Potyogni kezdtek az 50. évfordulójukat ünneplő pár könnyei, amikor meglátták az éttermi számlát
Megdöbbent és sírva fakadt egy pár, akik az 50. évfordulójukat ünnepelték egy angliai étteremben, írja a Daily Star. Paul és Dawn Molineux 14 és 16 évesek voltak, amikor egy vakrandin összejöttek, és azóta is együtt vannak.
A kerek évforduló augusztus 29-re esik, de mivel aznapra egy nagyobb összejövetelt terveztek, ezért korábban mentek el kettesben ünnepelni a Hickory's Smokehouse nevű helyre. Miközben az asztalhoz kísérték őket, a helyettes étteremvezető elbeszélgetett a southporti párral az évfordulóról, de szóba került a férfi gyógyíthatatlan daganatos betegsége is, ami idén januárban derült ki.
Molineux-ék először azt hitték, hogy valami tévedés történt. Megkeresték a felszolgálót, és arról kérdezték, hogy ugye ez csak valami tréfa.
Végül a helyettes étteremvezető elmondta nekik, hogy meghatotta őket a történetük, és a férfi reménytelen küzdelme, miközben már csak hónapjai vannak hátra. Az angol pár örömében könnyek között tört ki, olyan boldogok lettek az étterem nagyvonalú gesztusától.
Paul és Dawn azt tervezik, hogy a lehető legteljesebb életet élik, amíg csak lehetőségük van rá. Megpróbálnak tudomást sem venni a férfi állapotáról, ezért tartanak hatalmas partit az évforduló napján, és minden percet együtt akarnak tölteni, ameddig csak lehet.