Halkakas: a hely, ahol akkor is beleszerethetsz a halas fogásokba, ha eddig rájuk se néztél
Az a legfurcsább a hazai halfogyasztásban, hogy a legtöbben meg vagyunk róla győződve, hogy márpedig igenis eszünk halat rendszeresen, hiszen karácsonykor ott van az a halászlé az asztalon, és nyaranta a strandbüfében is elcsattan egy-két hekk.
Ezzel azonban az a helyzet, hogy még így is siralmasan kevés a kétmillió szívbeteg országában, valamint a hekk még mindig tengeri hal, és tengerből ugye egy ideje már nem sok maradt nálunk.
De miért nem szeretjük annyira a hazai halat?
Ez itt a fő kérdés.
A válasz egyszerű: a legtöbb fejben a ponty iszapos-szálkás képe él a magyar halakkal kapcsolatban, ami párosul azzal, hogy macerás és büdös. Ez azonban iszonyatos tévút, hiszen a jóféle pontynak sem kell iszapízűnek lennie, de egyébként is van jó pár hal még ott, ahonnan az jött.
És itt jön a képbe a Halkakas, akik a fejükbe vették, hogy változtatnak ezen, és megmutatják mennyire változatosan és finoman lehet ezt a halas dolgot kezelni.


A Halkakas már 2012 óta létezik, jelenlegi helyükön a Dohány és a Nagydiófa utca sarkán pedig már két éve, így én már milliószor mentem el mellette, és mindig megjegyeztem magamban, hogy baromira tetszik a neve, és a félig kakas, félig hal címerállata, de valahogy sosem tudatosult bennem, hogy mit főzhetnek odabent.
Hét év kellett hozzá, hogy megértsem: ez a megtestesült magyar halmennyország, ahol gyakorlatilag hétköznapi ételeket „halasítanak”, ráadásul elég patentül.
Láttam már éttermeket, amik próbáltak valami funkyt kihúzni a hazai halakból, de a végeredmény sokszor kimerült egy száraz harcsakolbászban, vagy valami szálkamentesített megúszós ponty fingers-ben, de a Halkakas egy erős bisztró kínálatot húzott fel a pikkelyes barátainkra.


Az egyik legdurvább halélményem a fehérboros harcsaterrine savanyított zöldségekkel volt, ami gyakorlatilag egy „harcsamájas” fless, egy olyan megvalósításban, ahol nehéz lenne látatlanban megállapítani, hogy egyáltalán volt köze a halhoz.
Ezt a kijelentésemet, pedig ugyanannak a rossz beidegződésnek köszönhetjük, miszerint a halnak „halíze” van, ami alatt azt a penetráns iszapízt értem.
A másik elképesztő fogásuk, ami örökre beleégett az agyamba, az a citrusos tokhalfilé édesburgonyával, pagoda karfiollal és kínai kellel, amiben nem is a halat csavarták ki, hanem egyszerűen egy ízletes halhús kapott egy frenetikus körítést, az édesburgonya és a kínai kel formájában, amit megkoronáztak a karfiolfélék királynőjével, a pagodával.
Ugyanekkorát jött a sous-vide göngyölt harcsa sült céklákkal is, ami megint csak arra emlékeztetett, hogy: Miért is nem ettem eddig halakat ebben a formában?
De vannak egyszerűbb elgondolások is, mint például az édes bundában sült pontyfilé hagymás törtburgonyával és konfitált hagymával, ami egy korrekt vasárnapi ebéd újraértelmezését is takarhatja. És a jó öreg street food vonatról sem maradtak le Halkakasék, elképesztő halburgert és harcsagyrost is választhatunk az étlapról.



Egyébként az enteriőr is megér egy misét: a Halkakasba lépve egy tengerparti stiló vesz minket körbe pikkelyezett falakkal, és a Halkakas(mint lény) személyes élményeit bemutató képekkel, ahol a Balatonon lángosozik (miközben vele szemben halat esznek), vagy a diplomaosztóján fotózkodik.
Látszik már a kinézetén is a helynek, hogy itt sokkal többről van szó, mint az étel pénzre való cserélése, a Halkakasnak célja, lelke van.



Egy sor olyan cselekvésük van, amivel túl is növik az étterem mivoltjukat, az egyik ilyen az a karácsonyi akciójuk, hogy lehet tőlük karácsonyi halvacsorát rendelni, ami lehet: halászlé, halas töltött káposzta, vagy harcsapaprikás túrós csuszával. Erre december 20-ig veszik fel a rendeléseket, így ha szimpatikusnak találod, hogy megúszd a legmacerásabb elemét a karácsonynak, akkor érdemes sietni!
Nem is igazán értem hol siklott ki a magyar halfogyasztás az egészséges medréből, de az biztos, hogy ilyen törekvések, mint a Halkakas kellenek a visszabillentéséhez.
Ha legközelebb étterembe mennétek Budapesten, fontoljátok meg a Halkakast, hogy ti is egy lépéssel közelebb kerüljetek a rendszeres halfogyasztáshoz, és egy lépéssel messzebb az esetleges szívproblémáktól. Mert a hal bizony szívügy is!
Dohány utca 36.
Nyitva:
12:00 - 22:00