A Rovatból

Összefogott Pécs egy hajléktalan férfiért

Bár a hajléktalan férfi viskóját lerombolták, a helyiek segítségével hozzájutott egy pici házikóhoz, amihez még tűzifát is kapott, mostanra pedig már munkát is találtak Jánosnak.
Zsilák Szilvia írása, Abcúg, Fotó: Végh László - szmo.hu
2019. február 27.



A 21 éves Balázs polgárőrként dolgozik Pécsen, még korábbi főnöke hívta fel a figyelmét egy János nevű hajléktalanra, akire időnként rá kellett nézni, hogy nem esett-e valami baja. Elkezdtek beszélgetni és hamarosan barátok lettek, akkoriban még nem volt arról szó, hogy elbontják a viskót, az csak 3-4 héttel később derült ki.

“János egy barátságos ember, sosem volt mogorva, akárhányszor odamentem hozzá, sosem volt berúgva, jó érzés volt meglátogatni őt, a viskóját is tisztán tartotta”

– idézi fel a megismerkedést Balázs.

A fiatal polgárőr navigál minket Pécs Uránváros nevezetű városrészében, ahol korábban a bódé állt. A panelházak tövében garázssor húzódik, egy kisebb erdős rész szomszédságában állt János bódéja, ahol közel öt évig élt, míg azt tavaly augusztusban le nem bontották. Balázs nem szeret errefelé járni, rossz emlékei fűződnek ehhez a helyhez, a mai napig nehezen tudja megérteni, hogy ha valaki nagy nehezen felépítette a kis házát, azt miért kellett elbontani.

“Amikor János mondta, hogy lebontják a viskót, olyan volt, mintha késsel szurkálták volna a mellkasom, próbáltam neki valamilyen megoldást találni”

– emlékezik vissza Balázs.

Balázsnak nem volt könnyű visszatérni oda, ahol lebontották a kunyhót. / Fotó: Végh László

Az építménynek ma már csak hűlt helye maradt, mindösszesen egy léc árulkodik arról, hogy itt valaki lakhatott. “Azt nagyon bánom, hogy a viskóról nem készítettem egy képet, szívesen megmutattam volna” – mondja Balázs. Itt már nincs sok látnivaló, Balázs tovább vezet minket János új lakhelyére, Pécs egyik déli városrészére, Nagyárpádra. A szőlőhegyen található volt présházhoz hosszú földút vezet. A domboldalon lévő garzonlakás méretű házikóhoz egy lakószoba, egy konyha és egy kert is tartozik, itt várt minket János, hogy elmesélje, hogyan került az utcára, miért bontották le a bódéját, és hogyan került fel a hegyre.

Élet a bódéban

János azután vesztette el az otthonát, hogy meghaltak a szülei, addig egy másfél szobás önkormányzati lakásban laktak Pécsen. A szülei halála után viszont mennie kellett, az önkormányzat visszavette a lakást, arra pedig senki sem volt kíváncsi, hogy mégis hova fog menni lakni. A testvére is meghalt, feleségétől elvált, egy lánya van, akivel néha találkoznak, de az apja lakhatási gondjain ő sem tud segíteni.

“Örülök, hogy ha ő megél, meg el sem fogadnám a pénzét, nehogy már a 23 éves lány tartsa el az 52 éves apját”

– mondja János.

Az alkalmi munkákból összeszedett pénzből ezután egy garázst bérelt, közel ahhoz a helyhez, ahol később a viskót is felépítette. Mivel nem volt hová mennie, a garázsban nem csak a bútorait tárolta, hanem ő maga is beköltözött. Másfél évet töltött ott, de miután megszűnt a keresete, már a garázst sem tudta finanszírozni. Így került az utcára, ahol egy barátjával, Józsival élt.

“Esős időben mindig fóliát tettünk magunkra, a barátom mindig szárazon kelt fel, én mindig vizesen, valahogy mindig lerugdostam magamról”

– idézi fel az utcán töltött éveket.

Megelégelve ezt a helyzetet, úgy döntöttek, hogy közösen építenek egy viskót, egy hónap alatt el is készültek vele, a házikó egyik oldala a garázs téglafala volt, a többi pedig bútorlapokból és ajtókból állt, a tetőt bedeszkázták, több réteg fóliát és felfújható gumimatracot rögzítettek a tetejére.

Az egykori bódénak mára csak a hűlt helye maradt. / Fotó: Végh László

Elmondása szerint a szomszédok között voltak jószándékúak is, nyáron a garázsokban sokat főzőcskéztek, s ezekre őket is meghívták, ünnepekkor is kaptak enni és inni. Az utóbbi években dolgozgatott is, bár nem az eredeti szakmájában, kárpitosként, hanem kisebb munkákat végzett autószerelők mellett, és egy közeli kertbe járt ki segíteni. Barátja, Józsi időközben lebetegedett, ezért az anyukájához költözött, János pedig egyedül maradt.

Délben már a konténerben volt a bódé

A tavaly augusztusi kunyhórombolás előtt többször értesítették Jánost, aki kérvényezte, hogy maradhasson, hiszen nem volt hová mennie. A felszámolást két hónapig tudta eltolni, de a mai napig nem adtak arra pontos magyarázatot Jánosnak, hogy ennyi év után miért pont akkor ebrudalták ki a bódéjából.

Amikor rákérdezett, hogy mondják meg őszintén, kinek van útjában, ők azt mondták, senkinek, ez a törvény, mert közterületen van a bódé, ami nem felel meg a lakhatási feltételeknek. Mivel tavaly augusztusban még nem volt életben a hajléktalantörvény, a szabálysértési törvénybe 2013-ba bekerült „életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” nevű szabálysértésre hivatkozhattak. Vagyis szabálytalannak számít, ha életvitelszerűen tartózkodsz „kijelölt közterületen”.

Balázs szerint az időzítésben valószínűleg az is szerepet játszhatott, hogy valamelyik szomszéd feljelentette a férfit, csak azt letagadták. A cikk korábbi verziójában azt írtuk, hogy közterületesek intézkedtek, de a Pécsi Közterület-felügyelet jelezte felénk, hogy nem ők rombolták le a kunyhót és az eljárásban sem ők vettek részt.

Balázs és János (illetve az éppen hazalátogató macska) a présház kisszobájában / Fotó: Végh László

“Reggel nyolc órára jöttek, délben már a konténerben volt az egész bódé. Mi pedig Balázzsal leültünk a garázs másik végére, és néztük, ahogy szétdobálják a viskót”

– meséli János.

Ők csak tették a dolgukat, egy-két edénynél megkérdezték, hogy eltehetik-e maguknak, hiszen János csak a ruháit tudta elpakolni. “Csak vigyétek, nekem most már teljesen mindegy, hová kerül” – mondta.

Hajléktalanszálló? Á, oda biztos nem.

János egyrészt azért lakott a saját bódéjában, mert a szállókról csak rossz tapasztalatokat hallott, folyamatosan mennek a lopkodások és nincsenek zárható szekrények. Az egyik ismerőse éjszakánként a bakancsával a párnája alatt aludt, de még így is az egyik reggelre ellopták tőle.

Másrészt igaz, vannak fizetős szállók is, de amikor nem volt csak 22 ezer forintja, akkor azt sem tudta volna megfizetni. A pécsi hajléktalanhelyzetről egy korábbi cikkünkben itt írtunk részletesebben. A felmérések szerint a hajléktalanok fele-kétharmada nem jut be szállóra. Az önkormányzati lakások pedig híresen rossz állapotban vannak.

Összefogás a Facebookon

Még mielőtt a kunyhót lebontották volna, Balázs szervezkedni kezdett, úgy érezte, hogy tennie kell valamit. A férfi tudta, hogy neki egyedül nincs ahhoz elég jövedelme, hogy lakást szerezzen Jánosnak, akkoriban a polgárőrködés mellett raktárosként dolgozott. Úgy döntött, hogy a Facebookon kér segítséget a lakáskereséshez. Élő videót indított, ami több ismerősét is belelkesítette, akik arra kérték, hogy hozzon létre egy külön csoportot, ahol nyomon tudják követni János sorsát.

A nagy lelkesedés mostanra megcsappant, de még így is maradt körülbelül 10 ember, aki elkötelezett az ügy mellett. Bár a férfinak most már van munkája, de fizetést majd csak a hónap végén fog kézhez kapni, így addig nagy szüksége van még az adományokra.

Szőlőhegyi kilátás és János új otthona, a présház. / Fotó: Végh László

Balázson kívül kétségkívül az egyik legnagyobb jótevő az a férfi, aki felajánlotta a szőlőhegyen lévő házikóját a hajléktalan férfinak. Több ajánlat is érkezett, amik közül a legközelebbit választották, így Balázs és János továbbra is könnyen tudja tartani a kapcsolatot. A férfi nem szeretett volna még távolabb élni a várostól, mivel kisgyerek óta a megyeszékhelyen lakott, így is elég nehéz volt elbúcsúzni a viskójától és a belső városrészektől.

A szőlőhegyen lévő házikóban egy szürkésfehér cica nyújt társaságot. A présház pedig majd addig jelent megoldás, amíg János jó egészségi állapotnak örvend. Igaz, János egészsége már sokkal jobb, mint amikor a viskóban lakott, de így is észrevehetőek rajta a hajléktalanul töltött évek nyomai.

A hegyről neki körülbelül egy órába telik lejutni gyalog a földúton Nagyárpádra. Most szereztek egy biciklit, ami száraz időben gyorsítani fogja a közlekedését.

Jánosnak az új lakhelyen csak a villanyszámlát kell fizetnie, illetve rendben kell tartania a kertet. Vizet kannákban hordanak neki, a főzéshez pedig gázpalackot hoztak. A lakás bútorozott, hűtő is van, a többi csoporttag pedig hozta, amire még szükség volt, étel, ruha és faadomány. Utóbbi már erősen megcsappant, Balázs pedig már intézi az újabb rakomány fát.

Rég nem volt ötvenezer forint a kezében

Balázs segítségével munkahelye is lett a férfinak, közmunkásként két hete Pécs belvárosában sepri az utcákat, és üríti a köztéri kukákat. Most már 55 ezer forint jövedelme van, megkérdeztük, mire fogja elkölteni ezt a pénzt. Azt mondta, hogy még nem is tudja, el sem hiszi, hogy ekkora összeget fog kapni, nagyon rég volt már ennyi pénz a kezében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: „Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez”
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.


Kedden érkezett a jó hír, hogy a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú, Dani már a leendő családjánál alhat. A veleszületett rendellenességgel élő gyereket – akiről szülei lemondtak – a pécsi klinikán dolgozó egyik ápoló fogadja örökbe. A család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak neki az otthonukban. Az örökbefogadási eljárás még folyamatban van, de a gyám engedélyével Dani már új családjával lehet.

A család küzdelme a kisfiúért országos üggyé nőtt, amikor Tapasztó Orsolya petíciót indított az érdekükben, amelyet több mint 250 ezren írtak alá. A mentálhigiénés szakember a Facebook-oldalán tette közzé a Danit örökbefogadó anya, Melinda üzenetét:

„Életünk legnehezebb tizenegy hónapja volt ez. Sokszor éreztem úgy, hogy azért kapunk ennyi akadályt, mert talán nem ez a mi utunk, és a mi családunknak négytagúnak kell maradnia. Mégis, amíg csak egy cseppnyi esélyt éreztem, nem tudtam feladni a harcot. A gyerekek nagyon sok erőt adtak: ők egy percig sem kételkedtek abban, hogy a testvérük haza fog érni. A férjem pedig a higgadtságával és hitével volt a bástyánk végig.

Rengeteg üzenetet kaptunk az elmúlt hetekben — olyanoktól is, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és most újra felbukkantak támogatásukkal. Ők is, és az ismeretlen emberek szeretete is, kimondhatatlanul sokat jelentett.

Semmi nem lett volna ebből az ügyből jogi képviselőnk, Fehér Hajnalka nélkül. Ő nem ismer lehetetlent, nincs az a szikla, amit ne mozdított volna meg értünk. Mára sokkal több ő nekünk, mint egy jogi képviselő. Köszönet a Házon Kívül stábjának és Moskovics Juditnak, amiért empátiával és kitüntetett figyelemmel karolták fel és foglalkoztak folyamatosan ügyünkkel. Köszönöm, Orsi, hogy a petícióval százezrek figyelmét irányítottad a pécsi kórházra és arra a rácsos ágyra, amiben a fiunk élt. Ezzel végre sikerült áttörni azokat a falakat, amelyeket a jogi úton írt levelek nem tudtak áttörni.

Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ilyen még nem volt: jön a Kovács Balázsok Konferenciája Pécsett, ahol minden előadónak ugyanaz a neve
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2025. november 03.



Kovács Balázs a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanít egy elektronikus zenei képzésen, aminek ő az egyik alapítója. Nagyjából egy évvel ezelőtt különleges projektbe vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy szervez egy tudományos konferenciát, amelyen csupa névrokona ad elő a saját szakterületéről.

Bár a Facebookon terjedő eseményt sokan poénnak gondolták, november második hétvégéjén tényleg megvalósul. De vajon le lehet-e kötni a résztvevők figyelmét egy ennyire eklektikus programmal? Erről is kérdeztük az ötletgazdát.

– Milyen a viszonyod a nevedhez? Bosszankodtál rajta, amikor tudatosult benned, hogy mennyien viselik rajtad kívül, vagy épp ellenkezőleg?

– Nyilván furcsa érzés, hogy ilyen sok embernek ugyanaz a neve, mint nekem, de szerintem ez inkább egy lehetőség arra, hogy összekapcsoljon másokkal. Én legalábbis próbálok így hozzáállni, de ez nyitott kérdés, érdekelne a többiek véleménye is. Az eseményen mindenesetre inkább az lesz fókuszban, hogy ki-ki izelítőt adjon a maga szakterületületéből.

– Amikor először szembejött az esemény, azt hittem, hogy csak egy mém. Te az első perctől komolyan gondoltad, hogy tényleg megszervezed?

– Igen, eleve csak azután tettem közzé az eseményt, amikor már voltunk 10-en az előadók között – ez stílszerűen február 3-án, Balázs napon történt meg. Persze ez az egész tekinthető poénnak, és szerintem kicsit a többiek is így élik meg, de egy poént is végig kell vinni… A bejelentést követően kezdtünk el gyakrabban is kommunikálni egymással, majd fokozatosan egészült ki a létszám, de a végére se lett annyira óriási, összesen 20 előadó lesz. Az első tízet én kerestem meg, a többiek pedig már maguktól jelentkeztek.

Mindannyian közreműködünk valódi tudományos konferenciákon is, a mostani ennek nyilván a kifordítása lesz, hiszen nem a tudományterület az összekötő kapocs, hanem a nevünk. Mindazonáltal nagyon izgalmasnak tartom az interdiszciplináris konferenciákat is, a miénk pedig beleillik ebbe a körbe, hiszen abszolút kurrens területekről jönnek a Kovács Balázsok: a saját területükön mindannyian aktívan publikáló kutatók.

Egyszerre játékos és komoly ez a dolog, szerintem a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Persze tisztában vagyok vele, hogy a külvilág nagy része talán meg se tudja különböztetni a sok kamu eseménytől, ami felbukkan a Facebook-hírfolyamában, de ennek tudatában is csináljuk.

Fotó: Sorin Nainer

– Mekkora a stáb?

– Nagyon aktívan ketten vagyunk szervezők a másik bécsi Kovács Balázzsal, az operatív feladatokban pedig összesen nyolcan veszünk részt. (A címlapképen is egy szervezői megbeszélés látható – a szerk.) Korábban egyiküket sem ismertem, még a pécsi közgazdász kollégámat is csak közvetve, amikor az e-mailjeink néha összekeveredtek. Bár ha minden igaz, az egyik előadó, aki egyébként a Yale-en tanít, évfolyamtársam volt középiskolában, de ezt még nem tisztáztuk.

– Egyeztettétek, ki miről adna elő, vagy teljesen szabad kezet kapott mindenki?

– Annyit kértem, hogy a saját aktuális témáikat hozzák, és ha ez olyasmi lenne, ami elsőre nem egyértelműen érthető laikusok számára, legalább egy kis felvezetést tartsanak arról az elején, miért fontos az adott terület.

– Enyhén szólva eklektikus lett a program. Hogyan lehet lekötni ennyi különböző témakörrel a résztvevők figyelmét?

– Szerintem pont ezzel: kihívás annak, aki az egészet végigüli, én szellemi kalandnak tekintem. Persze előfordulhat, hogy valaki nem tudja tökéletesen átadni a külvilág számára, mivel foglalkozik, de ha az érdeklődők számára bepillantást tud adni a kutatási területébe, már az is elég. A PTE népszerűsítő előadásai között is vannak olyanok, amelyek direkt egy adott témához nem értőknek szólnak. Külön módszertana van annak, hogyan lehet olyan tényekre apellálni egy előadásban, amelyeket mindenki ismer. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor ha a nagy egészet nem is értem, akkor is elkapok legalább néhány információmorzsát, amitől egy pillanatig elhiszem, hogy ez nem is annyira bonyolult.

– Te személy szerint mit vársz a legjobban?

– Az egészet várom, mindenképp szeretném az összes előadást meghallgatni, és bízom benne, hogy másoknak is hozzám hasonlóan izgalmas szellemi ugrabugrálás lesz.

Annak külön örülök, hogy az egyes tudományterületek mellett különféle iparágakból is felbukkantak Kovács Balázsok, például egy játékfejlesztő cég, valamint a MÁV egyik munkatársa is előad. Ők nem a tudományos kutatásaikat, hanem a szakmai tapasztalataikat hozzák magukkal.

– Te miről adsz elő?

– A doktori témám óta érdeklődöm a szonifikáció iránt, ami különféle nem-hangzó információk hanggá alakítása jelenti. Ennek különféle olyan módjait fejlesztgetem az elmúlt 10 évben, amelyek például a weben használhatók. Olyan hangjátékokat, illetve hangzó interaktív játékokat fogok bemutatni, amelyek hangokat generálnak nem-hangzó információkból.

– Mekkora eddig az érdeklődés, hányan regisztráltak és honnan érkeznek majd?

– A kérdés második felére nem tudom a választ, mivel a regisztrációs űrlap összeállításakor elfelejtettem rákérdezni. A vendégként regisztrálók száma jelenleg 197, ehhez jönnek még hozzá az előadók. A terem 200 fős, de úgy számolunk, hogy jó esetben százan leszünk majd. Bár biztosan be fognak esni olyanok is, akik nem regisztráltak.

– Miért kétnaposra szerveztétek a programot? Az első napon délben van a kezdés, a második pedig akkor ér véget, szóval akár össze is lehetett volna húzni.

– Páran valóban javasolták, hogy legyen csak egynapos, de mivel úgyis lesz esti program, ahol természetesen egy Kovács Balázs fog DJ-zni, célszerűbbnek tűnt elnyújtani. Emellett az is közrejátszott, hogy mivel Pécs nem olyan könnyen megközelíthető, így nagyobb eséllyel ér oda mindenki a kezdésre. Bízom benne, hogy a bulizók felébrednek majd a vasárnap délelőtti szekcióra is.

– A konferencián ingyenes a részvétel, miből fedezitek így a költségeket?

– Az előadók nagyon sokat segítettek azzal, hogy fizetik a saját utazási- és szállásköltségeiket. Amikor úgy döntöttünk, hogy nagyobb termet bérelünk, ebbe is többen jelezték, hogy beszállnak. Emellett különféle ajándéktárgyakat, például kitűzőket és vászontáskákat is árulni fogunk, amelyeken szintén lesz valamekkora árrés. Külső szponzoraink nincsenek, bár kerestünk, de nem reagált senki. Egyetemi vagy városi támogatásra pedig azért nem szerettem volna pályázni, mert ennek a konferenciának azért elég labilis a tudományos státusza, és csak felesleges támadási felületet nyitott volna a kritikusok számára. Egyébként nincs szó olyan hatalmas költségekről: a terembérlet 190 ezer forint, ezen kívül pedig összesen egy vacsora szerepel még a kiadások között, szóval legrosszabb esetben összedobjuk.

– Felvétel fog készülni?

– Hangfelvétel biztosan, videósnak is jelentkezett valaki, de ez egyelőre még kérdéses, mivel ő élőben közvetített volna, amit mi nem szeretnénk.

– Mikor lennél elégedett?

– Tulajdonképpen már most is az vagyok, hogy 20 előadó fantáziát látott ebben a projektben, és az ország – sőt, a világ – teljesen véletlenszerű pontjairól egyáltalán eljönnek a rendezvényre.

Az egyik Kovács Balázs, akit már említettem, Bostonból érkezik, egy másik Ázsiában él, de közvetlenül előtte Afrikában lesz. Emiatt lehet, hogy csak online fog bejelentkezni, de arra is van esély, hogy épp Svájcban lesz, onnan pedig már simán átugrik. Van egy németországi és egy bécsi Kovács Balázs is, a itthoniak pedig az ország minden részét lefedik.

Nekem ez már önmagában siker, de bizakodó vagyok, szerintem nagyon jó közönségünk is lesz.

– Elképzelhetőnek tartod, hogy lesz folytatás is?

– Ha más névvel is felmerülne ugyanez a koncepció, szívesen átadom a saját tapasztalataimat, én mondjuk érdeklődnék a Molnár Tamások iránt, ilyen névvel három művészt is ismerek. A Kovács Balázsok Konferenciáját viszont egyszeri alkalomnak szánom, kivéve persze, ha egy másik Kovács Balázs vállalja, hogy másodjára is megszervezi.

Egyébként létezik egy Nemzetközi Azonos Nevűek Társasága (International Same Name Association) nevű szervezet, akik rendszeresen tartanak találkozókat azonos nevűeknek, például Guinness-rekord felállítás céljából. A mi konferenciánkra is küldenek egy delegációt Japánból két Hirokazu Tanaka részvételével (ott ez számít az egyik leggyakoribb névnek). Szóval ha valaki ebben a vonalban lát fantáziát előadások szervezése nélkül, ez is egy lehetőség.

A konferencia hivatalos honlapja itt érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új szerepet vállalt a „nyugdíjas” Zacher Gábor
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.


Nemrég írtunk arról, hogy Zacher Gábor, az ismert toxikológus elérte a nyugdíjkorhatárt, ebből az alkalomból pedig a mentős kollégák megható meglepetéssel köszöntötték. Egy álriasztással csalták a kedvenc kávézójába, ahol bajtársai és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták.

Zacher Gábor azonban még hallani sem akar a visszavonulásról. Mivel további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján. A mentőorvos korábban már tisztázta a félreértéseket, és jelezte, hogy csupán papíron lett nyugdíjas, de a munkát nem hagyja abba.

„Abszolút minden megy tovább, csak nyugdíjasként. El nem tudnám képzelni, hogy otthon legyek heti hét napot. Egyelőre szellemileg és fizikálisan is bírom a történetet”

– mondta a Blikknek.

Ezt a szándékát a tettei is igazolták: egy október végi interjúban elmondta, hogy a hatvani kórház sürgősségi osztályán továbbra is vállal havi négy műszakot, és mentőorvosként is dolgozik. „Én nem ismerem a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidőt, fiatal orvos koromban volt, hogy bementem péntek reggel és hétfőn jöttem csak haza” – jellemezte a munkabírását.

Most az is kiderült, hogy az orvos újabb feladatot is vállalt: ő lett az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Dr. Czakler Éva, az OMSZA alelnöke szerint Zacher Gábor hitelesen képviseli az egészségügyi témákat. Nagykövetként a jövőben az egészségtudatosság népszerűsítését, a lakosság tájékoztatását és a támogatók bevonását segíti. Az első közös akciójuk egy adventi jótékonysági kampány lesz, amellyel a mentők áldozatos munkájára hívják fel a figyelmet.

„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”

– mondta az új megbízatásáról.

Zacher Gábor emellett hamarosan új könyvvel is jelentkezik: november végén jelenik meg a Kálmán Norberttel közösen írt, Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom című kötete, amely a mentőmunka hétköznapjait mutatja be az 1980-as évektől napjainkig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk