Hajóbaleset: 5 perc alatt két embert mentettek ki a Dunából a vízirendőrök
Megszólalt az a két vízirendőr, akik elsőként érkeztek meg a szerda esti hajókatasztrófa helyszínére, hogy segíthessenek a bajbajutottakon.
Az RTL Híradónak nyilatkozva elmondták, hogy a hajózási rádión hallották, hogy emberek estek a Dunába. Először még nem tudták, mi történt, de rögtön elindultak a Margit híd felé.
"21 óra 10 perckor volt, amikor megtudtuk és 21 óra 15 perckor mi két főt már kimentettünk a Lánchíd térségében"
- mondta el Lázár Balázs vízirendőr.
Az egyik férfi, akit kimentettek, magánál volt, egy nő viszont nem adott életjelet, ezért megkezdték az újraélesztését.
Virág István Richárd elmondta, hogy a rádión folyamatosan tájékoztatták egymást a kollégák arról, ki hol látott embert a vízben, hány főt sikerült kimenteniük.
Miközben éppen egy embernek próbáltak segíteni, észrevették, hogy egy másikat mellettük visz a víz, az erős sodrás miatt viszont nagyon nehéz dolguk volt a mentésnél, mert már 5 perc alatt is egy kilométerre sodorta el a Duna az embereket.
Az RTL Híradó riportja: