KULT
A Rovatból

Jakupcsek Gabi: Nagyon komoly következményei vannak annak, ahogyan élünk

A népszerű műsorvezetővel új könyve kapcsán beszélgettünk illatokról, a társadalom felelősségéről, és a nagymamaságról.


Jakupcsek Gabival egyszer régen, még a Danubius Capuccinóban volt szerencsém együtt dolgozni. Már akkor megragadott természetessége, közvetlensége és nyitottsága. Egy Frei Tamási fordulattal élve, akkor még nem sejtettem, hogy egyszer interjút fogok készíteni vele. De legnagyobb örömömre most ez is megtörtént.

- Volt számomra egy meghatározó Jakupcsek Gabi pillanat. Délutáni műsor volt, karácsony előtt jártunk, és a vendégeiddel éppen a Mikulásról beszélgettetek. Akkor Te a kamerába fordultál, megszólítottad a gyerekeket, és olyasmit mondtál, hogy tudjátok, van az igazi Mikulás, és van, amikor emberek beöltöznek Mikulásnak, mi most róluk beszélünk. Nagyon megragadott, hogy gondoltál erre. De nem tudtam eldönteni, mert annyira nem ismerlek, hogy ennyire empatikus vagy, vagy ennyire alaposan körbejársz mindent, hogy az ilyen apróságokra is gondolsz.

- Három dimenzióban gondolkozom. Az én dolgom közvetíteni. Nem önmagamért ülök ott, hanem azért, hogy a témát, amihez hozzányúlok, azt a nézők és az ott ülő vendégek között közvetítsem. Amikor beszélek a műsoraimban, a nézőt képviselem, és sokszor teszek fel olyan kérdést, amire lehet, hogy én magam tudom a választ, de a néző nem feltétlenül. A műsorvezetők, vagy a talk show-k házigazdái ott követik el a legnagyobb hibát, hogy a saját tudásukból indulnak ki.

Pedig abból kell kiindulni, hogy hol vagyok, milyen szinten kell azt a témát ott feldolgozni és kiknek.

Én most is kibeszélek a műsoraimból a láthatatlan harmadik félnek. Ez inkább egy szemszög.

- Két vallomással tartozom. Az egyik, hogy ez az első könyved, amit olvastam, a másik az, hogy nem tagadom, előítélettel vettem kézbe. Gondoltam, ez is egy celebkönyv, lehúzol még egy bőrt a riportjaidról, láttunk ilyet. De aztán igen hamar rájöttem, hogy nagyon is húsba vágó, kemény dolgokról írsz, és a beszélgetéseidet épp csak említed, gondolatébresztőnek, ha úgy tetszik, vitaindítónak használod. Már-már azt lehet mondani, tulajdonképpen filozofálsz.

- Nem szeretem az újrafeldolgozásokat. Tovább akartam gondolni azokat a jelenségeket, amelyekkel az elmúlt két évben rendszeresen találkoztam, amik mellett nem tudtam elmenni. Az előző két könyv is hasonló logikán alapul.

Emlékszem például, amikor a foci-vb és az olimpia éve volt, mekkora lehetőség volt számomra tanulni arról, mi az, hogy fair play, mi az, hogy igazságtalanság, mi az, hogy emberi küzdelem, mi az, hogy egy európai csapatban majdnem mindenki fekete...

Rengeteg olyan apropó van, ami kapcsán egy gyerekkel el lehet beszélgetni a világról. Szerintem nem érdemes kihagyni, ami épp akkor történik. Már amikor becsuktam a könyvet, sajnáltam, mert idő közben is olyasmik történtek velem, amelyek más megvilágításba helyeztek egy adott témát, legszívesebben átírtam volna némelyik fejezetet.

- Ebben a műfajban is igaz, hogy egy könyvet csak abba hagyni lehet, befejezni nem.

- Így van, és amikor kérdezik, hogy mikor jön a következő könyv, nem tudom megmondani. Annyit tudok, hogy amikor becsuktam a könyvet, akkor jelent meg ez a balhé a közéletünkben, ami most van, és tudom, hogy ezzel nekem dolgom lesz. Mindenképpen írni fogok róla a következő könyvemben, de még várjuk meg, hová fejlődik ez. Nem a balhéval lesz dolgom, hanem a balhé következményeivel.

Engem az érdekel, ami a hétköznapi emberre vissza fog hullani ebből.

- Hogy érzed, mi fog visszahullani?

- Szerintem komoly következményei vannak azoknak, amik történnek egy közösségben vagy egy országban. Sorra beszélgetek a műsoraimban olyan problémákról, amelyek az elmúlt generációk nevelési hiányosságaiból adódnak. Jön egy gyerek siserehad, akik rettenetes, hogy mit kaptak. Agresszió, szenvedélybetegség, figyelemzavar. Nagyon komoly következményei vannak annak, ahogyan élünk. Mit adsz tovább? Mindent!

A társadalom tükröt tart, és aki nem hajlandó ezzel szembesülni, azt is szembesíteni fogják.

- A könyved címe Nagy levegő – aki megáll, elsüllyed. Mikor, mihez kell nagy levegőt vennünk?

- Nagyon sokszor kell nagy levegőt venni. Minden elképesztő sebességgel gyorsul. Nem csak a történések, hanem az erkölcsi változások is. Nagyon sokszor el kell határolódni a dolgoktól, vagy bele kell állni. Döntened kell. Ha nem döntesz, az is egy döntés. Azok az emberek, akik nem döntenek, azok menekülnek a sorsuk elől különböző szenvedélybetegségekbe, vagy betegségekbe. Mert a megbetegedés lehet egy tünete annak, hogy valaki nem akar venni egy nagy levegőt.

- Távol maradni is politika, hogy egy aktuális mondatot idézzek.

- Így van. Ez most egy aktuális mondat, bizony.

- Kicsit másfelé kanyarodok. Gyerekkoromban volt egy Csukás István mesekönyv, Sajdik Ferenc rajzokkal. Űrhajó az orrbolygóról volt a címe, ami illatos könyv volt. Az volt benne a pláne, hogy voltak benne ilyen kis képek, amiket ha megdörzsöltél, érezhetted a képen látható tárgy illatát, a banántól a büdös cipőig. Gondolom, nem lep meg, hogy a könyvedről eszembe jutott, hisz sokat írsz erről a témáról is. Miért ilyen fontosak számodra az illatok?

- A napom 10 óráját szoros emberfogásban töltöm. Tömegek között. Vagy azért, mert tréningezek, és ott kétszázan ülnek egy teremben, vagy azért, mert a stúdióban 26-an jönnek be egy nap, plusz a stáb és a nézők. Nagyon sok ember között élem az életemet. Ennek a nagyon sok embernek sokféle érzései vannak, és ezek az érzések megnyilvánulnak a testek illatában. Illetve otthonról is hoznak illatokat. Az lehet hagymaszag, bagó, lacipecsenye vagy parfüm. Ezt mind megkapom a történetével együtt. Mind plusz információ az illetőről, és olyan szinten telítődöm velük egy nap alatt, hogy óhatatlanul van bennem egy utóéletük.

Én egyébként is teljesen illatfüggő vagyok. Reggel mindig gondolkodásra késztet, hogy aznap milyen típusú programra megyek, és mennyi energiával, mit akarok magamból sugározni, és ehhez milyen illat legyen rajtam. Az illatok meghatározó élményei az életemnek. Másnak az ízek, nekem az illatok.

- Csak utólag, az interjúra készülve fedeztem fel, hogy a könyvedben is van egy dörzsölhető „illat pont”...

- Kettő, van az elején és van a végén is. Hogy vegyél egy nagy levegőt.

- A másikat nem vettem észre, de most majd akkor azt is fellapozom. Az olvasottak után feltételezem, nem véletlen, hogy pont az a bizonyos illat került oda.

- Az volt a konszenzus, hogy egy nem megosztó, tiszta illat legyen.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tiniként betömött szájjal, megkötözve találtak rá egy csomagtartóban, sosem meztelenkedik, és beperelte a Playboyt – 45 érdekesség a 45 éves Jessica Albáról
Azt sem tudják sokan róla, hogy előbb tudott úszni, mint járni, és hogy majdnem ő lett a Fekete Özvegy. Sőt, még sok mindent másról is lerántjuk a leplet vele kapcsolatban.


1. Jessica Marie Alba néven született 1981. április 28-án, 13:51-kor, a kaliforniai Pomonában.

2. Apai ágon mexikói, míg anyai ágon dán, walesi, angol, skót, skót-ír/észak-ír és francia ősökkel rendelkezik.

3. A Henry Louis Gates, Jr. (2012) című tévéműsorban elvégzett DNS-teszt szerint Jessica 72,7%-ban európai, 22,5%-ban amerikai őslakos (mexikói bennszülött, beleértve a majákat), 2%-ban szubszaharai afrikai, 0,3%-ban közel-keleti/észak-afrikai és 0,1%-ban dél-ázsiai származású, további 2,4%-ban pedig nem találtak egyezést. „Közel-keleti” gyökereit a sorozat apai ágon távoli szefárd zsidó ősöknek tulajdonította.

4. Anyai nagyapja 30 éven át tengerészgyalogos altiszt volt, a II. világháború alatt a Csendes-óceánon szolgált, később pedig az Egyesült Államok Tengerészgyalogos Zenekarának helyettes fődobosa volt.

5. Apja, Mark David Alba profi teniszező volt, mielőtt csatlakozott a légierőhöz.

6. Mivel az édesanyja, Catherine vízimentőként dolgozott, Jessica azelőtt tudott úszni, mielőtt megtanult volna járni.

7. A szülei mindössze 20 évesek voltak, amikor ő megszületett.

8. Ötéves korában már színésznő akart lenni.

9. Gyermekkorában számos betegséget legyőzött, többek között a tüdőgyulladást és a vakbélrepedést is.

10. 13 évesen a Seholsincs csapat (1994) című filmben tűnt fel először. Színészi pályafutásának kezdetén pedig olyan márkák televíziós reklámjaiban is szerepelt, mint a J.C. Penney és a Nintendo.

11. Jó tanuló volt, olyannyira, hogy már 16 évesen érettségizett.

12. A középiskola elvégzése után az Oscar-jelölt színész házaspár, William H. Macy és Felicity Huffman tanították őt a szakma rejtelmeire David Mamet Atlantic Theater Company nevű társulatánál.

13. Egy interjúban egyszer elárulta, hogy már gyerekként elkezdett saját magának főzni, hogy kontrollálja a súlyát, és megőrizze az egészségét. Jessica szerint a családja által készített ételek súlyproblémákhoz vezettek náluk, ezért inkább kerülte azokat.

14. 15 éves korában szerepet kapott a Flipper című tévésorozatban. Az ausztráliai forgatás során néhány furcsa telefonhívást kapott, amelyeket azonban csínytevésnek vélt, és nem vett komolyan. 1996-ban azonban elrabolták őt a Flipper forgatása közben. 14 órán át senki sem tudta, hogy hol van, majd a felvételek helyszínétől több kilométerre, egy autó csomagtartójában találták meg bekötött szemmel, betömött szájjal és megkötözve. A fizikai bizonyítékok és a tanúk hiánya, valamint a tény, hogy a megpróbáltatás alatt be volt kötve a szeme, tehát nem látott semmit, az ügy azóta is megoldatlan. Alba a karrierje során sosem beszélt az esetről, és nem is szándékozik a továbbiakban sem. A hivatalos dokumentáció hiánya mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy némi szkepticizmus övezze a történtek pontos körülményeit.

15. Ő és Hayden Christensen a 2007-es Éberség forgatása közben ellátogattak a Bellevue kórházba, hogy együtt legyenek karácsonykor az ott kezelt kisgyerekekkel.

16. A szem (2008) című filmben játszott szerepe miatt megtanult hegedülni.

17. Fél a repülő madaraktól, a struccokkal, a kivikkel és a pingvinekkel tehát semmi baja.

18. Kifejezetten érdeklődik a Harley-Davidson motorkerékpárok iránt.

19. 2001-ben vesegyulladása volt, és még abban az évben anorexiával is küzdött.

20. Fontolóra vették, hogy a kiesett Emily Blunt helyett ő játssza Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy karakterét a Vasember 2-ben (2010), de a szerepet végül Scarlett Johansson kapta meg.

21. Bár a színésznők és a női popsztárok gyakran vetkőznek le különböző mértékben magazinok fotózásain, illetve filmes vagy tévés jelenetekben, ő kijelentette, hogy nagyon szemérmes, ezért soha nem vállalna meztelen jelenetet, és nem pózolna félmeztelenül sem egy magazinban.

22. Épp ezért A nyelvtanárnő (2003) című filmben testdublőr segített neki a szexjelenetek forgatásában. A Machetében (2010) látható meztelen jelenete is hamis volt. Valójában fehérneműt viselt, amit később digitálisan eltávolítottak. Alba minden szerződésében szerepel egy „meztelenség tilalma” záradék.

23. 2003-ban felbontotta hosszú ideje tartó eljegyzését a Michael Weatherlyvel, akivel a Sötét angyalban játszottak együtt.

24. A nyakán egy margarétát és egy katicabogárt ábrázoló tetoválása van.

25. Eleanor Roosevelt a kitartásának köszönhetően Alba egyik kedvenc történelmi alakja.

26. Egy zártkörű szertartáson 2008. május 19-én mondta ki a boldogító igent Cash Warrennek. Még a legközelebbi barátai sem voltak meghívva.

27. Jessica és Cash házassága majdnem 18 éven át tartott, 2026. február 13-án mondták ki hivatalosan a válásukat. A kapcsolatuk persze korábban befuccsolt, már 2024 decemberében szakítottak.

28. Cash Warrentől három gyermeke született: két lány, Honor Marie Warren (2008) és Haven Garner Warren (2011), valamint egy fia, Hayes Alba Warren (2017).

29. A Sin City – A bűn városa (2005) című filmben játszott karakterének megismerése érdekében sztriptízbárokba járt. Azt mondta azonban, hogy ez nem segített, mert a profi sztriptíztáncosok csak „borravalót próbáltak szerezni”.

30. A Playboy magazin a 2006. márciusi számában a 25 legszexisebb híresség közé sorolta, és az év szexszimbólumának választotta, a kiadvány címlapján ő is szerepelt. Alba ezután pert indított a lap ellen, mert az ő beleegyezése nélkül használták fel a képét (A tenger vadjai című 2005-ös film promóciós fotóját), ami szerinte azt a látszatot keltette, mintha „meztelen vagy félmeztelen fotósorozatban” szerepelt volna abban a számban.

31. Később visszavonta a Playboy-pert, miután Hugh Hefner személyesen kért tőle bocsánatot kapott, és beleegyezett abba is, hogy adományt juttat két, Jessica által támogatott jótékonysági szervezetnek.

32. Közeli, jó barátnői közé tartozik Lindsay Lohan, Eva Longoria, Eva Mendes, Kate Hudson, Nicole Richie, Cameron Diaz, Russell Simmons, Will.i.am és Shay Mitchell.

33. A Sötét angyal egyik 2001-es epizódjában együtt játszott a fivérével, Joshua Albával.

34. Fiatalabb korában a következőket mondta: „Gyerekként Beverly Hillsbe jártam meghallgatásokra, és azt gondoltam: »Miért nem itt élek? Miért nem én vezetem azt az autót?«” 2008-ban aztán ő és a férje, Cash Warren 4 millió dollárt fizettek egy 436 négyzetméteres házért Beverly Hillsben.

35. Christopher Gavigannel együtt társalapítója a The Honest Company nevű cégnek, amely vegyi anyagoktól mentes termékeket, többek között pelenkákat gyárt. A cég piaci tőkeértéke jelenleg kb. 391 millió dollárra tehető.

36. Alba nem hiszi, hogy a hírneve bármilyen előnyt jelentett volna számára a cégének elindításában és fejlesztésében. „Sokan lehetnek hírességek; ehhez nem igazán kell tehetség” – mondta, majd hozzátette, hogy egy jó ötlet sokkal fontosabb.

37. Mindössze két hónappal a Honey (2003) című film forgatásának tervezett kezdete előtt kezdett el Jessica táncot és tae-bót tanulni.

38. A kedvenc színésze Johnny Depp.

39. A melltartó, amelyet a Sin Cityben viselt, 1025 dollárért kelt el egy eBay-aukción.

40. A csuklója belső oldalára lótusz szót tetováltatta szanszkrit nyelven.

41. Mexikói származása ellenére nem beszél folyékonyan spanyolul, sőt, alig ért valamit abból a nyelvből.

42. Az E csatorna „101 legszexisebb test” listáján a harmadik helyet szerezte meg az ezüst érmes Brad Pitt és a győztes Angelina Jolie mögött.

43. Jessica Albának vannak Max Guevara- (Sötét angyal), Sue Storm- (Fantasztikus négyes) és Nancy Callahan- (Sin City) akciófigurái a saját szerepeiről, amelyek mindegyike valóban hasonlít rá.

44. A GQ magazin minden idők 25 legszexisebb filmszínésznői közé választották.

45. Konzervatív nevelést kapott, de ő maga abszolút liberális beállítottságú. Állítása szerint már ötéves korában feministának tartotta magát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Megvette a Művészetek Völgye főtulajdonosa a Bánkitó Fesztivált, idén Kapolcson lesz saját helyszínük
A Bánki-tó partján már nem tudták volna időben megszervezni a fesztivált, de a cél az, hogy a következő években az eredeti helyszínen folytatódhasson.
L.D. - szmo.hu
2026. április 28.



Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre: a tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.

A Művészetek Völgye szakmai főtulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány 2025-ben megállapodást kötött a Bánkitó Fesztivál kivásárlásáról. Az elsődleges cél az volt, hogy a Bánkitó Fesztivál rendezze anyagi helyzetét, miközben az alapítvány lehetőséget teremtett ezzel a magyar kulturális élet egyik meghatározó rendezvényének a jövőbeni, megújult formában történő esetleges újraindítására.

Az átadás-átvételi folyamat hosszú egyeztetések eredményeként nemrég zárult le, az idő rövidsége miatt az idei évben a Bánki-tó partjára teljes körűen már nem nyílt lehetőség fesztivált szervezni. A Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány célja a rendezvénnyel, hogy a következő években megvizsgálja és megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a Bánkitó Fesztivál fenntartható módon kerüljön vissza a kulturális körforgásba és újra a közösségek fontos találkozóhelyévé váljon, a jövő évtől már remélhetőleg a jól megszokott helyszínén. Egy dologban a Bánkitó Fesztivál új tulajdonosai már az elejétől egyértelmű álláspontot képviseltek:

a 2026-os év nem maradhat Bánkitó nélkül!

Ebben a különleges átmeneti időszakban az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja látja vendégül az eseményt. A Völgy programjában önálló helyszínként jelenik meg a Gástya-Árok, ahová Beköltözik a Bánkitó. Ahogy a tó partján mindig egyedi hangulatot teremtett a fesztiválozók együttgondolkodása, így az Árokban sem maradnak a Völgylakók szellemi táplálék nélkül. Közéleti, kulturális beszélgetések is várják az érdeklődőket több alkalommal, melynek során aktív társadalmi kérdések kerülnek majd előtérbe.

A tervek szerint a programban nagy hangsúlyt kapnak a Bánkitó Fesztivál szellemi örökségéhez köthető tematikák. A Bánkitó alapítóival a kezdetekről és a fesztivál mással összetéveszthetetlen identitásáról lesz szó, de külön panelben ismerkedhet meg a közönség a magyarországi független kulturális kezdeményezések fenntarthatósági lehetőségeivel. A fiatal generációk közéleti szerepvállalása és a fesztiválok közösségformáló ereje is egy olyan téma, amit a Bánkitó pozitív billogként viselt és visel majd továbbra is magán, így természetesen ez sem maradhat ki a beszélgetések sorából.

A helyszín a hazai underground élet izgalmas szereplőivel zenei programokkal idézi meg az idei nyárban a Bánkitó Fesztivál szellemiségét. A Gástya-Árok zenei kínálata tükrözi majd a fesztivál hagyományait: alternatív, feltörekvő, szubkultúrák rajongott előadói kapnak lehetőséget, hogy Kapolcs egyik ikonikus színpadára álljanak fel.

A részletes műsor a Művészetek Völgye sajtótájékoztatója után, a teljes programmal együtt válik elérhetővé. A Művészetek Völgye szervezői bíznak abban, hogy ez az együttműködés nemcsak méltó módon őrzi meg a Bánkitó Fesztivál értékeit, hanem egyben új perspektívát is nyit a jövőbeni újraindítás reményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Demjén Ferenc visszakozott, mégis engedélyezte a letiltott NER-paródiát
Ismét elérhető a „Mi vagyunk a NER” című paródiavideó, miután az alkotók sikeresen megegyeztek a zenésszel. A videót korábban Demjén Ferenc szerzői jogi igénye miatt távolították el a YouTube-ról.


Ismét elérhető a YouTube-on a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült paródiavideó, amit a választás előtt Demjén Ferenc szerzői jogi követelésre hivatkozva letiltatott. A videó készítői megegyeztek a zenésszel és menedzsmentjével, akik a pereskedés elkerülésével és a jogi helyzet bizonytalanságával indokolták a megegyezést – írja a Telex.

A menedzsment a lapnak küldött válaszában a fordulat hátterét is megvilágította:

„Az újbóli megkeresés az alkotó részéről és az egymásnak ellentmondó jogi állásfoglalások a paródia illetve a szerzői jog kérdésében. Pereskedni nem akartunk. Ezt jelenti a konstruktivitás. A kérdést így a magunk részéről lezártnak tekintjük.”

A „Mi vagyunk a NER” című videó a választás előtt kezdett terjedni, és Muppet Show-szerű bábfigurákként ábrázolta a politikai és gazdasági elit ismert szereplőit, köztük Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet, Várkonyi Andreát és Rogán Antalt.

A videó a rendszer működését gúnyolta, refrénje pedig így szólt:

„Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok, lehet más a kormány, mi leszünk a küllők között a bot.”

A videót április 8-án távolították el a YouTube-ról, miután Demjén Ferenc szerzői jogi panaszt tett, mert a paródiában felhasználták az általa a nyolcvanas években írt Jelszó: Love című dal egy részletét.

Ahogy arról a Szeretlek Magyarország is beszámolt, a vita a paródiakivétel jogi értelmezése körül forgott, mivel annak gyakorlati határai nem egyértelműek. A letiltásnak politikai olvasatot is adott, hogy Demjén korábban fellépett a Fidesz március 15-i kampányrendezvényén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nudista nyári táborokban töltötte a gyerekkorát, nácinak vallotta magát, és Björk szexuális zaklatással vádolta – 30 érdekesség a 70 éves Lars von Trierről
A zseniális rendező élete régóta hemzseg a botrányoktól, miközben halálosan fél a repüléstől, és gyakran depresszióban szenved, 2022 óta pedig Parkinson-kórban is.


1. Lars Trierként született Koppenhágában, 1956. április 30-án.

2. Nudista, zsidó, kommunista szülők nevelték fel, akik – ahogy von Trier fogalmazott egyszer – az otthonukban nem hagytak sok teret az érzelmeknek, a vallásnak vagy az élvezetnek.

3. A fiatal Lars gyermekkorában többször is nudista táborokban töltötte a nyaralását, és megjegyezte, ateista családban nőtt fel. Bár az apja zsidó volt, vallásos azonban aligha.

4. Von Trier édesanyja, Inger 1995-ben, a halálos ágyán vallotta be az akkor már 39 éves fiának, hogy az igazi apja nem Ulf Trier volt, akit addig annak hitt, hanem egykori munkaadója, Fritz Michael Hartmann. Inger ugyanis egy „művészi génekkel” rendelkező férfit akart a gyermeke apjának, és Hartmann, aki egy jeles dán zeneszerzőcsalád tagja volt, úgy tűnt, megfelel a követelményeknek. Lars akkor úgy döntött, meg akarja ismerni az igazi apját, és fel is kereste őt, de csalódás lett a vége, nem jöttek ki jól egymással. Hartmann végül azt mondta neki: ha van még mondanivalója, azt az ügyvédjén keresztül teheti meg.

5. Gyerekként egy ifjúsági tévésorozatban (Hemmelig sommer) játszott, illetve néhány saját filmjében is szerepelt (A bűn mélysége, Járvány, Európa, A Birodalom).

6. A korszak két legfontosabb dán kommunista írója, Hans Kirk és Hans Scherfig gyakran látogatták von Trier gyermekkori otthonát, édesanyja pedig Bertolt Brechtet imádta (akinek hatása nyilvánvaló a rendező Dogville: A menedék című filmje alapján).

7. 19 évesen publikálta első cikkét egy helyi újságban. A cikk a festő és író August Strindbergről, valamint a festő Edvard Munchról szólt, illetve az ő megőrülésükről. Von Triernek ugyanis tetszettek az őrült, szenvedő művészek.

8. Az érettségi után a Koppenhágai Egyetemen filmelméletet, a Dán Nemzeti Filmiskolában pedig filmrendezést tanult. 25 évesen a müncheni Nemzetközi Filmiskolai Fesztiválon két díjat nyert a Nocturne (1980) és a Last Detail (1981) című rövidfilmjeiért. Egész estés diplomafilmje, az Images of Liberation pedig már moziforgalmazásba is került 1982-ben.

9. Fiatalkorában szarkasztikus tréfaként passzintotta oda a „von” előtagot a nevéhez, mivel a Dán Nemzeti Filmiskola hallgatói így hívták őt. Azóta folyamatosan használja is.

10. Számos híres rendező és színész fejezte ki elismerését von Trier munkássága iránt. Quentin Tarantino a Dogville: A menedék (2003) című filmjét említi a valaha írt legjobb forgatókönyvként, Paul Thomas Anderson azt mondta, hogy „bárhová elvinné Lars von Trier poggyászát”, Martin Scorsese a Hullámtörés (1996) című filmjét a ’90-es évek 10 legjobb filmje közé sorolta, Johnny Depp pedig így nyilatkozott egy dán filmmagazinnak: „Mondd meg von Triernek, hogy várom az ajánlatát, ha ő készen áll, én is készen állok.”

11. Soha életében nem járt az Egyesült Államokban. Ennek legfőbb oka egyébként, hogy halálosan fél a repüléstől.

12. Három színésznője is megkapta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznő díját: Björk a Táncos a sötétbenért (2000), Charlotte Gainsbourg az Antikrisztusért (2009) és Kirsten Dunst a Melankóliáért (2011).

13. Steven Spielberg felajánlotta neki, hogy rendezzen filmet Amerikában, miután megnézte az Európa (1991) című filmjét, de von Trier elutasította a neki szánt forgatókönyvet.

14. Abban az évben, amikor elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díját (a Táncos a sötétbenért), majdnem kihagyta az átadó ünnepséget. Annyi fóbiája van, hogy csak egy speciálisan felszerelt lakókocsiban tudta megtenni az odavezető utat.

15. Egy filmesekből álló csoporttal együtt segített létrehozni a Dogme 95 nevű kollektívát. A szervezet megállapodott abban, hogy bizonyos szabályok szerint készítenek filmeket, például csak kézi kamerákat használnak, és kizárólag eredeti helyszíneken forgatnak. Ő maga egyetlen Dogma-filmet rendezett, az 1998-as Idiótákat.

16. A 2011-es cannes-i filmfesztiválon „persona non gratának” nyilvánították a Melankólia  sajtótájékoztatóján elhangzott vitatott megjegyzései miatt (többek között azt monta, hogy ő náci, és megérti Hitlert…), amelyek szerinte ironikusak voltak, és önéletrajzi poénoknak szánta őket, de a sajtó és a közönség nagy része félreértette. 2011 októberében, öt hónappal a fesztivál után kijelentette, hogy a vita következtében a jövőben tartózkodik minden nyilvános nyilatkozattól és interjútól.

17. Szakított a második gyermekét váró terhes feleségével, Caecilia Holbekkel, és összeköltözött a (sokkal fiatalabb) bébiszitterükkel, Bente Frøgéval, akit 1997-ben szintén feleségül vett. Tőle két fia született, és 2015-ben váltak el.

18. Rendezett egy Oscar-jelölt alakítást is: Emily Watsonét a Hullámtörésben.

19. A tavaly novemberben elhunyt német színész, Udo Kier volt a lánya, Agnes keresztapja.

20. A Manderlay forgatása során a drámai hatás kedvéért levágtak egy szamarat; ez a cselekedet arra késztette többek között a színész John C. Reillyt is, hogy tiltakozásul kilépjen a filmből az állatokkal szembeni kegyetlenség miatt. A jelenetet még a premier előtt kivágták a filmből.

21. A 2004-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az UNICEF „Cinema for Peace Award” díját. Azért kapta, mert szinte minden filmje olyan témákkal foglalkozik, mint az irgalom és az etika.

22. 2007 májusában (amikor éppen nekilátott volna az Antikrisztus forgatásának) arról számoltak be, hogy Lars depresszióban szenved, és lehet, hogy teljesen felhagy a filmkészítéssel.

23. A tervek szerint ő rendezte volna Wagner Ring-ciklusának négy operáját a 2006-os németországi Bayreuth-i Fesztiválon, de 2004-ben visszalépett a projekttől, mivel úgy érezte, ez meghaladná a képességeit, és nem érzi magát képesnek saját ambíciói megvalósítására.

24. Az egyik kedvenc filmje az 1940-es Philadelphiai történet.

25. A Dogville: A menedék című filmjét tartja a legjobbjának, mert „annyira átkozottul jól meg van írva”. Ezzel szemben a folytatását, a Manderlayt (2005) tartja a legrosszabbnak a sajátjai közül.

26. Jobb keze ujjperceire az F, U, C, K betűket tetováltatta.

27. Tervezett Amerika-trilógiája soha nem teljesült be, mivel a Dogville: A menedék és a Manderlay után a harmadik film, amelynek címe Washington lett volna, végül nem készült el.

28. 2017 októberében, miután több tucat szexuális visszaéléses ügy indult a filmproducer Harvey Weinstein ellen, Björk a Facebook-oldalán közzétette, hogy egy dán filmrendező szexuálisan zaklatta. A Los Angeles Times bizonyítékot talált arra, hogy az énekesnő Lars von Trierről beszélt. A rendező tagadta, hogy szexuálisan zaklatta volna őt a Táncos a sötétben forgatásán során. Von Trier nyilatkozata után Björk további vádakat tett közzé a rendező ellen személyes Facebook-oldalán.

29. 2022 augusztusában von Triernél Parkinson-kórt diagnosztizáltak. Akkor azt nyilatkozta: „Egy kis szünetet tartok, és kitalálom, mit tegyek, de remélem, hogy az állapotom javulni fog. Ez egy olyan betegség, amit nem lehet eltüntetni; a tünetekkel viszont együtt lehet élni.” 2025. február 12-én a Zentropa producere, Louise Vesth az Instagramon keresztül jelentette be, hogy von Triert a betegség miatt egy gondozóintézetbe szállították.

30. 2023 augusztusában von Trier az Instagramon közzétett egy kritikus bejegyzést az F-16-os vadászgépek Ukrajnába történő szállításával kapcsolatban, és a bejegyzését azzal zárta, hogy „az oroszok élete is számít!” Két nappal később újabb bejegyzést tett közzé ugyanott, amelyben azt írta: „Minden szívdobbanásommal támogatom Ukrajnát! Csak a nyilvánvalót mondtam ki: hogy minden élet számít ezen a világon!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk