hirdetés

KÖZÖSSÉG

Megszólalt a mentős, akit feljelentettek, mert megállt hamburgert venni munka közben

Buvár Mariann mentőápoló megköszönte, hogy rengetegen kiálltak mellette, sőt sok büfés, éttermes még felajánlást is tett a több ezer mentősnek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 08.

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, egy lakossági bejelentés érkezett a fővárosi mentőkhöz a húsvéti ünnep alatt. Ebben egy férfi sérelmezte, hogy a szolgálatot teljesítő mentősök ebédet vásároltak. Erről fényképet is mellékelt, amin az látszik, ahogyan a mentőegység egyik tagja hamburgert kér elvitelre egy Szentendrei úti büfénél.

Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán

köszönte meg Buvár Mariann mentőápoló a példátlan társadalmi összefogást, amit a méltatlan panaszlevél váltott ki a napokban.

Elmesélte, hogy nagyon jól esett neki, hogy a főnökei, munkatársai és sok civil is kiállt mellette. Sőt, jólelkű büfések, éttermek biztosították őt és bajtársait is a támogatásról. Nagylelkű felajánlások is jöttek, így több helyen kedvezménnyel vagy ingyen juthatnak ennivalóhoz abban a húsz percben, ami rendelkezésükre áll egy szolgálat alatt.

Köszönetében ígéri, továbbra is helyt fognak állni bajtársaival.

hirdetés

VIDEÓ: A mentősök köszönete



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Elszorul a torkod, ha meglátod II. Erzsébetet – 10 emlékezetes momentum Fülöp herceg temetéséről

A királynő - aki a jövő héten tölti be 95. életévét - egyik udvarhölgye kíséretében a királyi család hivatalos autójával, egy Bentley-vel érkezett a szertartás helyszínére, és a kápolnában egyedül, a többi családtagtól távol foglalt helyet.
MTI, fotó: MTI/AP/Pool/Jonathan Brady - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

1. Az edinburghi herceg búcsúztatási ceremóniájának Forth Bridge kódnév alatt előre kidolgozott részletes tervezete eredetileg 800 meghívott vendéggel számolt, mivel a 16. században épült gótikus kápolnának ennyi a befogadóképessége. A koronavírus-járvány megfékezését célzó brit kormányzati rendelkezéseknek megfelelően azonban a kápolnában tartott szertartáson harmincan voltak jelen, valamennyien a királyi család tagjai.

2. Fülöp herceg koporsóját egy átalakított, régi zöld Land Rover szállította a windsori kastélytól a nem messze lévő Szent György-kápolnához. Ennek a járműnek a tervezésében az edinburghi herceg személyesen is részt vett, és már évekkel ezelőtt kifejezte azt a kívánságát, hogy ezen az autón szeretné megtenni utolsó útját.

3. Az autó 2003-ban készült, nyitott hátsó platóval, amelyet kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy alkalmas legyen az edinburgh-i herceg koporsójának szállítására. A Land Rover sötétzöld színét is Fülöp herceg választotta, mivel a brit fegyveres erők járműveit is erre a színre festik.

4. Koporsóját a szombati búcsúszertartáson saját hercegi lobogója fedte, és a koporsóra helyezték haditengerészeti tiszti sapkáját és kardját.

5. A Land Rovert a kastélytól a Szent György-kápolnáig vezető úton Fülöp herceg és II. Erzsébet királynő négy gyermeke, Károly trónörökös, Anna hercegnő, András yorki herceg és Eduárd, Wessex grófja, az unokák közül Vilmos herceg - Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, az Egyesült Királyság majdani uralkodója - és Vilmos öccse, Harry herceg kísérte gyalogosan a kápolnához.

hirdetés

6. A Land Rover mögötti menetben jelen volt még Peter Phillips, Anna hercegnő fia, az uralkodó legidősebb unokája, valamint David Armstrong-Jones, Snowdon grófja, II. Erzsébet királynő 2002-ben elhunyt húgának, Margit hercegnőnek a fia.

7. A királynő - aki a jövő héten tölti be 95. életévét - egyik udvarhölgye kíséretében a királyi család hivatalos autójával, egy Bentley-vel érkezett a szertartás helyszínére, és a kápolnában egyedül, a többi családtagtól távol foglalt helyet.

8. A szombat délutáni szertartást Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház legfőbb vallási méltósága és David Conner, a Szent György-kápolna esperese vezette.

9. Fülöp koporsóját a búcsúszertartás után a kápolna királyi sírboltjában helyezték el.

10. A szombati szertatás - ugyancsak a járvány megfékezését célzó előírások miatt - nem volt nyilvános, teljes egészében a windsori kastélyparkon belül zajlott. Az eredeti tervek szerint Fülöp herceg koporsóját Londonban ravatalozták volna fel, innen vitték volna Windsorba, és az útvonal mentén minden valószínűség szerint százezrek sorakoztak volna fel. Így 16.00-kor országszerte egyperces néma csenddel emlékeztek meg a hercegre.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG

Fülöp herceg temetése képekben – ilyen volt a szertartás Windsorban

A herceg utolsó útját katonák sorfala, zene és a közvetlen családtagok kísérték. Windsorban helyezték végső nyugalomra.
Címlapfotó: MTI/AP/Pool/Leon Neal - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Helyi idő szerint szombaton délután 15 órakor (azaz magyar idő szerint 16 órakor) helyezték el Fülöp herceg földi maradványait végső nyughelyén, a Windsorban található Szent György-kápolnában. Az országban félárbócra engedték a lobogókat a szombatig tartó nemzeti gyász alatt.

A biztonsági alakulatok tagjai egy épület tetején Windsorban - MTI/AP/Frank Augstein A királyi lovas tüzérség tagjai - MTI/AP/Pool/Antonio Olmos A Gránátos Gárdaezred zenekara. Az edinburgh-i herceg 42 évig az egység ezredeseként tevékenykedett. - MTI/AP/Pool/Hannay McKay

II. Erzsébet brit királynő a királyi család hivatalos autójával, egy Bentley-vel érkezik férjének, Fülöp edinburgh-i hercegnek a temetési szertartására - MTI/AP/PA/Pool/Hannah McKay

II. Erzsébet királynő és Fülöp edinburghi herceg négy gyermeke, Károly trónörökös (b), Anna hercegnő, András yorki herceg, Eduárd, Wessex grófja, valamint az unokák közül Vilmos herceg és öccse, Harry herceg kíséri Fülöp herceg koporsóját - MTI/AP/Pool/Hannah McKay

Károly walesi herceg, brit trónörökös két fia, Vilmos herceg és öccse, Harry herceg (j) kíséri nagyapjuk, Fülöp edinburghi herceg koporsóját a windsori kastély Szent György-kápolnájába 2021. április 17-én. A 99 éves korában április 9-én elhunyt Fülöp herceget kívánságának megfelelően a kastélyparkban, a királyi család tagjainak fenntartott Frogmore Gardens temetkezési kertben helyezik végső nyugalomra. - MTI/AP/Pool/Alastair Grant

Károly walesi herceg, brit trónörökös apja, Fülöp herceg koporsója mögött útban a windsori kastély Szent György-kápolnájába - MTI/AP/Pool/Hannah McKay

hirdetés

A Fülöp herceg koporsóját szállító, átalakított régi zöld Land Rover a windsori kastély Szent György-kápolnájába érkezik - MTI/Pool AP/Kirsty Wigglesworth

Fülöp edinburgh-i herceg koporsóját a windsori kastély Szent György-kápolnájába viszik - MTI/AP/Pool/Adrian Dennis II. Erzsébet királynő és Fülöp edinburghi herceg négy gyermeke, Károly trónörökös (középpen,b), Anna hercegnő (középen,j), András yorki herceg (b2) és Eduárd, Wessex grófja (j2) apjuk koporsója mögött a windsori kastély Szent György-kápolnájában - MTI/AP/Pool/Dominic Lipinski



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Fülöp külön kérésére egy áloszlop mögül fotózta a herceg temetését a Sun fényképésze

Kinek sikerült kiszúrni?
Fotó: i-Images / eyevine. / Northfoto - szmo.hu
2021. április 19.

hirdetés

Egy oszlopnak álcázott kabinból fotózta Fülöp herceg temetését egy fényképész, az ötletet még maga a herceg találta ki - írja a Metro.

Fülöp herceg nem titkolta, hogy már 20 éve tervezi saját temetését - az ő kívánsága volt például a különleges, általa is tervezett Land Rover bevetése halottaskocsiként, de a dekoráció és a kitüntetéseinek kiállítása is az ő tervei alapján valósult meg. II. Erzsébet férje jóformán még a fényképészt is maga szervezte le saját temetésére:

arra kérte a családhoz közel álló fotóst, hogy egy áloszlopba bújva készítsen majd képeket a temetésről.

A szóban forgó fényképész Arthur Edwards, aki immár 40 éve fotózza a királyi családot, és már-már baráti viszonyt ápolt Fülöppel. A 80 éves férfi évtizedek óta fotóz a Sun nevű lapnak, kifejezetten a brit királyi családra szakosodott.

Bár elsőre tényleg lehetetlen kiszúrni, ha jobban megfigyeljük, valóban ott van egy igencsak valósághű műépítmény a Szent György-kápolna bejáratának bal oldalán, amelyből egy kis lyukon át fotózhatta testközelből az érkező koporsót Edwards. Egészen pontosan ilyen volt a kilátás a kamuoszlopból:

hirdetés
Fotó: PA Wire/PA Images / Arthur Edwards/The Sun / Northfoto



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

„Már most hiányzik” – szívszorító sorokkal búcsúzik férje az 52 évesen elhunyt Helen McCrorytól

A Harry Potter-filmek sztárja rákbetegséggel küzdött, de állapotát a végsőkig titokban tartották a nyilvánosság előtt.
Címkép: Northfoto/PA Wire/PA Images - szmo.hu
2021. április 19.

hirdetés

Néhány nappal ezelőtt 52 éves korában elhunyt a Harry Potter-filmek sztárja, Helen McCrory. A színésznő rákbetegséggel küzdött, de állapotát a végsőkig titokban tartották a nyilvánosság előtt, csak a család és a barátok tudtak róla.

Férje most szívszorító sorokkal búcsúzott a színésznőtől.

"Már most hiányzik. Az elmúlt hónapokban fényesebben ragyogott, ahogy csak a legfényesebb csillag ragyoghat. Az életben is fel kellett érnünk hozzá, de a legnagyobb, legbátrabb és legönzetlenebb tette az a saját halálának a normalizálása volt. Semmi félelmet, keserűséget és önsajnálatot nem mutatott. Erősített bennünket azzal, hogy bátran tovább tudott lépni, és ragaszkodott ahhoz, hogy senki ne szomorkodjon"

- fogalmazott Damian Lewis, aki a Homelandből lehet ismerős sokaknak.

A férj azt is elmesélte, hogy felesége korábban azzal viccelődött, azt szeretné, ha Damiannek később sok barátnője lenne majd. A párnak két közös gyermeke van; a 14 éves Manon és a 13 éves Gulliver.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: