy drótkerítést húztak elé, mert tavaly kilopták a gyerekek a játékokat. A szamárnak már most is hiányzik az egyik szeme, de azon kívül minden szereplő érintetlenül áll a helyén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: