HÍREK
A Rovatból

Március végéig meghosszabbíthatják a korlátozások többségét Németországban

Ugyanakkor minimális újabb lazításokat is bevezethetnek, például azt, hogy negatív teszteredmény birtokában előre egyeztetett időpontban fel lehet keresni családostul üzleteket, egy múzeumot vagy állatkertet.


Március 28-ig meghosszabbíthatják Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások többségét a szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdai tanácskozására készülő javaslat kiszivárogtatott vázlata szerint.

A kancellári hivatal és az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) - a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányfők egyeztető testülete - soros vezetőinek közös javaslata szerint a szövetségi kormánynak és a 16 tartománynak rögzítenie kellene, hogy

a december közepe óta tartó országos zárlat eddig nem visszavont rendelkezései továbbra is érvényben maradnak, a tartományonként széttartó engedményeket, lazításokat pedig egységesítik, és szintén egységesen minimális újabb lazításokat vezetnek be.

Így gondoskodni kell arról, hogy szigorú fertőzéshigiéniai előírások mellett az országban mindenütt megnyithassanak a kertáruházak, kertészetek, virágüzletek és könyvesboltok, a szoros testi kapcsolatot igénylő szolgáltatások területén pedig a fodrászatok után a kozmetikai szalonok és az autósiskolák is kinyithassanak.

Az eddiginél nagyobb szabadságot biztosító új szabályként be kell vezetni, hogy

március 7-től két háztartás tagjai közül a 14 éven aluli gyermekeket nem számítva nemcsak ketten, hanem legfeljebb öten találkozhatnak.

A korlátozások további lazításának feltétele, hogy tartósan 35 alá süllyedjen az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma. Ebben az esetben fel lehet szabadítani a teljes kiskereskedelmi ágazatot és ki lehet nyitni a többi között az állatkerteket és a múzeumokat. Amennyiben a mutató két héten keresztül 35 alatt marad, megnyithatnak például az éttermek kerthelyiségei és teraszai, és a mozik, színházak.

Ugyanakkor arra is törekedni kell, hogy 35 feletti hétnapi fertőzésgyakoriság mellett is szélesebb mozgástere legyen az embereknek. Erre kínál lehetőséget az úgynevezett antigén gyorstesztek tömeges és rendszerszerű alkalmazása, és az időpontfoglalás - áll a tervezetben.

Az elképzelés szerint negatív teszteredmény birtokában előre egyeztetett időpontban fel lehet keresni családostul például üzleteket, egy múzeumot vagy állatkertet.

Arról még nincs egyetértés, hogy mekkora hétnapi fertőzésgyakoriság szükséges minimálisan ahhoz, hogy a tesztelésre és az úgynevezett click and meet időpontfoglaló megoldásra épülő lazítást bevezessék.

Az ügynek azért van jelentősége, mert a lakosság többsége valamennyi felmérés szerint kezd belefáradni a két és fél hónapja tartó zárlatba, viszont az ország több mint 400 közigazgatási egysége - járások, városok - közül alig 50-ben sikerült elérni a 35-ös hétnapi fertőzésgyakoriságot.

Ráadásul az új fertőződések száma napok óta újra emelkedik, főleg a koronavírus új mutációinak terjedése miatt. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) keddi kimutatása szerint az utóbbi 24 órában országszerte 3943 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 3883-hoz képest. A hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten 65,40. Egy héttel korábban 60,50 volt.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 451 011 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 358 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 70 463-ra emelkedett Németországban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„A ripacs repülhet a brüsszeli csicskáztatásra” – alaposan beleszállt Magyar Péterbe a reptéri poszt miatt Hidvéghi Balázs
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nem kímélte a TISZA elnökét. A politikus Magyar Péter reptérlezárásra vonatkozó bejegyzésére reagált.


Hidvéghi Balázs szerint Magyar Péter vicceskedve kérdőjelezte meg, miért kellett lezárni a repülőteret a vihar miatt, miközben ő Brüsszelbe sietett. „Na ez már nem vicces!” – írta a Facebookon a kormánypárti politikus, hozzátéve, hogy „ez a pojáca, a like-okért csak nyomja a sódert. Még jó, hogy nem neki kell döntenie mások biztonságáról. A repülőn utazó gyerekek, családok, idősek életéről!”

Az államtitkár emlékeztetett: hatalmas vihar vonult át az országon, ezért kellett lezárni a budapesti repteret, és a döntést az utasok biztonsága érdekében hozták meg. Mint írta, „ennél kisebb vihar is nagy bajt tud okozni. Nem még olyan, mint a mai, amikor 120 km/h sebességű, orkánerejű szélben kellett volna szállni, landolni a gépeknek.”

Hidvéghi felsorolta, milyen veszélyeket jelenthetett a viharos időjárás: villámcsapás, széllökések, turbulencia, jegesedés, navigációs zavarok.

Hangsúlyozta: a kifutókról törmeléket kellett eltakarítani, és a repülőtér épületeiben is jelentős károk keletkeztek, de az intézkedéseknek köszönhetően nem történt nagyobb baj vagy baleset. A bejegyzését azzal zárta: „A ripacs pedig repülhet a brüsszeli csicskáztatásra!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Eltűnt a sápi templomtorony teteje – fotókon a hihetetlen látvány
Hétfő délután orkánerejű szélvihar söpört végig a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon. A vihar több épületben is károkat okozott, a helyi református templom pedig súlyosan megrongálódott.


A Tiszántúli Református Egyházkerület tájékoztatása szerint az 1892-ben épült templom toronysisakját a szél „tőből kitépte”. A toronydarab egyik része a templom tetejére zuhant, és beszakította azt, a másik része viszont az utcára esett. Az egyházkerület képei alapján óriási a pusztítás:

Szerencsére senki nem tartózkodott az épület közelében a vihar idején, így személyi sérülés sem történt.

A helyszínt még hétfő késő délután megtekintette Fekete Károly püspök, Kis Dávid egyházmegyei főjegyző és Vári Attila egyházkerületi főépítész, akiket Papp Tibor lelkipásztor és Végh Imre József polgármester kísért el a megrongálódott templomhoz.

Az előzetes becslések szerint jelentős anyagi kár keletkezett, a biztosító megkezdte a helyszíni felmérést.

Az egyházkerület arra kér mindenkit, hogy imádsággal támogassa a sápi gyülekezetet és azokat, akiket érintett a vihar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor aláírta: elektronikus nyomkövetőt rakhatnak arra, aki az idelátogató nemzetközi vezetők programját megzavarja
A rendőrök mostantól nagyobb területet lezárhatnak, ha veszélyt gyanítanak. Aki ismételten szabályt szeg, arra nyomkövetőt is adhatnak, hogy távol tartsák a kiemelten védett személytől.


A magyar kormány új rendeletet hozott, amely szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé, ha fontos nemzetközi vendégek látogatnak hazánkba. A kabinet célja elvileg a védett személyek biztonságának fokozása, akár olyan mértékben, hogy bizonyos embereket távol tartsanak tőlük. Erre akkor adnak lehetőséget, ha az illető „a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy magyarországi programja zavartalan lebonyolításának a veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsított”.

A hétfőn megjelent, Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet szövege szerint Magyarország számára kiemelten fontos a nemzetközi kapcsolatok megőrzése és fejlesztése, ezért lépnek fel még erőteljesebben, ha védett, nemzetközi személy érkezik az országba.

Ha a köztársasági elnök vagy a kormány meghívására jön hozzánk egy védett személy, akkor a rendőrség sokkal nagyobb körben zárhatja le a környéket azok elől, akik korábban már „veszélyesnek” ítélt viselkedést tanúsítottak. A rendelet legmegdöbbentőbb pontja az, hogy ha valaki egy éven belül kétszer is megsérti a rendőrség távoltartó intézkedését, akkor az illetőt akár helyhez köthetik – vagyis kijelölhetnek neki egy területet, amit nem hagyhat el.

És nem csak szóban figyelmeztetnek: az intézkedés betartását akár elektronikus eszközzel, kvázi kötelezően viselt nyomkövetővel ellenőrizhetik.

Az intézkedés a mozgásában korlátozott személyek esetében csak addig marad hatályban, amíg a védett személy programja zajlik, vagy amíg el nem hagyja az országot. Utána az intézkedéseket azonnal meg kell szüntetni – áll a szövegben.

Az új szabályok öt nappal a kihirdetés után lépnek hatályba – vagyis aki mostanában készül demonstrálni, illetve külső helyszínen véleményt nyilvánítani egy nemzetközi VIP-vendéggel kapcsolatban, annak érdemes odafigyelni, hogy a megnyilvánulása a hatóságok megítélése szerint ne tűnjön fenyegetőnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Duplán dőltek az időjárási rekordok hétfőn: a brutális forróság és a pusztító szél is csúcsot döntött
Dévaványán majdnem 39 fokot mértek, de nem csak a hőség volt durva: a János-hegyen 137 km/h-s szél tombolt. Soha nem látott értékeket hozott a július 7-i időjárás.


Július 7-én az ország keleti felén maradt meg legtovább a hőség – számolt be honlapján a HungaroMet. A meteorológiai szolgáltató adatai szerint Dévaványán 38,9 Celsius-fokot mértek, ami új országos napi maximum-hőmérsékleti rekordnak számít. A korábbi csúcsot 2015-ben Békéssámsonon rögzítették, akkor 38,7 fokot mutattak a hőmérők.

A forróságot ugyebár egy markáns hidegfront váltotta fel, amely záporokat, zivatarokat, jégesőt és viharos szelet hozott magával. A Budapest János-hegy állomáson 38,1 m/s-os, vagyis 137 km/h-s széllökést mértek. Ezzel új rekord született.

Soha nem volt még ilyen erős szél ezen a napon, sem országosan, sem a fővárosban.

A korábbi országos szélsebességrekordot Edelény tartotta: itt 2008. július 7-én 33 m/s-os (119 km/h-s) széllökést rögzítettek. A fővárosi csúcs szintén János-hegyhez kötődik: 2020-ban 28,2 m/s-os (102 km/h-s) lökéseket produkált a szélsőséges időjárás.

A HungaroMet megjegyzi: az értékek válogatása és ellenőrzése a mérések kezdete óta tart, de elképzelhető, hogy az adatok között maradtak szélsőségesebb vagy hibás értékek, különösen a 20. század első feléből, amikor még főként kéziratos feljegyzések álltak rendelkezésre.

Az abszolút rekordok – vagyis a valaha mért legnagyobb vagy legkisebb értékek – általában egy-egy földrajzi helyhez és rövid időszakhoz kötődnek. Az elfogadásuk részletes vizsgálatot igényel, mivel gyakran több meteorológiai tényező egyidejű fennállásából, valamint helyi hatások felerősödéséből adódhatnak. Az is előfordulhat, hogy egy adott mérés nem valós rekord, csak a mérési körülmények megváltozása miatt tűnik annak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: