Hien három évvel ezelőtt hagyta el az országot, hogy a világ egyik legnevesebb zenei egyetemén, a Berklee-n fejlessze tudását. A lány döntése sokakat meglepett, azonban ő elárulta, hogy imádta a bostoni közeget, és rengeteget tanult tanáraitól és csoporttársaitól is.
Azonban mint kiderült, itt sem volt fenékig tejfel az élet. A híresség audio design/sound design szakon tanult, és a Borsnak elárulta, hogy cseppet sem egyszerű nőként érvényesülni ebben a szakmában.
"Eddig főként énekesnőként mérettettem meg a zenei közegben, de most egy olyan világot ismertem meg, ahol nőként még többet kell bizonyítani a férfiakkal szemben. Igen, tudatosan neveztem pár szaktársamat hímsovinisztának, mert ezen a szakon nagyon kevés nő tanul és tanít, és sokan előítéletesek velünk, nőkkel szemben. Ez a hozzáállás szerencsére jó irányba változik, mert egyre több nő áll ki magáért" – mesélte Hien.
Hien hamarosan a Sztárban Sztár műsorával tér vissza a képernyőre, és már azt is elárulta, hogy legszívesebben Britney Spears-t utánozná. Alig várjuk a felbukkanását!
Hien három évvel ezelőtt hagyta el az országot, hogy a világ egyik legnevesebb zenei egyetemén, a Berklee-n fejlessze tudását. A lány döntése sokakat meglepett, azonban ő elárulta, hogy imádta a bostoni közeget, és rengeteget tanult tanáraitól és csoporttársaitól is.
Azonban mint kiderült, itt sem volt fenékig tejfel az élet. A híresség audio design/sound design szakon tanult, és a Borsnak elárulta, hogy cseppet sem egyszerű nőként érvényesülni ebben a szakmában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Talán nem lesz holnapja” – drámai hírek a kórházba került Christina Applegate-ről
A brit sajtónak névtelenül nyilatkozó barátok szerint aggasztó a színésznő állapota, akit március végén kezeltek kórházban. Christina Applegate 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexszel küzd.
„Erős csaj vagyok, és napról napra erősebb és jobb leszek” – üzente múlt hétfőn Instagram-oldalán Christina Applegate, miután híre ment, hogy kórházba került. Az amerikai TMZ számolt be róla először múlt csütörtökön, hogy a színésznőt március végén Los Angelesben kezelték, de szóvivője nem kommentálta az értesüléseket.
A színésznő bizakodó üzenetei ellenére a brit Daily Mailnek névtelenül nyilatkozó ismerősök a helyzet komolyságáról beszéltek.
„Mindenki tudatában van, hogy talán nem lesz holnapja...” – fogalmaztak borúlátóan a színésznő környezetéből.
Az 54 éves színésznő 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. Betegsége miatt 2023-ban jelezte, hogy valószínűleg nem fog többé kamera előtt játszani, azóta csak ritkán, kiemelt eseményeken jelenik meg.
Idén januárban az Emmy-díjátadón a közönség állva tapsolt neki.
A mostani kórházi kezelés híre nem sokkal azután érkezett, hogy márciusban megjelent a memoárja, a You With The Sad Eyes, amely a bestsellerlisták élére került.
A hírre több híres barátja és kollégája is reagált. Ed O’Neill, aki az Egy rém rendes család című sorozatban Applegate apját alakította, a hírek szerint azonnal üzenetet írt neki.
Egy barátja szerint O'Neill arról biztosította, „hogy szereti, és hogy bármiben is van rá szüksége, ő ott lesz neki”.
Rajta kívül Katey Sagal, Linda Cardellini és Will Ferrell is támogatásáról biztosította a színésznőt.
Azt, hogy pontosan miért szorult kórházi kezelésre, és jelenleg milyen állapotban van, hivatalosan nem közölték.
„Erős csaj vagyok, és napról napra erősebb és jobb leszek” – üzente múlt hétfőn Instagram-oldalán Christina Applegate, miután híre ment, hogy kórházba került. Az amerikai TMZ számolt be róla először múlt csütörtökön, hogy a színésznőt március végén Los Angelesben kezelték, de szóvivője nem kommentálta az értesüléseket.
A színésznő bizakodó üzenetei ellenére a brit Daily Mailnek névtelenül nyilatkozó ismerősök a helyzet komolyságáról beszéltek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi egy időre elcsendesedik: Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér
Tóth Gabi egy Instagram-videóban közölte, hogy a jövőben kevesebbet fog szerepelni a nyilvánosság előtt. Az énekesnő a döntését azzal indokolta, hogy a választások óta tartó támadások lelkileg megviselték.
„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.
Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.
A videóban kitért a testvérével, Tóth Verával kialakult helyzetre is, akit „most már kormánypárti aktivistaként” említett. A két testvér közötti politikai nézeteltérés a választási kampányban vált nyilvánossá, miután Tóth Vera jelezte szimpátiáját a Tisza Párt felé.
„Továbbra is ebben hiszek és ebben is fogok, és nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”
Tóth Gabi a videóban arról beszélt, olyan érzése van, „mintha az ország összes hibáját én követtem volna el”, noha ő csupán egy énekesnő, aki „18 évig ennek az országnak az ünnepelt énekesnője” volt.
A nővérére utalva pedig feltette a kérdést: „Miért kell engem ebbe belekeverni, és a hátamon magából hőst csinálni?”
Az énekesnőt ért támadások azután erősödtek fel, hogy a Partizán birtokába került dokumentumok alapján kiderült, az énekesnő havi bruttó 1,3 millió forintért dolgozik a Fidesz-frakciónak személyi titkárként. A szerződésről szóló hírt a frakció sem cáfolta.
Tóth Gabi a választási kampány alatt, nagypénteki posztjában már panaszkodott a személyét érő lejárató kampányra, de akkor még azt írta, „kemény fából faragtak”.
A Tisza Párt április 12-i választási győzelme után az énekesnő még békülékenyebb hangot ütött meg, gratulált a győztesnek, és azt írta követőinek: „nem kell aggódni értem, nem fogok eltűnni”.
A 24.hu múlt szerdán írta meg, hogy a korábban említett frakciós megbízása a parlamenti ciklus végével lejár.
Tóth Gabi a videójában kitért azokra a felajánlásokra is, amelyeket a választás óta kapott, például hogy menjen a Lidlbe dolgozni vagy takarítónak. Erre úgy reagált, nem bántja meg ezzel senki, és ha úgy alakulna az élete, „akkor ez nekem nem lenne büdös”.
„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.
Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Eldőlt, ki váltja Curtist a Megasztárban: T. Danny a negyedik zsűritag
Megvan a Megasztár teljes új zsűrije, miután a TV2 bejelentette, hogy T. Danny veszi át Curtis helyét. A korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi székébe Dallos Bogi ül be.
Kialakult a Megasztár új zsűrijének teljes névsora, T. Danny is csatlakozik a mentorokhoz Curtis helyett. A TV2 videójából derült ki, hogy a korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi és Curtis távozik.
A csatorna már korábban bejelentette, hogy Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át, a mostani hírrel pedig teljessé vált a csapat.
T. Danny a Blikknek azt mondta, régi vágya válik valóra azzal, hogy zsűrizhet a Megasztárban, ahol ő az egyediséget fogja keresni – írta a Blikk. A mostani az első alkalom, hogy tévés tehetségkutató műsorba kapott megkeresést.
T. Danny az elmúlt időszakban a róla szóló dokumentumfilm-sorozattal került a hírekbe, amelyben drogfüggőségéről is beszélt.
A TV2 még az év elején jelentette be a tehetségkutató visszatérését, a zsűri összetétele azonban azóta változott.
Kialakult a Megasztár új zsűrijének teljes névsora, T. Danny is csatlakozik a mentorokhoz Curtis helyett. A TV2 videójából derült ki, hogy a korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi és Curtis távozik.
A csatorna már korábban bejelentette, hogy Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át, a mostani hírrel pedig teljessé vált a csapat.
T. Danny a Blikknek azt mondta, régi vágya válik valóra azzal, hogy zsűrizhet a Megasztárban, ahol ő az egyediséget fogja keresni – írta a Blikk. A mostani az első alkalom, hogy tévés tehetségkutató műsorba kapott megkeresést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Majka Magyar Péterről: Nem is értem, hogy bírta ki ezt a nyomást, amit kapott a kormányoldalról
Majka az RTL Házon kívül című műsorában értékelte a Fidesz helyzetét is a választási vereség után. A zenész szerint a párt most „nem azért küzd, hogy visszakerüljön a politikába, hanem az életben maradásért”.
„Akkora gusztustalanságokat követtek el, és olyan pökhendien, hogy ez az összes jóérzésű előadónak szúrta a szemét” – mondta Majka a Fidesz elmúlt időszakáról az RTL Házon kívül című műsorának adott interjújában.
A zenész szerint a párt most „nem azért küzd, hogy visszakerüljön a politikába, hanem az életben maradásért”.
A vasárnap este sugárzott beszélgetésben, amiről a 24.hu is beszámolt, a rapper Magyar Péterről is beszélt, akit „karakán csávónak” tart.
„Nem is értem, hogy bírta ki ezt a nyomást, amit kapott a kormányoldalról” – tette hozzá.
Majka jelezte, hogy a jövőben sem fogja visszafogni magát, ha az új kormányról van szó. Kijelentette, hogyha Magyarnak lesznek „hülye döntései”, akkor ő továbbra is ki fogja mondani, ami nem tetszik neki.
Ugyanakkor feltételes ígéretet is tett: „Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni.”
Orbán Viktorról azt mondta, az egyik legnagyobb politikusnak indult, akinek megvolt a tehetsége, hogy az országot jobb irányba vigye, amihez képest a végeredményt nagy csalódásnak tartja.
A zenész továbbra is a dalait tartja a fő véleménynyilvánítási csatornájának, és hangsúlyozta, nem akar kampányolni senki mellett vagy ellen.
A közéletet erősen bíráló, 2025 elején megjelent Csurran, cseppen című száma korábban komoly vitákat váltott ki a zenei és közéleti színtéren egyaránt. Majka a tavalyi Strand Fesztiválon már szavazásra buzdította a közönségét az idei választásokra.
Az interjúban szóba kerültek a DPK-gyűléseken fellépő zenészek is, akik szerinte nem tudnak majd visszatérni a teltházas koncertekhez.
„Melyik zenész volt DPK-gyűlésen, aki fellépett teltházas koncerten előtte? Hova kéne visszajönniük? Előtte sem voltak ott, ahol kellett volna lenniük” – fogalmazott.
„Láttál teltházas Curtis-koncertet? Tóth Gabi nem is nagyon foglalkozik az énekléssel, inkább a tévés szerepléseiből él” – mondta.
Tóth Gabi korábban nyíltan vállalta a Fideszhez fűződő viszonyát.