HÍREK

Már 12,4 milliárd forintot követel a BKV a metrókocsik orosz felújítójától

Újra összeült a főváros korrupciós ügyeket vizsgáló bizottsága, ami legfőképp arra kíváncsi, miért kellett feltétlenül az orosz ajánlatot választani a metrófelújításnál.

Link másolása

Ismét ülésezett a korrupciós ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság, az orosz metrókocsi-felújítás volt terítéken – írja a Népszava. A testület leginkább arra kíváncsi, miért kellett a "moszkvai kényszerpályát" választani az M3-as vonal rekonstrukciójakor.

A meghívást élből elutasította Juhász Béla, az orosz Metrowagonmash (MWM) magyarországi képviseletét ellátó Inter-line kft. ügyvezetője. Mint mondta, „semminemű rálátásom nem volt a hármas metró felújításához kapcsolódó beruházásokra”. Szeneczei Balázs, volt főpolgármester-helyettes még csak nem is válaszolt az invitálásra.

„Sokat beszéltek már a hármas metró kocsibeszerzéséről, de még mindig nem tudjuk, hogy Orbán Viktor miért vett nekünk elavult, klíma nélküli szerelvényeket, ahogy azt sem, hogy az előző városvezetés miért nem vizsgált meg más lehetőségeket”

– mondta el az ülésen Élő Norbert, bizottság Demokratikus Koalíció által delegált tagja.

A lap információi szerint az MWM 219,2 millió euróért szállította le a kocsikat (akkori árfolyamon 68 milliárd forint), ehhez jön az utólagos klimatizálás, ami legalább 10 milliárdba kerül, miközben az Alstom és más nyugat-európai gyártók 79 milliárdra tették az új járművek árát. Élő azt is megjegyezte, hogy a kocsikról időközben ugyan kiderült, hogy nem a régiek felújított változatai, hanem újak, nagyon sok a hiba. Sok más mellett az inverterek felfüggesztése gyenge, így az áramátalakítók leszakadhatnak, a fékeket tehervonatra tervezték, a valóban korszerű hajtásrendszert le kellett butítani, mivel az irányításrendszert nem cserélték le, az akkumulátorok töltése pedig annyira gyenge, hogy vészhelyzetben sötétben kell menekíteni az embereket.

Bagdy Gábor a vizsgálóbizottság fideszes tagja, Tarlós István korábbi pénzügyi helyettese minderre azzal válaszolt, hogy már eltelt két év, de Karácsony Gergely még mindig nem teljesítette választási ígéretét, miszerint klimatizálják a kocsikat. Tarlós egykori jogi tanácsadója, Szegvári Péter pedig visszakérdezett: mi mást tehetett volna a főváros, ha egyszer a kormány másként döntött?

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója pedig azt állította:

„A CAF villamosok repednek, az Alstom szerelvényeknek fékproblémái vannak. Az orosz szállítói szerződéssel nincs több gond, mint a többivel.”

Hozzátette: a BKV a kötbér és a rendelkezésre állási átalány egyetlen fillérjéről se fog lemondani, és a követelést a most folyó perben vagy peren kívüli alku keretében érvényesítik. Az MWM lassan két éve alatt a periratokat se volt hajlandó átvenni.

A BKV követelése már 35 millió eurónál tart, ami jelen árfolyamon nagyjából 12,4 milliárd forint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Balatonhenyére költözhet az asztalosnak tanuló Varga Judit
A volt miniszter még Magyar Péterrel együtt vette a házat, amire annak idején CSOK-ot vettek fel, amit azonban visszafizettek. A volt miniszter gyakran tűnik fel a faluban, már új párjának is megmutatta a házát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

A Blikk videóriportban mutatta be azt a balatoni községet, ahol Varga Judit mostanában több időt tölt: a helyiek szerint a volt miniszter már a költözést tervezi, sőt, új párjával Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével is ellátogatott már a faluba.

A kegyelmi botrányba belebukott, azóta visszavonult Vargával kapcsolatban helyieket szólaltatott meg a riporter. Horváth Károly így beszélt: „Judit már 2010 óta szinte hazajár ide. Nagyon kedves, intelligens, okos, művelt nőnek ismerem.

Szerintem, nehezen viselte a felhajtást maga körül, de lassan megnyugszik. Ehhez biztosan hozzájárul, hogy már olyan sokat látjuk, mintha itt lakna. Úgy gondolom, ha a munkája engedi, hamarosan véglegesen be is költözik a balatonhenyei házba.”

Az is kiderült, hogy a helyiek jobban kedvelik Varga Juditot, mint Magyar Pétert, aminek az is oka lehet, hogy Magyar 2019-ben el akart indulni a polgármester-választáson, ám végül visszalépett a megmérettetéstől. A henyeiek úgy érezték, Magyar cserben hagyta őket – nyilatkozta egy helyi lakos.

Viszont

Varga bántalmazási vádjait a többség annak ellenére sem hiszi el, hogy kedvelik és kedves embernek tartják Varga Juditot.

A csak névrokon Varga József ezt így fogalmazta meg: „Ennek az egésznek sokkal előbb ki kellett volna derülnie, amíg együtt voltak, nem azután, hogy elváltak.”

A 127 fős községben sokan ismerik Vargáékat, a volt politikusnő a fiaival rendszeresen kerékpározik Balatonhenyén. Az is kiderült, már új párjának is megmutatta a falut, sőt egy helybelitől birkát is vásároltak.

A riporter megpróbálta Varga Juditot is megszólaltatni, de a ház körül semmi mozgás nem volt. Az Állami Számvevőszéken keresztül megpróbálták elérni Windisch Lászlót is, de a sajtóosztály csak azt közölte, hogy Windischt megilleti a magánélet védelme.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Matematika érettségi: itt vannak az első feladatok
Halmazok, függvények és egy polgármesterválasztás eredményének százalékos elemzése várta a vizsgázókat.

Link másolása

Halmazok, függvények, geometria, számtani sorozat, logaritmus, százalékszámítás – ezekkel a példákkal kell megküzdeniük a középszinten matematikából érettségizőknek kedden, adta hírül az Eduline.hu.

Egy feladatban átlagot és szórást kell számítani, egy másikban pedig valószínűségszámítással is találkoznak a vizsgázók. A portál arról is beszámol, hogy

a százalékszámításos feladatba némi aktualitást is vittek: egy polgármesterválasztás eredményeit kell kiszámolni.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a mai matematika érettségin 69 047 vesz részt középszinten, míg 6616-an emelt szintű vizsgát írnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor szerint a Mentőszolgálat rendszeréből szivárgott ki Magyar Péter mentési esetlapja
Az EESZT rendszere ugyanis kevesebb adatot jelenít meg. Ez alapján ő azt állítja, az adatszivárogtatásért felelős személy a Mentőszolgálatnál dolgozhat.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

Dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő véleménye szerinte csakis az OMSZ rendszeréből tölthette le valaki Magyar Péter mentési esetlapját.

Korábban a Bors nevű KESMA-tulajdonban álló újságban jelent meg a dokumentum, amellyel Varga Judit állítását igyekezett megerősíteni a lap, hogy akkori szerint férje eljátszott egy öngyilkosságot.

Magyar Péter szerint a dokumetum hamis, de feljelentést tett, ugyanis szenzitív egészségügyi adatokat kizárólag az érintett hozhat nyilvánosságra. Az OMSZ bejelentette, hogy vizsgálja az esetet, állítáa szerint ebben akart segíteni Kunetz.

Azt írja bejegyzésében:

„Elég valószínűnek látszik, hogy a Bors propagandalap által bemutatott Magyar Péter egészségügyi adatait tartalmazó mentési esetlap az Országos Mentőszolgálat rendszeréből szivárgott ki.

Több kommentelő is jelezte, hogy az Országos Mentőszolgálat esetlapján, amely Magyar Péter adatait tartalmazza sokkal több információ található, mint azokon az adatlapokon, amelyeket az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, népszerű nevén Felhő) tartalmaz.

A mentési dokumentációhoz az Országos Mentőszolgálat, maga a mentés alanya férhet hozzá, vagy azon személy, aki ismeri a belépési jelszót, illetve az az egészségügyi ellátó, amely a betegellátás érdekében lehívja ezeket az adatokat.

Azonban, ha az adatlapot egészségügyi szolgáltató hívja le azt naplózza a rendszer, így órára, percre, másodpercre pontosan meg lehet mondani, hogy kinek a belépési kódjával történt a letöltés.

Persze, amennyiben ez az EESZT-ből történik és nem máshonnan kerül ki a dokumentum.

És most jön a lényeg, ugyanis a bizonytalanságok és a kommentek miatt megkértem egy kedves ismerősöm, hogy küldje el nekem a saját EESZT fiókjából letöltött mentési dokumentáció képernyőfotóját.

Ez látható felül és jól láthatóan hiányoznak róla azok az alsó képen pirossal bekeretezett részletek, amelyek a Bors által megosztott mentési dokumentáción szerepelnek. Ezek a részletek valós mentési adatokat tartalmaznak, egyáltalán nem valószínű, hogy hamisak lennének. Ráadásul maga az Országos Mentőszolgálat sem vonta kétségbe a Bors által közzétett adatlap valódiságát.

Így nagyon, nagyon erős a gyanú arra, hogy a Bors által ismertetett mentési dokumentum valós, és - miután az EESZT rendszerében más adatlap tölthető le - ez az Országos Mentőszolgálat rendszeréből került ki.

Amennyiben ez a nagy valószínűség igaz, akkor az azt is jelenti, hogy az adatszivárogtatást az Országos Mentőszolgálat rendszeréhez hozzáférő egyén okozta.

Éppen ezért az Országos Mentőszolgálat főigazgatója biztosan nem maradhat az intézmény élén, hiszen közvetve, vagy közvetett módon ő maga is felelős lehet.

Akár egy politikai kampányban, akár egy vitában, vagy csak egyszerűen sem lehet annál aljasabb dolgot elképzelni, mint egy ilyen szigorúan védett személyes egészségügyi adat kiszivárogtatását. Ez nem lehet politikai stratégia, hiszen így senki nem lehet biztonságban!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tömegével jelentkeznek át a választások előtt más körzetbe a szavazók
Az átjelentkezések szabályai az önkormányzati választáson szigorúbbak, mint az országgyűlésin, mégis sokan élnek vele.

Link másolása

A Nemzeti Választási Irodához (NVI) fordult a Népszava, miután kiszúrták, hogy március 13-a, azaz a választói névjegyzékbe vétel óta nagyjából 18 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik az urnákhoz járulhatnak a június 9-i önkormányzati választáson.

Az iroda statisztikája alapján március közepén 7 897 941-en szerepeltek a lakhely szerinti választói névjegyzékben, ez a szám május 6-a, hétfőre 33 439-cel csökkent. Mint kiderült: a csökkenés elsősorban a két időpont között elhunyt választópolgárok számával magyarázható, továbbá kis mértékben azzal, hogy vannak olyan választópolgárok, akik 2024. március 13-a után vesztették el szavazati jogukat, például közügyektől való eltiltás hatálya alatt állnak, vagy a bíróság kizárta őket a választójogból.

A fővárosban jelenleg 1002-vel többen szavazhatnának most, mint márciusban – közel felük a XI. kerületbe jelentkezett át –, a megyei jogú városok választóinak száma viszont 5827-tel, a vármegyei közgyűlésre szavazóké pedig csaknem 13 ezerrel csökkent.

Nagyot változott az átjelentkezési kedv is a választások előtt – írja a portál. Míg április elején még nem volt jellemző, hogy valaki kérelmezte, hogy máshol szavazhasson,

az elmúlt három hétben megtízszereződött az átjelentkezések száma, hétfőre 15 645-en jelezték, nem a lakcímük szerinti településen akarnak szavazni.

Az önkormányzati választáson szigorúbbak az átjelentkezés feltételei, mint az országgyűlési voksolás alkalmával: nem lehet tetszőleges magyarországi településre bejelentkezni, csak oda, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített a választó. Vagyis az idén csak azok szavazhatnak lakhelyüktől eltérő településen, akik február 11-ig bejelentették új tartózkodási helyüket, és az még június 9-én is érvényes lesz.

A lap hozzáteszi, hogy az elmúlt években az átjelentkezés az utolsó két hétben nőtt meg: tíz éve nagyjából 18,5 ezren, 2019-ben úgy 21 ezren jelentkeztek át, így várható, hogy idén még többen választják ezt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: