prcikk: Ha kell, limuzinnal repíti haza a beteg gyerekeket a szegedi taxis | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ha kell, limuzinnal repíti haza a beteg gyerekeket a szegedi taxis

Létrehozta a Taxisok és civilek a beteg gyermekekért alapítványt, taxicsekket ad a kórházból hazautazó gyerekeknek, vagy cirkuszi előadásra viszi a kicsiket.
Fődi Kitti, Abcúg - szmo.hu
2018. szeptember 26.



Berinszki Zoltán nem mindennapi taxis, éjjel sofőrködik, nappal pedig beteg és fogyatékkal élő gyerekeket furikáz. Létrehozta a Taxisok és civilek a beteg gyermekekért alapítványt, taxicsekkeket vásárolt, hogy a gyerekek néhány órára hazamehessenek a kórházból, a saját pénzéből limuzint bérel, hogy cirkuszba, repülőnapra, fesztiválokra vihesse őket.

Nyolc, fogyatékkal élő kisgyerek és szüleik nagy izgalommal várakoznak az épp Hódmezővásárhelyen állomásozó Richter Flórián Cirkusz előtt, de nem csak a cirkusz miatt izgatottak. Berinszki Zoltánra, a taxis jótevőjükre várnak, akinek köszönhetően ma este ingyen nézhetik meg a cirkuszi showt.

A közvetlen, kicsit bohókás Berinszki Zoltánnal egy órával a cirkusz kezdete előtt, Szegeden egy benzinkúton találkozunk. A fehér taxin, amivel érkezik, ott virít a felirat: Taxisok és civilek a beteg gyermekekért.

Zoltán kettős életet él, éjjel taxisként dolgozik, napközben pedig gyógyíthatatlan és sérült beteg gyerekeken segít.

Zoltán saját pénzéből bérli a limuzint. Fotó: Hajdú D. András

Maga az alapítvány ugyan csak egy éve létezik, de az ötlet két éve született meg Zoltánban, amikor úgy érezte, hogy hiányzik valami az életéből. Mentősként dolgozott tizenhét évig, de sem testileg, sem lelkileg nem bírta már a munkát, ezért kezdett el taxizni. A taxizás viszont nem volt elég, nem volt meg benne az, ami a mentőzésben: segíteni az embereken. Zoltánnak személyes érintettsége is van a beteg gyerekkel, de erről nem szeretett volna bővebben beszélni.

"Tizenhét év mentőzés után tudtam, hogy milyen szomorú sorsok vannak, mennyi beteg gyerek nem tud hazamenni a kórházból az ünnepekre"

– emlékszik vissza a férfi.

Zoltán kitalálta, hogy azzal segít a gyógyíthatatlan beteg gyerekeknek és családjaiknak, hogy hazaszállítja őket az ünnepekre. Kiírta az ötletét Facebookra és jelentkezett is egy család, akiknek kétéves gyerekük gyógyíthatatlanul feküdt a szegedi gyermekkórházban. A család Hódmezővásárhelyen élt, nem volt saját autójuk, a kisfiú pedig csak háromórás kimenőt kapott a következő infúzióig. Mivel tömegközlekedéssel nem tudták volna a gyereket hazavinni a családi karácsonyozásra, Zoltán ment érte délután háromra, pontban hat órára pedig visszavitte a kórházba. Hatalmas öröm volt a családnak, hogy együtt tölthették a karácsonyt, különösen azért, mert a kisfiú sajnos két hónappal később elhunyt.

Zoltán nem maradt sokáig egyedül a kezdeményezésben, egy internetes felhívásnak köszönhetően egy hét alatt csaknem hatszázan jelentkeztek önkéntesnek az ország minden pontjáról.

Mára már 1300-an vannak taxisok és civilek vegyesen az ország szinte minden városában. A sok önkéntes hívta életre az alapítványt, aminek Zoltán nem egyszerűen csak kitalálója, hanem igazi vezetője, aki igyekszik mindenhol ott lenni, ahol csak lehet. Minden városban kinevezett egy koordinátort, aki egyrészt összefogja az ottani önkénteseket, másrészt felkutatja azokat a gyerekeket, akik segítségre szorulnak.

A kórházban fekvő beteg gyerekek ma már nem csak az ünnepekkor vehetik igénybe a taxis jótevő szolgáltatásait. A SOTE budapesti medikusai hallottak Zoltán kezdeményezéséről, és szerették volna valahogy segíteni a munkáját, ezért egy bált szerveztek, aminek teljes bevételét az alapítványnak adták. A befolyt összegből Zoltán megállapodott egy szegedi taxi társasággal, akiknél előre megvásárolt 1500-2000 forint névértékű taxicsekkeket, amiket odaadott a szegedi gyermekkórházban dolgozó szociális munkásoknak. Ők kutatják fel azokat a gyerekeket az osztályokon, akik csak a taxisok segítségével tudnak hazamenni.

"Ez azért nagyon jó, mert tíz percet kell várni a taxira, a betegszállítóra van, hogy tizenkét órát, tehát mire hazaérne a gyermek, már jöhetne is vissza" – magyarázza Zoltán.

Szerinte ez az alapítvány a bizonyítéka annak, hogy

nem kell milliókat elherdálni egy szervezet fenntartásához, néhány százezer forintból is meg lehet oldani. Persze ehhez arra is szükség van, hogy Zoltán és a többi taxis teljesen önkéntesen dolgozik az alapítványnál.

A férfi ezért vállalja még mindig az éjszakai taxizást, mert nem a gyerekeknek szánt pénzből akar élni. Sőt, inkább még a saját zsebéből is belead, hogy még nagyobb örömet szerezzen a gyerekeknek, ezért saját költségén egy limuzint is bérelni, amit nekünk is megmutatott. A limuzin minden szegletében cukorkák vannak elrejtve a gyerekeknek, akiknek hatalmas örömet okoz egy ilyen autóval utazni. A járműnek akkora keletje van, hogy Zoltán most a taxizásból tesz félre pénzt, hogy meg is vehessen egyet.

Az örökbuzgó férfi viszont nem állt meg a limuzinnál és a taxiscsekkeknél. Folyamatosan újabb és újabb projekteken gondolkodik, hogy az alapítvány ne csak a kórházban fekvőkön tudjon segíteni, hanem más hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő gyerekeken is.

Az egyik legnagyobb és éppen futó projektjét a Richter Flórián Cirkusszal közösen csinálja. Richter Flórián kereste meg őt egy évvel ezelőtt, és ajánlotta fel, hogy az ország bármely pontján lévő előadásukra szeretettel vár tizenhat, Zoltán által kiválasztott gyermeket.

Egy ilyen programra kísérjük el mi is Zoltánt a taxijával, ami ezúttal nem szállít gyerekeket, mert a Hódmezővásárhelyen felállított cirkuszhoz közel laknak a kiválasztott gyerekek.

A kis csoport a cirkusz előtt várakozik, a tízévesnél fiatalabb gyerekek között vannak mozgásszervi fogyatékkal élők, epilepsziások és értelmi fogyatékosok is. Mindegyiküket az alapítvány hódmezővásárhelyi koordinátora választotta ki a helyi gyermekorvossal közreműködve, aki ismerte az érintett családokat. Néhány gyerek ismerősként, pacsival üdvözöli Zoltánt, aki már tavaly is elhozta őket erre az előadásra. A taxist Richter Flórián, a cirkusz vezetője is barátként köszönti, de Zoltán bármerre megy, mindenfele szívélyes üdvözletekbe botlik.

A Richter Flórián Cirkusz szorosan együttműködik Zoltánnal

A gyerekek és szüleik izgatottan foglalják el helyüket a nézőtéren, elkezdődik az előadás, de Zoltán szinte egy percre sem áll meg, szervezkedik, ki-be járkál, néha odamegy a lelátón ülő gyerekekhez, hogy meggyőződjön élvezik-e a műsort. Miközben a porondon elefántok állnak féllábon, Zoltán két szaladgálás között odajön hozzánk, hogy elmesélje, melyik az egyik legjobb élménye a cirkusszal kapcsolatban. Tavaly hozott egy beteg kisfiút az előadásra, amire a fiú tizennégy éves nővére is elkísérte. A lánynak annyira megtetszett Zoltán munkája, hogy pár nappal később csatlakozott az alapítványhoz, mert ő is szeretett volna beteg gyerekeken segíteni.

A szünet előtt Zoltánnak sikerült elintéznie, hogy az ő csapatához tartozó gyerekek ülhessenek fel először az elefántra. Van olyan gyerek, akik fél, de a bátrabbak felülnek a hatalmas állatra. Ezzel viszont még nincs vége a meglepetéseknek. Zoltán ismét eltűnik és a következő pillanatban már a porondon látjuk a cirkusz bohócával. Később elárulja nekünk, hogy direkt megkérte Richter Flóriánt, hogy a bohóc őt is válassza ki az egyik mutatványához, mert ilyenkor a gyerekek mindig nagyon örülnek, hogy Zoli bácsit látják a porondon. Zoltán egyáltalán nem érzi magát kényelmetlenül a szerepben, csörgőt szerelnek a fejére, a derekára, a lábai közé cintányért tesznek, ő pedig a bohóc utasításaira rázza magát, ami hatalmas nevetést kelt a nézőtéren.

Zoltán elmeséli, hogy annak ellenére, hogy imádja a gyerekeket, próbál tőlük valamekkora távolságot tartani, mert sokszor nagyon beteg gyerekekkel ismerkedik meg, akiknek az elvesztése őt is megviseli.

Az előadás végén a taxis ismét csak egy rövid időre búcsúzik el a cirkusz tagjaitól, ugyanis hamarosan Orosházán találkoznak, ahol ott élő beteg gyerekekkel fogja újra megnézni a műsort, ebben az évben már ötödik alkalommal.

A limuzin minden szegletében cukorkák vannak elrejtve.

A férfinak viszont még számos más jellegű projektje volt és lesz is. Idén például egy leukémiás kislányt vitt el limuzinnal a Szeged Rocks nevű flashmobra, ahol a kislánynak teljesülhetett a legnagyobb álma: felállhatott a színpadra, miközben több száz ember tapsolt neki. A múlt héten pedig a szegedi Dr. Waltner Károly Intézmény fogyatékkal élő gyerekeit vitte ki a repülőnapra, hogy életükben most először a földön is láthassanak repülőt.

Berinszki Zoltán még búcsúzóul elárulja nekünk, hogy az a legnagyobb vágya, hogy a taxicsekkes módszert az ország minden pontján bevezessék a kórházak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ott hittük el, hogy bármi jön, együtt megküzdünk vele” – így adott erőt Zoé családjának a Bátor Tábor
Zoé még csak öt és fél éves volt, amikor kiderült, hogy agydaganat miatt meg kell műteni. A családot letaglózta a diagnózis, ám a táborban átélt élmények hatására megszabadultak a félelemtől.


„Ha egyetlen mondatban kellene elmondanom, mire tanít a Bátor Tábor, ez lenne: higgy magadban, és merj örülni a kis dolgoknak is” – mondja Zita, akinek a nagyobbik gyermeke, Zoé súlyos betegséggel küzdött.

Hitre óriási szükségük lett, mert váratlanul érte őket annak idején a diagnózis, és néhány nap alatt fordult fel az életük. A négyfős család megszokott hétköznapjaiba bekúszott a bizonytalanság és a félelem.

A Bátor Táborban töltött idő azonban átírta bennük mindazt, amit addig a betegségről gondoltak.

„Zoé öt és féléves volt, amikor megkaptuk a diagnózist az agydaganatról. Korábban semmi nem utalt rá, csak egy éven belül kétszer fájt a feje”

– idézi fel Zita a történteket.

A betegség megváltoztatta a család életét

Először migrénre gyanakodott a gyermekorvos, ezért tovább küldte őket neurológiai vizsgálatra, ami után MRI-t javasoltak. Ekkor derült ki, mi okozta a fejfájást.

„Ijesztő volt, nem voltunk felkészülve rá”

– mondja az édesanya. Másnap már újabb vizsgálatok, konzíliumok, majd a műtét következett. Olyan gyorsan követték egymást az események, hogy a családnak szinte ideje sem maradt arra, hogy átgondolja, mi is történik velük.

A műtét szerencsére sikeres volt, ám a nehézségeik itt nem értek véget. A beavatkozás után hosszabb kórházi tartózkodásra és a gyógyszeres beállításra volt szükség.

Zoé azóta is naponta négyszer kap gyógyszert, és a rendszeres kontrollvizsgálat is a család mindennapjainak részévé vált.

„Meg kellett szoknunk, hogy az életünk reggeltől estig e körül forog” – mondja Zita.

A kisebbik testvér, Lia ekkor még csak kétéves volt. Amíg Zoé az édesanyjával három és fél hetet a kórházban töltött, ő a nagymamájával volt, hogy az apukája dolgozni tudjon és intézzen minden szükséges feladatot.

A Bátor Táborról az a doktornő beszélt nekik, aki végigkísérte őket ezen az úton. Elmondta, hogy ott olyan családokkal találkozhatnak, akik hasonló megpróbáltatáson mentek keresztül, és ez sokat adhat nekik lelkileg.

Zoé szülei örültek a lehetőségnek, éltek is vele és azóta is hálásak érte a doktornőnek.

A betegg gyerekek szülei nem is sejtik, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

Nem is sejtették, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

A műtét után nem tudták, hogyan kezeljék lelkileg Zoé a betegségét és mindazt, ami ezzel jár. Kíváncsiak voltak, mi vár rájuk.

Már a Bátor Táborba érkezésük pillanata is emlékezetes maradt számukra, olyan szeretettel fogadták őket a cimbik, vagyis az önkéntesek.

„Azonnal különlegesnek éreztük magunkat” – meséli Zita „Az első percekben családi fotó készült rólunk, amiből az egyik foglalkozáson közösen készítettünk egy nagy plakátot, ami azóta is az otthonunk dísze. Ezek az apró gesztusok rögtön azt üzenték: itt fontosak vagyunk, itt jó helyen vagyunk.”

A táborban a gyerekeket korosztályuk szerint csoportokra osztották, így Zoénak és Liának is külön programjai voltak. A szülők pedig a sorstársaikkal beszélgethettek, olyan szülőkkel, akik pontosan értették a helyzetüket.

Különösen sokat jelentett nekik az, hogy olyan családokat is láttak, akik már előrébb jártak ezen az úton.

„Ez erőt adott nekünk: hinnünk kell abban, hogy minden rendben lesz”

– mondta Zita.

Bátor Tábor közösségi élmények

Az igazi fordulópontot egy csoportfoglalkozás hozta el

Minden szülő kapott egy papírt, amire fel kellett írnia, mit szeretne a táborban hagyni, és mit vinne haza onnan.

„Azt írtam, a nyugalmat vinném magammal, a félelmeimet pedig a táborban hagynám.”

A papírtól később jelképesen megszabadultak – ezzel együtt annak a tehernek egy részétől is, amit hónapok óta cipeltek.

„Akkor úgy éreztem, valóban elengedhetem a problémákat.”

Ez az élmény nemcsak neki adott erőt. A férjével együtt azt látták a többi szülőn, hogy ők is ugyanúgy felszabadultak a számukra biztonságos közegben, ahol nem kell magyarázkodni, nem kell erősnek látszani, és nem kell állandóan készenlétben lenni.

A táborban működő minikórház, az egészségügyi stáb és az itt dolgozó önkéntesek mind azért vannak, hogy a gyerekek és a családok teljes testi és lelki biztonságban érezzék magukat, így a szülők ténylegesen tudnak hosszú idő után magukra és egymásra figyelni.

Meghatotta őket a cimbik kedvessége és a Bátor Táborban dolgozók profi hozzáállása is, amivel Zoét nem betegként, hanem gyerekként kezelték.

Bár Zoé a Családi Táborban még nem oldódott fel azonnal, a programok így is mély benyomást tettek rá.

A lovas foglalkozás különösen emlékezetes maradt számára. A saját korosztályával akkor még nem sikerült közelebb kerülnie, de a cimbikkel és a felnőttekkel jól érezte magát. A szülein pedig azt látta, hogy nyugodtabbak lettek, nem aggódtak annyit, csökkent a feszültség és ez rá is jó hatással volt.

Együtt mindent legyőz a család

A tábor egyik játékos programja a család életének szimbólumává vált. Mindenki jelmezbe öltözött, és a színpadon egy-egy jelenetet adtak elő. Zita és a férje királynőként, illetve királyként küzdött meg a hercegnőkkel, vagyis a lányaikkal együtt a sárkánnyal. A mese mögött egy valós felismerés húzódott meg.

„Ott mi is elhittük, hogy ezzel az erővel felvértezve mindegy, mi jön, megküzdünk vele” – idézi fel Zita. „Történhet bármi, a férjemmel hős lovagként szállunk vele szembe, és nem engedjük, hogy úrrá legyen rajtunk a félelem.”

Ezt az erőt vitték magukkal haza: a félelem ne vehesse át az irányítást.

A Bátor Tábor a gyerekek hozzáállását is átírta

Később Zoé már önállóan is részt vett a táborban, és ezek az alkalmak még inkább megmutatták, milyen sokat jelent számára ez a közeg. Annyira szerette, hogy otthon is lelkesen mesélt róla a húgának: az esti programokról, a lovaglásról, a „bátorkodásról”, azokról a pillanatokról, amikor a szabályok mellett is jut hely a felszabadult gyereklétnek.

Az első önálló tábor után egyértelmű változást láttak rajta. „Zoé sokkal nyitottabb lett mások felé” – mondja Zita.

A táborban össze is barátkozott egy kislánnyal, akivel azóta is tartják a kapcsolatot.

Közben Lia akkorára nőtt, hogy szülők nélkül táborozhatott a testvérével. Zitáék bíztak benne, hogy a közös élmények még közelebb hozzák a lányokat egymáshoz. Valóban így történt a Bátor Tábor Testvér Táborában.

Bár a két testvér különböző személyiség – Zoé megfontolt, higgadt, Lia cserfes és örökmozgó –, a tesós tábor mindkettőjüknek sokat jelentett. Közösen alkottak, figyeltek egymásra, és olyan emlékeket szereztek, amelyek csak a kettejüké.

Az egyik legkedvesebb ezek közül a tábortánc, amit a lányok otthon az édesanyjuknak is megtanítottak. Néha hárman táncolják el, már ez is az életük része.

Lia számára a testvértábor azért is volt fontos, mert segített még mélyebben megértenie a nővére helyzetét. A családban mindig nyíltan beszéltek a betegségről, sosem érezte magát kizárva, ám a tábor új nézőpontot adott neki. „Amikor hazajöttek, Lia azt mondta, most már érti, Zoé miért szeret a Bátor Táborba járni, és mitől érzi ott magát másnak.”

Életre szóló élmény

Zita szerint a Bátor Tábor legnagyobb ajándéka talán az volt, hogy segített nekik átkeretezni a velük történteket. Nem a betegség ténye változott, hanem a hozzáállásuk. „Megerősített bennünket abban, hogy mi döntünk arról, hogy folyamatosan félelemben élünk-e, vagy meglátjuk az élet pozitív oldalát is.”

Azoknak a családoknak, akik beteg gyereket nevelnek és még nem jártak a Bátor Táborban, Zita szívből ajánlja, hogy éljenek a lehetőséggel.

„Mindenképpen látogassanak el a táborba, és tapasztalják meg, milyen ebben az elfogadó és védett közegben lenni, ahol képtelenség nem mosolyogni.”

Mert van egy hely, ahol mindenki azon dolgozik, hogy a családok legalább egy kis időre letehessék a terheiket.

A daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.

Ajánld fel adód 1%-át a Bátor Tábor Alapítványnak!

Adószámuk: 18107913-1-41

Rád is szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyermek élhessen át gyógyító élményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: ruandai gyerekek éneklik a KFT Afrika című dalát
A ruandai gyerekek örömmel és elképesztő fantáziával dolgozták fel a KFT dalát. Az egész egy magyar önkéntes ötletéből indult, de ami utána történt, arra senki sem számított.


A KFT legendás slágerét, az Afrikát éneklik magyarul ruandai utcagyerekek egy videón, ami február elején valósággal letarolta a magyar internetet.

A megható produkció mögött azonban egy sokkal mélyebb történet húzódik meg. A Közel Afrikához Alapítvány számolt be arról, hogy

a felvétel ötlete egy magyar önkéntestől, Tóth Szabolcstól származik, aki megmutatta a számot a gyerekeknek. A többi már az övék: maguktól kezdték leszedni a magyar szöveget, majd jöttek az ötletekkel.

Eljátszották a puputevés részt, belevittek akrobatikát, sőt, az elejére egy edényeken dobolt ritmust is rögtönöztek. Minden, ami a videón látható, az ő kezdeményezésük és fantáziájuk eredménye.

A videóban szereplő gyerekeket a Közel Afrikához Alapítvány önkéntesei támogatják, együttműködve a helyi Akagera Good Neighbors szervezettel. A közös zenélés mellett a mindennapokban is segítik őket: korrepetálnak, sportolnak, drámajátékokat játszanak velük. A cél a stabil háttér megteremtése és az iskoláztatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Évtizedek után egy régi levél segítségével találta meg svéd és norvég rokonait a gödi Topház egykori lakója
A lebénult férfi családi kapcsolatai a szülei halálával teljesen megszakadtak. Gondozója egy véletlenül megtalált boríték alapján írt a rokonoknak, akik azonnal válaszoltak. A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy egy egykori intézeti lakó, Raymund újra kapcsolatba került a családjával. A bejegyzés szerint Raymi „majdnem 40 évig élt intézetben”. Azt írják, a férfi gyermekkorát a családja körében töltötte, de 1979-ben, 14 éves korában a szüleinek be kellett adnia őt a halmozottan sérült gyerekeket gondozó gödi Topházba.

A poszt szerint az intézményt az államtól 2018-ban vették át. A Szeretetszolgálat állítása szerint a valaha kerekesszékkel közlekedő Raymi addigra már ágyhoz kötött beteg volt, mivel egy baleset miatt mind a négy végtagja lebénult.

A szervezet szerint az egykor szebb napokat látott, de 2018-ra már erősen leromlott állapotú, korszerűtlen intézetet végleg bezárták, és a közel 200 lakóját kis létszámú, családias környezetben helyezték el. Raymit tizenegy társával együtt egy frissen felújított veresegyházi családi házba költöztették. A poszt úgy fogalmaz, a körülmények ellenére Raymi időnként szomorú volt, mert a családi kapcsolatai idős szülei halála után megszakadtak. A hiányt egy svéd zászlóval díszített pólóval igyekezett pótolni, mert úgy tudta, vannak rokonai Svédországban.

A bejegyzés szerint a sejtése beigazolódott.

„Igaza volt. Kollégáink a régi intézmény felszámolásakor találtak az irattárban egy Rayminak címzett levelet, amelyet valaha Oslóban adtak fel. Talán most is ott élnek még azon a címen hozzátartozói? Raymi gondozója írt pár sort arról, hogy a férfi új helyre költözött, egy róla készült fotóval együtt borítékba tette, és postára adta”

– idézik fel a posztban.

„Pár hét múlva csoda történt. Rayminak levele érkezett, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő: az egyik Svédországból, a másik Norvégiából! Az unokatestvérei írtak kedves üzenetet neki, lerajzolták az egész családfát, és küldtek magukról sok-sok fényképet is, a hátukra gyöngybetűkkel ráírva, hogy hol készült, és kiket ábrázol. Raymi boldogsága határtalan volt” – áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bejegyzésében.

A poszt azzal zárul, hogy a rokonok azóta is tartják a kapcsolatot a férfival.

„A svéd és norvég rokonok azóta is tartják vele a kapcsolatot, születésnapjára zenélő, világító üdvözlőlapot és egy doboz csokit, Valentin-napra pedig szívecskés képeslapot küldtek neki. Ezeket a kincseket Raymi az ágya melletti polcon tartja, hogy bármikor nézegethesse őket, amikor csak kedve tartja. A tervek szerint a családja nyáron személyesen is meglátogatja majd. A találkozás örömére a kollégáink már tervezik a bográcsos kerti partit, hogy a svéd és norvég rokonok megtudják, milyen az igazi magyar gulyás.”

A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 nyarán vette át a fenntartói feladatokat, és megkezdte a nagy intézmény kiváltását kis létszámú, közösségi alapú lakhatás irányába. A folyamat részeként 2024 szeptemberében új lakóépületeket adtak át Gödön, amivel az egykori Topház épületének kiürítése lezárult, 2025 júniusában pedig a komplexum új nappali ellátó épülete is megnyílt.

Az átalakítás során az MMSZ több családi házat vásárolt és újított fel Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházon és Őrbottyánon, ahol 8–12 fős lakóközösségek élnek 24 órás szakmai jelenlét mellett. A költözések előtt hónapokig készítették fel a lakókat, akiknek lehetőségük volt megismerkedni jövőbeli otthonukkal. A Gödről kivált lakók egy része ma a 2022-ben létrehozott támogatott lakhatás hálózatában él, amely 56 férőhelyen, több házban biztosít személyre szabott ellátást súlyosan, illetve középsúlyosan fogyatékos embereknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk