„A Kúria szerint kötelesség az élet” – elutasították Karsai Dániel népszavazási kezdeményezését
Karsai Dániel alkotmányjogász népszavazást kezdeményezett azon halálos betegek ügyében, akik "állapotuk miatt elviselhetetlen, az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedést élnek át, legalább haláluk idejét és módját méltósággal választhassák meg."
Az alkotmányjogász posztjában arról is beszámolt, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) arra hivatkozott hogy az élethez való jog sérthetetlen, ezért úgy ítélték meg, hogy nem bocsátható népszavazásra az ilyesféle kérdés. Karsai ugyan nem hagyta annyiban a dolgot, ugyanis a döntés ellen felülvizsgálati kérelemmel élt, de a legmagasabb szintű bíróság helybenhagyta az NVB döntését.
- írta közösségi oldalán Karsai Dániel.
Karsai bejelentette, hogy a Kúria döntése ellen hamarosan alkotmányjogi panaszt fog előterjeszteni.