hirdetés

KÖZÖSSÉG

Michelisz Norbiék 6 millió forinttal támogatják a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházat

A világkupa-győztes autóversenyző is részt vett versenysorozata jótékonysági kampányában, és nagyon örül, hogy egy magyar kórház is kaphatott a szezon során összegyűjtött 100 ezer eurós adományból.
Fotó: WTCR - szmo.hu
2020. november 25.

hirdetés

Kicsivel több mint 6 millió forintot adományoz a Túraautó-világkupa (WTCR) nemzetközi promótere, az Eurosport Events és a versenysorozat pilótái, köztük Michelisz Norbert is a budapesti Bajcsy-Zsilinkszky Kórháznak, hogy támogassák a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.

A WTCR idén a világjárvány miatt meghirdette a RaceToCare kampányát, aminek a lényege az, hogy az Eurosport Events minden versenyző, minden egyes megtett kilométeréért egy eurót adományoz jótékony célra, és természetesen a pilóták is beszállhatnak a jótékonykodásba.

Így gyűlt össze egy szezon alatt 100 ezer euró, amelyből 16 667-et kap a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, amely egyike azon intézményeknek, amelyek napi szinten harcban állnak a járvánnyal

- olvasható a hungaroring.hu oldalán.

„Férfiemberként kötődöm az autósporthoz, a fiammal többször is megnéztük már a Hungaroringen a Magyar Nagydíjat, ezért is külön öröm, hogy autósport-oldalról érkezik most segítség. Minden pénz jól jön, különösen most, a Covid-járvány idején. A kórház minden alapvető, a betegek ellátásához szükséges eszközzel rendelkezik, de mivel a hozzánk érkező betegek száma növekszik, egyre több olyan apró műszerre van szükség, különösen a súlyos betegek intenzív ellátása tekintetében, amelyek segítségével elkerülhető, hogy a beteget lélegeztetőgépre kelljen tenni, onnan ugyanis már sokkal nehezebb a visszaút" - nyilatkozta Dr. Bodnár Attila, a kórház főigazgatója.

hirdetés

A kezdeményezést Michelisz Norbert, hazánk jelenlegi lesikeresebb autóversenyzője is támogatta, és nagyon örül, hogy egy magyar kórház is részesült az adományból:

„Fantasztikus ez az egész, megmutatta, hogy mi mind egy család vagyunk, és ha valami rendkívüli történik, mind összetartunk, még akkor is, ha a pályán késhegyre menő csatákat vívunk egymással. Nagyon jó érzés megmutatni, hogy az ilyen kezdeményezések véghez vihetők, és ami engem illet, nem is volt kérdés, hogy részt veszek benne, főleg, hogy a pénz egy része az egyik budapesti kórházat segíti. Nagyon hálás és boldog vagyok, hogy segíthetünk"

- mondta a 2019-es WTRC-bajnok, aki saját Facebook-oldalán is megosztotta a jó hírt.

Log into Facebook

null



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Hős lett a futár, aki elkapta a 12. emeletről kizuhanó kislányt Vietnamban

Rémisztő felvételen az eset, a kétéves gyerek megúszta kéz- és lábtöréssel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Kiesett egy kislány egy vietnami panelház 12. emeletéről, valaki a telefonján fel is vette a rémisztő pillanatokat. A kislány az erkélyen lógott, az egyik kezével kapaszkodott még, aztán lezuhant.

A kétéves kislány csodával határos módon túlélte a február 28-án történt esetet, mindössze a karja és a lába tört el. Az történt, hogy az utcán épp ott állt egy futár, aki még időben felmászott az épület előtt lévő kisebb tetőre, és elkapta a lezuhanó gyereket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG

A levegőben lógva kérte meg párja kezét egy tűzoltó Mohácson

A barátnő nem sejtett semmit, ezért igencsak meglepődött, amikor meglátta a párját az ablakban. Természetesen igent mondott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Különleges módon kérte meg egy mohácsi tűzoltó a párja kezét. Windischmann Dávid múlt szombaton lepte meg barátnőjét, aki a családi ebéd után a tökéletes elterelő hadműveletnek köszönhetően nem sejtett semmit a tervről.

Éppen ezért igencsak meglepődött, amikor Dávid egyszercsak felbukkant az ablakban, méghozzá a levegőben lógva.

A tűzoltó őrmester a helyi tűzoltóállomásról érkezett kedveséhez, kollégái és alpintechnika segítségével jutott fel az emeleti szoba ablakához. Így tette fel Dórinak a nagy kérdést, aki természetesen igennel felelt.

A rendhagyó lánykérésről videó is készült, Trábert Olivér örökítette meg az emlékezetes pillanatokat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Vakcinás fecskendőt tartó húsvéti csokinyulakat készít egy lajosmizsei cukrász

Rimóczi László a maszkos csokimikulás után újabb egyedi és kreatív különlegességgel rukkolt elő.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 02.

hirdetés

Újabb jópofa édességgel rukkolt elő Rimóczi László a maszkot viselő csokimikulás után: vakcinás fecskendőt tartó csokinyuszikkal készül húsvétra.

A lajosmizsei cukrász az RTL Híradónak elmondta, hogy a nyulat olasz tejcsokoládéból készíti, a szintén csokiból készülő fecskendő fölé pedig egy marcipán virág kerül.

Eddig csak pár darab készült a különleges édességből különböző méretben, a legnagyobb egy kilónál is nehezebb. Az már biztos, hogy nem lehet majd házhoz rendelni belőle, mert a csokifecskendő olyan törékeny, hogy nem bírná a szállítást.

Rimóczi László azt mondta, az a célja a vakcinás csokinyuszival, hogy jobb kedvre derítse a vásárlóit.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Szabadnapos orvos mentette meg egy férfi életét az egyik budapesti pályaudvaron

A mentősökkel együtt sikerült újraélesztenie a 40 év körüli férfit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Újabb sikeres életmentésről számolt be az Országos Mentőszolgálat a Facebookon. Hétvégén egy 40 év körüli férfi előzetes panaszok nélkül összeesett az egyik fővárosi vasúti pályaudvaron, miközben a peronon várakozott.

Szerencsére a helyszínen volt egy szabadnapos orvos, aki azonnal a segítségére sietett.

Riasztotta a mentőket és gyors vizsgálat után meg is kezdte a férfi újraélesztését, amit aztán a hamar kiérkező mentőkkel folytatott tovább közösen.

Végül az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, a gyógyszeres beavatkozások után percekkel sikerült is az újraélesztés, így a mentők stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: