KÉK HÍREK
A Rovatból

Hivatalos: a Rádió 1-en folytatják Balázsék

Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani műsora december 5-től hallható ismét. A Morning Show akkortól Reggeli Show.


"Mozgalmas 2 héten vagyunk túl" - így kezdte a péntek délelőtti sajtótájékoztatót Sebestyén Balázs az A38 hajó kiállítástermében. Rákóczi Feri és Vadon Jani, valamint Bakai Mátyás, a Rádió 1 ügyvezetőjének oldalán vágott bele a beszámolóba, amivel sok híresztelést is eloszlatott. Például azt, hogy ez a kérdés már hónapokkal ezelőtt eldőlt. Az igaz, hogy Balázs többször is találkozott Vajnával, sokat beszélgettek, de a szerződést tegnap írták alá a fiúk. Hogy hány évre szól, azt nem árulhatták el.

Balázs újfent megerősítette azt is: a Class FM analóg frekvenciaengedélyének megszűnésével lejártnak tekintik az oda szóló szerződésüket.

A Class online téren való folytatásához sok sikert kívánnak, de az eddigi hallgatottsági mutatói alapján - melyet szintén nem számszerűsítettek - úgy vélik, jó döntést hoztak azzal, hogy ehhez már nem csatlakoztak.

Balázs szerint jelenleg analóg frekvencia nélkül csak rengeteg akadállyal küzdve lehet jó és hallgatott rádiót csinálni.

Miért lett Reggeli Show?

A Moring Show nevet elvesztette a csapat, ez Balázs szavaival élve szépen megmutatta azt, mennyire bízhatunk azokban, akiket szakmai értelemben barátunknak hiszünk. Balázs egyik üzlettársa csapta le a nevet a műsorvezető kezéről, gyorsan levédve azt. Ezért kellett magyarosítani a dolgot "Reggeli Show"-ra, amiben nyilván az a jelzés is benne van, hogy a három szókimondó figura nem tágít, és hisz benne, hogy vissza tudják majd szerezni a Morning Show titulust.

20161202_115834

Hozzák a régit

A sajtótájékoztatón több kérdés érkezett arra vonatkozólag, mennyire hihetünk a fiúk sajátos stílusának megtartásában, szabadságukban és szókimondásukban.

Vadon Jani azt kérte: ha bárki úgy fogja érezni, hogy műsorukkal "tolják valaki szekerét", az nyugodtan szóljon.

Ő, Balázs és Feri nem kívánnak és nem fognak politikailag állást foglalni, és nem gondolják, hogy a Rádió 1 működési elvét össze kellene mosni a TV2-ével, annak ellenére, hogy mindkettő Vajna tulajdona. Úgy vélik, Andy egy valódi, kereskedelmi alapokon nyugvó rádiót akar, ami a fiataloknak szól. Nem úgy van és nem úgy lesz vezényelve, ahogyan a TV2.

A sajtó képviselői arról is kérdezősködtek: miért volt érezhető az utóbbi időszakban több politikai és közéleti megszólalás a három rádióstól. Erre az volt az egyértelmű válasz, hogy ők is ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bárki, és olyan világot élünk, amelyben maguk is érzékenyebbé váltak a közéleti témákra. Azonban arra, hogy totálisan pártatlanok voltak eddig is, jó példaként szolgálhat, hogy egyformán savaztak Simicskát és Vajnát, vagy egyáltalán nem volt érezhető a műsorukon az, amikor Simicska és Orbán jóban voltak - vagy éppen nem voltak jóban.

A közszolgálat nem volt alternatíva

A Morning Show hármasa az elmúlt hetekben számtalan helyről kapott ajánlatot, még klasszikus "no name" médiumoktól is. Azzal, hogy Andy Vajna rádiója mellett döntöttek, véleményük szerint a jelenlegi legjobb és legnagyobb szakértelemmel bíró csapatot választották.

Többen azt találgatták, vajon átmennek-e a reggel leghallgatottabb műsorvezetői a Petőfi rádióhoz. Balázs kérdés nélkül tért ki erre a témára: "a közszolgálat nem volt alternatíva".

Balázs így nyilatkozott a május végével átstrukturált Petőfi rádióról:

"Nézzük csak meg, mi történt a Petőfivel. Szörnyű, szakmai dilettantizmus szerintem, ahogy legyalulták azt a nagyon értékes 800 ezer embert, mert azt gondolták, hogy a Class megszűnése előtt fél évvel, ha behúzogatnak Classos zenéket, akkor a Class FM hallgatói oda mennek. Hát oda nem mentek, viszont a maradék Petőfi Rádió hallgató is elmenekült, a 800 ezres hallgatottságuk lesüllyedt a kimutathatatlan szintre. Ahol az ember ilyesfajta szakmai dilettantizmust lát - és én tudom, kik dolgoznak ott és kik vannak döntéshozó szerepkörben -, nem valódi alternatíva, mert a műsorral kapcsolatosan is olyan döntések születnének, amik nem szakmai alapúak."

Mi lesz Balogh Esperes Ákossal?

A Rádió 1 eddigi reggeli műsorvezetőjét és csapatát nem "kitúrni" akarják Balázsék, és mint Bakai Mátyás is megerősítette: nem szeretne megválni Ákostól.

Szóvá tették a jelenlévők azt is, hogy nem tudunk hallgatottsági adatokat a Rádió 1-ről. Mátyás megnyugtatta, hogy vannak adatok, és nyilván, ha a Morning Show huszárai ide igazolnak át, akkor tudnak is azokból valamit, még ha mi, egyszerű emberek nem is.

Balázs korrekt kiszólással zárta mondandóját és az egész találkozót: "bármit is írtok, szerintem örülni kell annak, hogy ez a műsor van". És szerinte nem a műsort kell majd számon kérni, hanem a rendszert, amiben érvényesülni akar.

Ja, és Jani metálzenéi sem fognak eltűnni!

Rádió 1

A Rádió 1 Andy Vajna kormánybiztos és TV2-tulajdonos cége, nyáron jegyezték be, és a Roxy rádió 96,4 megahertzes frekvenciájára pályáztak, sikerrel. A rádió Budapest és körzetében sugároz, indulásakor messze volt a Class FM országos lefedettségétől, de október végén Vajna terjeszkedési engedélyt kért a Médiatanácstól. Így már naponta 20 órában a Rádió 1 adása is hallgatható Baja, Dunaföldvár, Paks, Szekszárd, Győr, Tihany, Miskolc, Heves és Nyíregyháza környékén.

Nem volt szép a búcsú

A Morning Show és stábja viharos körülményék között vált el a Class FM-től, mi is ott voltunk, amikor az utolsó adás után elbúcsúztak. Sebestyén Balázsék és a Class FM tulajdonosa, John Michael McNutt még üzengettek is egymásnak, utóbbi a Class FM nevében közleményt adott ki annak idején, amiben azt írták, hogy "A rádió műsorvezetőinek, így a Morning Show csapatának szerződése 2016 december 31-ig él a Class FM-mel. A rádió vezetése ugyanakkor tudomásul veszi, hogy Sebestyén Balázs a televíziós munkáira kíván koncentrálni és mostantól minimalizálja rádiós szereplését" - áll a szövegben.

Balázs a válaszában azt mondta akkor, hogy a rádióval a szerződésük addig él, ameddig a Class FM-nek országos analóg rádiófrekvenciája van, az pedig, hogy nem szeretne rádiózni, szimpla hazguság, mert ilyenről szó sincs. Már akkor is elmondta, hogy szeretne tovább rádiózni, csak még nem tisztázott, hogy hol. Balázsék még egy lehetőséget kaptak a búcsúzásra, erről a fent linkelt cikkünkben és itt írtunk.

Azóta Balázsék hallgattak arról, hogy hol folytatják, ám sokan már sejtették, hogy a Rádió 1 lesz a befutó. Ezt az értesülést támasztotta alá az is, hogy Sebestyén Balázs több interjúban is elmondta, jó kapcsolatot ápol a rádió tulajdonosával, Andy Vajnával.

A Class FM-nél is folytatják, online rádióként

A Class FM vezetője John Michael McNutt az Indexnek adott interjújában elmondta, hogy a rádió akkor is folytatja tovább, ha januártól nem kapnak analóg rádiófrekvenciát, mert szerinte az online rádiózásé a jövő. A következő feladat (ha nem kapnak frekvenciát), hogy a rádió 2,5 millió rendszeres hallgatóját átszoktassák a webrádió használatára. Ehhez ingyenes, autókba szerelhető "kütyüket" osztogatnak majd, amivel az online rádiót fogni lehet majd.

Oszd meg a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.


A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.

A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).

A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”

– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.

Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.

Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.

Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.

A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk