Bácskai Márta: nincs olyan gyerek, aki ne szorongana valamitől

VIDEÓ: ismerkedj meg a programmal

Egészen kicsi gyerek voltál, amikor a szüleiddel és a testvéreddel Franciaországba költöztetek egy időre. Hogy élted ezt meg kislányként?

Én nagyon kötődöm a családhoz, ezért borzasztó nehéz volt a nagyszülőket itt hagyni, a kutyát is… Az utat Strasbourgig szinte végigsírtam. Viszont azt gondolom, hogy ahol a szülők jól vannak, ott a gyerek is előbb-utóbb is jól lesz. A Franciaországban töltött időszak nagyon klassz, de egyben nagyon nehéz is volt. Gyerekként, külföldiként belepottyantunk egy idegen kultúrába, ahol még azt sem értettük, mit beszélnek körülöttünk.

Édesapám és édesanyám is francia szakon végzett, mégis úgy mentem ki velük Franciaországba, hogy nem ismertem a nyelvet. A szüleink már aggódtak, mert sem az öcsém, sem én nem voltunk hajlandóak megszólalni fél éven keresztül franciául – valószínűleg ennyi kellett ahhoz, hogy magunkba szívjuk, tanuljuk, mert hat hónap elteltével elkezdtünk beszélni, gyakorlatilag egyik napról a másikra. Talán addig felmértük a terepet, információkat gyűjtöttünk a környezetről.

A franciák máshogy élték a mindennapjaikat, más ételek kerültek az asztalra, másként töltötték a szabadidejüket. Nehéz volt ezt megszokni, és a helyzeten az sem könnyített, hogy akkoriban túlsúlyos voltam. Akkoriban egy átlag francia gyerek ráadásul vékonyabb is volt, mint egy magyar, így az én túlsúlyom még kirívóbbnak tűnt… Utólag visszaemlékezve legalább egy év kellett ahhoz, hogy belerázódjak az egészbe.

Segített ebben az iskolai környezet?

Az volt a nagy szerencsém, hogy egy Freinet-típusú iskolába jártam. Ez egy alternatív iskolatípus, melynek fő célja, hogy minden gyermek valahogy találjon magára, hogy kihozza belőlük a valódi lényüket. Erre a művészeti eszközök tökéletesen alkalmasak, ezért van az, hogy mi is ilyenekkel dolgozunk a programunkban.

VIDEÓ: interjú Bácsakai Mártával

Jól sejtem, hogy ezeknek az éveknek nagy szerepük volt a program létrejöttében?

Abszolút így van. A kint töltött évek a mai mindennapjaimat is meghatározzák, mert lenyomatként ott maradtak bennem. Az egészség egy komplex dolog, a testnek és a léleknek egyfajta összhangja, ebben a tekintetben nem választható külön a kettő. Mindez ott és akkor ivódott belém, ma is ezt vallom.

Amikor arra panaszkodtam, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, a szüleim elvittek egy orvoshoz, hogy vizsgáljon ki. Szerencsére testi elváltozást nem talált, viszont teljes életmódváltást javasolt. Az ő szemléletét továbbvittem magammal; nagyon holisztikusan látta a világot, a gyereket – ugyanúgy, ahogy én is látom és látjuk a program keretein belül. Mi nem csak egy darab húst látunk, hanem az én hitem szerint a lelket is. Enélkül nem megy.

Hétévesen életmódot váltottál, ami rengeteg felnőttnek csak fogadkozás marad egész életére. Hogy csináltad?

Utólag visszagondolva nagyon érdekes, mennyire el voltam köteleződve az életmódváltás mellett, mert egy hétéves gyerekre nem jellemző, hogy ennyire tudatos legyen. Borzasztó erősen eltökéltem, hogy változtatni fogok, mert csúfoltak, mert nem tetszettem, mert nem éreztem jól magam. Az én életmódváltásom aztán magával rántotta az egész családot.

Nagyon érdekes, hogy a gyerek így tud hatni az őt körülvevő rendszerekre! Talán akkoriban jöttünk rá, hogy a zöldségeket hányféleképpen lehet elkészíteni, vagy hogy a húst nem kell mindig bepanírozni, lehet halat is enni, van olyan, hogy teljes kiőrlésű pékáru… Persze ez csak a táplálkozás területe; úgy gondolom és a programban is azt közvetítjük, hogy maga az egészség ennél jóval összetettebb. Nyilván nem mondhatjuk azt, hogy ha valaki reggeltől estig bioélelmiszereket eszik, akkor az egészséges. A saját példámból tudom, hogy egy szorongó gyereken nem ez segít, attól még ugyanúgy a sarokba kuporodik.

Felnőttként hogy alakult az életed a „Gondolkodj Egészségesen!” Program kidolgozása előtt?

Kilenc évvel ezelőtt külföldön dolgoztam, akkoriban kezdtem el azon gondolkozni, ki vagyok én igazán, mit akarok az élettől. Jó volt a munkám és a fizetésem, csodaszép környezetben éltem, de a lelkem valami mást súgott. Franciaországból Milánóba, egy reklámügynökséghez kerültem, aztán Monacóba csöppentem. A munkám során részese lehettem egy igazi sikertörténetnek, láttam valamit nulláról felépülni, aminek az üzenete az volt számomra: ha akarja az ember és jó úton jár, akkor a világmindenség összefog és valami jó történik.

Ez is egy muníció volt nekem, de csak mostanában tudatosult bennem, amikor összeraktam a dolgokat. Nyáron hazajöttem megünnepelni a születésnapomat, megvolt a jegyem a visszaútra Nizzába, de már nem mentem vissza. Komoly beszélgetéseim voltak a családommal, akik látták, hogy keresem a helyemet. Aztán a nagybátyám annyit mondott: tudod Márti, szerintem ez az ország annyit megér, hogy legalább kipróbáld magad benne – és én ezt elhittem neki. Azt éreztem, hogy jó lenne valahol otthon lenni, gyökeret ereszteni. Azóta már tudom, ha magunkkal rendben vagyunk, ha magunkban otthont találunk, teljesen mindegy, hol vagyunk a nagyvilágban.

Itthon marketing és sales területen kezdtem el dolgozni, de még mindig azt éreztem, hogy ez valahogy nem az. Régi álmom volt, hogy gyerekekkel foglalkozhassak, és azt is pontosan meg tudom fogalmazni, miért. Az hajtott és hajt azóta is, hogy minél kevesebb gyerek érezze magát úgy a bőrében, mint én kislányként. Ez az én motorom, ezért tudok én mindennap küzdeni: hogy jobban legyenek a kicsik. Párhuzamosan mindezzel elindultam egy önismereti úton, elmentem egy pszichodráma-csoportba, műhelyfoglalkozásokra jártam, majd elindult egy önálló terápiám is. Egyre mélyebbre és mélyebbre ástam magamban, a végén pedig az derült ki számomra, hogy az álmokat érdemes volna megvalósítani, vagy legalábbis megpróbálni. Egyáltalán, cselekedni.

EgészségZsák

Minden évben az óvodát újonnan kezdő, kiscsoportos gyerekek szüleinek – az óvodákon keresztül – eljuttatnak egy EgészségZsákot, benne egy szülőknek szóló 100 oldalas kiadvánnyal, játékos foglalkoztató anyagokkal.

A programmal mára több mint 55 ezer családhoz jutnak el, évről-évre.

A gyerekpszichológia mint szakmai lehetőség nem merült fel benned?

Két utat láttam magam előtt: továbbtanulni – akár, ahogy mondtad, gyerekpszichológusnak – vagy a meglévő tudásomat, élettörténetemet, tapasztalatomat, kapcsolataimat összegyúrni és valami klassz dolgot csinálni belőle. Végül is maradtam a B verziónál és nagyjából egy év alatt összeraktam a „Gondolkodj Egészségesen!” Program alapjait. Tudtam, hogy egy prevenciós programra van szükség.

Egy éven keresztül csak olvastam, kutattam, beszélgettem, kérdeztem, olyan emberekkel találkoztam, akik értették, mit beszélek. Az egy év alatt arra jutottam, hogy egy komplex, nem ezoterikus értelemben, de holisztikus, test és lélek egységét kereső prevenciós programra óriási szükség volna! Úgy kezdtem, hogy a magam számára is megpróbáltam megfogalmazni, mit is jelent az egészség. Így jött a hét témakör: táplálkozás, környezetvédelem, lelki egészség, testi egészség, művelődés, mozgás, sokszínűség - úgy gondolom, hogy ezeken keresztül lehet legátfogóbban megragadni.

Kiket szólít meg a program?

Kerestük a célcsoportot is, ami nem volt egyszerű; lehet, hogy én a kisiskolások felé indultam volna el, de minden szakember egyöntetűen azt mondta: az a kor már késő. Persze változtatni sosem késő, és azt sem mondhatjuk, hogy hétéves korunkra kiforr a személyiségünk, de addigra már minden jó és rossz mintánk belénk épül. Így lettek az óvodások szülei az elsődleges célcsoportunk, mert a gyerekeket rajtuk és az óvodapedagógusokon tudjuk elérni.

Milyen volt az indulás, hogy fogadták az újszerű programot?

Már az első évben 850 ovi csatlakozott hozzánk, 35 ezer magazint osztottunk szét, amiben a program lényegét fejtettük ki a hét alaptémára lebontva. Rengeteg egészségzsákot készítettünk – ezekbe csupa olyan dolog került a szponzorok jóvoltából, amivel megpróbáltuk kézzel foghatóvá tenni a témáinkat, például fogkefe, fogkrém, mese a környezetvédelemről, edukációs anyagok, müzliszelet…

Nagy sikerünk volt, sokan hívtak vagy kerestek fel minket. 2007-ben rendeztük meg az első szakmai napunkat, aminek a célja az volt: nézzük meg, hogyan működik az elmélet a gyakorlatban. Kerestük az eszközt, amivel kézzelfoghatóvá tehetnénk az elméletet. Ekkor jött a nagyapám a képbe, aki hatvan évig volt drámapedagógus; azt mondta, a gyereknek játék kell, ha hagyjuk, reggeltől estig játszik. A játék, az összművészet kapcsolódik az én múltamhoz is, és azóta sem bántam meg, hogy megfogadtam a tanácsát.

Hogy tudnád összefoglalni a módszeretek lényegét?

Nagyon fontos kiemelni: mi nem vagyunk szakértői a hét alappillérünknek, viszont azt a gyakorlatot, amit az összművészet segítségével kialakítottunk, nagyjából csak mi tudjuk az országban. Nem azt csináltuk, hogy fogtunk egy külföldi sikertörténetet, amit lefordítottunk és alkalmaztunk, hanem az évek során egy teljesen önálló és egyedi módszert hoztunk létre. Az eszközeink a játék, a mese, drámapedagógia, bábozás, mozgás, tánc, zene, kézműves foglalkozások. Ezeket – újító módon – akár egyszerre is csináljuk. Nem korlátozzuk a gyerekeket, a foglalkozáson nincs kötelező feladatuk. Van ugyan egy keret, de a kicsi azt az összművészeti ágat választhatja, ami közel áll a lelkéhez.

Nálunk semmi nem terápiás jellegű, de tapasztaljuk, hogy minden, ami itt történik, mennyire hat a gyerekekre és hogy az az ovis, akivel mi találkozunk, egyre jobban és jobban van. A nonverbális művészeti eszközök valahogy megszólítják a lelkét, lépésről lépésre közelebb kerülhet saját magához, leteheti a félelmeit, a szorongásait. Már hetente vannak Te Meséd foglalkozásaink, nyaranta Te Meséd táborokat szervezünk, ami arról szól, hogy öt nap alatt mindegyik gyereknek megszületik a saját meséje, még jobban el tudnak mélyülni és dolgozni, mint egy másfél órás foglalkozáson. Sőt, van hatvanórás drámapedagógusi képzésünk is, nemrég akkreditáltattunk egy zeneterápiás módszert, a mesék másként-módszert pedig hamarosan fogjuk.

Úgy is lehet hatékony a foglalkozás, hogy a gyerek az oviban vagy otthon teljesen mást hall, tapasztal, él át?

Az a gyerek, aki huzamosabb ideig vesz részt olyan foglalkozásokon, amelynek a szellemiségét mi képviseljük, sokkal stabilabb lesz. Nem az a célunk, hogy „megszereljük” a szülőket. Persze nagyszerű volna, ha ők is változnának, de ha nekünk „csak” annyit is sikerül elérnünk, hogy a gyerek egyre stabilabb lesz, az egy óriási változás. Ha ő változik, a környezet sem úgy hat majd rá, mint azelőtt. Ha neki nagyobb az önbizalma, akkor már nem lehet úgy bántani, akkor már tudja, ki ő, ki tud állni magáért. Ha csak egy-két foglalkozásra jön el, már nem úgy fog innen kisétálni, mint ahogy bejött, mert hatunk rá és a gyerek óhatatlanul, egyből változik. Amit itt megélt és megtapasztalt, ami erőt itt felfedezett magában, az megmarad, ami szorongást itt letett, azt letette – ez benne a csoda.

Milyen mentális problémákkal találkoztok leggyakrabban a gyerekeknél?

Azt gondolom, hogy nincs olyan gyerek, aki ne szorongana valamitől. Többeket azért hoznak ide, mert a szülő elmondása szerint nem tudnak csoportban működni, szemmel láthatóan rosszul érzik magukat valami miatt. Ez nem egy terápiás közeg, csak egy esély arra, hogy jobban lesz. Ugyanakkor, mivel az igény felmerült, indítottunk gyerek-pszichodráma csoportokat is, amelyek viszont már valódi terápiás foglalkozások. Ha elhozzák ide például az agresszív gyereket, a vezetők már konkrét problémákon dolgoznak.

Ezeken a foglalkozásokon is meséltetitek a kicsiket vagy ez egy sterilebb közeg?

Ha terápiás a közeg, az alapot akkor is a mese adja. Amikor a gyerekek elutaznak egy képzeletbeli világba, ott sokkal könnyebben mozognak és mutatják meg magukat akár szereplőkön, érzéseken keresztül. A népmesék szimbolikáját tudat alatt megértjük és a gyerekek is megértik. A mesékkel sem úgy dolgozunk, ahogy a legtöbben, mi nem osztunk szerepeket. Igazából minden kislány királylány akar lenni és sok gyerek, ha nem őt választják, könnyen beszoronghat és sérülhet. Ezt az érzést aztán a való világba is vihetik magukkal. A módszerünk arról szól, hogy a mese közben mindenki abba a szerepbe bújhat, amibe csak szeretne. Ha tizenöt királylány lesz, akkor tizenöt királylány lesz.

Ha érdekelne a program, KATT IDE

Ha tetszik a kezdeményezés, nyomj egy lájkot!