SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ilyen volt ez a szerelem: II. Erzsébet és Fülöp házassága képekben

A királynő 95. születésnapja alkalmából, és 99 évesen elhunyt férje emlékére készítettünk egy összeállítást a királyi párról.


II. Erzsébet brit királynő április 21-én ünnepli 95. születésnapját. Élete nagy részét a nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceggel kötött házasságában élte. 1947-ben házasodtak össze, négy gyermekük született. Most összegyűjtöttük közös életük fontos állomásainak, hivatalos és civil létüknek fotón rögzített pillanatait.

1. Házasságkötés

Philip Mountbatten hadnagy és Erzsébet hercegnő 1947 júliusában jelentették be eljegyzésüket, esküvőjükre pedig a Westminster Apátságban került sor 1947 november 20-án. 2017-ben a királynő és a herceg volt a királyi családból az első, akik platina házassági évfordulójukat ünnepelhették, azaz a hetvenediket(!).

Nászút

Ezt a képet a királyi család istáján a pár 73. házassági évfordulója alkalmából osztották meg anno. A fotó 1947-ben készült, Erzsévet és Fülöp nászútján, a Hampshire-i Broadlandsben.

Az anyaság és a szülővé válás első pillanatai

Első gyermekük, Károly walesi rögtön az esküvő utáni évben, 1948-ban született. A kis herceg öltözete egyébként meglepő lehet, mert abszolút lányos a stílusa, de jellemző, hogy a keresztelőkön a mai napig csipkés ruhácskába öltöztetik a királyi bébiket akkor is, ha fiúk.

A nemzetközösség támogatói

Fülöp herceg Erzsébettel együtt elkötelezett támogatója volt a nemzetközösségnek, és igyekeztek minél többféle nemzettel és társadalmi réteggel kapcsolatba kerülni, írja róluk a királyi család hivatalos Instagram oldala. Fülöppel kapcsolatban érdekes, hogy ő maga - a királynővel vagy nélküle - élete során ellátogatott a Föld országainak 70 százalékába, és 50 nemzetközösségi országba.

Vidéki idill

A királynő imádja természetközeli birtokait, és a házaspár rengeteg időt töltött együtt Sandringhamben és Balmoralban, akárcsak a Windsor környéki parkos-erdős területeken. Ezen a képen 1972-ben láthatók Balmoralban: felvidéki szarvasmarhákat hajtottak éppen.

Közös élet, közös könyvtár

A kép 1976-ban készült a Balmoral Kastélyban. A királyi könyvtárat hatalmas kincsként kell elképzelni: több, mint 50 ezer könyvet tartalmaz az állománya, és olyan értékes kéziratokat, melyeket a brit királyi család tagjai évszázadokon át gyűjtöttek és jó állapotban megőriztek.

Karácsonyi tradíció

II. Erzsébet minden évben karácsonyi beszédet tart a Monarchia fontos hagyományaként: ezt édesapjától, VI. Györgytől vette át, illetve nagyapjától, V. Györgytől. A királynő karácsonyi üzenete idén már nemcsak a BBC One-on, az ITV-n és a BBC rádióján volt elérhető, hanem az Amazon Alexa eszközén is. Csak ennyit kellett Alexától kérni: Alexa, play The Queen’s Christmas Day Message, azaz játszd le a királynő karácsonyi beszédét. A fotómontázs a múló idő emlékösszegzése is.

Intim pillanatok

Kifejezetten a királynő kérése volt pár nappal ezelőtt, hogy ezt a privát fotót nemrégiben megoszthassa az Instagramon a követőikkel, melyen férjével egy önfeledt pillanatot örökített meg a fotós. A kép 2003-ban készült Skóciában.

Egészségben, betegségben, boldosgágban

Ezt a szép közös portrét ezzel az idézettel osztotta meg Instagramján a királyi család II. Erzsébettől:

Ő ilyen egyszerűen szólva mindig is az én erőm volt mindezen évek során és máig az, én pedig, akárcsak az egész családja, ez az ország, és sok másik - sokkal többel tartozunk neki, mint amit valaha számon kérne, vagy amivel mi magunk is tisztában vagyunk - 1997.

Nagy család, sok dédunoka

A kedves kép 2018-ban készült a Balmoral kastélyban. II. Erzsébet és Fülöp herceg hét dédunokájuk társaságában láthatók.

Együtt megöregedni

A kép a derűs királynéről és férjéről egy héttel Fülöp herceg 99. születésnapja előtt készült a Windsori Kastély előtt. A herceg idén június 10-én töltötte volna be 100. életévét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget érhetett Molnár Áron házassága, állítólag már el is váltak a feleségével
Molnár Áron és Duda Éva kapcsolata több mint egy évtized után érhetett véget. A színész nem akart nyilatkozni a magánéletéről, ám nem cáfolta a Blikk értesülését.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 10.



Több mint egy évtized után véget ért Molnár Áron és Duda Éva házassága - írja a Blikk. A lapnak több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy a színész és a koreográfus már nem alkot egy párt, ugyanis elmúlt a szerelem.

A Blikk többször is próbálta elérni mindkettejüket, de nem sikerült őket szóra bírni. Molnár Áron ragaszkodott ahhoz, hogy a magánéletéről nem kíván nyilatkozni, a lap értesüléseit ugyanakkor nem cáfolta.

„Erről nem akarok beszélni”

– mondta szűkszavúan Molnár Áron.

A színész pár hete egy Instagram-oldalára feltett videóban azt is elárulta, hogy albérletben lakik. A Blikk szerint éppen a Csillag Születik forgatásán kényszerült váltani, mert ki kellett költöznie abból a lakásból, amelyben a házassága lezárása után kezdett új életet.

A pár szakításának már voltak nyilvános jelei: 2023 decembere után megszűntek a közös bejegyzések és a nyilvános rajongás a közösségi oldalaikon. Az utolsó közös posztok közel két évvel ezelőtt, a Sztárbox versenye alatt és után kerültek fel, amikor még úgy tűnt, a házaspár tagjai boldogabbak nem is lehetnének. Akkor még példaértékű volt, ahogy egymást támogatták a másik számára fontos projektekben.

„Baromi sok energiát tudsz megmozgatni, az adrenalint szerintem belőled akár szintetizálni is lehetne. Ilyen vagy „gyárilag”, de ehhez iszonyú odaadás kellett, eltökéltség és szorgalom. Nem spóroltad ki. Ahogy a szerepeidre készülsz, ugyanolyan komolyan vetted ezt is. Akár színház, akár aktivizmus, akár sport! Te meglódulsz a kihívásoktól és a maximumot hozod” – dicsérte Duda Éva a színészt a Sztárbox után.

„A feleségem egy fantasztikus tánctársulatot vezet 14 éve. 14 év alatt rengeteg csodálatos bemutatójuk, hazai és nemzetközi előadásuk volt. Folyamatosan telt házzal mennek az előadásaik, sorra halmozzák a díjakat, sikereket” – írta pár héttel korábban Molnár Áron.

A színész a szerelmének köszönhette Nagy Ervin barátságát is. A Kincsem sztárja két évvel ezelőtt megjelent könyvében elárulta, hogy korábban ő is Duda Éva kedvese volt. „Élettársak voltunk Évával életünk nagyon fiatal szakaszában. Mi már rég nem éltünk együtt, amikor ők összejöttek. Áront általa ismertem meg 13 évvel ezelőtt” – fogalmazott Nagy Ervin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet a drogbotrányba keveredett T. Danny: beszédes videóval és egyetlen mondattal reagált
A fiatal előadó egy edzőtermi videóban mutatta meg, mit gondol a helyzetről. A rövid üzenet kettészakította a rajongótáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:

„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”

A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.

A videóban csupán az látható, hogy az énekes teljes erőbedobással edz, miközben szól a zene, a bejegyzés alatt azonban rövid idő alatt elárasztották a kommentszekciót, a rajongók egy része biztató üzeneteket hagyott, mások viszont úgy vélték, nem éppen ez a legjobb hozzáállás a jelenlegi helyzethez.

A fiatal énekes pénteken egy olyan belvárosi szórakozóhelyen is megfordult, ahova a rendőrség ritkán látott létszámmal vonult fel. A hatalmas drograzzia során több mint 200 embert igazoltattak, és 16-ot el is vittek droghasználat gyanúja miatt. Egy szemtanú szerint azonban a rapper már rég elment, mire a rendőrség megérkezett, így őt nem is ellenőrizték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dráma a Sztárban Sztár All Starsban: egy nagy kedvencnek ért véget a verseny
Szinte tapintani lehetett a feszültséget a stúdióban, amikor a két énekesnő, Szandi és Nótár Mary sorsáról döntöttek a nézők.


A TV2 stúdiójában szinte tapintani lehetett a feszültséget vasárnap este, amikor a Sztárban Sztár All Stars két versenyzője, Szandi és Nótár Mary a kiesés szélére került. A műsor készítői egy villámszavazással adták a nézők kezébe a döntést, akik Nótár Maryt mentették meg,

így Szandinak kellett távoznia a show-ból.

Különösen drámaivá tette a helyzetet, hogy az énekesnőt az egész adás alatt elképesztő dicséretekkel halmozta el a zsűri.

Szandi emelt fővel, meghatottan búcsúzott a versenytől, amelyben a 24 indulóból a legjobb hétig jutott el.

„24-en indultunk el ebben a versenyben, én már arra is büszke vagyok, hogy a legjobb 7-ben ott lehettem. Örülök, hogy igent mondtam a felkérésre”

– mondta az énekesnő.

A Sztárban Sztár All Stars 2025-ös évada szeptember 7-én indult Till Attila műsorvezetésével, a zsűriben pedig Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András foglalt helyet. Az utóbbi hetekben több fordulat is borzolta a kedélyeket: egy héttel korábban még Szandi volt az adásgyőztes, akkor Mészáros Árpád Zsolt esett ki. Korábban pedig épp Nótár Mary bújt Szandi bőrébe egy produkció erejéig, ami akkor még a legendás énekesnőt is meghatotta.

A tegnapi adásban pedig egy történelmi pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők, ezúttal ugyanis a zsűri is átváltozott: Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András a legendás ABBA zenekarként lépett színpadra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Olyan dolog történt a Sztárban Sztár All Stars színpadán, ami eddig még soha
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagjai egy ABBA-medley-vel lepték meg a nézőket. „Annyit üzenek a pénzügyi osztálynak, hogy nagyon vastagon fog fogni a toll holnap...” - fogalmazott a produkció után Hajós András.


Olyan történt a Sztárban Sztár All Stars vasárnap esti adásban, ami a műsor történetében eddig még soha: a zsűri ugyanis kilépett az értékelői szerepből és egy közös produkcióval lepte meg a nézőket. Lékai-Kiss Ramóna, Liptai Claudia, Stohl András és Hajós András az ABBA tagjainak bőrébe bújva, jelmezekben és parókában adtak elő egy dalösszeállítást.

„Abba tribute vidéken”

- jellemezte magukat Liptai Claudia, majd poénosan hozzátette, hogy a zsűri helyzete azért biztos.

„Végül is mi is kieshetnénk, de ez nem fog megtörténni”

– jegyezte meg.

De Hajós András nem is rejtette véka alá, mit gondol.

„Minden percét gyűlöltem. Eredetileg nem ebbe’ akartam lenni, hanem abba’. Annyi kritikát fogalmaztunk már meg eddig, kicsit el kellett kenni a versenyzők száját”

– jelentette ki a zenész, aki a fellépésért cserébe viccesen komolyabb gázsit is kilátásba helyezett.

„Annyit üzenek a pénzügyi osztálynak, hogy nagyon vastagon fog fogni a toll holnap...”

- fogalmazott.

A műsorban természetesen nem volt hiány a szórakozásból és a vicces pillanatokból, ám az este vége igazán drámai lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk