News here

KÖZÖSSÉG

Megküzdött a rákkal az 5 éves kisfiú, megható ajándékkal szereztek neki örömet orvosai

Tudták, hogyan csaljanak mosolyt a kis beteg arcára.

Link másolása

Ben Williams-nél ötéves korában diagnosztizálták az agydaganatot, és állapota olyannyira súlyosra fordult, hogy a sugárkezelések előtt már járni és beszélni sem tudott. Azonban a kisfiú mindenkit meglepett elképesztő erejével: a hat hetes kezelés alatt szépen felépült, így orvosai úgy döntöttek, különleges ajándékkal lepik meg kitartásáért.

A kis Ben mindig is rajongott a futballért, így a kórház személyzete minden focirajongó álmát, a vébé kupa másolatát készíttetik el a kisfiúnak. Az ajándék átadásával még a sugárkezelő gépet és az osztályt is feldíszítették, és videóra vették, ahogy a kisfiú átveszi a gyönyörű tárgyat.

Bent elmondhatatlanul boldoggá tette ajándéka - miután megkapta, szinte el sem akarta engedni - , az átadásról készült videó pedig rögtön bejárta a Twittert. A posztban az angol csapatkapitányt, Harry Kane-t is megjelölték, aki olyannyira meghatódott a videó láttán, hogy rögtön válaszolt rá: "Szia Ben, láttam a videódat. Óriási ösztönzés vagy nekünk. Harcolj, és mi mindent megteszünk, hogy mosolyt csaljunk az arcodra!"

Ha mindez nem okozott volna elég örömöt a kisfiúnak, kedvencei a vb negyeddöntőjét is megnyerték. Őszintén reméljük, hogy ez a sok szép ajándék segít Bennek a mielőbbi felépülésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Nagyon szeretnénk, hogy több kerekesszékes ember csatlakozzon a Tescóhoz”
A Tesco számára a sokszínűség jóval több, mint hangzatos szlogen.

Link másolása

A Tesco számára a sokszínűség jóval több, mint hangzatos szlogen. A kiskereskedelmi vállalatnál mindenkit szívesen látnak – legyen szó fiatalokról vagy idősekről, etnikai kisebbségekről vagy épp fogyatékkal élő emberekről. Ezt tükrözi a cég idén másodjára kiadott Sokszínűségi jelentése is, amelyben adatokkal alátámasztva mutatják be, hogyan törekednek el- és befogadó munkahellyé válni. Sikerükről nem csupán az elnyert díjak tanúskodnak, hanem az is, hogy a náluk dolgozók 85 százaléka úgy érzi, önmaga lehet a cégnél.

A fogyatékkal élők helyzete még ma sem könnyű a hazai munkaerőpiacon. A munkaképes korúak több mint 7 százaléka sorolja magát ebbe a csoportba, amely továbbra is alulfoglalkoztatott a hasonló korú munkavállalókhoz képest.

„Igazi büszkeség a Tesco számára, hogy csak az idén 96 megváltozott munkaképességű kolléga csatlakozott az áruházi csapatainkhoz” – mondja Szigeti Barbara, a Tesco Magyarország HR-vezetője. Jelenleg is több mint 100 nyitott munkakör érhető el a fogyatékkal élő emberek számára. De hogyan szólíthatják meg a leghatékonyabban az érintett álláskeresőket?

Barbara azt mondja, hogy ennek érdekében először felülvizsgálták a toborzási folyamatokat és a használt hirdetési csatornákat. Idén kezdték meg az együttműködést az „Érték vagy!” portállal és több támogató szervezettel is. Emellett dedikált toborzó partnert bíztak meg a feladattal, és speciális állásbörzéken is részt vettek.

Ami pedig a fogyatékkal élők szervezeten belüli támogatását illeti, a Tesco nagyköveti programot indított az áruházvezetők és régióvezetők részvételével, akik garantálják a kezdeményezés hitelességét.

A nagykövetek képviselik a saját régiójukban a programot és annak eredményeit is.

Szigeti Barbara

„A résztvevőkkel havi online egyeztetéseket tartunk, és szeptemberben volt az első egész napos workshopunk. Itt azt is kimondtuk, hogy a megváltozott munkaképességűek számának növelésével nem csupán egy kvótát szeretnénk teljesíteni” – emeli ki a HR-vezető. Hogyan tudnak ennek megfelelően támogató közeget biztosítani a gyakorlatban?

A Tescónál jelenleg egy speciális, akadálymentes beillesztési programon dolgoznak az újonnan belépő, megváltozott munkaképességű kollégák számára. Ezenkívül együttműködnek olyan szervezetekkel, amelyek érzékenyítő tréningeket tartanak a vezetőknek és a toborzási partnereknek. Minden vezető részt vesz továbbá a Sokszínű pszichológiai biztonság tréningen, ahol találkozhatnak egy-egy megváltozott munkaképességű személlyel.

„Hisszük, hogy mindenki képes valamilyen feladatot 100 százalékosan ellátni, csak türelemre van szükség ahhoz, hogy ezeket azonosítsuk. Sok siket kollégánk van áruházi munkatárs munkakörben. Az autista munkatársak a saját maguk által kialakított munkamódszerek szerint tartják rendben területüket, amire rendkívül büszkék.

Nagyon szeretnénk, ha több kerekesszékes ember csatlakozna a Tescóhoz: mind az áruházakban, mind a központi irodánkban szívesen látjuk őket. A központi irodát már 2019-ben akadálymentessé tettük, és szerencsére a legtöbb hipermarketünk is képes kerekesszékes munkavállalókat fogadni” – fűzi hozzá Szigeti Barbara.

Új generációt nevelnek ki a kereskedelemben

A Tesco nem csupán áruházláncként játszik fontos szerepet a hazai gazdaságban. Az elmúlt években ugyanis Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi szakképző helyévé is vált, és idén már 96 intézménnyel működik együtt.

Bár a szakképzést választók száma országos szinten csökken, a Tescónak így is sikerül évről-évre növelnie a tanulók számát, így 2022-ben minden harmadik kereskedőnek tanuló fiatal a Tescót választotta szakképző helyéül.

Szeptembertől már 970 tanuló vesz részt a Tesco Akadémia duális képzési programjában, az összlétszám pedig ebben a tanévben eléri a 1500 főt.

„Az elmúlt év alatt a képesített oktatóink száma megháromszorozódott, így már 313 gyakorlati oktatóval várjuk a tanulókat. A jövőbeli célunk, hogy minden tizedik végzős a Tescónál kezdje el a karrierjét a kereskedelemben, akár mint áruházi munkatárs, akár mint a jövő vezetője” – mondja Balogh Csaba, a Tesco Akadémia vezetője.

Balogh Csaba

Az itt végzett és itt is dolgozó, pályakezdő munkavállalók közé tartozik Varga Zsófia is, aki két évet töltött el szakmai gyakorlatos tanulóként a balassagyarmati áruházban. 

„Mindenképpen itt szerettem volna elhelyezkedni az iskola után, amit jeleztem is az áruházvezetőmnek, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen magas pozícióban kapok lehetőséget, hogy bizonyítsak és tovább fejlődhessek. Nagyon várom már az új kihívásokat” – meséli.

A kereskedelem mint szakma felértékelődött a pandémia után: biztonságos megélhetést nyújt, mert élelmiszerre minden magyar embernek szüksége van. Az új generáció pedig szép számban képviselteti magát, hiszen a munkavállalók több mint tizede 18 és 24 év közötti.

„Jelenleg – a munkavállalóink családjában – összesen hétezer ‘tescós gyerekünk’ van. Ahogy nőnek, egyre több kollégánk gyermeke csatlakozik először diákmunkásként, majd a tanulmányai befejeztével belép a vállalathoz. Több olyan munkatársunk van, akinek a gyermeke is a vállalatnál dolgozik az irodában, áruházi gyakornokként vagy akár a szülővel együtt, egyazon üzletben, ugyanolyan munkakörben” – teszi hozzá a Tesco Akadémia vezetője.

A kisebbség felkarolása is a sokszínűség része

„Szeretnénk, ha mindenki úgy érezné, hogy a Tescónál szívesen látják. Ezért kapcsolatokat építünk a perifériára szorult roma népesség álláskeresőivel is, akik körében aránytalanul magas a munkanélküliség."

„Hisszük, hogy a roma fiatalok képzésének támogatásával valós kitörési lehetőséget biztosítunk” – mondja Szigeti Barbara.

A Tesco mentoráltjai közé tartozik például a Romaster programban részt vett Szanyi Vivien is, aki a Debreceni Egyetem Élelmiszerbiztonsági és minőségi mérnök mesterképzését is elvégezte. Vivient Balogh Csaba a Tesco részéről két féléven keresztül mentorálta. A fiatal nő szakmai ösztöndíjban is részesült, mikrobiológus konzulense segítségével a mandulák penészgomba-szennyezettségét vizsgálta. Vivien a budaörsi központi irodában is eltöltött egy-egy szakmai napot, ahol megismerhette az élelmiszeripar kereskedelmi részét. Végül jeles átlaggal végzett, és tanulmányai befejeztével nagy örömére hamar állást is kapott Kisvárdán a MasterGoodban mint minőségirányítási asszisztens. 

„A szakképzéses tanulók jelentős része roma származású fiatal. Közülük sokan nehéz körülmények között vagy nevelőszülőknél élnek. Sok energiát fordítunk arra, hogy támogatásunkkal valódi jövőképet találjanak maguknak. Bár sokan hiányzás miatt kihullanak már az első évben, jó érzés azt látni, hogy odafigyeléssel, be- és elfogadó attitűddel képesek vagyunk támogatni sokukat abban, hogy megtalálják helyüket a munkaerőpiacon és az életben” – teszi hozzá Koós Zoltán, a kisvárdai Tesco áruházvezetője.

A nemi egyenlőség sem csupán egy szlogen

A Tescónál a pályakezdőktől a nyugdíjazás előtt állókig minden korosztály képviselteti magát. A foglalkoztatottak 15 százaléka 55 év feletti, és nagyrészük nő. Ezt figyelembe véve indította el a vállalat menopauzaprogramját is, hogy támogatni és edukálni tudja a több mint 2 ezer érintett hölgy kollégát, valamint a velük együtt dolgozókat.

„Olyan kiskereskedelmi vállalat vagyunk, ahol hagyományosan több a nő, mint a férfi – jelenleg a nálunk foglalkoztatottak 67 százaléka nő. A vállalati kultúránkat ennek megfelelően kell alakítanunk: megfelelni a nőknek, ugyanakkor pedig befogadóan kezelni a férfiakat is. Ide sorolható például, hogy évek óta két hét, 100 százalékban fizetett szabadságot biztosítunk az újdonsült apukáknak”

– mondja a HR-vezető.

Ugyan a felsővezetők körében még mindig kevesebben vannak a nők, itt is történt előrelépés, tavaly ugyanis női igazgatósági tag csatlakozott a csapathoz. Ezzel együtt még mindig vannak kifejezetten férfias pozíciók. A munkakör komplexitása miatt például kevesebb a női hipermarketvezető, és az ő életkoruk is 45 év körül van. A férfiak fiatalabb korban tudják ugyanezt a karriercélt elérni, amit a nőknél a gyermekvállalás miatt kiesett évek is nehezítenek. Emellett az informatika és a pénzügy területén is többségben vannak a férfiak, de – a munka fizikai nehézsége miatt – házhozszállítási munkára is szinte kizárólag férfiak jelentkeznek.

A következő év során a Tesco az áruházvezetői állományra szeretné fordítani a figyelmét, és minden eszközzel támogatni a tehetséges nők továbblépését például a nagyobb méretű áruházak vezetése felé. Jó példa erre Borka Nikoletta karrierútja, aki a Fogarasi úti Tescóban áruházvezető:

Borka Nikoletta

„Amikor 2011-ben készletes pozícióban csatlakoztam, még aktív sportoló voltam. Minden vezetőm rendkívül támogatóan kezelte a felkészülési időszakomat, de ami még fontosabb, büszkék voltak az eredményeimre és az oda vezető utamra. Anyaként szeretnék példát mutatni a lányaimnak, hogy az életünk különböző szerepei nem zárják ki egymást. A vállalat rendkívül rugalmas és kompromisszumkész lehetőségeket kínál, hogy ezt meg tudjuk élni, ki tudjunk teljesedni." 

A befogadó vállalati kultúrát a külsősök is értékelik: a Tesco az elmúlt év során összesen hat különböző elismerést nyert el ezen a területen, köztük például a „Kívül-belül sokszínű vállalat” díját az Open Minded Companies Awardon, illetve Az Év Boltja díjat Az Év Munkáltatója kategóriában.

Nem csoda hát, hogy a Tesco a munkavállalók körében végzett közvélemény-kutatáson is jól teljesített, akik 85 százaléka érzi úgy, hogy önmaga lehet a cégnél, és nem kell előítéletektől tartania, míg a kollégák 87 százaléka vallja, hogy a Tesco befogadó munkahely.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
Váratlanul meghalt a szülés után egy fiatal amerikai anya, férje szívszorító sorokban írt róla
A 30 évesen elhunyt nő egy kétéves és egy alig pár napos babát hagyott hátra.
Fotó: GoFundMe - szmo.hu
2022. december 04.


Link másolása

Szörnyű tragédia történt egy amerikai családban: a 30 éves anya mindössze négy nappal második gyereke születése után meghalt - írja a Daily Mail.

Jennifer Krasna november 28-án hunyt el a Philadelphiai Egyetemi Kórházban. A halál okát nem közölte a család, csak annyit, hogy a nő váratlanul vesztette életét.

Az anyát többek közt két fia, az újszülött Cade és a 2 éves Ty, valamint férje, Jesse gyászolja. A 31 éves férfi szívszorító posztban írt felesége elvesztéséről a Facebookon. Elmesélte, hogy a középiskolában ismerték meg egymást, és rögtön észrevette, hogy Jennifer akárhová belép, beragyogja a teret. Amikor jobban megismerték egymást, Jesse arra is rájött, hogy a lány nemcsak gyönyörű, de csodálatra méltó személyisége is van. Mindig törődött a barátaival, és ha valakinek szüksége volt rá, ő tétovázás nélkül segített. Csodálatos feleség is volt, aki minden egyes nap éreztette a férjével, hogy különleges és szereti őt.

„A legjobb az volt, amikor megnevettettem, mert akkor gyakran felhorkantott, és ettől mindig zavarba jött. Ha csendben ültünk, akkor egy apró miáúval jelezte, hogy beszélgetni akar. Szeretett az erősségeimért, támogatott és segített fejlődni sok területen.

Imádott anya lenni. Boldog vagyok, hogy láthattam őt mosolyogni, amikor először a kezébe foghatta Cade-et. Az a kötelék, ami Jenn és Ty között kialakult az elmúlt több mint két évben, sosem szakadt meg. Öröm volt az arcán, amikor a fiunkkal lehetett, és imádott szórakoztató programokat szervezni számára. Alig várta a családi összejöveteleket, a nyaralásokat, a kis kiruccanásainkat, és azt, hogy csak úgy együtt legyünk otthon. Semmi sem állt az útjába ahhoz, hogy a lehető legjobb anya legyen. Mindig azt mondta, hogy szeretne egy korban hozzá közel álló kistestvért Tynak, hogy a legjobb barátok lehessenek. Ezt valóra is váltotta, mielőtt itthagyott minket.”

A tanítónőként dolgozó Jennifert nemcsak a családja, hanem kollégái és diákjai is gyászolják. Az iskola igazgatója azt nyilatkozta, sokkolta az intézmény közösségét a fiatal nő váratlan elvesztése.

A kétgyermekes anya legjobb barátnője adománygyűjtést indított, hogy támogassa a két kicsi fiúval egyedül maradt apát. Ötvenezer dollár volt a célösszeg, ehhez képest négy nap alatt már közel 300 ezer dollárt gyűjtöttek össze a családnak a GoFundMe oldalon. Összesen több mint 3600-an adakoztak számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
51 év után találkozhatott újra a családjával a csecsemőként elrabolt amerikai nő
A bébiszitter vitte el a kislányt, ezután a család fél évszázadon át nem hallott róla.

Link másolása

Újra együtt lehet a családjával az az amerikai nő, akit több mint 50 évvel ezelőtt raboltak el, még csecsemőként - írja a Guardian.

Melissa Highsmith alig volt egyéves 1971-ben, amikor a texasi Fort Worthben édesanyja, Alta Apantenco újsághirdetést adott fel, amelyben bébiszittert keresett. A nő egyedül nevelte a kislányát, ezért szüksége volt valakire, aki vigyáz a kicsire, amíg ő dolgozik.

Apatenco végzetes hibát követett el, amikor felvett egy nőt bébiszitternek anélkül, hogy személyesen találkozott volna vele: a bébiszitter elrabolta Melissát, az anya pedig fél évszázadon át nem hallott a lányáról.

A család folyamatosan kereste a lányt, sőt minden novemberben születésnapi partit tartottak neki. A közelmúltban megalakult a Finding Melissa Highsmith (Melissa Highsmith megtalálása) Facebook-oldal. Szeptemberben Highsmith szerettei névtelenül kaptak egy tippet, hogy a nő Charleston környékén tartózkodik, ami több mint 1700 kilométerre van Fort Worth-től.

Végül egy DNS-teszt be is bizonyította, hogy bizony az 51 éves nő az egykor elveszett Melissa.

Képeken a megható találkozás:

A család közleménye szerint Melissa édesanyja, édesapja, Jeffrie Highsmith és testvérei - Garner, Sharon Highsmith, Rebecca Del Bosque és Jeff Highsmith - mindannyian egy egyszerű üzenetet fogalmaztak meg az eltűnt szeretteiket kereső emberek számára:

„Soha ne adjátok fel! Kövessetek minden nyomot!”

Melissa nővére, Sharon állítása szerint nem tudta abbahagyni a sírást, annyira boldog volt, amikor a húga előkerült. Anyjuk egész életében szenvedett a bűntudattól, sőt meg is gyanúsították azzal, hogy megölte saját lányát, így Sharon és testvérei különösen örülnek elveszett nővérüknek.

„Anyám a lehető legtöbbet tette meg a rendelkezésére álló korlátozott eszközökkel, nem kockáztathatta, hogy kirúgják, ezért megbízott abban, aki azt mondta, hogy vigyáz a gyermekére. Hálás vagyok... anyámat sikerült igazolni”

- mondta Sharon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
655 grammal született csodababa kapcsolta fel az edinburgh-i gyermekkórház karácsonyi fényeit
Hectornak mindössze egy-két napot jósoltak az orvosok, de szülei nem adták fel a reményt.

Link másolása

A 655 grammal született csodababa felkapcsolta a karácsonyi fényeket abban az edinburgh-i gyermekkórházban, ahol közel 300 napot töltött születése után. Hector Tully 23 hetes koraszülöttként jött világra. Az orvosok mindössze egy-két napot jósoltak neki, azonban most egy évvel később már otthon töltheti a karácsonyt - írja a Wales Online.

Hector tavaly november 12-én született és számos orvosi komplikációval küzdött, köztük az agyvérzés miatt kialakult vízfejűséggel, krónikus tüdőbetegséggel, retinopátiával, tápszondával és központi alvási apnoéval. A szülők, Marie Clare és Angus felkészültek arra, hogy bármikor elveszíthetik babájukat.

„Életének első két hónapjában csak arra koncentráltunk, hogy eljussunk a reggelig, aztán az estéig, és imádkoztunk, hogy túlélje. 161 napot töltött a Simpsons újszülött-osztályon, majd 98 napot az edinburgh-i gyermekkórházban, ez idő alatt 15 műtéten esett át”

- mesélte Hector édesanyja.

Ugyan áprilisban hazavihették Hectort, a szülők mégsem nyugodhattak meg teljesen: szeptemberig 25 alkalommal jártak a sürgősségin. Az anya szerint azonban idén végre olyan közös karácsonyuk lehet, ami tavaly elképzelhetetlen volt.

Hector jelképesen megnyomhatta a nagy piros gombot, amely felkapcsolta a 6 méter magas karácsonyfát és a kórház környékét díszítő fényeket.

Hector ünnepélyesen felkapcsolta a fényeket szüleivel és a róla gondoskodó nővérekkel

„Az a gondoskodás és szeretet, amelyet a gyermekkórházban mindenki tanúsított irántunk, kivételes volt. Az orvosok, a nővérek, a házi gondozók, a jótékonysági szervezet, mindenki hatalmas szerepet játszott utunkban. Nekik köszönhetjük, hogy Hector itt van velünk most karácsonykor”

- tette hozzá elérzékenyülve az édesanya.

A szülők szerint nagy megtiszteltetés, hogy Hector kapcsolhatta fel a fényeket, hiszen életük már szorosan összefonódott az edinburgh-i gyermekkórházzal és a támogató jótékonysági szervezettel. Marie Clare és Angus már a kezdetekkor eldöntötték, hogy akár egy napot, akár 100 napot tölthetnek kisfiukkal, akkor is emlékezetessé teszik azt. Egy évvel később pedig végre egy családként ünnepelhetnek.

Pippa Johnston, az edinburgh-i gyermekkórház jótékonysági szervezetének igazgatója is részt vett a fénygyújtáson.

„Szeretnénk hatalmas köszönetet mondani Hectornak és csodálatos családjának, amiért segítettek emlékezetessé tenni a kórház karácsonyi fénygyújtását. Ők egy figyelemre méltó család, Hector pedig a szó minden értelmében egy hős”

- mondta Pippa.


Link másolása
KÖVESS MINKET: