KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Volt egy fiatalember, aki elvesztette az egész családját, csak ő maradt meg” – Így dolgoznak a segélyszervezetek a Nyugatiban

A pályaudvaron három szervezet teljesít szolgálatot éjjel-nappal, de van egy sátra a Kétfarkú Kutya Párt önkénteseinek is. Megkérdeztük, mire van szükségük és mik az eddigi tapasztalataik.

Link másolása

Hét elején kezdtek megérkezni az orosz-ukrán háború menekültjei Budapestre, a számuk pedig azóta napról napra nő. Az epicentrum a Nyugati pályaudvar, ahol napi több ezer ember ellátását kellett megszervezni.

A pályaudvar patinás királyi várójában, ami normális esetben zárva van a utazóközönség elől, most óriási a nyüzsgés: összesen három segélyszervezet, a Vöröskereszt, a Református Szeretetszolgálat és a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata dolgozik itt együtt.

A helyszínválasztás nem véletlen: a váró melletti 10-es vágányra futnak be a Záhonyból érkező vonatok, a bejárat nagyjából a mozdonnyal egy vonalban van, így akik kiszállnak a kocsikból, azonnal észreveszik a táblákat és az önkénteseket.

„Naponta 5-6000 ember érkezik ide, az elsődleges feladatunk, hogy élelmiszert adjunk nekik, valamint információt arról, mik a lehetőségeik”

– válaszolta érdeklődésünkre Nagy Tibor, a Vöröskereszt közép-magyarországi veszélyhelyzeti koordinátora.

A tapasztalat az, hogy a menekültek nagy részének van valamilyen úti célja, jellemzően nem Magyarországon, hanem valahol Nyugat-Európában. Ők csak rövid időt töltenek nálunk, kapnak egy kis ellátást, majd saját szervezésben tovább utaznak, vagy vonattal, vagy repülővel.

A kis százalékuk az, aki segítségre szorul abban, hogy a magyar állam vagy a szervezetek elhelyezzék valahol, például befogadó állomásokon. Az ő továbbszállításukat a Katasztrófavédelem munkatársai szervezik meg a Volánbusszal közösen. Eddig jórészt Pest megyei helyszínekre kerültek, például Lajosmizsére vagy Ceglédre, de Salgótarjánra és a fővárosra is volt példa.

A három szervezet közül a Vöröskereszt koncentrál kicsivel jobban a pszichoszociális segítségnyújtásra, amire főleg a konkrét háborús területről érkező menekülteknek van szükségük.

„Volt egy fiatalember, aki elvesztette az egész családját, csak ő maradt meg. Teljesen traumatizált állapotban érkezett, az egyik munkatársunk hosszabban elbeszélgetett vele, és sikerült legalább annyira megnyugtatnia, hogy ne akarjon azonnal visszamenni a fegyveres konfliktus sújtotta térségbe, hanem maradjon velünk Magyarországon”

– mondja Nagy Tibor, hozzátéve, hogy a harcok előrehaladtával a hasonló esetek alighanem még nagyobb feladatot fognak jelenteni.

A Református Szeretetszolgálat napközben üzemeltet egy kisebb egészségügyi pontot is, ahol el tudják látni azokat, akiknek valamilyen könnyen kezelhető problémájuk van. Aki komolyabb ellátást igényel, azt átadják a mentőknek.

A legnagyobb feladat egyértelműen az élelmezés, hiszen van olyan vonat, amivel 1500 menekült is érkezik egy időben. Ilyenkor mindhárom szervezet kapacitásaira szükség van, hogy ne alakuljanak ki nagy sorok.

Nagy Tibor szerint az érkezők meglepően fegyelmezettek, különösebb biztonsági probléma nem adódott eddig, és fennakadás se nagyon volt. Mivel a váró másik, Westend felőli bejárata is nyitva van, viszonylag gyorsan át tudnak haladni rajta.

Adományokkal jól állnak, egyelőre sokkal több érkezik be, mint amennyit ki tudnak osztani. Ettől függetlenül továbbra is fogadják a felajánlásokat, főleg azonnal fogyasztható élelmiszereket várnak, például kis üdítőt, ásványvizet, csokoládét, szendvicset.

Magánszemélyek mellett számos vállalkozás is tett felajánlást saját magától: a nagy étteremláncok például csütörtök óta rendszeresen szállítanak ki hamburgert, csirkeszárnyat és hasonló gyorsételeket.

A szervezetek addig maradnak a pályaudvaron, ameddig szükséges. Az első napokban még csak 8-tól 23 óráig tartottak nyitva, de mivel most már éjszaka és hajnalban is érkeznek mentesítő vonatok, átálltak folyamatos üzemre.

Reggel 8-tól este 8-ig minden órában indul egy megpakolt autó

A három szervezet mellett a Kétfarkú Kutya Párt is segít a rászorulóknak a Nyugatinál, ők a pályaudvarral szemben, a Skála előtt állítottak fel egy nagy sátrat kedden.

Balassa Gergő, a kezdeményezés koordinátora elmondta, együttműködnek a többiekkel, például ők is biztosítanak önkénteseket arra, hogy telefonon szállást intézzenek a nem azonnal tovább utazóknak.

A sátor előtt felállítottak egy óriási töltőpontot száznál is több konnektorral, belül pedig van egy elszeparált, fűtött pelenkázó és szoptatóhelyiség – az önkéntesek itt pihenhetnek is, ha mondjuk az éjszakai műszak alatt elfáradnak –, de a fő funkció az adományok elosztása.

Csütörtökre sikerült megszervezniük, hogy reggel 8-tól este 8-ig minden órában induljon egy megpakolt autó a határhoz vagy a közelébe. Például Nagykállóra, ahol egy hasonló központot alakítottak ki, de a nem túl frekventált elhelyezkedés miatt önerőből jóval kevesebb adományt hoznak nekik az emberek. Szerdán és csütörtökön összesen 3 tonna árut juttattak célba, ruhákat és élelmiszert egyaránt.

Próbálnak mindent átvenni, ami hasznos, vittek már a Józsefvárosi Önkormányzatnak és Vecsésre is, ahol egy anyuka összesen 130 embernek segít különböző házakban és szállásokon.

Nadrágot, pólót és pulóvert egyelőre nem kérnek, kabát, cipő, zokni és gyerekruhák viszont jöhetnek. Tartós élelmiszert is korlátlanul fogadnak, bármi olyasmit a gyümölcstől a müzliszeleten át a konzervekig, ami azonnal fogyasztható.

Tűzifára is nagy szükség lenne, mivel Szabolcs megyében sok menekültet fűtetlen házakban tudnak csak elhelyezni. Legjobban egy nagyobb mennyiségű tüzépes felajánlásnak örülnének, de bármit célba tudnak juttatni.

Háromszáz, eddig Ukrajnában tanuló indiai diák is érkezett egy vonattal csütörtökön, őket a nagykövetség által szervezett buszokkal szállították tovább

Az adományszervezésen kívül helyben is ki tudják szolgálni a rászorulókat forró teával, szendviccsel, aki át van fagyva, azt pléddel vagy kabáttal is.

Ők is a nap 24 órájában nyitva tartanak, minimum ketten-hárman mindig ott vannak egyszerre. A teljes csapat 50-60 fő körül lehet, és szintén addig terveznek maradni, ameddig szükséges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: