KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Megszüli a beteg kisbabáját, hogy szerveivel mások életét mentse meg

A pici talán csak egy napot fog élni, de akár 50 másik csecsemőt menthet majd meg.
Fotók: Facebook - szmo.hu
2017. március 17.


Link másolása

Egy babát váró fiatal pár élete legnehezebb döntésére szánta magát. Miután kiderült, hogy születendő kisbabájuk egy ritka betegség miatt legfeljebb pár napot élhet, úgy határoztak, az anyuka mégis világra hozza a csecsemőt.

Miért? Hogy szerveit más, segítségre szoruló, beteg gyermeknek adományozhassák.

Keri és Royce Young Eva nevű kislányáról a terhesség 19. hetében derült ki egy szűrővizsgálat során, hogy születése után maximum napokat, vagy rosszabb esetben csak néhány percet élhet. A kicsi ugyanis hiányos aggyal, illetve koponyával fejlődik.

Az orvosok felajánlották a szülőknek a terhességmegszakítást. Ám ők inkább úgy döntöttek, mégis világra segítik a gyermeküket, hogy halála után szervdonor lehessen. "Ebben a pillanatban egészséges. Megható, amikor amikor érzem a rugdalását a hasamban" – mondta az anyuka.

lkl

"Mindig azt mondom az embereknek, hogy ott az egész élet a szomorkodásra. De sajnos az a legörömtelibb része a terhességemnek, hogy most még él, és ficánkol a hasamban..." – tette hozzá a kismama, nyíltan beszélve az érzéseiről.

A férj is szeretné, ha kislányuk megmenthetne más életeket. "Van valahol egy másik család, amelyik imádkozik azért, hogy babájuk új vesét kaphasson. Csodáért imádkoznak. És Eva lehet ez a csoda."

A pár Facebook-posztban írt arról, hogy mit éreztek, miután meghallották a szomorú hírt. Enni és inni is alig tudtak. Az egyébként vallásos anyuka és apuka hite is megroppant. Ám úgy döntöttek, meglátogatják egyházuk lelkészét, aki a következőket mondta: "A lányotok 24 órás élete során megmenthet 50 másik életet. Nagyon elfoglalt egy leányzó lesz."12439223_10103721745903267_8133811921773597987_n

Arról is vallottak, mit gondolnak kisbabájuk elkerülhetetlen haláláról: "Már nem félek attól, hogy látni fogom eltávozni közülünk. Ez fog történni. A kórházat a kisbabánk nélkül hagyjuk el. Ez a mi valóságunk, de mi elfogadjuk" – ecsetelte Keri a számára legfájdalmasabb érzést.

Szakértők szerint az anenchephália nevű betegséggel született gyermekek érzékszervei működésképtelenek: nem látnak, nem hallanak, nem éreznek fájdalmat, és nem is képesek tudomást szerezni a külvilágukról. Mivel nagyagyuk teljességgel hiányzik, nem sokat tudnak felfogni az őket körülvevő világból. Ha a kislány szerencsésebb lesz, talán lesznek kezdetleges reflexei, mint például a légzés vagy az érintésre adott reakció.

Eva születése május 7-én várható, édesanyja azonban mégsem tűnt teljesen nyugodtnak: "Azt akarom, hogy a lányom tökéletes legyen. Akarom, hogy elfújja a gyertyáit az első szülinapi tortáján. Látni szeretném, ahogy beveri a fejét a konyhaasztalunkba, miközben járni tanul. Azt kívánom, hogy órási telefonszámlát csináljon fiúkkal való sms-ezéssel. El akarom kísérni az oltárhoz. Legszívesebben mindent megváltoztatnék, de nem tudok! Ez a mi valóságunk. Nem lehet vele mit tenni."keri-royce-young

via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: